Olimpiai hős
Wanjiru nemcsak azért volt különleges, mert fiatalon külföldre került, hanem mert ilyen fiatalon egyből ilyen hosszú távokkal próbálkozott. Előtte – néhány kivétellel – az volt az általános hosszútávfutó-gyakorlat, amit a maraton jelenlegi világcsúcstartója, minden idők talán legnagyobb futója, az etióp Haile Gebrselassie folytatott. Az atléta fiatalabb korában rövidebb, 1500-3000-5000 méteres távokon indul, aztán ahogy elmúlik a robbanékonyság, az állóképesség viszont még nem, úgy vált a 10 000 méteres futásokra. Amikor pedig már végképp öregnek érzi magát a pályaversenyzéshez, jöhetnek az utcai maratonok.
Wanjiru viszont egyből a leghosszabb távokkal kezdte – ahogy azóta az ő példáját követve több, európai menedzserek által irányított afrikai futó is indította a karrierjét, szép sikerekkel. A kenyai még mindig csak 21 éves volt, amikor 2008-ban Pekingben rajthoz állt minden idők legtöbb vitával megelőzött olimpiai maratonján. A kínai főváros szmogjára hivatkozva maga Gebrselassie például nem vállalta a versenyzést, és sokáig ment a huzavona azon, hogy egyáltalán szabad-e ilyen légköri viszonyok közt ilyen próbatételre kényszeríteni az emberi szervezetet. Wanjiru azonban nem törődött semmi ilyesmivel, hanem szépen odaállt a rajthoz, majd minden idők talán legjobb maratoni futásával meg is nyerte azt.
A világversenyeken futott maratonok és a pénzdíjas, meghívásos nagy versenyek közt az egyik alapvető különbség, hogy az előbbieken nincsenek a legjobbakat segítő nyulak, így a legjobbak sem tudnak olyan jó időt futni. Wanjiru azonban Pekingben, majdnem három percet javítva a korábbi olimpiai csúcson, 2:06:32-es idővel verte tönkre a mezőnyt, ami még nyulakkal segített versenyen is szép eredménynek számítana. Ráadásul úgy sikerült ez, hogy gyakorlatilag a legelején a mezőny élére állt, és nem törődve meleggel, párával és légszennyezettséggel, fokozatosan mindenkit lerázott maga mögül. Azt a futást máig sokan minden idők legkomolyabb teljesítményének tartják a 42 195 méteres távon.
Világsztár atléta
Az olimipiai arany után Wanjiru a világ leghíresebb, legmagasabb pénzdíjakkal kecsegtető maratonjainak legáhítottabb vendége lett – az a Haile Gebrselassie mellett, akivel sajnos komoly versenyen végül egyszer sem mérte össze az erejét. A táv legnagyobbjaihoz hasonlóan Wanjiru csak évi két-három komoly versenyt vállalt, azokat viszont rendre megnyerte, ahogy például 2009-ben a londoni és a chicagói versenyt. A bonyolult londoni pályán ráadásul 2:05:10-et ért el, amivel látótávolságba került Gebrselassie 2:03:59-es világcsúcsa is. Mindenki biztos volt abban, hogy amint Wanjiru egyszer nekifut az ilyesmire legalkalmasabb rotterdami vagy berlini pályának, megdöntheti az etióp rekordját.
2010-ben azonban balszerencsésen alakultak a dolgok, a tavaszi londoni versenyt térdsérülés miatt kénytelen volt feladni, az őszi chicagói maraton előtt pedig olyan gyomorfertőzést kapott, hogy már a rajthoz állása is csodának számított. Ennek ellenére Wanjiru végig tartani tudta a lépést a még nála is fiatalabb, Londonban győztes etióp Tsegay Kebedével. A chicagói verseny utolsó szakasza végül minden bizonnyal minden idők leglátványosabb maratonját hozta. A többször leszakított Wanjiru mindig vissza tudott kapaszkodni az etióp mögé, és végül az utolsó néhány száz méteren el is lépett mellette. A verseny után minden szakértő egyetértett abban, hogy ilyen még nem volt soha, és ilyen teljesítményre Wanjirun kívül talán soha, senki nem lett volna képes.
