Keresés

A drogéria szó is jelzi hogy a droggal semmi gond nincs.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kezd%C5%91lap

Mindössze az egészségügyi károkat okozó ugynevezett kábitószereket helytelenithetjük.Soha nem értettem hogy  egyes emberek miért próbálják ki  miközben tudniuk kell hogy ártalmas. Én akkor sem csinálnám ha fizetnének érte.....

Az alkohollal sincsen semmi probléma :))a szeszes ital egészséges és  etikus /  lásd misebor oltáriszentség/ .Ellazit,javitja az étvágyat és emésztést,kedélyesit ! A függővé válás vagyis az alkoholizmus a gond.

Csak az !

Az erotika magától értetődően lelki és egészségügyi szükséglet.Elég nagy böszmeség mondjuk vallási téveszme /aszketizmus / miatt aggályoskodni.

Szia! 

life14 - Miért kérdezed? Nagyon sok gyógyszer létezik, amelyeket a palliatív orvoslás keretén belül alkalmaznak hosszan tartó fájdalom esetén, kifejezetten krónikus, és gyógyíthatatlan betegségek fennállásakor. Ha a fájdalomnak pszichés háttere van, érdemes felkeresni egy pszichológust, vagy pszichiátert. Könnyen találhatsz ilyen szakembert az interneten, például itt:

http://www.docplanner.hu/pszichologus/budapest Leellenőrizheted őket a vélemények alapján. Biztos vagyok abban, hogy ez jobb megoldás, mint a drogok használata. 

Sziasztok!

A kokainnak lehet fájdlomcsillapító hatása eros belso szervi fájdalmaknál?

Elofordulhat, hogy megszunik vagy csokken tole a fájdalom?

Koszonom a válaszokat!

Sziasztok! Elnézést kérek, hogy a hozzászólásom kicsit kívül esik a témán, de szeretnék egy kis segítséget kérni. Egy szakdolgozatot írok, melynek a témája: párkapcsolati konfliktusok oldásában a terapeuta személyiségének jelentősége. A kérdőívemben ezzel kapcsolatban gyűjtök adatot az emberektől. Akinek van öt perce kitölteni, nagyon megköszönném :-)

www.kerdoivem.hu/kerdoiv/729353692/

Azóta eltelt egy pár év... ismered a történet folytatását is?

Hogyan éltem meg?
Egy drogos fiú mamája

3 éve lesz márciusban, hogy megtudtuk fiunk kábítószert használ. Hogyan tudtuk meg? Ő mondta el. Nem akkor kezdte, akkor már függő volt. Betegen feküdt és én itthon maradtam vele, hogy ápoljam. Influenza jellegű tünetei voltak. Coldrex-et adtam neki, de nem használt. Türelmetlen volt és ideges, nagyon szenvedett. Elrohant otthonról, hogy majd ő szerez gyógyszert. Szerzett is. 2 mg-os Rivotrilt találtam az asztalán. Tudtam, hogy ez erős ideggyógyszer. Nem értettem. A Dogstoptól tudtam meg, hogy mire használhatják. Reménykedtem, hogy nem a legrosszabbra. De sajnos igen, ő a heroin elvonási tünetét akarta enyhíteni vele. Szememre hányta, hogy nem vettük észre a drogozását.

