Keresés

Részletes keresés

naiv Creative Commons License 2000.12.10 0 0 481
1. A film kitünően megcsinált profi munka, hiteles színészi alakításokkal.
2. Aki a maiak közül megnézi, azt hiszi 100%-i hiteles.
3. Sajnos nem az, tele van történelmi csúsztatásokkal, mint ahogy ezt Szabó István
már megtette más filmjében is, a Redl ezredesben. Az is kitünő film volt, de a történelmet ott
is úgy facsarta ki Szabó, ahogy a szája íze kívánta. Redl-t, aki valóban hazaáruló volt (az oroszoknak átadta pénzért a monarchia erődítmények -pl. Premysl - részletes terveit), F.Ferdinánd sajátkezüleg kreált koncepciós perének áldozataként mutatja be - ami egyszerűen nem igaz.
4. Ez történik a Napfény.i-ben is. Pl.: A berlini Olimpián "alias Petschauer" beszélget egy amerikai vívóval - a beszélgetésből kitűnik, magyarországon akasztanak folyamatosan - utalás a Vörös Terrort követő megtorlásra, igen ám csak hogy a szövegkörnyezetből ez még véletlenül sem derül ki, és az sem milyen is volt az a Vörös terror, pedig a film egy része akkor játszódik.
Ha egy külföldi megnézi a filmet, azt hiszi, 36-ban M.o-on csak úgy akasztgatták az embereket, okkal-oknélkül - pedig a megtorlás 19-ben volt, és a Szamuely féle Lenin fiúk(ha jól tudom leszármazottja Kökény Mihály) nemes cselekedeteire - tömeges akasztás, agyonlövés, rablás - volt egy törvénytelen (bosszú) válasz. Utána a Horty nevével jelzett korszakban parlamentáris, demokratikus - a kornak megfelelő - keretek között zajlott az élet a német megszállásig.
5. Hasonló az ÁVO bemutatása, az ÁVÓ túlnyomórészt zsidó vezetéssel/legénységgel működött - szinte egyenes folytatásaként a 19-os -es Szamuely féle csapatnak, nem pedig
"munkáskáderek" vitték benne a prímet, célja ennek az anarchista magnak hatalomhoz juttatása, hattalmontartása volt - nem volt antiszemita (bár voltak zsidó üldözöttei is - pl. Ries megkínzása, meggyilkoltatása dr. Bauer közreműködésével)!
5. Petschauer olimpiai vívóbajnok valóban munkaszolgálatosként halt meg, de nem tudunk a filmben "megfagyasztott", megkínzott olimpiai bajnokról - ez a történelmi ferdítés nem tudom
mit szolgál ? az ÁVÓ felmentését, gyűlöletkeltést ?
6. Nem derül ki a filmből az sem, hogy a film által pocskondiázott korszak valójában Európában a fasizmus elől menekülöknek utolsó mentsvára, szigete volt - lengyelek, csehek, franciák - és
itt voltak a német megszállásig a magyar és külföldi zsidók viszonylagosan a legnagyobb biztonságban.

Ha történelmi filmet csinál valaki - már pedig ez az volt - , nem elég a szinészi hitelességű rendezés, nem árt a történelmi hitelességgel is többet törődni - bár gyanítom Szabó tisztában volt a dolgok tényleges arányaival és lefolyásával, de egy korrektebb film esetleg kevesebb pénzt kapott volna.

Előzmény: Törölt nick (479)
vangog Creative Commons License 2000.12.10 0 0 480
Nem értem. Ezzel most mit akarsz mondani?

vg

Előzmény: U-boat (478)
U-boat Creative Commons License 2000.12.10 0 0 478
Zöld agyar

Én meg a napokban néztem egy kerekasztal beszélgetést a népszámlálásról.
Az ott meghívott zsidó szakértő úr szerint kb 50.000-en fogják magukat zsidónak vallani.

AKKOR MIRŐL BESZÉLÜNK?

