Nemesi családban született Mihajlovban, a Rjazanyi kormányzóságban. 1876-ban végzett a szentpétervári Miklós Lovassági Iskolában, és a cári gárda lovasgárdista-ezredéhez lépett be kornétási rangban. 1883-ban végzett a Vezérkari Akadémián, ezután az 1. gránátos hadosztály törzsében szolgált, majd 1894. február 14-től a vezérkar Katonai Tudományos Bizottságában, a külföldi országok tanulmányozásáért felelős katonai hírszerző szervezetben.
Zamoyski, Jan (1542-1605) - lengyel államférfi, a köznemesség képviselője és egyik vezetője volt. Nagy befolyása volt abban, hogy Valois Henrik, majd Báthory István, később pedig III. Zsigmond lett a lengyel király.
Báthory kancellárrá és hadvezérré nevezte ki és a főnemesség soraiba emelte. Egyik szervezője volt Báthory Oroszország elleni hadjáratának. Erősen tudománypártoló volt, Zamoscban akadémiát is alapított.
(Adam Zamoyski lengyel történész, aki a "Chopin, a romantika hercege" c. életrajzot írta, az ő egyik leszármazottja.)
Wright építészete a szerves építészet nevet kapta, amely az épületek és az azt körülvevő természetes környezet messzemenő harmonizációjára való törekvést jelenti. Eme építészeti stílusának kialakításában erősen hatott rá Gustav Stickley, amerikai bútorgyártó és építész.
Villon, François - eredeti nevén: François de Montcorbier (Párizs, 1431. vagy 1432. – eltűnt 1463-ban), a középkor végének, a reneszánsz virágkorának világszerte legismertebb, legnépszerűbb és legszubjektívebb francia költője. A lírai költészet formai elemeit felhasználó, de témaválasztásában inkább a dolgok fonákját bemutató balladái és zsargonban írt versei hűen tükrözik magát a kort, a művelt költő hányatott, bűnös életét, mély vallásosságát. A későbbi romantikus szerzők benne látták az „elátkozott költők” előfutárát.
Az akasztását váró Villon négysorosa (Illyés Gyula fordításában):
Francia vagyok, csak ez kellett, Párizs szült (Ponthoise mellett); Rőf kötél súgja majd fejemnek, Hogy mi a súlya a fenekemnek.
Tolbuhin, Fjodor Ivanovics (1894-1949) - Szovjet marsall. Szolgált a cári hadseregben. 1918-ban csatlakozott a Vörös Hadsereghez, és végigharcolta a polgárháborút. A második világháborúban előbb a krími front parancsnoka (1941–42), majd az 57. hadsereg vezetője volt a sztálingrádi csatában (1942–43). 1943–45 között frontparancsnok. 1943-ban a Donyec-medence több jelentős városát is visszafoglalta a németektől, majd Jerjomenkoval együttműködve felszabadította a Krím-félszigetet. 1944 májusától a 3. ukrán front vezetője, ezúttal Malinovszkij fegyvertársa, a iasi-kisinyovi nagy győzelmet követően mindketten megkapták a marsallbotot. Ezután Tito partizánjaival együttműködve részt vett a belgrádi hadműveletben. Csapatait ezt követően Magyarországra rendelték, ahol azok főszerepet játszottak Budapest bevételében és a balatoni csatában. A háború után a délkelet-európai szovjet erők, később a Kaukázusontúli Katonai Körzet parancsnoka volt haláláig.
Szun Jat-szen (kínai írással: 孫逸仙, angolos írásmóddal: Sun Yat-sen,mandarin olvasatban: Sun Yixian, népszerű magyar átírásban Szun Ji-hszien; Kínában ismertebb nevén Sun Zhongshan, 孫中山, Szun Csung-san; (1866. november 12. – 1925. március 12.) kínai forradalmár, köztársaságpárti politikus, az utókor értékelése szerint „a kínai forradalom atyja”, illetve a „kínai köztársaság atyja”.