Nem vettük észre. Kamaszkorától kezdve problémás gyerek volt, több sulit elkezdett, de nem sikerült befejeznie. A haverok hatottak rá és nem mi. Miért mondta el? Mert megijedt, mert nem tudott anyaghoz jutni, és kegyetlen elvonási tünetei voltak. Tőlünk várt segítséget. Későbbi beszélgetéseinkből kiderült, hogy nem akkor kezdte el, és nem is heroinnal kezdte. Így már értettük, hogy miért volt más, mint a két bátyja.
Én annyira keveset tudtam a drogokról, azt hogy nálunk is van heroin, azt elképzelhetetlennek tartottam. Az én gyermekem nem lehet ilyen őrült. És, hogy valójában mi is a drog, mi a függőség és sok más kérdésre csak hónapokkal később tudtam meg a választ.
Tőlünk várt segítséget. A kétségbeesés után, megpróbáltunk neki segíteni. Mivel otthon nem sikerült leszoknia, nagyon örültünk, amikor végre rábeszéltük, feküdjön be a Nyírő Gyula kórházba. Azt gondoltuk, hogy végre meggyógyul. Nagyon boldog voltam, reménykedtünk, ez '97 áprilisában volt. Őt napot feküdt bent, Depridollal próbálták lehozni. A kórház után a férjem kivitte a telekre, hogy ne találkozzon a haverokkal. Három hétig voltak kint. Oda is kimentek utána a haverok, természetesen ő hívta fel telefonon őket.
Hazajöttek. Itthon folytatódott minden. Az ágyban cigizés, minden kiégetés, az egész napos szendergés, a TV előtti ájult álomba zuhanás, az aggódás, a rettegés. A rettegés, hogy túladagolja magát, felgyújtja a házat. Júniusban már túl voltunk egy majdnem halállal végződő túladagoláson. Szerencsére az éppen katona fiam itthon volt vele egy szobában és meghallotta a hörgő hangokat. Pillanatok alatt tudott segíteni neki, a mentők is 5-7 percen belül itt voltak. Visszahozták az életbe.
Minden folytatódott, hogy perceken múlott az élete nem érdekelte. Folytatódott a mi rettegésünk is, nagyon féltünk, hogy elveszítjük. Lakáskulcsa volt, a haverok feljártak, szép lassan minden aranyunk, értékünk eltűnt. Sokszor találtunk barátnőt, barátot is szobájában mély álomba zuhanva. Nagyon féltem, nem csak a fiamat féltettem, hanem a többieket is. Féltem, hogy nem egy, hanem több halott gyereket találok, ha hazamegyek. Erre meg volt a valós esély, a fiam hajlamos volt a túladagolásra.
Próbáltam a munkámra figyelni, de ha rágondoltam, kivert a veríték, szinte rosszul voltam a félelemtől. Hazatelefonáltam, ha nem vette fel, egyszerűen elrohantam a munkahelyemről, hazamentem megnézni. Természetes a munkahelyemen se lehetett ezt sokáig titkolni. Nem értették megváltozott viselkedésemet.
Júliusban-augusztusban, a Kékpontban kezelte Csorba doktor. Kicsit javult a helyzet. Itt javasolták a Mátrix-egyesületet, ami a Jász utcában működött, mellette egy Anonim-szülőcsoportot is. Itt a hasonló helyzetben lévő szülőktől tudtam én meg sok mindent a drogról.
Azt, hogy évekig is eltarthat a rettegés, de a legfontosabbat is, hogy van esély a gyógyulásra. Én ebbe kapaszkodtam, ez adott erőt. Olyan szülőkkel találkoztam, akiknek több évig tartó kemény drogozás után is meggyógyult a gyermeke. Ebben a helyzetben nekem ez volt a legfontosabb. Én a legnehezebb helyzetben is bíztam, és azt mondtam a fiamnak, hogy ha másoknak sikerült, neki is sikerülni fog.
Minden helyen, minden előadást végighallgattam, ha lehetőségem volt rá. Így tudtam meg, hogy átlag 15 visszaeséssel kell számolni egy drogos karrier alatt.
