Talán az az igazi önismert, hogy megértjük, hogy működünk? Azt hiszem egyetértek, tényleg jó gondolat..
Szerintem az önismeret nyilván jelenti önmagunk működésének megértését: "inkább most nem vacsorázom, mert akkor unnám a tanulást", és hasonlók. A dolog azonban inkább dinamikus, visszacsatolásos jellegű, mint minden introspekció. Vagyis ha tudod milyen vagy, erre reflektálsz, akkor magad is változol: "ha ilyenkor vacsorázom, unom a tanulást, de most mégis, és kondicionálom magam arra, hogy ne unjam".
Logikailag az önismeret megnyilvánulásának mindig van egy önreferenciális jellege, ami miatt a jósolhatóság korlátozott - ez a szabadság megélése (függetlenül attól, hgy létezik-e, vagy sem).
Tehát, ha kondicionálod magad arra, hogy ne und a tanulást, új paraméter kerül a "működésedbe" - ahogyan mondod -, ami még nem volt, és így önismeret sem vonatkozhat rá (azaz az önismeret tudata módosítja működésedet).
Vannak filozófusok, akik szerint az elme ezért teljesen nem ismerheti önmagát. Érdekes.
(Azt persze tudhatod biztosan, hogy nem mész bankot rabolni, stb.)
Ha valaminek értelme van, akkor az szerintem inkább a "működési elvek, mechanizmusok" ismerete, megismerése, felfedezése. Én azt nevezném "önismeret"-nek.
Van benne valami!
Talán az az igazi önismert, hogy megértjük, hogy működünk? Azt hiszem egyetértek, tényleg jó gondolat..
De persze mind egyéniek vagyunk, ezért ez se teljessen igaz!:))) (Igazi huncut mosoly!:)
Az egész önismereti dolog elég ingoványos terület, amiben semmise teljessen igaz és ez se az!:)
Hajjaj, de még mennyire!:) hacsak a szót magát nézem, mi az, hogy magam, és mi az hogy ismeret:)
Ha, amit máson vélek felfedezni, az a saját kivetitésem, és ezt tudom, akkor már ez által megtudok valamit magamról.
Persze nagy igazság az is, minél jobban ismerjük magunkat, annál többet tudunk másokról.
A kettő természetszerűleg együtt van szerintem. Igazából működési alapelvekre lehet sokmindent visszavezetni, és ez - mivel emberi működési alapelv - rám is és másokra is vonatkozik. Mindegy, magamon fedezem fel, vagy másokon, csak az nem mindegy, magamban is látom, vagy csak másokban - a saját kivetítéseimet. Ráadásul rengeteg feltételezést tartalmaz mások viselkedésének jelzőkben való rögzítése, és a milyenségének megállapítására vonatkozó vélt "ismeret". És már itt is vagyok egy kérdésnél, mik azok, amik alapján azt mondom, ismerek valakit, vagy magamat. Tulajdonságok, viselkedésminták, modor, képességek, gondolkodásmód? Állandóan változó, formálódó dolgok. És van benne csalafintaság is: én sem vagyok mindenkivel ugyanolyan, és xy velem sem ugyanolyan, mint másokkal. Vajon miért? Amilyennek én "ismerlek" téged, valaki más másmilyennek "ismer". Ahogy engem sem ugyanolyannak "ismer" x, y, vagy z. Nem lehet másképp, csak úgy, hogy mindenki maga formál képet egy adott másik személyről, de úgy is fogalmazhatnánk, leképez, kivetít magának egy másik személyt. Innentől kezdve izgalmas igazán a dolog:)
Ismerethez viszont ennek nem sok köze van szerintem. főleg mások "ismeretéhez" nem. Ha valaminek értelme van, akkor az szerintem inkább a "működési elvek, mechanizmusok" ismerete, megismerése, felfedezése. Én azt nevezném "önismeret"-nek.