1892-ben Hongkongban szerzettorvosidiplomát, de már tanulmányai alatt is elsősorban politikai tevékenységet folytatott. 1894-benHonoluluban megalapította aHszingcsunghujt („Kína Újjászületésének Társasága”), amely a Csing-dinasztiamegdöntésére törekvő kínai értelmiségieket tömörítette. Szun1895-ben Kuangtung, régi nevén Kanton) tartománybanmandzsuellenes felkelést szervezett, de ezt idő előtt elfojtották, és Szun a következő 16 évet száműzetésben töltötte Európában, az USA-ban, Kanadában és Japánban. 1905-benTokióban megalapította a Tung-meng Huj („Szövetséges Liga”) nevű forradalmi szervezetet, amely nacionalista, republikánus és szocialista elveket hirdetett. 1905-ben hirdette meg a „három népi elvet”, amely élete végéigpolitikájának vezérfonala lett. Ez a nacionalizmust (a mandzsu dinasztiamegdöntését, később az imperialista befolyás csökkentését), a demokráciátés a népjólétet jelentette. Az 1900-as években Szun külföldről további felkeléseket szervezett, de ezek mind elbuktak. Végül az 1911-es vucsangi felkelés teremtette meg a lehetőségét Szun hazatérésének; a császárságbukásával 1912. január 1-jén kikiáltották a Kínai Köztársaságot, melynek ideiglenes elnökévé Szun Jat-szent választották. Február 14-én azonban kénytelen volt lemondani az elnökségről Jüan Si-kaj javára. 1912. augusztus 25-én Szun megalapította a Kuomintangot (magyarul:Nemzeti Párt), hogy ennek segítségével vigye tovább a forradalmi mozgalmat Jüan Si-kaj és az országot maguk között felosztó hadurak ellen. 1913-ban Jüan Si-kaj ellen kirobbantotta a „második forradalmat”, amely megbukott, és Szunnak újra Japánba kellett menekülnie. 1916-ban visszatért Kínába, s 1917-benKuangtungban forradalmi ellenkormányt alakított, de 1918-ban innen is menekülnie kellett. 1920-ban visszatért Kuangtungba, ahol újra kormánytalakított, majd a következő években szovjet segítséggel és mintára átszervezte a Kuomintangot, és szövetségre lépett a Kínai Kommunista Párttal. A kantoni kormány elnökeként megkezdte Kína újraegyesítésének előkészületeit, és az új hadsereg alapjainak lerakásához létrehozta a Vampoa Katonai Akadémiát. 1925-ben Pekingbe utazott, hogy az északi hadurakkal tárgyaljon az újraegyesítésről; 1925. március 12-én Pekingben halt meg májrákban. Az újraegyesítést a Kuomintang élén a helyére lépő Csang Kaj-sek hajtotta végre az északi hadjárattal, a Kuomintang forradalmi elveit azonban Csang feladta, s 1927-ben szembefordult a kommunistákkal is.
1776-ban megjelent A nemzetek gazdagsága (eredetileg angolulAn Inquiry into the Nature and Causes of the Wealth of Nations, röviden: The Wealth of Nations) a közgazdaságtan történetének első rendezett műve, a nyugati világ egyik legnagyobb hatású műveként tartják számon. A könyv a kor divatos, a gazdagság forrását a földben kereső fiziokratatanokkal szemben a munka-érték és a munkamegosztás elméletében kereste a keletkező új értékét. A könyv olyan sikeres volt, hogy a korai közgazdaságtan fejlődését új pályára állította, és megalapította a klasszikus közgazdaságtant. Thomas Malthus és David Ricardo, illetve a gazdasági elméletét velük szemben megfogalmazó Karl Marx is Smith fogalmait használták.
A könyv egyik központi gondolata a szabad kereskedelem. Leghíresebb metaforája a „láthatatlan kéz”, az a rendező elv, ami a piacon a kereslet és kínálat, bőség és szűkösség erőinek és ellenerőinek eredményeként beosztja a nemzet erőforrásait. A „láthatatlan kéz” a keresletre és a kínálatra ható erők eredményeként alakítja ki a „természetes árat”.