Arra is hamar rájöttem, hogy ezek a gyerekek jobban szenvednek, mint mi szülők, pedig a mi életünk is igen kegyetlen volt.
Augusztus végén Csorba doktor szabadságra ment, a fiam teljesen visszaesett. Nagy nehezen sikerült felvetetnem a Péterfy kórházba, az idegosztályon feküdt két hétig. Nem bírta ki, hogy teljesen lehozzák a drogról, kijött a kórházból, igaz, hogy másnap vissza akart menni, de nem vették vissza. Ekkor már nem volt lakáskulcsa, mert a munkahelyemről kölcsönbe hazahozott monitort eltüntette. Ez nekem nagyon fájó pont volt.
A kórházból kijövet, pár napon belül visszaesett. Kezdődött minden elölről. A mi lépcsőházunkba jártak a drogosok. A szomszédok, a lépcsőház lakói mind tudtak a dologról. Volt olyan lakó, aki megállított és kérte, hogy beszéljek velük, mert a kisebb gyerekeket nem engedhetik egyedül le a lépcsőn, mert féltik a drogosoktól.
Tudtam, honnan szerzi be az anyagot, felhívtam a srác szüleit és kértem, hogy ne adjanak neki többet. Ő nem adott, beszerezte mástól. A szomszéd lépcsőházban élt két testvér egyedül, drogtanya lett a lakásuk, a fiam is oda járt.
Ha nem volt otthon, mindig odamentem keresni. Volt amikor letagadták. Rettenetesen viselkedtek velem, gyűlölt a fiam is. Volt olyan, hogy ott adagolta túl magát. Behúzták a kádba, kicsit magához tért, levitték az utcára és otthagyták.
Ha este nem jött haza, a lépcsőházakat rohantam végig, fel a tizedik emeletre lifttel, onnan gyalog le. Volt, hogy úgy találtam meg, hogy a cipő kifűzve, a tű mellette és ő ájultan feküdt a lépcsőn.
Októberben elhatározta, hogy ismét befekszik kórházba. Ilyenkor elkezdtünk telefonálgatni, helyet keresni, és ha szerencsénk volt, sikerült befeküdnie. Takács doktorhoz került az Országos pszihiátriára. Ilyenkor mindennap látogattam, rengeteg kaját, cigit vittem neki, azért, hogy csak maradjon bent és csinálja végig a terápiát. Hat hétnek indult a kezelés, de csak két hét lett belőle.
Hazajött. Minden folytatódott, én látogattam a szülőcsoportot. Eltűnt az OTP- kártyám. Igaz, hogy semmit nem vettek le róla, de nagyon megijedtem. Ismét elvettük a lakáskulcsát, de most már véglegesen. Reggel, amikor a férjem ment dolgozni a fiamnak is el kellett hagyni a lakást. Én mindig úgy csináltam, hogy ezt ne kelljen végignézni, előbb mentem el dolgozni. Féltem, hogy nem bírom ki.
December borzasztó. Harminc kilót leadott, rettenetesen nézett ki. Januárban már ő akart bekerülni kórházba. Az utcán már szinte nem bírt menni, nem tudott anyagot szerezni, a kerületi ideggondozóba jártunk. Rivotrilt és más gyógyszereket szedett. Január elejétől fogva, majdnem egy hónapon keresztül próbáltunk helyet keresni neki. Sehol nem vették fel. Már az öngyilkosság határán volt. Végül '98. január végén, a kerületi ideggondozó segítségével sikerült a váci kórházba bekerülnie. Depridollal hozták le, ő olyan súlyos állapotban volt, hogy más gyógyszerrel nem sikerült volna. Itt nem voltak haverok, hat hetet feküdt itt. Húsz kilót hízott, külsőleg rendbe jött. Már itt jelezték, hogy a mája nincs rendben, rosszak a leletei.
Vácott minden hétvégén látogatta a család, és heti kétszer én mentem vonattal. Cigit, kaját és a szükséges dolgokat vittük neki.