Egész bölcsen hangzik, csak az a gond, hogy olyan homályos, hogy bárki bele képzelheti azt ami jólesik neki!:)
A többi embert még kevésbé lehetséges megismerni, mint önmagunkat.:)
Sokat tanultam úgy magamról, hogy amit másokon felismertem azt magamon is beazonosítottam.:) (A mások figyelése nem a velem való konfliktusukat jelenti.)
Ha, amit máson vélek felfedezni, az a sajhát kivetitésem, és ezt tudom, akkor már ez által megtudok valamit magamról.
Persze nagy igazság az is, minél jobban ismerjük magunkat, annál többet tudunk másokról.
Az egész önismereti dolog elég ingoványos terület, amiben semmise teljessen igaz és ez se az!:)
Amit hiszek, gondolok magamról, az nem azonos azzal aki-ami vagyok. Szeretnénk jobbak szebbek lenni mint amilyenek vagyunk, gyengeségeinket még önmagunk előtt is képessek vagyunk rejtegetni, ugyhogy egész várakat épitünk önálltatásból. Ebben az esetben talán emberi gyengeségünk ami nem enged önismeretre jutni, sok esetben ideáknak (akkár morális erkölcsi) szeretnénk megfelelni, talán ez a leggyakoribb oka. De még ekkor is, mintha egy részünk tudná az igazságot és ha valaki jól figyel, felfedezheti a sorok között ezt a személyiség részt és önmagunk is felfedezhetjük a saját soraink között:).
Ilyenkor mintha egy fajta tudthasadásban szenvednénk és ez elég általános, csak kevesen veszik észre. Megtagadjuk lényünk egy részét, így az önálló életet él, nem szünik meg létezni, kisértetként bukkan fel a tudattalanból. Ez elég hétköznapi jelenség.
Az önismert hiány másik gyöker talán, hogy egyszerűen nem tudunk eleget, mint ahogy egy állat sincs tudatában ösztönei, viselkedése, mozgató rugójának. Szerintem személyiségünknek több szintje van, a legalsó mintha valahogy a világgal lenne azonos, amiből a személyiség kiemelkedett.
Én nem gondolom, hogy az önismeret kérdését ki kell dobni az ablakon, csak kérdés, mit értünk alatta.
A jéghegy példájával szokták szemléltetni a tudat - tudattalan arányát. A jéghegy 90% a vízfelszin alatt láthatatlan, ez a tudattalan, a maradék 10% a víz felett a látható rész ami tudatos. Na most, hogy a jéghegy merre sodrodik a tengerben (vagyis az ember az életben) azt a felszínalatti részre ható erők határozzák meg. Ha ez így van nem lehet kérdés, hogy nem vagyunk önismertünk birtokában és az se, hogy fontos nagyobb önismeretre törekedni. Amit AV mond, inkább nekem olyan mintha a materializmus egy szélsőséges formája lenne, "amit nem láttok az nincs" jelszóval. Pedig hát azt a 90%-ot megkérdőjelezni nem lehet, nem hogy a létezését de a végzetes erejét se. A személyes tapasztalatom alapján, én ezt tényként kezelem.
( Sokat gondolkoztam magamon, tudom, hogy hatottak a személyiségem fejlődésére, első sorban a szülleim tudattalan dolgai, más embereknél is észreveszem ezeket. Tökéletesen kizárható, hogy mindezek a hatások nem léteznek, hogy azonos vagyok azzal amit hiszek magamról, ezt egyszerűen butaságnak tartom. Elnézést ha valakit sért a véleményem!)
Egyetértek, és szerintem utánamenni, tudatosítani...
Így van! Ezzel nővelhetjük önismeretünket, általában segít békésebb, kiegyensúlyozottabb lényé válni. Az önismertünk szerintem is nől akkor is, ha nem tudatossan törekszünk rá de nem csakhogy lassabban, de egy szintet nem is fog túllépni, persze ez egyénenként változó lehet. Az önismeretet nővelheti az is, ha egy vallás tanitásaiban elmélyedünk, szerintem ez az eredeti funkcioja.
Ez egy jó régi hsz, de érdekes gondolat, talán jön még valaki megvitatni:)
Önmagunkat élni kell, nem tudományosan kutatni, megismerni, vájkálni, boncolgatni.