Jean Rabutin (teljes nevén: Jean Louis Rabutin de Bussy, Lotaringia, 1642.november 16. – Bécs, 1717. november 16.), francia származású arisztokrata, német-római császári hadvezér, Rákóczi-szabadságharc idején lovassági tábornoki rangban az erdélyi császári haderő parancsnoka. Nem vett részt a török kiűzésében, ám kulcsfontosságú szerepe volt a Rákóczi-szabadságharc leverésében. Több mint 4 évig tartotta Erdélyt a kuruc támadásokkal szemben. Kegyetlen és zsarnoki embernek jellemezték őt. 1705 végén és 1706-ban Rabutin egysége katonai feladatok helyett borzalmas barbárságokat tett. Először amikor Rabutin és hada, miután visszafoglalták a kurucoktól az erdélyi településeket, azonnal felgyújtották őket, vagy az utolsó szálig halomra gyilkolták a magyar lakosokat. Ezek után amikor 1706-ban Rabutin feladta Kassa ostromát az év novemberében, (bosszúból) teljesen kirabolta és porig rombolta Tiszafüredet, Karcagon halomra gyilkoltatta a magyar lakosokat, majd Debrecenbe fészkelte be magát. E tragikus eseménysorozatot nevezték el „Rabutin járásának”.
Paulus az első világháború tisztjeként bejárta egész Európát. 1914. nyarán, Freiburgban érte a háború kitörése. Paulus ezrede már a háború első napjaiban összecsapott a franciákkal, akik megszállták Elzász egy részét és Paulus alakulatait a Rajna jobb partjára szorították vissza. Paulus részt vett a Franciaország elleni támadásban. Az általa vezetett csapatok súlyos veszteségeket szenvedtek a Saar-vidéken, Metz és Nancy között. 1914. október 8-án Lille és Aras között (Észak-Franciaországban) Paulus hirtelen megbetegedett.
1942 tavaszán Paulus a 6. hadsereg parancsnokaként azt a parancsot kapta, hogy a Donyec-medence iparvárosainak bevételével érje el Sztálingrádot és vágja el Moszkvától a Kaukázus térségét. Jelezte Hitlernek, hogy csapatai túl gyengék a Sztálingrád elleni hadjárathoz, de szavai észrevétlenül haltak el.
Két nappal később megindult a sztálingrádi német helyőrséget elsöprő szovjet támadás. Paulus folyamatosan követelte csapatai felmentését. Mindhiába. Január végére a német ellenállás megtört. Hitler január 31-én vezértábornaggyá léptette elő Paulust, amivel gyakorlatilag öngyilkosságra szólította fel, mivel korábban német tábornagy még sosem esett élve fogságba. Paulus erre nem volt hajlandó, így rövidesen a Vörös Hadseregnek a német parancsnokságon megjelent tisztjei előtt letette a fegyvert.
Először görögül kezdett verselni (Szatírák 1, 10, 31-35), később latinul folytatta.Vergilius támogatásával a híres művészetpártoló, Maecenas, barátjává fogadta Horatiust, és támogatta. Ideje nagy részét Sabinumban, majd később tiburi házában töltötte. Két hónappal támogatója, Maecenas halála után halt meg Rómában. Testét Maecenas mellé temették.
Özil, Mesut (1988- ) - világbajnok (idén Brazíliában) és világbajnoki bronzérmes német támadó középpályás labdarúgó. (Nevéből ítélve valószínűleg török felmenőkkel rendelkezik, ami Németországban nem is különleges dolog.) A német válogatottban ezidáig 52-szer szerepelt és 17 gólt rúgott. Tavaly óta az angol Arsenal játékosa öt éves szerződéssel. Klubjaiban nemzetközi sikert még nem tudott elérni eddig.
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij (Moszkva, 1823. április 12. – Scselikovo, Kosztromai kormányzóság, Oroszország, 1886. június 14.) orosz drámaíró, a 19. századi orosz realista drámairodalom alakja. Az orosz irodalomban két Osztrovszkijt tartanak számon.Kizárólag drámákat alkotott: írt komédiát, történelmi drámát, drámai költeményt. Művészetével az orosz népi-nemzeti dráma hagyományait folytatta, dramaturgiájában a középkori színház tartalmi, formai szempontjai vannak jelen. Vonzódott a tiszta formákhoz, követte a folklórt, a népi beszédkultúrát. Emellett azonban támaszkodott a kor nyugat-európai eredményeire is. Darabjaival az egyes társadalmi osztályok életformáját jelenítette meg. Hősei hétköznapi emberek.