A váci kórház után, azonnal fogadta Zseni Annamária doktornő, ez már március végén volt. Naltrexon kezelésben részesült. Nagyon szurkoltunk neki, hogy el tudja kezdeni a gyógyszer szedését. Sok jót hallottam erről a gyógyszerről. Csökkenti az opiát éhséget, esély a gyógyulásra. Azt biztosan tudtam, hogy a gyermekem nem elég erős, ha hazajön visszaesik. Rengeteg haverja kábítószeres, akik eddig nem csinálták, azok is használják. Egy haverja meghalt januárban, ami az egész családot nagyon megviselte. Egyszer találkoztam vele olyan állapotban, hogy lehetett vele beszélgetni. Halála előtt egy-két hónappal. Nagyon normális embernek tűnt, rettenetesen sajnáltam. Ő még rosszabb állapotban volt, mint a fiunk. Nagyon meghatott a bizakodása. Elmesélte, hogy Funk doktor kezeli és biztatja őt, hogy neki biztosan sikerül, mert van benne tartás. Ő is le akart állni. Szerintem a poklok-poklát megjárt emberek, mind le akarnak állni, csak nincs bennük elég erő és nem kapnak elég segítséget. Neki nem sikerült.
Zseni Annamária doktornőnél két hónapot feküdt. Szedte a Naltrexont, jól érezte magát. A XXII. ker.-ben is rendszeresen látogattuk. Hazajött, de hétfőn, szerdán és pénteken, bement a korházba bevenni a gyógyszert. Közben elkezdett egy gépkocsivezetői-tanfolyamot, amit nem sikerült befejeznie. Ez nekünk sok pénzünkbe került. Akkor fizettünk ki egy 27.000, Ft-os büntetést, plusz a havi Naltrexon, ami 21.000,-Ft-ba került. Rendszeresen az anyagi-csőd határán álltunk. Itt megfogadtam, ha valamilyen tanfolyamot szeretne a jövőben végezni, akkor keresse meg az árát.
Jól volt, az apjával eljártak dolgozni, látszólag minden rendbelévőnek látszott, de megjelentek a haverok.
Júliusban majdnem meghalt. Nem jött haza időben, már éjfél körül járt, a régi haveroknál megtaláltam. Hazajöttünk, végre megnyugodtam, ő is elaludt. Éjjel egy nagy zuhanásra ébredtünk. Éjszaka szúrt, rosszul lett és segítséget akart kérni. Megint perceken belül kint voltak a mentők, két órán keresztül küzdöttek az életéért. Kevés esélyt adtak neki. Akkor azt gondoltam, hogy vége. Nagy lelki tehert jelentett, hogy hogyan lehet ezt elmondani az én szüleimnek, ők nem teljesen ismerték a problémát. Féltettem őket, meg akartam kímélni őket a fájdalomtól. Hála Istennek sikerült, visszahozták az életbe, szállítható állapotba került, bevitték a kórházba. Már délután kijött a kórházból, miután a szervezetéből kitisztult az opiát , újra elkezdte szedni a Naltrexont.
Augusztusban kocsival kimentek az olasz tengerpartra, férjemmel és a bátyjával. Nagyon jól érezték magukat. Férjem is mindent megtett a fiunkért.
Szeptembertől minden rosszabbodott, már nem szedte a Naltrexont, kezdett visszaesni. Féltünk. Január végétől úgy-ahogy jól volt. Nem akartuk még egyszer az előző év borzalmait átélni. Pedig átéltük. Kétszer próbált lejönni a drogról a Tétényi kórházban, egy pár nap után visszaesett. A tetőre jártak drogozni a haverokkal, nagyon féltem, hogy bódult állapotban lezuhannak a tizedik emelet magasságából, vagy túladagolják magukat.
A heroin pénzbe kerül, sok pénzbe. Munkát nem sikerült találnia, pedig próbált. A Billába fel is vették volna, de az orvosi vizsgálatnál észrevették a tűszúrás nyomait, így nem sikerült elhelyezkednie. Otthonról nem tudott már pénzt szerezni, ezért a közértbe jártak lopni. Nagyon sokszor elkapták őket, meg is verték. Velem se mert bejönni a környéken már egyik közértbe sem. Aztán jöttek a rendőrségi ügyek, házkutatás, a szomszédokat hívták hatósági tanúnak.