Arra ott a rajtunk kívül álló világ.
Önmagunkat élni - mit is jelent ez? Sokmindent jelenthet, de mindenképpen benne van a dolgok megélésének módja, a dolgokra való reakciók milyensége, vagyis ezek mögött a dolgokról való aktuális gondolatunk, hitünk. Biztos-e, hogy ez a sajátunk, biztos-e, hogy saját átgondolás van mögötte, vagy másoké - vagyis biztos-e, hogy önmagunkat éljük és nem mások hitei szerint "másokat élünk". Ennek tisztázása, "boncolgatása" nemhogy kizárja, akadályozza az önmagunk élését, de hiánya egyenesen meg is akadályozza azt.
Sztem a világot, a többi embert érdemes figyelni és megismerni, ezen keresztül mindenféle hókuszpókusz nélkül önmagunkról is egyre többet megtudhatunk.
A többi embert még kevésbé lehetséges megismerni, mint önmagunkat.:) Mások felénk irányuló reakciói többnyire csak válaszok RÁNK. Amit pedig gondolunk másokról, megint csak saját magunk kivetítései. Ebből következően azonban valóban jó támpontot ad a környezetünk önmagunk megismerésére. De ez fordítva is működik. Minél jobban ismerjük magunkat, annál többet tudunk másokról. Aki nem hiszi, járjon utána:)
Nekem az is eszembe jutott Avi értekezéséről ("amivel azonos vagyok, azon nincs mit megismerni") van-e különbség aközött, hogy azonos vagyok vele, vagy hogy azonosítom magam vele. Az vagyok, amit hiszek magamról, vagy ami tényleg vagyok, az más, mint amit hiszek, gondolok magamról?
Én nem gondolom, hogy az önismeret kérdését ki kell dobni az ablakon, csak kérdés, mit értünk alatta.
nem minden tettünk, gondolatunk, érzelmünk gyökere tudatos a számunkra.
Egyetértek, és szerintem utánamenni, tudatosítani ezeket a tudattalan hajtóerőket, egyfajta önismereti folyamat, ami eredményeképp sokkal tisztább, világosabb és reálisabb (igazabb, ismerőbb) képet kapunk önmagunkról, cselekedeteinkről, motivációinkról, problémáinkról, stb.
Önismeretnek nevezhetjük azt a folyamatot is, ami közben megismerjük azokat a képességeinket, vagy magunk és a világunk működési mechanizmusait, amikkel - megtanulva ezek megfelelő alkalmazását - sokkal többre, jobbra vagyunk képesek, mint gondoltuk volna korábban.
Megy ez persze öntudatlanul is, a megismerés, önmegismerés folyamatából nem tudunk kibújni, minden perc, esemény, tapasztalás egy "új" ismeret, de ha figyelünk is rá, tudatosan állunk hozzá, hatékonyabb és érdekesebb is.
"még "isten" sem ismeri önmagát" - ez nagyon tetszik:))
"Üres kézzel jöttem." szabadkozott egy új szerzetes. "Tedd le!" mondta Csao-csou. "Mit tegyek le, ha egyszer nem hoztam semmit?" "Akkor cipelheted tovább" sóhajtott Csao-csou.
az énnek irányultsága van, az nem valaki vagy valami. a valóság az a közösségi turmixeredménye. A civilizáció szempontjából ezért nem is megközelíthető maga fogalom sem helyesen ...
gyere buddhistáskodni, hagyd istent, látod csak összezavar.
Ez egy ilyen furmányos dolog.:) Az ellentmondás feloldása a tudattalan, azaz, hogy nem minden tettünk, gondolatunk, érzelmünk gyökere tudatos a számunkra. Vagyis a tudatunk nem mindenre terjed ki ami, mi vagyunk, vagyis nem vagyunk teljesen azonossak magunkkal. Szerintem csak kevesen képesek ra, vagy talán ideiglenessen néha-néha mind képesek vagyunk rá, hogy azonossak legyünk önmagunkkal.