Az "orosz dráma atyja" rendkívül termékeny alkotóként több, mint ötven darabot szerzett. Legismertebb műve A vihar(1859).
Osztrovszkijtól számos angol, német, francia műfordítás is fennmaradt.
A Nyizsnyij Novgorodhoz közeli Velgyemanovóban született. Alacsony sorból került magas egyházi méltóságra. I. Alekszej cár bizalmából 1652-ben lett Moszkva és egész Oroszország pátriárkája. Egyházi reformokat vezetett be. A sokszor félrefordított, helyi szokásokkal tarkított szertartásrendet és szent szövegeket akarta összhangba hozni az eredeti görög ortodox tanításokkal. A papság és a hívek egy része azonban ellenszegült újításainak. Hatalmi törekvésében végül összeütközésbe került a cárral is. Kegyvesztetté vált, így1666-ban megfosztották egyházi méltóságától és a Ferapontov kolostorbaszáműzték. A cár halála után, 1676-ban szabadon engedték. Útban Moszkvafelé, Jaroszlavlnál halt meg.
Antoine Laurent de Lavoisier (Párizs, 1743. augusztus 26. - Párizs, 1794.május 8.) francia vegyész. A kémia mellett botanikát, csillagászatot és ásványtant is tanult. A modern kémia atyja, aki kísérleteivel bebizonyította, hogy az égés levegőelvonással jár, illetve megállapította a víz összetételét, és meghatározta a kémiai elem fogalmát.
1781 tavaszán Lavoisier felesége angolból lefordította Robert Boyle angol tudós egyik kísérletének leírását. A kísérletben Boyle ónt hevített fel, és azt találta, hogy az ón súlya megváltozott, aminek nem tudta magyarázatát adni. Boyle, sok más tudóshoz hasonlóan úgy gondolta, hogy a súlynövekedés a kémiai kísérlet során „keletkezett”.
Lavoisier furcsának találta a rejtélyes súlynövekedést (vagy csökkenést), amiről akkoriban a kísérletek beszámoltak, és meg volt győződve róla, hogy ez a mérések hiányából következik. A kémikusok ugyanis addig nem végeztek méréseket, csupán megfigyeltek és leírták megfigyeléseiket. Lavoisier úgy gondolta, sokkal fontosabb megmérni azt, ami megmérhető és a súly éppen ilyen volt.
Elhatározta, hogy megismétli Boyle kísérletét, gondosan leméri a súlyt, és ennek alapján rá fog jönni, hogy mi okozza a súlynövekedést. Egy kisméretű ónlemezt mérlegre tett és pontosan megmérte annak súlyát. Ezután az ónt egy hőálló üvegedénybe tette, amit légmentesen lezárt. Lemérte az edényt az ónnal együtt, mielőtt még melegíteni kezdte volna. A melegítés során az ón felületén vastag, szürke hámréteg jött létre (ahogyan azt Boyle is leírta). Lavoisier kikapcsolta az égőt, megvárta, amíg a üveg a benne lévő anyaggal együtt kihűl, majd újból lemérte a súlyát. A súly pontosan ugyanannyi volt, amint a kísérlet elején. Ekkor felnyitotta az üveg kupakját, és észrevette, hogy hirtelen levegő áramlik az üvegbe, mintha odabent vákuum lett volna. Kivette az ónt, megmérte a súlyát, és úgy találta, hogy az 2 grammal több lett. Lavoisier kikövetkeztette, hogy a súlynövekedés a palackba áramló levegő miatt következett be.
Megismételte a kísérletet nagyobb méretű ónnal. A súlynövekedés ekkor is 2 gramm volt. Újból megismételte a kísérletet és ezúttal a levegő térfogatát is megmérte. Azt találta, hogy annak 20%-át elnyeli az ón a hevítés során. Úgy gondolta, hogy a levegőnek csak ez a 20%-a képes reakcióba lépni az ónnal, és felismerte, hogy ez az a bizonyos „tiszta levegő” lehet, amit Priestley 1774-ben felfedezett - ezt a gázt Lavoisier oxigénnek nevezte el.
