A magyar gyakorító képző (-kál, -kél) eredetéről a Zaicz szótár ezt írja:
-kál/-kél [1527] Gyakorító igeképzőbokor. A mozzanatos -k és a gyakorító -l összetapadásából alakult az ősmagyar kor végén. A -kol/-köl képző alakváltozatának tekinthető. Csak kevés származékból elemezhető ki, pl. szurkál, járkál, szemerkél. Ma már elavultnak tekinthető, de a -ka/-ke kicsinyítő képzővel való hangzásbeli hasonlósága miatt újabb dajkanyelvi szavakban is előfordul, pl. alukál, csucsukál, eszikél, szopikál.
Culver pedig ezt:
Looking at other Finno-Ugrian languages, one finds this iterative suffix only in Hungarian, e.g. jarni ‘to walk around’ – jarkalni ‘to pace’. Balassa considers this suffix of obscure origin, and he tries to explain it by separating it into two (initial) suffixes ‑k and ‑l. If he had known Mari or worked in Mari linguistics (by 1951 already many scholars were familiar with Mari historical phonology), then he doubtlessly would have compared the Hungarian suffix with the corresponding Mari one and come to the conclusion that they have an Old Bulgarian (Ancient Chuvash) character.
Végső soron pedig felveti annak lehetőségét, hogy egy (észak-)iráni szubsztrátumjelenség figyelhető meg esetleg itt a Volga vidéken. (Egy iráni többesszám végződés lehet az előzménye a gyakorító képzőnek.)
Lehet, hogy "hangtörténeti nehézségeket" véltek felfedezni, erről itt nem szól a fáma. Ott van egyébként az idézett mondatban méreg szavunk megfelelője is.
Egy oszét (iron) találós kérdés, aminek magyar vetülete is van.
dony midæg ægas u, suryl mard -- kæsag
Magyarul: vízben egész (élő), szárazon halott (mi az?) -- hal.
Feltehető alán eredetű magyar szavak innét az egész, száraz és a keszeg.
A száraz szavunkat ugyan a magyar szótárak ősi finnugor örökségnek tekintik, ám érdekes, hogy az oszét gyakorlatilag azonos a számításba vett finnugor alakokkal.
A Zaicz-féle szótár szerint:
száraz [1227 tn., 1416 u.] Ősi, finnugor kori szótő magyar képzéssel, a tőre vö. vogul sūr- ’szárad’, sūrl- ’szárít’, osztják sor- ’szárad’, zürjén śur- ’kiszárad’, votják śurmi- ’megkeményedik <bütyök>’. A finnugor alapalak *śars - ’szárad’ lehetett. A száraz szóvégi -z ( < -sz) hangja deverbális névszóképző, vö. igaz, kopasz. Ugyanezen ősi szótő visszaható igeképzős származéka a szárad [1508], műveltető képzővel keletkezett a szárít [1586], száraszt [1456 k.], gyakorító képzővel a szárogat [1584].
Bailey mester egy írásából:
Ossetic Digoron sor, Iron sūr 'dry'
From these two Ossetic words sōr, sūr we can infer an Old Iranian *šaura- (or, of course, *saura-)
Bailey elemezget még további szóba jöhető kapcsolatokat a különböző iráni és indiai nyelvi területen, sőt távolabbi indogermán összefüggéseket is fölvet.
Erre az időszakra tehető a hun-vend félvérek („a hunok fiai, akiket a vendek asszonyaival és leányaival nemzettek”) lázadása, akiknek élére egy Samo nevű frank kereskedő és fegyveres kísérete állt.
Samo haláláig (658) a hungárok békében hagyták őket élni kis országukban. (A mai Csehországtól északra.)
,................ volt forrás aki a Gepidákat magyarral -szkitával azonosított - voltak itt Frankok is igen...
Gepida "királyság" elvileg nem volt valami hosszú életü alakulat... A hely fentebb biztos jól lett rögzítve?