Az önismeret egy nehéz ügy. Van, amit elismerünk magunkban és van, amit észre sem veszünk, vagy ha más írja, akkor visszautasítjuk. Pedig lehet, hogy igaz.
(Majd később kifejtem, hogy szerintem ez a megoldás miért nem lehet működőképes :DDDD Egy-két próbát mindenképpen szeretnék csinálni majd, mert jól hangzik, és egyszerűnek látszik.)
Most is végig a teljes személyiségedről beszélsz, a saját egyéniséged minősítését hallod ki az én mondandómból ott is, ahol én a saját vitafelfogásomat magyarázom. Oda se figyelsz rá, mert automatikusan úgy gondolod, hogy ezzel is téged utasítalak el, a tiédet tartom rossznak. És akkor azt mondod, hogy nem vagy benne egyik kategóriában sem.:))))
Utálok tanácsot osztogatni, mert hogy jövök én ahhoz, de ha már rákérdeztél, hogy micsinálj, hát mondok valamit.
Próbálj meg tudatosan eltávolodni, függetlenedni a fórumozás során a személyiséged vizslatásától. Ne vonatkoztass minden bejegyzést azonnal magadra, előbb keress a környezetedben, az ismeretségi körödben olyan embereket, akikre esetleg ráillik egy-egy vélemény. Kívül, önmagadon kívül keress példákat az itt általánosságban leírt jelenségekre. Ez segíti az érzelemmentesebb megértést, megszilárdítja a gondolat lényegét a tudatodban, és talán nem kapcsol be azonnal az önvédelmi-önérvényesítési reflex.
És valahogy ugyanezzel a módszerrel írd meg a saját válaszaidat is. Húzódj kicsit hátrébb, és ha valami személyiségvonásról, magatartásról, stb. folyik a vita, ne magadról írj, hanem olyasmikről, amit a környezetedben élőknél megtapasztalsz.
Ez a fajta indirekt közlésmód is megmutatja a többieknek a személyiséget, de kevesebb benne az érzelmi töltés, könnyebb figyelni a másik érveire és gondolataira, hiszen nem rólad van szó, hanem egy jelenségről, amit minden résztvevő ismer, és más-más véleményt alkotott róla.
Értem, amit mondasz, de egyik szélsőséges kategóriába sem érzem sorolhatónak magam. Inkább csak az van, hogy az önismerettel kapcsolatban (is) vannak tapasztalataim, vannak olyan érveim, amik miatt én "mellette vagyok", és szívesen vitatkoznék is veled róla, de elbizonytalanodtam, hogy vajon, ha kitartok a magam álláspontja mellett, nem esem-e bele újra abba a csapdába, hogy mellékzöngés leszek. Úgy látszik, hogy tényleg lehet bennem valami hasonló, ha már mindenki ennyire érzi. :)
Csak én nem tudom, hogy mit csináljak másképp. Talán óvatosabban kell bánnom (még ennél is jobban) az általánosításokkal, fene tudja. Bennem ez csapódott le a veled való viták során, és emiatt már félek belemenni, mert vannak általánosítások, amiket törvénynek érzek, vagy annak tartok, önmagukból közvetkezően. Ezért felajánlottam egy kompromisszumos megoldást (mindkét úton lehet fejlődni), és ezt komolyan is gondoltam. Kitartani a saját érvrendszerem mellett feltételez egyfajta szilárdságot, amit mások érezhetnek felsőbbrendűnek, de nekem nem célom minden vita végén ide eljutni, és aztán ezen vitázni tovább. Hogy kinek milyen vastag a mellékzöngéje :)))))
Új dolgok? Igen, azok érdekelnek. De a Babits-versrészlet, amit a másik topicba beraktál, nekem annyira-de-annyira igaz, hogy az már szinte vicces :)))) Pont így vagyok vele. Elkezdtem keresgélni a Mindenséget, és magamat találtam. Talán ennek is van egy határa, emiatt jó veled beszélgetni, mert egy teljesen más nézőpontot világítasz meg. De ettől még nem érzem hamisnak a sajátomat sem, és muszáj valamilyen szinten ehhez igazodnom, ebből kiindulnom, mert nem is tudom másképp.