További kísérletek után Lavoisier rájött, hogy a méréseivel valami fontosabb dolgot bizonyított be, mégpedig azt, hogy a kísérletek során sem anyag nem vész el, sem nem keletkezik a semmiből, az anyagok összmennyisége változatlan marad.
Kutatása megcáfolta az addig érvényben lévő flogiszton-elméletet. 1789-ben kémiai szövegkönyvében megállapította az anyag megmaradásának elvét:
Természetes vagy mesterséges eljárások során semmi sem teremtődik, axiómának tekinthetjük, hogy minden eljárásnál ugyanaz az anyagmennyiség van az eljárás előtt és az után.
Horatio Herbert Kitchener (1850. június 24., Gunsborough – 1916. június 5., Orkney-szigetek közelében) az egyik legismertebb brit katonatiszt az angol gyarmatosítás korából, a XIX. század utolsó harmadában szinte minden fontosabb, Nagy-Britanniát érintő konfliktusban részt vett.
1902-től 1909-ig töltötte be az indiai hadsereg főparancsnoki tisztét, amelyet még két évvel meghosszabbítottak. Itt szerette volna megreformálni a helyi katonaságot, ám az alkirály, Lord Curzon végig tevékenysége ellen volt. Indiai tartózkodása alatt léptették elő tábornaggyá, valamint felmerült annak a lehetősége is, hogy ő lesz a következő alkirály, ám ezt többen ellenezték, mondván: katona ne viseljen civil hivatalt (ez egészen 1943-ig így is lesz).
Zinaida hercegnő 1861-ben született a szentpéterváriMojka Palotában II. Nyikolaj Boriszovics Juszupov herceg (1827–1891) és Tatyjana Alekszandrovna de Ribeaupierre grófnő (1828–1879) legidősebb gyermekeként. Szüleinek nem lett fia, Zinaidának egy húga volt, akit a Tatyjana névre kereszteltek.
Zinaida hercegnő volt kora Oroszországának egyik leggazdagabb embere, vagyona állítólag még a cári családéval is vetekedett. A hercegnő híres volt szépségéről és vendégszeretetéről, pompakedveléséről. Egyik legnagyobb ellengére és kritikusa volt az utolsó orosz cárnénak, Alekszandra Fjodorovnának. Legkisebb fia, Feliksz Felikszovics a cári családba házasodott be, majd egyik kitervelője és végrehajtója lett a Raszputyin elleni merényletnek.
A cárizmus bukása után Zinaida és a férje Rómába menekültek. Férje halála után a hercegnő fiához és menyéhez költözöttFranciaországba, Párizsba. Itt élt egészen 1939-ben bekövetkezett haláláig.
jelenleg a Philadelphia 76ers játékosa. 1996-ban az NBA-draft 1. helyezettje, az 1998–99-es szezon gólkirálya. Egyik beceneve: „The Answer” (A Válasz), melyet azért kapott, mert a kosárlabdapályán mindenre tudja a választ, minden szituációt megold és mindezt egyszerűen. Viszont az egyik legjobb kosárlabda-játékos élete már korántsem ilyen egyszerű. Problémás gyerek, kitűnő talentum, elítélt, egoista, aki csak magának játszik, zenész.
Jacques-René Hébert (Alençon, 1757. november 15. - Párizs, 1794. március 24.) a nagy francia forradalom egyik kiemelkedő politikusa volt. A politikai küzdelmek során a jakobinus táborba tartozott és a Hegypárt egyik legfontosabb képviselője lett. Híres volt radikális, trágár stílusáról, mely lapjában, a Le Père Duchesne-ben meg is mutatkozott.
A jakobinus diktatúra alatt, miután szembefordult Robespierre-rel és társaival, 1794 márciusában elfogták és híveivel együtt kivégezték.
1913-ban született katolikus és ateista szülők gyermekeként, de 14 éves korában áttért a protestáns hitre. A második világháborúban részt vett a francia ellenállásban, ezért (a mai Algéria területén található) Djelfábanbörtönbe zárták. A háború után csatlakozott a Francia Kommunista Párthoz.