Hát szerintem nem lehet úgy, hisz az iráni-germán hasonlóság ősi örökség csak akkor lehetne, ha demonstrálható volna, hogy egymástól függetlenül őrizték meg ezt. Amúgy a német Kirche, angol church szavak is a gótból kell származzanak, hisz ezek görög eredetűek és a keresztény terminológiából valók (ennek történeti relevanciája van, lásd a gót bibliát), és nem is egyedüliek ezen a téren. Így a gótok igenis befolyásolták a nyugati germán nyelvek fejlődését is. Az Északi-tenger térségében a germán nyelvek areális kapcsolatban is álltak egymással és konvergencia munkált ott. Ahogy később a Hansa koiné is létrejött. A gótok pedig tulajdonképpen egyfajta rusz 1.0-nak is fölfoghatók, legalábbis a hun hódítás előtt. Bár mentek gótok vissza a Skandináv térség felé is.
Igen, ez lehetne, csak túl rövid volt a társulás, ilyen alapvető átvételekhez. Ráadásul a gótok "továbbmentek", azaz sem angolok, sem németek nem lettek belőlük. És mégis a két fenti szóegyezés (is). Csak régebbi gyökerűeknek kell lenniük -- főleg, hogy uráli kihatásuk is lehetséges.
Németül is bohren és raspeln a fúrni és reszelni. Vagyis indogermanizálni lehet ezekkel a szavainkkal. És ami különösen érdekes, az az, hogy az iráni és a germán hasonlóságokat sem lehet ősi indogermán utalással elütni. Masszív iráni hatás kellett érje a germánt a történeti korban. A népvándorlás idején gót-alán seregek formálódtak és "vandálkodtak" Európában.
fúr [1181 tn. (?), 1372 u.] Vitatott eredetű. 1. Ősi, uráli kori szó, vö. vogul porI ’ár (szerszám)’, osztják p%r, zürjén pÏr-nol: ’fúró’, zürjén pÏrId- ’átvés’, votják pÏr ’át, által, keresztül’, pÏrÏ)a ’vájó véső’, finn pura ’véső; fúró’, puraa- ’lyukaszt’, lapp pnrr#, jurák por %, kamassz pärijav, pärav: ’fúró’. A feltehető uráli alak *pura ’fúr; fúró’. 2. Belső fejlemény. Szóhasadásal keletkezett a ’szúr, döf’ jelentésű fúl1 igéből. Az l > r hangváltozásra vö. világ > virág. Származékok: fúró [1181 tn. (?), 1395 k.], fúrás [1478 tn. (?), 1531], furat [1508], furdal [1533], furdancs [1622], furkál [1774], furakodik, furakszik [1792, 1891], fúródik [1840].
* * *
reszel [1456 k.] Hangutánzó-hangfestő eredetű. Hangalakja az érdes fémeszközzel végzett dörzsölés, csiszolás hang- és mozgásképzetét jeleníti meg. A szótő azonos reszket igénk szótövével. A szóvégi -l gyakorító igeképző. Nem zárható ki azonban, hogy a reszel a ráz ige önállóan nem adatolható magas hangrendű párjának származéka. A reszel származékai közül a reszelő főnév [1456 k.] -ő igenévképzővel, a reszelős [1783] pedig -s melléknévképzővel alakult. A reszeli a torkát kifejezésre [1899] vö. a köszörüli a torkát szókapcsolatot.
2) Ossetic Digoron and Iron räs, plural rästä 'file (tool), [azaz reszelő (eszköz)]' from rad- 'to scrape' with increment rad-sa-, as Ossetic Digoron ros, Iron rús 'cheek' from raud-sa-, The meanings of file and saw are closely associated so that Slovene píla, and Lithuanian peilà have booth meanings. Hence the Darga ras 'saw' can be traced to Iranian source of Ossetic räs.
5) Ossetic Digoron buräu, Iron byrau 'perforator, gimlet [azaz lyukasztó, fúró]' from bar- 'to cut, pierce' with suffix -āva-, -ava- of tool. The variaton is abnormal as in Digoron nixäs, Iron nyxas 'assembly place'. The Iranian word passed to Old Slavonic, Russian burav. It is also in Avar buravo, plural buraval and in buravo-γež, burav-γež '(the tool) vice'. Turkish Karačai burū is from Ossetic, but Kirgiz burγu has a suffix -aγu.