Szégyelltük magunkat. Nem hívtunk senkit, nem akartuk, hogy tudják milyen állapotban van a fiunk. Beszélni nem lehetett senkivel, úgysem értették volna meg. Kollégáim tudtak róla, ha megkérdeztek, válaszoltam. Szerencsére a többségüknek hasonló korú gyermeke volt, jobban megértették. Egyik kollégám, akinek 30 éves tanárnő lánya van, mélységesen megbántott. Azt mondta, hogyha az ő gyereke ezt tenné, már felakasztotta volna magát, mert a szülő biztosan elszúrt valamit a nevelésben.
Ez sajnos nem egyedi vélemény. Én is gondolkodtam ezen sokat, hol rontottuk el. Rájöttem ezen felesleges töprengeni, marcangolni magunkat. Tudom, hogy nem vagyok se jobb, se rosszabb szülő, mint az átlag. Biztosan sok-sok hibát elkövettem, úgy, mint más. Végiggondoltam az eltelt éveket, kicsi korától kezdve. Neki az első fájdalmas emléke az lehetett, amikor 1 éves korában bekerült a László kórházba, Kruppal kezelték, nem lehetett látogatni sem. Egy hónapig volt ott, végül már nem bírtuk ki, saját felelőségünkre hazahoztuk. Nem ismert meg bennünket. Borzalmas lehetett neki, azt hitte, elhagytuk. Óvodában, iskolában mindig talált egy olyan embert, akihez nagyon kötődött. Alsó tagozatban nagyon jó tanuló volt, semmi probléma. 7 éves korában már átúszta a Balatont, korcsolyázott, vízilabdázott, zenét tanult. A három gyerek közül rá voltunk a legbüszkébbek. Nem volt vele gond. Kamaszkorban kezdődtek a problémák, tanulmányi eredménye csökkent, a vízilabdázást is abbahagyta, súlyos gerincferdülés miatt. Az Ortopéd klinikán is kezelték. Kicsúszott a kezünkből, nem mi hatottunk rá, hanem a haverok. A szakközépiskolában már komoly gondok voltak vele. Hogy pontosan mikor találkozott a droggal, azt nem tudom.
1998. decemberében 3-szor jelentkezett Csernus doktornál, amíg sikerült befeküdnie az osztályára. Három napot bírt ki. El kellett jönnie. Itthon ismét kezdődött minden elölről. Mi már sokszor mondtuk, hogy menjen el egy rehabilitációs intézetbe. Hallani sem akart róla. Decemberben mégis sikerült rábeszélni. Egy napot bírt ki Komlón. Igaz, hogy nem méregtelenítés után vittük le.
Állandó probléma volt, hogy amikor be akart feküdni kórházba, nagyon nehezen sikerült. Mindent megmozgattunk mi is, de ő is.
Januárban bekönyörögte magát ismét a Zseni főorvosnőhöz, a XXII.kerületbe. Minden nap munka után látogattam. Rettenetes fáradt voltam, de mentem, csak bírja már ki a méregtelenítést, szedje újból a Naltrexont. Legyen vége már. Nem bírta ki, egy hétig maradt. Azokon a napokon, amikor kórházba volt legalább végigaludtam az éjszakát. Ha itthon volt állandóan figyeltem éjszaka, hogyan lélegzik, nem adagolta-e túl magát, olyankor hörögve szedte a levegőt. Állandóan keltegettem, figyeltem, hogy mikor kell hívni a mentőt. Addig nem mertem elaludni, amíg rendbe nem jött.