Én egyszerre csak egy hsz-ra szokok válaszolni. Van, hogy egyetértek a nickkel, és lehet, hogy egy másik topikban meg nem értek egyet ugyanazzal a nickkel egy más ügyben.
De a vita lényege az én számomra nem az, hogy kitartok-e a véleményem mellett, vagy kitérek a véleményütköztetés elől, hanem az, hogy tudunk-e egymásnak újat, megfontolandót mondani, illetve, hogy képesek vagyunk-e a másik érveit figyelmesen olvasni és megfontolni.
Namármost. Aki csak hajtja a magáét, vagy kötözködik, és csak az érdekli, hogy neki van igaza, az az én szótáramban a netharcos. Van belőlük rogyásig, nézz körül.
Aki meg mindenre azt mondja, hogy mindenkinek szíve joga azt gondolni bármiről, amit akar, az meg minek ír egy vitafórumra? Ilyen kenetteljből is akad jópár.
Mi ebben a bonyolult?
Mindkettő önérvényesítési technika, csak az egyik agresszív, a másik meg önvédelmi célú. Azért nem hatékony egyik sem, mert nem a gondolataikat, véleményüket próbálják csiszoltatni és elfogadtatni, hanem a teljes személyiségüket. Viszont a többi résztvevő nem a személyiséget, hanem a véleményt látja és minősíti. Ettől alakul ki a konfliktushelyzet, vagy a meddő vita. Sztem.
A mellékzöngét többen is éreztük egymástól függetlenül, tehát valami alapjának csak kell lennie.
A bénázás szót én nem használtam, nem is értem, mire gondolsz ezzel.
Háát... kutya legyek, ha kiigazodom rajtad :) Ha nekiállok veled vitázni, és megpróbálok kitartani a saját véleményem mellett, akkor mellégzöngét érzel, ha meg kitérek a vita elől, akkor bénázok :) Most mi legyen?
Vitatkozni semmin sem kell, ha nincs döntéskényszer. Azon ugye muszáj vitatkozni, hogy inkább nagyobb legyen a lakás, amit megveszünk, vagy inkább jobb közlekedésű helyen. Mert ezt el köll dönteni előbb-utóbb.
Viszont, ha itt mindenről kijelentjük előbb-utóbb, hogy nem kell rajta vitatkozni, simán el kell fogadni, akkor lassan be lehet zárni a fórumot. Merhogy akkor minek beszélünk? Mindenki elmondja, amit gondol, aztán kész, mehet a topik a süllyesztőbe és nyitunk egy másikat ugyanerre? :)))
Én egy vitában a saját álláspontomat akarom csiszolni, kikristályosítani egy adott ügyben. Ha csak azokkal lehet beszélni róla, akikkel nagyjából egyetértünk, akkor az nem vita lesz, hanem dagonya, rózsaszín tüllfátyolban.
Persze, ha meg csupa netharcos gyűlik össze, wright only üzemmódban, akkor meg indiánosdi lesz a dologból, harci játék papírmasé fegyverekkel.
Sajnos úgy tűnik, e kettő felé tendálnak a fórumok.
Nem a mélyrétegekben való magányos kalandozás, hanem a cselekvő magatartás megmérettetése az, aminek révén mind többet és többet tudhatunk meg magunkról.
Na jó, persze, én egy extrovertált hüjje vagyok, jobban érdekel a világ annál, semhogy feszt magammal foglalkozzak. Na. :)
Helló :) Nahát, hogy én miért nem csodálkozom a véleményeden :))))
Figyelj, én már rájöttem: nem kell ezen vitatkozni, simán el lehet fogadni, hogy nem mindenki jár ezen az úton. Mi, akik azt hisszük, hogy ezzel elôbbre lehet jutni, nyilván nem véletlenül találtunk rá erre. Aki pedig nem lát ebben semmi fantáziát, ellenben más megismerési folyamatokban igen, hát az meg csinálja úgy, ôt nyilván az viszi elôre.