H. W. Bailey: Excursus Iranocaucasicus, in: Monumentum H. S. Nyberg, 33. o. (1975)
Az oszét nyelvből két érdekesnek tűnő szó. Mint látható hangutánzó reszel/ő szavunk tövével megegyezik az oszét räs (kb. resz) főnév, ami reszelőt jelent magyarul. Mivel hangutánzó szóról van szó a magyarban ez csak véletlen lehet, hisz az oszétban van másfajta etimológia. Egy kapar, vakar, karcol jelentésű szótőre vezeti vissza Bailey mester. (Persze ez is lehet végső soron hangutánzó eredetű.) Távolabbról szintén itt kereshető német eredetű ráspoly szavunk eredete is indogermán alapon.
Fúró szavunkhoz igen közel állnak szintén az oszét alakok, amennyiben a szókezdő b(p?) ~ f változással számolhatunk.
Polgár Szabolcs
Alánia és a nemzetközi kereskedelem a korai középkorban : 8-10. század
https://www.google.com/url?sa=t&source=web&rct=j&url=http://acta.bibl.u-szeged.hu/2961/1/historica_121_023-030.pdf&ved=2ahUKEwjslJSLrYbkAhXPJlAKHQpDCRE4ChAWMAB6BAgHEAI&usg=AOvVaw10Udv5jQlmN1WfiZ27eVaC
Mivel az alánok bizonyos szintig rejtélyes alakulatnak számít, markerként vagy lehetséges adalékként:
Atlantisszal
kapcsolatban nekem megint az Alánok jöttek elö. . de nemcsak ránézésre, hanem a másik Avalon elnevezéssel is csupán ennyi a közösség. At/Lan/Thys vs. Av/aLon . (nálunk a Tisz szóbokron , tíz ,tisztelet, tiszta etc, alán=lány)
Aztán ott van Achille~usz, aki szintén a Fehér-szigetröl származott (Elysion~) ha jólemlékezek törzsileg Mügdón (~?Mükéné , Mykonos ) ~Makedón? ..
A Fehér-szigetet Makar~ionnal azonositották [kb.Madeirától, Teneriféig vízalatt + vulkáni tengerpart, és van feltárt megalit/piramid épitkezésük]
Továbbá a környéken élnek a Kat/alánok is véletlenül.
,hogy vandálok-e az nemtudom mennyire ténykérdés, de végülis nem ez a lényeg ~s adhoc a venger rím mellett sem szoktak szó nélkül elmenni...
De eszembejutott még Mallorca is , amit nálunk L-bül képzett elipszilonos J-vel MaLYorkának is irhatnánk..
" Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy az európai alánoknak masszagetákként való elnevezése eléggé gyakori a Kr. u. első évszázadok antik szerzőinél, s ez a bizánci forrásokban egészen a tatárjárásig megfigyelhető. Így, például, Nikifor Gregor 'Bizánc történetében' a bizánci császár masszagetákhoz küldött követségéről beszél, azzal a kéréssel, hogy engedje meg nekik az Ister (Duna) bal partjáról a jobb partra való átkelést, minthogy régóta keresztények, megjegyzi, hogy a népnyelvben őket általában alánoknak nevezik."
. Masszageták alatt az adott esetben, nyilvánvaló, az alánokra kell gondolnunk. ezt
részben Horszamant, Velizarius bizánci hadvezér testőrének a nevével is bizonyítani lehet, aki Prokopius szavaival 'masszageta származású' volt. Lehetséges, hogy az említett Horszamant azonos az ugyanebben a műben említett Horszomannal, Velizárius egyik 'pajzs és dárdahordozójával', azaz testőrével. Ennek a névnek indkét formája (vagy neveknek) megbízható oszét etimológiával rendelkezik (L.: В. И. Абаев. ОЯФ, с.168). Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy az európai alánoknak masszagetákként való elnevezése eléggé gyakori a Kr. u. első évszázadok antik szerzőinél, s ez a bizánci forrásokban egészen a tatárjárásig megfigyelhető. Így, például, Nikifor Gregor 'Bizánc történetében' a bizánci császár masszagetákhoz küldött követségéről beszél, azzal a kéréssel, hogy engedje meg nekik az Ister (Duna) bal partjáról a jobb partra való átkelést, minthogy régóta keresztények, megjegyzi, hogy a népnyelvben őket általában alánoknak nevezik.
Tehát egy adott idöponttól , több történetirónál is megjelenik egy új törzs , egy új helyen az alán-masszagéta / hogy konkrétabban fogalmazzak.
