Kuliffay Hanna: "Több mint két évtizedig senki sem tudta, vajon Afganisztán Nemzeti Múzeumának legféltettebb gyűjteménye túlélte-e a szovjet és amerikai bombázásokat és háborús fosztogatásokat. Mivel a múzeum anyagának több mint 75 százaléka áldozatául esett az elmúltévtizedek atrocitásainak és – akárcsak Irakban – tendenciózus pusztításának, legtöbben biztosra vették, hogy az észak-afganisztáni Baktria csodálatos régészeti leletei is odavesztek. Éppen ezért 2004-ben valóságos médiaszenzációt keltett, mikor kiderült, hogy épségben vészelték át a tragikus időszakot. A múzeumi vezetőség előrelátásának volt köszönhető, hogy a szovjet inváziót megelőzően a legértékesebb gyűjteményeket – köztük a jelenlegi washingtoni kiállítás anyagát – időben biztos helyre szállíttatta. Némi kitérőkkel – és a legnagyobb titoktartás mellett – végül is 1989-ben a válogatott kollekció az elnöki palota Központi Bankjának széfjébe került. A bank jelenlegi képviselője szerint a ládák végig zárt és lepecsételt állapotban voltak, ami azt jelentette, hogy közel egy negyed évszázadig emberi szem nem látta az antik világ bennük rejlő kincseit." (Empiria Magazin VII/8)
Vásáry István: "A jüecsi nép először a Kr. e. 2. század első felében tűnt fel, Maotun sanjü uralkodása idejében. Kínától északnyugatra, Nyugat-Kanszuban éltek, a Tunhuang és a Nan-san közötti területen. A hiungnukhoz hasonlóan nomádok s a hiungnuk ősi ellenfelei voltak. Kr. e. 174-ben nem bírtak már a hiungnu nyomásnak ellenállni, és miután Laosang sanjü megölte a jüecsi uralkodót, s ősi szokás szerint ivócsészét készített a koponyájából, ajüecsik kénytelenek voltak területeiket nyugati irányba elhagyni. Kis részük azonban, mely nem tudott vagy nem akart a többséggel vándorútján tartani, déli irányba lehúzódott a Nan-san hegység és a Kuku-nór tó vidékére, Tibet északkeleti határvidékére. Ez a töredék csoport, melyet a kínai források sziao jüecsinek, azaz ’kis jüecsi’-nek neveztek, a későbbiekben a tibetiek őseibe, a kínaiak által kiangnak nevezett népbe olvad bele. A nép nagyobbik, nyugat felé tartó része, melyet a kínaiak ta jüecsinek, azaz ’nagy jüecsi’-nek hívtak, megtámadták a Keleti-Tien-san vidéki vuszunokat, megölték királyukat, de azok, valószínűleg hiungnu segédlettel, továbbűzték őket. Ekkor a Nyugati-Tien-sanban az Iszik-köl táján élő szajvang népre törtek. Ezek egy része délre menekült, de a jüecsiknek új területükön sem volt nyugtuk, mivel Kr. e. 160 körül a hiungnuk és vuszunok szövetsége elűzte őket a meghódított szajvangok országából. Egy része a jüecsiknek ott maradt, s összeolvadt a vuszunokkal és szajvangokkal. Nagy részük azonban továbbhaladt nyugat felé. Ekkor a jüecsik eltűnnek a forrásokból egy jó nemzedéknyi időre, s csak Kr. e. 128 előtt bukkannak fel újra, de ekkor már az Oxus (Amu-darja) felső folyásának vidékén, az ókori Baktriában (ma Északkelet-Afganisztán), ahol megdöntötték az utolsó görög király, Helioklész uralmát ... A Kr. e. 128-as nomád betörés leírásánál Sztrabón görög nyelvű és Pompeius Trogus latin nyelvű munkája segít a kínai adatokkal való szembesítésben. Az ász, ászi, ászián néven szereplő nép nem más, mint Kangkü iráni népe, a szakarauka népnév pedig a szakák szintén iráni nyelvű népének egy csoportját fedi (a kínai források szajvang neve kapcsolódik ehhez). A görög-latin forrásokban tohár néven jelzett nép egyszerűen nem lehet más, mint a kínai források jüecsije. Ezt az azonosítást támogatja az a tény is, hogy Baktria Kr. e. 128-ban történt nomád lerohanása után e terület a kínai, majd jóval később az arab forrásokban a tohárok nevét viseli, utóbbiakban Toharisztán néven. A tohárok/jüecsik hosszú ideig kis részfejedelemségekben éltek, míg Kr. u. 10 körül I. Kuzula Kadphiszesz