Újra itthon van. Borzalmasan telnek a napjaink. Minden nap imádkozok, hogy élve találjam. Amíg él, van esély. Már nem érdekelnek a rendőrségi ügyek, nem érdekelnek a szomszédok, csak éljen, nem lehet 20 éves egészséges gyereket elveszíteni. Küzdünk. Ismét kórházkeresés. Nincs hely. Az ablakból ki akart ugrani, az apja lélekjelenlétén múlott, hogy ez nem következett be. Végre sikerült Rigó főorvoshoz bekerülni, ez január végén volt. Három hétig kezelte, Depridollal hozta le. Igaz, hogy nem csinálta végig a terápiát, de nem volt annyira mélyponton már. Itt már megmondtuk neki, hogy csak ideiglenesen jöhet haza, amíg nem talál valami megoldást. Nem élhet velünk addig, amíg drogozik, hisz az egész család tönkremegy. Februárban, a Nyírő Gyula korházba bement, egy hónapot feküdt itt. Sokan jelentkeztek innen rehabilitációs intézetbe. Szerencsére ő is. Az egyik fiúval együtt felvették őket Zsibrikre. A kezdeti nehézségek után jól érezték magukat, egymást bíztatták. Mi is nagyon örültünk, végre könnyebb lett az életünk. Nem féltem attól, hogy nem csinálja végig a terápiát, hisz jól érezte magát ott. Két hónap után kísérővel jött haza, mi is nagyon vártuk már. Jól érezték magukat. Itthon talált Rivotrilt, azt magához vette. Már a kocsiban bevette, el kellett jönnie Zsibrikről.
Hazajött, de megbeszéltük, hogy csak addig, amíg nem talál valami megoldást. Beszélgettünk vele. Nem értettük, hogy az első alkalommal megtörtént a baj. Többször átkutattuk a lakást, nehogy még egyszer előforduljon. Elmondta, nagyon izgatott volt, milyen lesz itthon, hogyan sikerül a látogatás. Semmit sem vettünk észre rajta, mi nagyon örültünk neki és biztosak voltunk, hogy nagyon jól sikerült az első hazajövetele. Vele voltunk, vigyáztunk rá, mégis a véletlenül talált gyógyszert beszedte. Nem akartuk elhinni, hogy az eltelt hónapok csak ennyit jelentenek. Akármikor visszaeshetnek, ezt meg kellene végre jegyeznünk, de nem akarjuk. Azt szeretnénk, ha végre meggyógyulnának, és vége lenne.
Két hétig volt itthon. Az apjával minden nap mentek dolgozni. Semmi probléma nem volt vele, de tudtuk, hogy ez a két hónap rehabilitáció kevés, mi lesz, ha megjelennek a haverok. Ő sem volt biztos magában, nem érzett elég erőt. Igazából nem kellett bíztatni, hogy jelentkezzen Ráckeresztúrra. Tudta milyen a rehabilitációs otthon, már nem félt tőle. Zsibriken is jól érezte magát.
Felvették Ráckeresztúrra. Nagyon jól érezte magát. Szeretett ott lenni és őt is szerették. Nagyon jól kijött a mentorával, akit mi is mélységesen tiszteltünk és becsültünk. Örömmel látogattuk, jó volt látni ezeket a fiúkat, jó volt beszélni velük, erőt adtak. Teljesen más emberek lettek, kicserélődtek. Minden látogatás után megnyugodva és feltöltődve jöttünk haza. Az első hazajövetele a mentorával nagyon jól sikerült, örültünk nekik. Fogászatra már egyedül jött haza. Hat hónapja volt már Ráckeresztúron, úgy gondoltuk, hogy minden rendben van. Sajnos nem így történt. Itt is a hazalátogatás után volt a baj. Visszaminősítették, az egész terápiát elölről kellett volna kezdenie. Ő ezt nem vállalta.
Hazatelefonált, hogy haza jöhet-e. Nem örültünk neki, aggódtunk, hogyan lesz ezután. Nem fogadtunk tárt karokkal, megmondtuk neki, hogy dolgoznia kell, hozzá kell járulnia a rezsihez és magáról teljesen gondoskodnia. Mi már többet nem fizetünk, elég volt. Végig gondoltam az egészet, amikor már megnyugodtam és rájöttem, hogy feleslegesen aggódok, akár jó is történhet. Összesen nyolc hónapot volt rehabilitációs otthonban, előtte két hónapot kórházban. Ezután akár sikerülhet is az új élet. Tudok olyan gyógyultról, aki hét hónap rehabilitáció után rendbejött, de olyanról is, aki három év után is visszaesett. Amikor azt hittük, hogy minden rendben van, akkor mindig történt valami rossz.