1970-ben kizárták a Kommunista Pártból az 1968-as csehszlovákiaiprágai tavaszról szóló szókimondó írásai miatt. Ezután újra katolikusnak vallotta magát, majd 1982-ben áttért az iszlám hitre és több könyvet is írt, amelyekben anticionista és holokauszttagadó nézeteket vallott. Legismertebb holokauszttagadó műve Az izraeli politikát megalapozó mítoszok (Les Mythes fondateurs de la politique israélienne).
Ősrégi nemesi családból született. Kiképzését a châlons-i tüzérségi iskolában nyerte. A francia forradalom idején Németországba menekült. Hazájába 1796-ban visszatérve, mint Bonaparte tábornok hadsegéde, az olasz hadsereghez került; az Isonzón való átkelésnél (1797 márciusában) súlyosan megsebesült,ugyanakkor zászlóaljparancsnokká nevezték ki. Kitűnt az egyiptomihadjáratban is, továbbá Szíriában, Jaffa előtt, amiért visszatértekor dandártábornokká nevezték ki. Brumaire 18-án közreműködött a Direktórium megbuktatásában, azután pedig mint követ sikeresen működött Berlinben, Szentpétervárott,Stockholmban és Koppenhágában az első konzul érdekében, amiért hadosztálytábornokká, majd Napóleon trónra lépésekor (1804) a császári palota főmarsalljává nevezték ki.
Cskalov Valerij Pavlovics szovjet pilóta, berepülőpilóta, távolsági repülő.
1918-ban éhínség miatt bezárták az iskoláját. 1919-ben önkéntesként bevonult a Vörös Hadseregbe, repülőgép-szerelőként dolgozott. A polgárháború után repülőiskolába küldték, ahol repülővezetői diplomát szerzett. 1924-től a vadászrepülőknél szolgált. A tehetséges pilóta különféle manőverek bemutatásával hangsúlyozta repülővezetői képességeit. Egy alkalommal a Néva felett átívelő leningrádi hidak alatt repült át, ami dicsőséget és fogdát eredményezett. 1928-ban Brjanszkba vezényelték. Itt egy távvezeték alatt átrepülve belegabalyodott a drótokba, emiatt egy év börtönt kapott, és eltávolították a hadseregből. Különféle repülővezetői munkákkal kereste kenyerét. 1930-tól berepülő pilótaként alkalmazták. Összesen több mint 70 új típusú gépet próbált ki, a magas szintű műrepülés terén új figurákat dolgozott ki és honosított meg, köztük az emelkedő dugóhúzót és a késleltetett orsót.
Régi nápolyi családból származott. Fiatalkorában a Máltai Lovagrend seregében harcolt a török kalózok ellen. Fivére (más források szerint unokafivére) Carlo Caraffa bécsi pápai nuncius segítette abban, hogy a Habsburgok szolgálatába álljon. 1665-ben kamarásként került a bécsi udvarba, és rövidesen ezredes, belső titkos tanácsos és az Udvari Haditanács tagja lett. 1672-től egy vértes regiment élén részt vett a Magyar Királyságnaka töröktől való visszafoglalásáért folyó hadműveletekben. 1680-ban Nyitrán táborozott seregével. 1683-ban Lipót császárVarsóba küldte, hogy rábeszélje a lengyeleket a katonai segítség nyújtására.
1686-ban kinevezték a felső-magyarországi császári hadak parancsnokává. Caraffa tudományosan képzett tiszt volt, aki szerepet játszott Magyarország török uralom alóli felszabadításában, a magyar történelembe azonban elsősorban kegyetlenkedéseivel írta be a nevét. 1686 elején minden katonai szükségszerűség nélkül feldúlta Debrecent és számos ártatlan városlakót megöletett, megkínoztatott, majd súlyos hadisarcot vetett ki a városra. 1686–1687 telén Lipót császárErdélyben akarta elhelyezni a seregeket téli szállásra; az erdélyi udvar Caraffát 2000 arannyal és hat lóval próbálta rávenni, hogy álljon el ettől.
1687-ben ő állíttatta fel az eperjesi vésztörvényszéket, melynek célja Thököly híveinek megbüntetése és a lakosság megfélemlítése volt. 1687 március eleje és május közepe között hamis vádak és kínzással kicsikart vallomások alapján huszonnégy módos eperjesi polgárt és környékbeli nemest végeztetett ki.