király egyesítette az országot. Ő a híres Kusán-dinasztia alapítója, mely dinasztia a következő századokban India területére is kiterjedő hódításaival hatalmas államot, a Kusán Birodalmat hozta létre. Ez az állam indiai, iráni és görög elemeket egyesített magában, a hellenizmus görög és a buddhizmus indiai kultúrájának sajátos ötvözetét alakította ki, melynek páratlan művészi emlékeit Gandhára-művészet néven ismerjük ... felmerül a kérdés, hogy kik voltak a tohárok vagy más néven jüecsik ... nomád nép, melynek a nyelve ... nem iráni jellegű volt. A tohár nyelv emlékeit, mint sok más kihalt nyelvet, a múlt századi kelet-turkesztáni ásatások során fedezték fel, elsősorban Kucsában és Kara-sahrban. Két alapvető nyelvjárása, szinte két nyelve, a tohár A és tohár B. Ezek az emlékek a Kr. u. 1. évezredben készültek, elsősorban buddhista tárgyú művek, ily módon bizonyos időrendi és térbeli nehézségek vannak, hogy egyértelműen a jüecsi vándorlásban részt vevő tohárok nyelvével azonosítsuk őket. Ugyanakkor az a tény, hogy Ptolemaiosz földrajzában a Kr. u. 2. században egy Thaguroi nevű népet, egy Thaguron nevű hegyet és egy Thogara nevű helységet említ a mai Nan-san vidékére helyezhető részen, megerősíti feltevésünket, hogy a tohárok egyes csoportjai eredeti lakhelyeiken vagy ahhoz közel jóval a nagy jüecsi vándorlás után is maradhattak." (A régi Belső-Ázsia története; Balassi, Bp., 2003, 40–3.)
"Götz László ugyanakkor egy érméken előforduló sk'wr alakot is megemlít, amely a szóban forgó népnév egyes számú alakja volna:"
Előlap: TURANNOUNTOS 'ERAOY
Hátlap: SAKA KOGGANOY, egyes érméken: SAKA KOYYANOY
Előlap: 'YRKODOY MAKAROY
Hátlap: SK'WR
Kedves Segédnick!
Köszönet ezért a bejegyzésért. Szép példa a szkíta-hun nyelv bemutatására.
A nyelv,amelyet nem ismernek el, mert bizonyítékokat várnak. Mire várnak? Az érmék szövegének egyes elemein el lehet rágódni, hogy mi lehetett, de ott van két olyan kifejezés, amely egyértelmű.
Today, the term Tocharians is associated with the Indo-European languages known as "Tocharian". Based on a Turkic reference to Tocharian A as ''twqry'', these languages were associated with the Kushan ruling class, but the exact relation of the speakers of these languages and the Kushan ''Tokharoi'' is uncertain, and some consider "Tocharian languages" a misnomer. Tocharian A is also known as East Tocharian, or Turfanian (of the city of Turfan), and Tocharian B is also known as West Tocharian, or Kuchean (of the city of Kucha).
Walter Bruno Henning
The Name of the "Tokharian" Language
In: Asia Major új sor. I/2 (1949), 158--62.
PDF
Sztrabón görög földrajztudós a tokhárokról és a szakaraukákról mint két különböző népcsoportról beszél, s megadja az utóbbiak nevének jelentését is.
According to the Greek chronicler Strabo, Bactria was taken by nomads like "the Asioi and the Pasianoi, and the Tocharoi (Τόχαροι) and the Sakaraukai, who originally came from the other side of the Iaxartou river (Syr Darya) that adjoins that of the Sakai and the Sogdoanou and was occupied by the Saki."
Szerinte az elnevezésük annyit tett: 'a szakák királyai'.
Ezek a népek özönlötték el tehát a Szir-darja túlpartjáról jőve Baktriát és Szogdiát a hunok nyomására Kr. e. 130 körül. Vagyis a szakaraukák és a tokhárok, úz (ász) és besenyő csoportok társaságában. Közülük a szakaraukák nevének első fele afféle összefoglaló elnevezés volt. Hérodotosz óta tudjuk ugyanis, hogy a perzsák a sztyeppe lovasait emlegették így, miként a pontuszi sztyeppére vonuló és ott nagyállattenyésztésbe fogó elő-ázsiai népeket a görögök egyre inkább szkítának hívták (úgyannyira, hogy a két terminus a történetírás atyjának korára másodlagos értelmében, vagyis mint toposz egymás szinonimájává is vált).