Továbbá Kürt-Gyarmat az megintcsak , egy olyan entitás ami szervesen alátámaszthatná a koncepciót ( szivesen emlegették régebben a mayer, meyer , macher témát is) Kurt-Zsermata , és már rég olvastam ezügybe , de Kárpát-medencébe vmelyik a pár déli tözs közül kapcsolatba hozhatók pl. Bor-g nemüekkel. Arról már tényleg nem beszélve hogy a nemes, nembeli, nemzés, nemzet az megintcsak közel van ahhoz a kifejezésünkhöz hogy német. elnézést :o)
Ja, az unger pedig fiatal jelentésü, a venger pedig épp az ellenkezöje , oh
A szász-zách-csák is gyanús, + vannak késöbb rejtélyes osztrák örgrófjaink (?) és kormányzónk is . a teljesség igénye nélkül, ..a kelta svájc felé +
(Walhalla,Vallás ,..Tyr, , ireknél -th/d végzödésü uralkodónevek, wales--f/p) adhoc kiegészítésként , ezt nem ehhez a témához szántam
A massza-géták szerepelnek sokszor a hunok mellett, egy szövetség oldalán stb. Ugyanakkor úgy is tarják öket nyilván elsödllegesen, akik harcban íjfeszítök (ld.magyarok nyilaitól ments..)
És van is olyan momentum , hogy a történetirók diplomáciailag (alán-masszagéták) együtt kezdik el emlegetni a két nemzetséget . Gondolok itt Hunor és Magor -Alán beházasodására. Ez nem - e ezt tükrözi vissza? De nyilván "tisztán a magyar- ágra gondolok , mert a Hunoktól elkülönülve szerepelnek, többnyire.
És tkp. az is rímelhet, hogy gétákból esetleg lehettek gótok , mint például manapság venger, moger-böl germanusok. Északi és mediterrán istenségkultusz között amúgyis vannak bizonyitható kapcsolatok (Thor, Odin..)
Tissza-géták felett szerepel, Budini is.... ,nahát
A trák szállásterületek pedig elvileg türk szokású népeket jelezhetnek , bár ebbe nem folynék bele, mert az én a hellénektöl nehezen tudnék elvonatkoztatni
a „signum bellicum” nem csatakiáltás, hanem inkább csak jeladás a csatára. Tehát így kellene inkább fordítani: „…quod est apud eos signum bellicum…” – „…amely náluk jeladás a csatára/csatajel…”
Hol van itt szó csatakiáltásról?
A csatakiáltásra az egzakt kifejezés a latinban a clamor, clamor militaris, clamorincohantium proelium, proeliantium clamor vagy a germánokra vonatkoztatva barritus vagy barditus. (Az utóbbi, gondolom, valami bárdolatlan üvöltés, talán az énekmondó-regös bárdokhoz is köze lenne :)) ).
Tehát nincs itt szó arról, hogy ez egy általánosan használt szarmata csatakiáltás lenne, inkább azt érezzük a szövegből, hogy a „Nesze, itt a marhánk!” csak alkalmi jeladás volt a támadásra.
A lovak a rómaiaknál is nagy értéknek számítottak, és a görögöknél is, éppen ritkaságuk folytán. A rómaiak, ha jól tudom, főleg az ibérektől szerezték be őket. Rómában a lovak ún. res mancipinek számítottak, ami azt jelentette, hogy csak a két ősi civiljogi (kauzátlan) jogügylettel, mancipatióval és in iure cessióval lehetett őket átruházni. Ez a fontosságukat jelzi, ugyanis nyilvánosság előtt – az előbbi esetében 5 serdült római polgár, ill. az ércmérleg tartója jelenlétében, az utóbbinál a praetor előtt (in iure) –, könnyen bizonyítható módon kellett az erre vonatkozó ünnepélyes szertartást elvégezni. (A res mancipi és a res nec mancipi a római jogban a dolgok egyik fő felosztási formája, a ius viszont eredetileg a Tarkhuna városból származó Priszkosz király által kövezni kezdett Forum Romanum azon helye volt, ahol a praetor előtt a jelképes adásvételt – ami lehetett házasságkötés, ajándékozás, zálogszerződés, végrendelet, gyermekfelszabadítás stb. is – nyélbe ütötték!) A rómaiaknál a ló mellett a marha, az öszvér, ill. a szamár is res mancipinek számított, de pl. a tevét vagy az elefántot már nem sorolták ide, mert azok – bár az előzőekhez hasonlóan használták őket igavonásra vagy teherhordásra – az etruszk kor óta nem voltak honosak Itáliában. Tehát nem igaz az, hogy csak a sztyeppei népeknél volt megbecsülve a ló, a rómaiaknál éppenséggel sokkal nagyobb értéket képviselt, pont azért, mert ott relatíve kevés volt belőle! A Hatti (szkíta) őstörténet topikban idéztem Bökönyi Sándort és Calkint erről (51. hsz.), ők azt mondják, hogy az altáji kurgánokba kivétel nélkül csak sánta lovakat temettek el, mert a hatalmas állomány mellett is annyira takarékoskodtak a nemes jószágokkal! Könnyen el lehet képzelni, micsoda tekintélye lehetett a régi görögöknél vagy a rómaiaknál a lónak akkor.