Reménykedünk, és minden napnak örülünk. Örülünk, hogy van egy 22 éves fiunk, aki örül az életnek, és a munkahelyén is megállja a helyét. Büszkék vagyunk arra, hogy mindez sikerült neki, ezt ő is tudja. Szeretjük, a múltat, a rosszat elfelejtettük.
A régi drogos haverok eltűntek, új kollégák, barátok jöttek. Mi lesz ezután nem tudhatjuk, hat hete van itthon, eddig minden rendben van. Tervei vannak a jövőre nézve, reméljük sikerül neki, nem kell sok kudarccal még szembenéznie. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyógyultak rendszeresen találkozzanak, erőt adjanak egymásnak. Nekem is az adott erőt, amikor gyógyultak szüleit hallgattam és tudtam, hogy jól is végződhet, csak hosszú az út.

Egy drogos fiú édesanyja

Budapest 2000.02.07.

</P>

Írok ide, mert ott nem nagyon örülnek a témának, és szerintem igazuk is van. Nem éltünk együtt, csak együtt jártunk 3 hónapig. 12 évvel volt idősebb nálam, én voltam 24 ő 36. Azért is vonzódtam az idősebb hapsikhoz, mert azt hittem, hogy tapasztaltabbak az ágyban, azóta tudom, hogy az ágybabújások darabszáma semmit sem jelent. Ő külsőleg kifejezetten vonzó férfi, nem látszik rajta, hogy iszik, én is csak 1 hónap után vettem észre. Olvastam a másik topikban, hogy pénzügyi okokból sem akarod otthagyni, de szerintem az ilyenek nem annyira megoldhatatlanok. Az alkoholista barátom előtt 5 évig volt egy élettársam, akit szintén anyagi okok miatt sem akartam otthagyni(meg sok egyéb más miatt nem mertem),  ő akkor keresett 120000-t amikor én 35000-t. Most 80000 ft a fizetésem és a szüleimnél lakom. Jogilag tényleg utánanézhetnél,  hogy jöhetnél ki legjobban a helyzetből anyagilag.

Nekem 3 honapig volt alkoholista baratom, ahogy ezt mar irtam. A kettonk kapcsolatata borzalmas volt  szexualis teren is. O hullareszegen is kepes volt "teljesiteni", mar ha ezalatt annyit ertunk, hogy kepes volt az aktusra, de az elojatek ismeretlen volt elotte. Az is hozzatartozik a tenyekhez, hogy en is mar depresszios voltam akkoriban, de ez meg nem tudatosult bennem, tehat nekem se volt sok kedvem az egeszhez.

En az agressziv, kotekedo reszegeket viselem nagyon nehezen, apam is ilyen, de a baratom, ha berugott, akkor vagy sirdogalt, vagy tul jokedvu lett, az agybabujas szempontjabol nem is zavart volna kulonosen, csak masnap rosszul volt, hasa ment, hanyt. Hosszu tavon pedig egy ilyen emberrel, aki kepes pl. reszegen vezetni, nem talalam jo otletnek egyutt maradni. En gyereket szerettem volna-eletemben eloszor-tole, de belegondoltam abba, hogy nagyon hasonlo elete lenne a gyerekemnek, mint nekem volt, azt pedig senkinek sem kivannam. Akkor tort bennem ossze vegleg a rola alkotott idilli kep, amikor nagyon vicesen kozolte, hogy a maja meg van nagyobbodva.

Internet-kavezobol irtam, bocsi mindenkitol, de nem tudom, hogy hol vannak az ekezetes betuk.

Az én véleményem az ,hogy egy ittas Pasival csak egy ittas Nő tud szeretkezni,bár itt megkérdőjelezem a szeretkezés minőségét.

Mint tudjuk az alkohol felfokozza a vágyat de csökkenti a teljesitményt.

Csak két részeg ember tud ugy szeretkezni hogy emlékeiben -már ha vannak-ugy marad meg az aktus hogy ez volt a világ legjobb szeretkezése.

Szia Kodependens

Régi ismerősként üdvözöllek,bátor vagy hogy nyitottál egy topicot.Most nem emlékezem a kérdésedre de elolvasom majd.Valszeg itt nyugodtabban lehet majd beszélgetni olyan témákról is ami nem kimondottan a "mától nem iszom"-ba tartozik.Én már rég rájöttem hogy egy-kér törzslakó nagy örömmel és józan megfontolással végtelen udvariassággal elüldözi az ujakat.Figyellek és irok ha tudok Neked valami okosat mondani.

Szia

babuj