Harmatta János mutatott rá az ind szaka-murunda- és a kínai sai-wang szemantikai azonosságára, kiemelve, hogy mindkettő 'szakák királya(i)' jelentéssel bír. Szerinte a sztrabóni -rauk- szótag is a khotáni szaka nyelv rūkya- szavából értelmezendő a fentieknek megfelelően, 'parancsnok'-ként, ill. 'úr'-ként (in: uő, B.N. Puri és G.F. Etemadi szerk.: History of Civilizations of Central Asia; vol. II., Delhi, 1999, 409.)
Götz László ugyanakkor egy érméken előforduló sk'wr alakot is megemlít, amely a szóban forgó népnév egyes számú alakja volna:
Előlap: TURANNOUNTOS 'ERAOY
Hátlap: SAKA KOGGANOY, egyes érméken: SAKA KOYYANOY
"Gandhára művészete – a múlt évszázad e régészeti-történeti felfedezettje – meghatározó jelentőségű volt az egész buddhista művészetre: a hellenizmus és a buddhizmus találkozása révén minden kétséget kizárólan ez a terület a buddhista emberábrázolás forrásvidéke. A szerző érdekesen, színesen, a legfrissebb szakirodalom birtokában mutatja be a két kultúra találkozásának történeti és kultúrtörténeti feltételeit és megvalósulását, majd azt mutatja meg, hogy e találkozás hogyan hozta létre a sajátos gandhárai művészetet: hogyan lett az eredetileg ábrázolás nélküli Buddhából Gandhárában Apolló arcú Buddha. A könyv utolsó fejezetei e művészet főbb lelőhelyeit, művészeti anyagát és belső-ázsiai kisugárzását tárgyalja."
Around 75 C.E., one of their tribes, the Kushan, under the leadership of Kujula Kadphises gained control of Gandhara and other parts of what is now Pakistan. The Kushan period is considered the Golden Period of Gandhara. Peshawar Valley and Taxila are covered with ruins of stupas and monasteries of this period. Gandharan art flourished and produced some of the best pieces of Indian sculpture. Many monuments were created to commemorate the Jataka tales. The Gandhara civilization peaked during the reign of the great Kushan king Kanishka (128-151 C.E.). The cities of Taxila at Sirsukh and Peshawar were built. Peshawar became the capital of a great empire stretching from Bengal to Central Asia. Kanishka was a great patron of the Buddhist faith; Buddhism spread to Central Asia and the Far East across Bactria and Sogdia, where his empire met the Han Empire of China. Buddhist art spread from Gandhara to other parts of Asia. Under Kanishka, Gandhara became a holy land of Buddhism and attracted Chinese pilgrim to see monuments associated with many Jataka tales.
Kusán férfifejek Haddából (Gandhara), a Kr. u. III. századból
S ezt miért nekem irod? Öszintén megvallva én nem tudom, hogy higyjek-e ezekben a gének àltali meghatàrozàsokban. (Bàr Magyar Adorjàn is azt irta valahol, hogy az ôsmagyar génfajta az mindig "feltör", hiàba keveredik màs génekkel - mint a patak vize, amely kikristàlyosodik ùjra, még ha homokot, kavicsot öntenek is bele.) De mi az, hogy "elsenyved" egy gén? Ha pl. egy afrikai "néger gén" (màr a megnevezés is diszkriminativ jellegûnek tûnik) keveredik egy euròpai génnel, akkor mondjuk az euròpai a dominàns közülük? Nem fele-fele az aràny? [Errôl jut eszembe, hogy Obama elnökrôl is csinàltak a mormonok DNS vizsgàlatot, s kimutattàk, hogy anyai àgon ir, angol, német és franciavérû].
Hm...nekem ugy tûnik, hogy e két génnek a harca itt is folyik a fòrumon. Nahàt ezek a gének, hogy mire képesek! (de én csak egy kötözni valò bolond nô vagyok, nem kell ràm figyelni...)
Tetradrachm of Kujula Kadphises (30-80 CE) in the style of Hermaeus. Obv: Hermaios-style diademed bust. Corrupted Greek legend: ΒΑΣΙΛΕΩΣ ΣΤΗΡΟΣΣΥ ΕΡΜΑΙΟΥ ("Basileos Stirossu Ermaiou"):"King Hermaeus, the Saviour". Rev: Herakles standing with club and lion skin. Kharoṣṭhī legend: KUJULA KASASA KUSHANA YAVUGASA[yabgu, jobbágy] DHARMATHIDASA "Kujula Kadphises ruler of the Kushans, steadfast in the Law ("Dharma").