"Engede teremtő ördög intetének, és evék az[on] tiltott gyümölcstől, és az[on] gyümölcsben halált evék. És az[on] gyümölcsnek oly keserű vala vize, hogy torkukat megszakasztja vala. Nem torkát heon magának, de mind[en] ő fajának halált evék"
"Marga! Marga!", azaz 'Halál! Halál!' volt a szarmaták csatakiáltása Ammianus Marcellinus szerint - legalábbis annyira haragra lobbantotta őket II. Constantius 359-ben, hogy saját szülővárosában, Sirmiumban szó szerint megrohamozták (XIX, 11, 10):
„Visoque imperatore ex alto suggestu iam sermonem parante lenissimum, meditanteque adloqui velut morigeros iam futuros, quidam ex illis furore percitus truci, calceo suo in tribunal contorto »marha marha«, quod est apud eos signum bellicum, exclamavit eumque secuta incondita multitudo vexillo elato repente barbarico ululans ferum in ipsum principem ferebatur.”
Magyarul: „Amikor a császár megjelent az emelvényen, és barátságos hangon éppen megszólalni készült, s úgy akart hozzájuk beszélni, mint jövőben engedelmes alattvalóihoz, egyikük éktelen haragra lobbanva az emelvény felé hajította csizmáját, és ezt kiáltotta: »marha, marha«, ami náluk csatakiáltásként hangzik. Erre az egész gomolygó tömeg arrafelé tódult, és hirtelen magasba emelve a barbár zászlót, vad üvöltéssel egyenesen a császár felé rohant...”
A kapcsolat színtere éppenséggel lehetett volna a Kaukázus északi előtere is, de a régészeti eredmények alapján megállapíthatjuk, hogy a szaltovói kultúra északi csoportját alkotó alánok kerültek kapcsolatba a Dnyeper és mellékfolyói mellett a 9. század közepén megjelenő magyarokkal.
One of the features of Ossetic is the number of lexical traces that show ancient contacts with many, often very diverse, ethnic groups. Conversely, Ossetic loanwords can also be observed in the languages of those groups. One of these languages is Hungarian, whose speakers came into contact with Ossetic speakers, when they were still settled in the Don-Kuban area (near the Caucasus). These contacts probably dated to the 4th-6th centuries CE, well before the Hungarian settlement of the Carpathian Basin in 896 (cf. Fehér, p. 23). Afterwards, small groups of Ossetians, the so-called Jász, arrived with the Cumans, a Turkic-speaking tribe, in Hungary (13th century). Most of the Ossetic borrowings in Hungarian apparently stem from the earlier period, although a small word-list and some names relating to these Jász have survived in Hungarian chronicles (cf. Németh, pp. 5-38).
Establishing the number of probable Ossetic loanwords in Hungarian proves to be problematic, as the similarity may be sheer chance. Even if we are dealing with borrowing, it may well stem from a third source. It is therefore not surprising to find major disagreements in the handbooks.
The following Hungarian forms are considered to be likely borrowings from an earlier stage of Ossetic, following L. Benkő (see Bibliog.): Hung. asszony “mistress, madam” ~ Oss. æxsin/æxsijnæ “lady, mistress” (< Ir. *xšaiθnī-); egész “healthy, whole(some)” ~ ægas/ægas, igas “whole(some), healthy, alive” (< *wi-kāsa-); ezer “thousand; regiment” ~ ærzæ, ærʒæ “thousand; a countless number” (< *hazahrā); gazdag “rich, wealthy” ~ qæznyg, qæzdyg/ǧæzdug “rich” (< *gazna- + -yg/-ug); legény “young man, apprentice” ~ læg “man, male, human” (< Caucasian ?); méreg “poison” ~ marg “poison” (< *marka-); tölgy ~ tulʒ/tolʒæ “oak” (see below); üveg “glass” ~ avg/avgæ “glass, bottle” (< *āpa-kā-); vért “shield, mail” ~ wart “shield” (< *warθra-).
