..úgy határoztam, mostantól csak két pontot fogok használni, hacsak el nem felejtem, hogy így határoztam, mert akkor továbbra is, mondhatni rutinból, három pontot teszek majd. de igyekezni fogok.. konkrétabb oka nincs, de minek is..
...munkahelyi gondok... a gond csupán annyi (és valójában a gond maga nem is munkahelyi, hanem emberi, amennyiben emberszámba veszem magam, és igen), hogy nincs igazán kivel megbeszélnem. otthon legfeljebb elmondhatom a tényállást és a választási lehetőségeket, és biztatást kaphatok, ami nem semmi, még csak nem is kevés. de döntenem nekem kell, és ahhoz, hogy döntsek, alaposan végig kellene gondolnom pár dolgot. például szakmai szempontból. meg a jövőre vonatkozó terveimet illetően. (no igen, például el kellene kezdenem a jövőmet. tervezni.) (többek közt a jövőm munkával eltöltendő részét, ugye.) magam sem hittem volna, hogy 1., ne legyek képes kapásból dönteni egy efféle kérdésben, ha esetleg felmerül, 2., hogy ennyire ne hagyjon nyugton a kérdés, például a lefekvést követő néhány órában, amikoris csak járt az agyam, pörgött, nem állt szándékában elcsendesülni, holott én pihenni szerettem volna.
(jólesik, ha legalább körvonalazhatom)
...új pozíciót kínáltak, mert néhányan bíznak bennem (és persze néhányan pedig önös érdekből örülnének neki, ha elvállalnám). ami azt jelenti, márpersze a rám vonatkozó része, hogy megszokott és az idők során (tán kicsit túlságosan is) kényelmessé vált munkarendem felborulna, pedig (állítólag) jól csinálom azt, amit. új dolgokat kellene megtanulnom, ez nem is baj. de hogy ezeket az új dolgokat jól csinálnám-e, az kétséges. (én kételkedem. aggódni mondjuk nem aggódom.) mindemellett az új pozíció több felelősséggel jár, akár több stresszel is járhat, ha hagyom. és kvázi elkötelezném magam előbb-utóbb olyasmik iránt, amikben, ha jobban belegondolnék, nem biztos, hogy hinnék. (persze ki tudja. hogy egyelőre nem tűnik olyan fontosnak, hogy higgyek bennük, az biztos.) viszont érdekel is az új munka, bizonyos tekintetben. és megtiszteltetésnek veszem, hogy felajánlották. és ha nem vállalom el, csalódást okozhatok, és úgy tűnhet, mintha azokat, akik számítanak rám, bennehagynám a szarban. ezt nem szeretném. nagyjából ennyi.
(jólesett, köszönöm.)
...a legjobban azt szeretném, ha a kérdés magától eldöntődne, miközben az persze dühítene, és vadul ellenkeznék is, ha eldöntenék helyettem, hogy márpedig holnaptól így-meg-így kell lennie.
...a csakúgyság netovábbja pedig az, hogy azon kívül, hogy leírhatom ide a problémát, s ez a leírás viszonylagos nyugalmat hoz, mert írás közben nem zavarnak másegyéb problémák, hanem csak ez, azon kívül egy cseppet sem hoz közelebb a megoldáshoz (nem is ez a cél), hanem csak úgy van. hát jól van.
Csak úgy? Csend van, egyedül vagyok. Kintről virágillatot hoz be a szél a nyitott ablakon. Körülöttem számítógépek zúgnak a szerverszobában. Hát nem idilli?
...kimentem a friss levegőre, dohányozni. belső udvar, csöndes. a város zaját hallhatni csak, és most éppen olyan atmoszféra szűrődött ide, mint amilyet tipikusan a filmekben alkalmaznak, volt benne az alapmorajon felül szirénaszó, egy nagyobb gépjármű húzott el a közelben (na jó, nem kürtölt, pedig akkor lett volna tökéletes), és még a vonatkattogást is errefelé fújta a szél. amikor meg visszafordultam az épületbe, megszólalt valami reggeli harang is...
csak annyra fontos, hogy hajnalban megírjam, kis csodapasztellt faaragjak az érdeklődés fenntartása végett.
mert én szép vagyok és okos és varázslatos, csak a vakok nem veszik észre...
...az imént elővettem a zsebemből valamit, hogy megnézzem (fontosnak látszott). nincs egy perce. és most fogalmam sincs, mi volt az, miért néztem meg és mit láttam rajta. és már fontosnak sem látszik...