U-boat

wizes Creative Commons License 2000.12.09 0 0 477
is.
Előzmény: zöld agyar (469)
wizes Creative Commons License 2000.12.09 0 0 476
Geyzám!
Valamit nagyon ....... -l!
Miért?
Valahogy személyesen nem ez jött le!
Nehogy már osztódjál!
w.
Előzmény: Geyza (473)
zizi Creative Commons License 2000.12.09 0 0 475
édesapám, te nagyon hülye vagy... nézd inkább a Honfoglalást, az való neked és ne zavarjon, hogy Franco Nero huszadrangú hollywoodi filmekben szerepelt előtte, amelyekre még a giccs szó is erős dicséret...
Előzmény: cogito (431)
zöld agyar Creative Commons License 2000.12.09 0 0 474
Mik a huányosságok tárd fel!
Előzmény: Geyza (473)
Geyza Creative Commons License 2000.12.09 0 0 473
Ne haragudj, Agyar, de szvsz nemcsak a metakommunikációs ismereteiddel van probléma!
Előzmény: zöld agyar (471)
wizes Creative Commons License 2000.12.09 0 0 472
Pedig soxor megérdemelném!
Előzmény: AmBesten (452)
zöld agyar Creative Commons License 2000.12.09 0 0 471
Metakommunikációs ismereteim hiányosak, egyet ismerek azért viszont kimoderálnak.

A WA. hasonlat a zsidó családról szól c. bekezdésnek szólt, túl rövid a vélemény egy ilyen komoly filmről. Abban egyetértünk nem alkalms Magyarország bemutatására, dehát nemis ez volt alkotók szándéka. A nemzetközi megmérettetés során kiderül, ha nyer akkor mindenképpen Magyarország dicsőségére fog válni.

Előzmény: Geyza (470)
Geyza Creative Commons License 2000.12.09 0 0 470
Ez most vicces volt?
Mert akkor szólhattál volna!:)))
Előzmény: zöld agyar (469)
zöld agyar Creative Commons License 2000.12.09 0 0 469
A háború és béke pedig az oroszokról szól. ( copyright Woddy Allen)
Előzmény: Geyza (468)
Geyza Creative Commons License 2000.12.09 0 0 468
Szia, Agyar!

Hát arról, amit írtam!

Előzmény: zöld agyar (467)
zöld agyar Creative Commons License 2000.12.09 0 0 467
Kedves Geyza!

Szerinted miről szól ez a film?

zöld agyar

Előzmény: Geyza (466)
Geyza Creative Commons License 2000.12.09 0 0 466
A film nekem is tetszett, mindenesetre nem esik egy kategóriába azokkal a holokauszt-témát kiaknázó hollywoodi giccsekkel, amelyeket pl. a TV-ben látni. (amcsi sorozatok)
Egy dologra viszont szerintem tényleg nem jó: Magyarország bemutatására. Nem elsősorban azért, mert rossz színben tüntet fel minket, hanem mert nem erről szól!

Ez a film egy zsidó család sorsáról szól és kész.

Meg olyasmikről: mi az identitás? mi vagyok én? mi a fontos, mi mi nem?

De Magyarország bemutatására egyáltalán nem alkalmas.

