Sajnos még nem sikerült egy eredeti példányt szereznem.
Safi
Részlet Mark Szolonyin ‘Június 22.’ című könyvéből
By Lara - 2008. 06. 27. 61 0
SHARE Facebook Twitter
Néhány napja röviden bemutattuk Mark Szolonyin „Június 22.” című könyvét, amelyben a szerző azt a kérdést kutatja: mi volt az oka a Vörös Hadsereg gigászi összeomlásának 1941 nyarán? Szolonyin következtetése, hogy a Vörös Hadseregben uralkodó morális állapotok (amelyet az ország politikai hangulatának letükröződéseként jelenik meg), hadvezetési hibák, az eluralkodó pánik okozták a nagy vereséget (annak ellenére, hogy a Vörös Hadsereg számbelileg és technikailag is felülmúlta ellenfelét).
Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a sztálini Szovjetunió tudatosan készült a háborúra, s 1941 júniusában, alig néhány nappal a német támadás előtt a szovjet nyugati határon titkos mozgosítás, és az erők koncentrációja vette kezdetét. Nem lehet persze azt mondani, hogy a német agresszió „megelőző csapás” lett volna, hiszen Hitler a szovjet szándékoktól függetlenül, céltudatosan készült keleti szomszédja megtámadására.
Sose maradjon le a legizgalmasabb hírekről
email cím
Kérem
Ezzel együtt, a Vörös Hadsereg is készült valamire, de hogy mire, arra nem lehet pontos választ adni, amíg nem oldják fel a vonatkozó dokumentumok titkosságát.
Az alábbiakban részlet következik a Június 22. című könyvből.
„A háború legfontosabb dokumentumait titkosították és hét lakat mögött őrizték, mint különösen fontos államtitkokat. Még az újságokat, a háború előtti központi szovjet lapokat is eltüntették a nyilvános könyvtárakból. Sztálin és Molotov beszédei, a Szovjetunió 1939-1941 között kötött államközi megállapodásainak szövegei – mindez titok. Szörnyű titok.
A tudatosan kialakított vákuumot standard, egyenszabású (mint a matrjoska babák) szövegek váltották fel. Ezeket az alkalomtól függően központilag megrendelt mítoszpanelek cserélődtek. A hadtörténetet, mint tények és dokumentumok tudományát, felváltották a propagandisztikus kinyilatkoztatások […]
A legfontosabb kérdés, amit „tisztázni” kellett, és amin egy szűk, a Pártnak alárendelt csoport dolgozott, az volt: miért verték szét a háború első heteiben a Vörös Hadsereget? Miért esett fogságba a szovjet sereg nagyobb része? Miért tudtak a németek egészen Karélia tavaiig, a kalmük sztyeppéig, a Kaukázusig hatolni? Miért jutottunk odáig, hogy oda is ellenség jutott el, ahol a 17. századi nagy szmuta óta nem jártak idegen seregek? Hogy lehetséges, hogy egészen 1944-ig minden veszteség, vér és könny arra ment el, hogy visszaszerezzük azt, ami 1941-ben pár hét alatt elveszett.
A Vörös Hadsereg „ideiglenes megtorpanásának” okait elsőként maga Sztálin elvtárs nevezte meg. Elsőként 1941 július 3-i nevezetes, „fivéreimhez és nővéreimhez” intézett rádióbeszédében, majd kiforrt változatban az októberi forradalom 24. évfordulóján. Sztálin három tényezőt nevezett meg a háború első hónapjainak magyarázataként:
– a német hadigépezetet korán mozgósították és a szovjet határokhoz vonták, miközben a Szovjetunió szigorúan őrizve semlegességet, megszokott békés életét élte
– tankjaink és repülőgépeink jobbak ugyan, mint a németeké, de csak kevés állt rendelkezésre akkor még
– a német hadsereg behatolva szovjet területre, gigászi veszteségeket szenvedett. Sztálin 4,5 millió sebesült és megölt németről beszélt. […]
Meg kell hagyni, Sztálin hazudott, de okosan hazudott. Hazug értelmezése mögül egy békeszerető, hatalmas potenciállal rendelkező ország képe bontakozik ki. Igaz, ma kevés tankunk van, de majd holnap sok lesz, nem mi kezdtük elsőként a mozgósítást, de most majd minden erőt a frontra összpontosítunk. Németország nem képes félévente ekkora veszteségeket túlélni tehát, „fél, egy év múlva összeomlik bűnei terhe alatt.” Ilyen perspektívát rajzolt meg Sztálin a Mauzóleum emelvényéről 1941 november 7-én. A katonai propaganda szempontjából nézve pontosan azt mondta, amit mondani kell a harcba induló embereknek.
A háború és a Győzelem után a szovjet „történészek” azt a feladatot kapták, hogy erősítsék a hazugságot, úgy, hogy az egy kicsit mégis igazabbnak tűnjék. Nem egyszerű feladat – de megoldották.
Arról, hogy a háború elején a Wehrmacht 4,5 (sőt, 6) millió embert veszített, többé nem beszéltek. A német levéltárak megnyíltak, a veszteségekre vonatkozó adatokat publikálták, ÍGY hazudni tehát lehetetlen volt a továbbiakban.