Én is kerestem forrásokat e cikkel kapcsolatban,de sajnos csak magyar híradások vannak a tartalmáról, ami számomra nem kielégítő. Lehet blöff vagy bármi más. Mindenesetre nem vagyok meggyőződve a hír hitelességéről.
A Kárpát-medencében mindig is volt egy állandó őslakos népesség, amely időnként keveredett a letelepülő rokon nyelvű népekkel. -----------------------------------------------
"A montreáli McGill Egyetem kiváló professzora Wilder Penfield néhány évvel ezelõtt megbízatást kapott a Rockefeller Alapítványtól, hogy kutassa ki és bizonyítsa be van-e és melyik az a gén/fajta, amely Földünkön alapvetõ gén.
Ez lett volna a feladat, amelyre az egyetemi tanár óriási, millió dolláros támogatást kapott. A ki nem mondott, de valódi célja volt a kutatási feladat-adásnak, hogy a szemita gént találják meg, mint ilyen felsõbbrendû gént. Egy egész munkacsoport dolgozott rajta. Hosszú évek után meg is találták a keresett gént, de nem egyet. Kettõt! Megállapították eme kettõrõl, hogy ezeket ugyan - akár évszázadokon, generációkon át - el lehet ideiglenesen nyomni, de aztán újra feltörnek, míg például a germán, vagy néger elsenyved, eltûnik. Ezek a megtalált gének évszázadok után is feltörnek: s a kettõ üti egymást. Pillanatnyilag az egyik gén a másikat elnyomhatja, össze is házasodhat, de a 3., 4., 5. generáció után feltör egyikük és kizárólagosan fog uralkodni. A Wilder Penfield-féle kutatócsoport tehát megtalálta ugyan a remélt szemita gént is, de talált egy másik ilyen fölényes gént, amelyiknek nincs neve."
A felrakott jelek közül a felső kettő, ami ugyanúgy néz ki, hazánkban is megtalálható egy íráshordozó kövön. Az őskorban általánosan elterjedt volt ez az ökör-ábrázolás, éppúgy nézett ki Szudánban, mint Mezopotámiában, és mint a Kárpát-medencében. Nyomon követhető, hogyan alakult a képjel szójellé, s betűvé. A nagy emlősállatokra, a szarvasmarha-félékre több elnevezés volt használatban.
bá, baa~nagy emlősállat
üker~ökör
bajla~szarvasmarha
marha~marha
A marhát az ászik (jászok) használták.
A"b", és "m" jelei egymástól nem sokban térnek el néhány abc-ben, meglátható a közös gyökér bennük.
A Kárpát-medencében mindig is volt egy állandó őslakos népesség, amely időnként keveredett a letelepülő rokon nyelvű népekkel.
Ha a régészeti és az örökléstani adatokat egybevetjük, megállapíthatjuk, hogy a magyarság az AB vércsoportot két-háromszor oly arányban hordozza, mint Eurázsia lakossága, a legnagyobb részarányban hordozza az M17 (Eu19) örökléstani jelzőt az Y kromoszómájában, az M35 (Eu4) jelzőt az európai átlag fölött, de a Balkáni átlagnál kisebb mértékben tartalmazza, továbbá, hogy a TAT örökléstani jelző a magyarságnál teljes mértékben hiányzik. Mindez együtt csakis úgy magyarázható, hogy a magyar népesség alapvetően Kárpát-medencei eredetű, Európa őslakosságának a része, és semmiféle vándorlási modell nem magyarázza meg az ide érkezését, éppen ezért az itteni létének egyetlen logikus magyarázata az, hogy itt alakult ki az ősi emberi lényből.
Kusán harcos kőszobra
Kuliffay Hanna: "
Kusán férfi és nő öltözékének 
Horváth Vera
Kusán férfifejek Haddából (Gandhara), a Kr. u. III. századból
Tetradrachm of Kujula Kadphises (30-80 CE) in the style of Hermaeus. Obv: Hermaios-style diademed bust. Corrupted Greek legend: ΒΑΣΙΛΕΩΣ ΣΤΗΡΟΣΣΥ ΕΡΜΑΙΟΥ ("Basileos Stirossu Ermaiou"):"King Hermaeus, the Saviour".