...van ez a típus, csöndes, szótlan fajta. szerény, aki nem szólal meg addig, amíg nem szólítják meg, ismerős, ugye. amikor megszólítják, szelíden általában, mert óvatosságot követel meg a (gyanús, de feltételezett) tisztelettudás, s kedves megjegyzést kap ajándékba, ha el nem is pirul, de lesüti szemét, s valami köszönetet mormol. aztán úgy érzi, mondania kellene valamit, és próbálja kipréselni száján a megfelelő szavakat, de visszatartja a hibázás lehetősége, a zavar és az egyéb gátlások. amikor aztán jól átgondolta a mondandóját, ellenőrizte és elpróbálta magában, a motyogás elmúlik egy percre, akkor előjönnek a szavak a szűkre szabott résből az ajkak közül...
...aztán van az a másik típus, csöndes, szótlan fajta. arca merev, köszönésre bólintással felel, és csak kivételes esetekben mosolyodik el egy cseppet. ha megszólal, abban nincsenek fölösleges frázisok, töltelék, tisztán, tömören fogalmaz. aztán visszasüllyed a hallgatásába. ő arra képes, hogy amikor a motyogás jönne, azt erősen magába folytja, egyébként nagyjából hasonlóan működik szerintem, mint az előző típus.
...annyi különbséggel, hogy miután határozottnak látszik, okosnak gondolják és tartanak tőle - ezzel aztán lőttek a szerénységnek és a barátságosság látszatának. úgy képzelem, az ilyen alapbeállítottság remek táptalaja a paranoiának...
...ajj de mocsok egy érzés, amikor elveszik az ember kéthónapi munkája egy pillanat alatt... az meg aztán durván kiborítóbb, hogy most nem általános alany munkája veszett el, hanem az enyém. még tegnap délután vettem észre, és mondhatom, elszúrta a délutánomat. a sírás kerülgetett, de nem hagytam, hogy a közelembe jöjjön, szánjon mást. no és, ma reggel, amikor jöttem be dolgozni, a buszra felszállt egy csapat még részeg egyetemista-korú fiatal, és jó kedvük volt, és nehezen forgott a nyelvük, mert a forgás centruma ilyen esetekben lefelé tolódik, gyomoriránt, és mit érdekelte őket a bánatom? jó kedvük volt meg ilyesmi, és aludni indultak valami jó buli után... émmeg ugyanakkor dolgozni. hát majdnem utáltam őket. (persze) hamar korrigáltam a tévedésemet, de annyi haszna mégis volt a dolognak, hogy megsejtettem a dolgozó felnőtt társadalomnak a laza fiatalság ellen táplált, időnként erős ellenszenvét (hogyugye, banálisan: "ezekamaifiatalok", meg a satöbbi). csak náluk nem egy nagy trauma okoz, hanem talán sok kicsi.
...elgondolkodtató... olyan számokra alapozzuk a geometriánkat, amiket nem is ismerünk pontosan. és ez még hagyján. mert ennek ellenére még pontosítani is akarjuk. még ez is hagyján. nadehogy ennyire?
http://3.141592653589793238462643383279502884197169399375105820974944592.jp/
...hja, huszas éveink táján szerintem mind átéljük ezt, hogy világmegváltó goondolatok szállnak meg hirtelen, s elmúlnak másnap reggelre, de ez kicsit másmilyen most. egyre inkább komolynak tűnik, s ha bebizonyosodik, hogy igaz, arra konkrétan ráfázok, és nem is kicsit.
...tegnap elképzeltem fogmosás közben a koponyámat. egész másként néznének ki az emberek, ha nem lenne rajtuk bőr... jobban hasonlítanának egymásra.
...tulajdonképp a lentebb említett dologgal kapcsolatban az az igazság, hogy csak akkor jelentős ennyire, ha bizonyos megközelítésből vizsgálom, különben nem. és természetesen fogalmam sincs, milyen megközelítésből kellene vizsgálnom tulajdonképpen. attól függ, persze, mi a cél vele. ha akarom, fenyegetve is érezhetem magam, hogy rájöttem olyasmire, amire rájöttem. de nem akarom. úgyhogy mint lehetséges film vagy könyv alapötletének tekintem, s tovább játszom a gondolattal, ekképp vigyázván elmém állapotára, elkerülvén további hanyatlásának lehetőségét, vagy mittudomén.
...á, nem egyszerűsítem le ennyire a dolgot, elveszíti az értelmén kívül a jelentőségét is, ráadásul filmet se lehet forgatni belőle, legfeljebb valami nagyon unalmas esszét írni...