A Szovjetunió védtelenségének bizonyítékaként megerősödtek azok a vélemények, miszerint a Vörös Hadsereg tankjai és repülőgépei nagy részt elavult roncsok volt, „összehasonlíthatatlanul elavultak” az ellenség haditechnikájához képest. Még erőteljesebben hangoztatták a „váratlan támadás” tézisét (Sztálin a „váratlan támadás” helyett a „hitszegő támadás” kifejezést igyekezett alkalmazni. A különbség nagy. A „hitszegés” Hitlert bűnözőként ábrázolja, a „váratlan támadás” viszont Sztálint naiv, ostoba színben tünteti fel).
Nyikita Hruscsov, hatalomra kerülvén, kicsit átdolgozta a háború kezdetének történelmét. Sztálint makacs, ostoba emberként mutatta be – Richard Zorge és Winston Churchill elküldték neki nevezetes „figyelmeztetéseiket”, ám Sztálin nem hallgatott senkire.
Így az ötvenes évek végére kialakult az a verzió, amely az évtizedek alatt beleivódott az emberek tudatába.
Először is, mi békés emberek vagyunk, nem készültünk háborúra, kormányunk a békéért harcolt az egész világon, és arra törekedett, hogy a Szovjetunió, megőrizve semlegességét, kimaradjon a háborúból.
Másodszor, „a történelem kevés időt adott nekünk”, ezért mi semmit (tankokat, ágyúkat, repülőgépeket, puskákat) nem tudtunk gyártani, hadseregünk szinte fegyvertelenül lépett harcba.
Harmadszor, Sztálin nem engedte, hogy harckészültségbe helyezzék a sereget, ezért a német bombázók váratlanul tudtak lecsapni a „békésen alvó szovjet repterekre”.
Ez a három érv alapján (amely az iskolai tankönyvektől egészen a monográfiákig megjelent) könnyen adódott a válasz a kérdésre, ki felelős a szörnyű katasztrófáért:
– a történelem, amely „túl kevés időt adott nekünk”
– Hitler, aki hitszegő módon támadott
és a „naiv és hiszékeny” Sztálin
Szeretett kommunista pártunknak pedig csak egy szerep jutott, a győzelem szervezőjének szerepe. Minden logikus, egyszerű, világos […]
Valójában, Sztálin elvtárs alatt az egész szovjet nép dolgozott. Az összes férfi. Majdnem az összes nő. A terhességi szünet négy hónap volt. Két hónap szülés előtt, két hónap utána. Aztán, a csecsemőtől vissza a munkapadhoz. Az ország dolgozott, kora reggeltől éjszakáig. A hadiüzemek már régen a háború előtt három műszakban dolgoztak. És senki ebből a százmilliós munkásseregből nem dolgozott menedzserként, brókerként, dilerként, piaci szakértőként stb. Az egész ország gályázott.
Mit gyártottak?
Hogyan lehet, hogy kevesebb tankunk és repülőgépünk volt, mint Németországnak? Mit csináltak az éjjel-nappal füstölgő gyárak? Hűtőszekrényeket és gyümölcsfacsarókat a kommunális lakásoknak? […]
A Wehrmachtnak természetesen semmilyen technikai fölénye nem volt. Első világháborús technikának megfelelő ágyúikat hat ló vontatta, a legfőbb közlekedési eszközük a lábbusz volt, a katonákat közönséges puskával szerelték fel (csak a rossz szovjet filmekben megy az összes német 1941-ben csapatszállító járművekkel. A hivatalos rendelkezés szerint még a Wehrmacht legelitebb hadosztályaiban is csak 486 géppisztoly volt, és 11 500 puska).
A militarizált sztálini birodalom gazdasága viszont sokáig készült a Nagy Háborúra, felhasználva a hatalmas ország kimeríthetetlen erőforrásait, úgy felfegyerkezve a hadsereget, hogy jobban nem lehet. A Vörös Hadseregnek több tankja, repülőgépe, fegyvere, lánctalpasa, repülőtere volt, mint Angliának., Franciaországnak, Németországnak együttvéve.
A szovjet haditechnika színvonala nemcsak „megfelelt kora követelményeinek”, de formálta is azt. A világ legjobb vadászgépe (MiG-3), légvédelmi ágyúja (VJA-23), a világ legjobb tankjai (BT-7M, közepes T-34, nehéz KV), a világ legelső reaktív sorozatvetője (BM-13, „Katyusa”), új fegyverrendszerek, rádiólokátorok, és a többi, többi, többi – és ez nem tervrajzokon létezett, hanem nagy számban bocsátották ki őket.
Magától értetődik, hogy a határokon összpontosuló hárommiliós Wehrmachtot a szovjet felderítés pontosan ismerte. Bár a német hadvezetés tervei soha nem feküdtek Sztálin íróasztalán, a hitleri Németország keleti agressziót előkészítő katonai és politikai lépései nem volt titok a szovjet legfelső vezetés és a Vörös Hadsereg parancsnokai számára.
A rendelkezésre álló dokumentumok tagadhatatlanul arról tanúskodnak, hogy a Szovjetunió fegyveres erőinek rejtett mobilizációja és stratégiai kibontakozása a nyugati határon már a háború ELŐTT megkezdődött. Ami ezen strtégiai kibontakozás célját illeti, erről diskurzust lehet (és kell) folytatni. Az utolsó, háborút megelőző mobilizációs és stratégiai intézkedéseket a nyugati határoknál csak ötven évvel meghozataluk után tették közzé. Ám a hadseregek valamilyen célból mozognak és összpontosulnak, valamilyen operáció céljából, és nem azért, hogy felesleges vesződséget okozzanak….
A Vörös Hadsereg háborúhoz készülődött, mégpedig olyan háborúhoz, amelynek napokon, heteken belül meg kell kezdődnie.”
Sáfár István