Other Hungarian forms that have been cited as ancient Ossetic loanwords in earlier studies (notably Munkácsi, 1904; Sköld) are disputed or declined by Benkő: éd-es “sweet” (~ Oss. ad “taste”); esztendő “year” (~ az “year”); fizet “to pay” (~ fizyn/fezun “to pay”); gond “care” (~ kond “work, act”); keszeg “white fish” (~ kæsag/kæsalgæ “fish”); mély “deep, depth” (~ mal “deep spot in a river, sea”); mén“stallion” (~ moj/mojnæ “man, husband”); nép “people, nation, populace” (~ Naf “divine protector of a settlement”); rég “long” (~ rag “long”); részeg “drunk” (~ rasyg/rasug “drunk”); zöld “green” (~ Dig. zældæ “(young) grass, turf”). Hung. bűz (Benkő, I, p. 405)“smell, bad odor” may indeed have an Iranian origin, perhaps Parthian bwd rather than pre-Ossetic (cf. bud/bodæ “fragrance, incense”). Another disputed form is Hung. mű “work,” which is considered a borrowing from Oss. mi, Dig. miwæ “thing; work” by V. I. Abaev (1958, II, pp. 112 f.). According to Benkő (II, p. 987), the etymology of Hung. mű is unclear; it may be inherited, whereas the connection of Oss. form mi to Skt. mīv “to press on,” Khot. mvīr- “to move,” etc. is semantically unconvincing.
A large number of similar forms without a good (Finno-)Ugric or Iranian etymology are also shared by Ossetic and Hungarian, e.g., Hung. ezüst “silver” ~ Oss. ævzist (cf. Udmurt azveś, Komi ezyś), kőris ~ kærz/kærzæ “ash tree” (cf. Kalmuck kǖrsn, Nogay küyriš, Chuvash kavărš, etc.; Bläsing, pp. 8 ff.), körte ~ kærdo/kærttu “pear” (cf. Cuman kärtmä, Darginian qjart, Ingush qor). In these cases there are very few conclusive clues to prove a direct donor/borrower relationship between Ossetic and Hungarian, except for two forms. The “oak” word, tölgy,is probably a loanword from Oss. tulʒ/tolʒæ, as it contains an Ossetic suff. -ʒ/-ʒæ; for the etymology see A. Loma (pp. 112 ff.). Oss. læg, probably from Caucasian, may be the source of Hung. legény “young man,” in view of the Ossetian proximity to the Caucasus and the semantic agreement between læg and legény.
Bibliography:
V. I. Abaev, Istoriko-etimologicheskiĭ slovar” osetinskogo yazyka (A historical-etymological dictionary of the Ossetic language), 5 vols., Moskva and Leningrad, 1958-1995.
Idem, “K alano-vengerskim leksicheskim svyazyam” (On the Alanic-Hungarian lexical relations), in Europa et Hungaria, Congressus etnographicus 16-20. X, 1963, Budapest, 1965, pp. 517-37.
L. Benkő, ed., A Magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (A historical-etymological dictionary of the Hungarian language), 4 vols., Budapest, 1967-84; published in German as Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen, 3 vols., Budapest, 1993-97.
R. Bielmeier, “Sarmatisch, Alanisch, Jassisch,” in R. Schmitt, ed., Compendium Linguarum Iranicarum, Wiesbaden, 1989, pp. 236-45.
U. Bläsing, “Pflanzennamen im Kumückischen,” Studia Etymologica Cracoviensia 7, 2002, pp. 7-44.
G. Fehér, “Bulgarisch-Ungarische Beziehungen in den V-XI. Jahrhunderten,” Keleti Szemle/Revue orientale 19/2, 1921, pp. 4-190.
Z. Gombocz, “Osseten-Spuren in Ungarn,” in StreitbergFestgabe, Leipzig, 1924, pp. 105-10.
A.I. Joki, “Finnisch-ugrisch im Ossetischen?,” Mémoires de la Société Finno-ougrienne 125, 1962, pp. 147-70.