Előzmény: zöld agyar (464)
pindiy Creative Commons License 2000.12.09 0 0 465
Hát az igaz, hogy az ismétlés a tudás anyja, no de hogy a megértésé is az, azt nem tudom:::))))
Előzmény: dekóder (461)
zöld agyar Creative Commons License 2000.12.09 0 0 464
Sokan meg se értik a filmet. Ez bemutatja egy kisebbség asszimilációs törekvéseit és a befogadok ellenállását. A népcsoportot be lehet helyettesíteni mással, mivel a kisebbségeket sok helyen a világban elnyomják. Ez nem ellen propaganda a magyarok ellen ez egy film aminek történelmi alapjai vannak. Az USA leendő elnöke (Bush) egy Tv vitában elismerte nem tudja hol van Párizs, mit tudhat Magyarországról. Hasonlóan a többi amerikai álampolgár nem sokat tud rólunk. Egy jó film alapján értesül hogy van ilyen ország.
Ma délelőtt Csajkovszkijt hallgattam és erről nem a cári progromok jutottak eszembe a továbbiakat pedig meg sem említem. A rettenetes orosz történelem ellenére kiváló orosz müvészek vannak és remélem lesznek is.
zöld agyar Creative Commons License 2000.12.09 0 0 462
Most voltam a Mezőgazdasági Múzeumban és egy 1787 népszámlálás adatait láttam. 8 millió ember élt Magyarországon és ebből csak 3.1 M volt magyar. Megdöbbentő adat. Szóval jobb ha önvizsgálatot tartasz nehogy úgy járj mint Imrédy Béla.
Előzmény: cogito (457)
dekóder Creative Commons License 2000.12.09 0 0 461
Nem értem, mi ez a "magyar magyar": kettős tagadás vagy kettős igenlés?

Mindazonáltal szvsz ez a film megérdemelné az Oscart.

És akik azt gondolják, hogy Szabó a nem zsidó magyarok kárára készítette ezt a filmet, azok nézzék meg újra. Meg újra. Meg újra. Egészen el fognak képedni.

Előzmény: cogito (457)
zöld agyar Creative Commons License 2000.12.09 0 0 460
Kedves Cogito!

Értelek, gyáva vagy és nem mered bevallani hogy nem láttad a filmet. Nem szégyen ez csak kellemetlen olyanról nyilvánítasz véleményt amit nem is láttál.

zöld agyar

Előzmény: cogito (438)
U-boat Creative Commons License 2000.12.09 0 0 458
Akkor tuti oscar.

A rendezés 100%

U-boat

Előzmény: cogito (457)
cogito Creative Commons License 2000.12.09 0 0 457
Magyar magyarok is vannak benne elvétve: tisztiszolga, pincér, cselédlány, stb.
Előzmény: U-boat (453)
vangog Creative Commons License 2000.12.09 0 0 456
Én nem láttam.

Nem baj biztos többen vagytok a világon, kik nem látták

De véletlenül zsidók nincsenek a filmben?

de vannak, egy magyar zsidó családról szól a film

Vagy csak a szenvedő Magyarság?

az elébb írtam (magyar zsidó), olykor szenvednek is

U-boat

én meg vangog vagyok

Előzmény: U-boat (453)
AmBesten Creative Commons License 2000.12.09 0 0 455
Kedves U-boat,
hát akkor menj el egy moziba és nézdd meg! A filmben emberek vannak, akik hol gyengék, hol erősek, hol boldogok, hol boldogtalanok. Időnként nevetnek, időnként sírnak. Vannak sikereik és kudarcaik.
Előzmény: U-boat (453)
U-boat Creative Commons License 2000.12.09 0 0 453
Én nem láttam.

De véletlenül zsidók nincsenek a filmben?

Vagy csak a szenvedő Magyarság?

U-boat

Előzmény: AmBesten (452)
AmBesten Creative Commons License 2000.12.09 0 0 452
LETOLNI? Téged? Soha.
Előzmény: wizes (450)
wizes Creative Commons License 2000.12.09 0 0 451
Kedves Szittya!
S mit érek a 2 ponttal?
;-))
Elég néha 1 is!!
Sőt!
Néha jobb-'bal' pontnélkül lenni!
Üdv. wizes.
Előzmény: Szittya (449)
wizes Creative Commons License 2000.12.09 0 0 450
Na most letólhatsz!
Nem voltam elég figyelmes!
/vívó/
Előzmény: AmBesten (440)
Szittya Creative Commons License 2000.12.09 0 0 449
Tied a két pont. Furcsa is vót úgy leírva!
Előzmény: wizes (447)
wizes Creative Commons License 2000.12.09 0 0 448
Ja pardon vívó volt!
w.
Előzmény: wizes (447)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!