A. Loma, “Osetisch tūlʒ/tōlʒæ “Eiche,”” Die Sprache 46/1, 2006, pp. 112-16.
B. Munkácsi, “Kaukasischer Einfluss in den Finnisch-Magyarischen Sprachen,” Keleti Szemle/Revue orientale 1, 1900, pp. 38-49, 114-32, 205-18.
Idem, “Kaukasischer Einfluss in den Finnisch-Magyarischen Sprachen,” Keleti Szemle/Revue orientale 2, 1901, pp. 38-45.
Idem, “Alanische Sprachdenkmäler im ungarischen Wortschatze,” in Keleti Szemle/Revue orientale 5, 1904, pp. 304-29.
J. Németh, “Eine Wörterliste der Jassen, der Ungarländischen Alanen,” Abhandlungen der Deutschen Akademie der Wissenschaften zu Berlin, Klasse für Sprachen, Literatur und Kunst, 1958 (1959), No. 4, pp. 5-38.
A. Róna-Tas, “Turkic-Alanian-Hungarian Contacts,” AOH 58/2, 2005, pp. 205-13.
H. Sköld, Die Ossetischen Lehnwörter im Ungarischen, Lund Universitets Årsskrift, N.F., Avd. 1, 20/4, Lund and Leipzig, 1925.
Az elmúlt bő évszázadnyi időben keletkezett szótárak csak nagyon kevés magyar‒kaukázusi szót tartalmaznak. A Zaicz Gábor által szerkesztett és pár éve megjelent Etimológiai szótár a következőket tartalmazza: gulya?, kefír?, körte?, legény?, ló?, réz?. Mint látjuk, minden etimológia után ott a bizonytalan megfejtésre utaló kérdőjel. E szavak között vannak olyanok, amelyek kaukázusi avar eredetűek, de a magyarba közvetítéssel kerültek. Ilyen a réz (a középperzsán keresztül), a körte (a török közvetítésével, az eredeti szó lehet iráni is) és a legény (az alánon keresztül). A ló a magyar és az obi-ugor nyelvekben közös eredetű, a kaukázusi avarból származhat. A kefír hiába kaukázusi, a magyarba valamelyik nyugat-európai nyelvből került. És végül a gulya származhat a dargi vagy dargva nyelvből. Mind az avar, mind a dargi északkeleti kaukázusi nyelv. A felsorolt szavak közül csak a gulya átvétele utalhatna a magyar nyelvet ért kaukázusi hatásra. Egy gulya azonban nem csinál nyarat, akárhány szarvasmarha is legelészik a kaukáziai pampákon.
Ha a 19. század első felében kezdődött nyelvi expedíciók óta csak ennyi adat merült föl, akkor a továbbiakban nem érdemes ezzel a témával foglalkoznunk.
Az iráni eredetű magyar szavak száma nagyobb, mint a kaukázusiaké, kb. 25‒30, ha ugyan nem 60 ... Az erdőövezetben élő ősfinnugor csoportok folyamatosan érintkeztek a tőlük délebbre, a füves övezetben élő ősiráni csoportokkal. E kapcsolat révén a finnugorok különféle kulturális innovációkkal ismerkedtek meg. Az ide sorolt iráni jövevényszavak: arany, tehén, tej, hét, tíz, nemez, fizet, hús, öszvér, vászon, özvegy, ing, kard, szekér.
Iráni jövevényszavaink második rétegébe az alán eredetű szavak tartoznak:asszony, vért, gazdag, verem, zöld, méreg, üveg, húg, egész.E szavak közvetlen alán‒magyar érintkezésből is származhatnak. A kapcsolat színtere éppenséggel lehetett volna a Kaukázus északi előtere is, de a régészeti eredmények alapján megállapíthatjuk, hogy a szaltovói kultúra északi csoportját alkotó alánok kerültek kapcsolatba a Dnyeper és mellékfolyói mellett a 9. század közepén megjelenő magyarokkal. A nyelvi hatás az ellenkező irányba is működött. Esetleg magyar eredetű szavak is kerültek az alán nyelvbe. Az alánok mai utódai, az oszétek nyelvében megtalálhatókrészeg, tölgy és kertszavaink.
