Az ötletet támogatom. Tényleg érdemes lenne külön topicot nyitni a bírói rátermettségről, elfogultságról, hiszen így legalább nem merül fel az a vád, hogy sértegetjük a bíróság tekintélyét, amely köntös mögé mindig elbújik az illetékes bíró, bármit is mondanak reá a peres felek. Ráadásul ez hasznos is lenne, hiszen sokan tanulnának az esetekből.
Az, amiről írtam, az még a gyerek előtt (terhesség idején) volt. Azóta mindketten felnőttünk a feladathoz. Akkor az otthonom biztonságáért harcoltam, eredményesen. Akkor tisztázódott, hogy a törvénytelen dolgok nem vezetnek eredményre. Egyikünknél sem. Megtanultam, hogy abban az esetben a törvény mellém állt, de ha én lennék a hunyó, én húznám a rövidebbet.
De továbbra is állítom, hogy a gyereken nem torolnánk meg semmit. Mint ahogy bosszú eszközeként sem használnánk fel. Egyszerűen csak mert mindketten szeretjük. Elmúlt már az az ambivalens érzés, hogy olyan embertől származik, akit már nem szeretünk.
Azt hiszem félreértetted azt, amit mondani akartam, vagy én nem fogalmaztam egész pontosan. Én semmiképp sem azt akartam kifejezni, hogy azonos súlyú egy brutális kínzás, a mosógépelosztási problémával. Egyszerűen azt akartam egy éles példával megvilágítani, hogy nagyon óvatosan kell megítélnünk, elítélnünk más embereket, pláne, ha azt a szituációt nem is próbáltuk, amiben most ő van. Ráadásul az információink itt mindig nagyon hiányosak, tipikusan az egyik felet halljuk, aki ha maximálisan korrekt összefoglalót akar is adni, akkor is óhatatlanul szubjektív. Ennyi volt, amit ki akartam fejteni, nem több.
Üdv:
haliho
"...az én gyerekem apja nem meri megtenni." Igen ez a különbség közted és esetleg mások között. Te harcos természet vagy, nem mindenki ilyen. Az pedig, hogy a férjed nem keresi a bajt és felnőtt a feladathoz, engem igazol, Te valóban szerencsés vagy. Sajnos a válások legnagyobb részében nem ez a helyzet.
Ami a volt feleségemet illeti: nem tudom, hogy miért akar velem ennyire kiszúrni. A válást ő kezdeményezte és végső soron mind anyagiakban, mind egyéb szempontból minden úgy alakult, ahogy ő akarta. Mint ahogy írtam, mi is ún. "kultúrember" módjára váltunk el. Éppen ennek a levét iszom most. Az asszony mindent megígért a válás során, ráadásul kifogtam egy nagyon langyos ügyvédet is, aki az egyezkedés során csak a törvényben előírt minimumok szerződésbe foglalásához ragaszkodott. Én pedig ostoba módon bíztam az asszonyban ígéreteiben, hiszen ő is tisztában volt azzal, hogy nekem mit jelentenek a lányaim. Így a tények adottak. A gyámhatósággal ilyen módon sokra nem megyek. (Tartok tőle, hogy egyébként sem mennék...) Ami pedig a dolgok tisztázását illeti: három éve váltam el. Ezalatt az idő alatt egyetlen egyszer mondták azt nekem, amikor visszavittem a gyerekeket, hogy üljek le öt percre, de akkor az ex-anyósom volt csak otthon.
Te egy kész főnyeremény vagy, már ami volt férjedhez való hozzáállásodat illeti. Különben az is igaz, hogy nem vagy egyedül ezzel a felfogással, de azt is el kell mondani, hogy kevesen vagytok olyanok, akik válás után így gondolkoztok. Nekem hatalmas a szerencsém azzal, hogy az ügyvédem annak idején 2 hétre vetítve 5 nap láthatást harcolt ki nekem, az apa számára. Ezen felül - mit is akarok még? - azonban még látni is tilos a lányomat. Az óvodában 4 óra előtt tilos elhoznom, még akkor is, ha erre időm lenne. Ha hét közben valami olyan programra bukkanok, ami jó lenne a gyerek számára, arra mérget vehetek, hogy nem vihetem el. A kislányom lovas trénere kérve kért, hogy vigyem többször edzésre a kicsit, lévén nagyon tehetséges a lovaglásban, ennek ellenére lehetetlen, hogy a gyereket, akár az edzés 1 órás időtartamára megkaphassam. Ugyanilyen nehézségek árán tudom csak meg, hogy melyik iskolába fog járni a kicsi - nyilván nem a házammal szomszédos iskolába, még ha a város legjobb iskolájáról is van szó. A gyerek külföldi utazás gyermekkel című fejezet pedig abszolút hiányzik a szótáramból, lévén az anyuka még ahhoz sem járul hozzá, hogy a gyermekem Angliában élő, hasonló korú unokatestvérével akár 2 hetet eltöltsön nyelvtanulás céljából. Seregnyi lehetőségem van, amit a gyermeknek nyújthatnék, amelyektől az anya fossza meg így a gyermeket. A Bajai Gyámügy ilyen kérdésekben teljesen impotens intézmény, ahol leginkább arról próbálnak meggyőzni, hogy jó ez az egész úgy, ahogy van. Ilyenkor nem a keserűség beszél az emberből, mivel ezek olyan kész tények, amikkel szemben érzéketlen vagyok ,már ami engem illett, csupán a kislányt sajnálom. Sokszor elgondolom, hogy vajon a kedves mama, mi a francot fog szólni, ha az életem során másik gyermekem lesz, aki velem fog élni, s mivel több időm jut majd rá, nyilván bővebben fog részesedni mind javakban, mind egyebekben. Remélem akkor is ilyen következetesen tartózkodó marad.
Mindehhez hozzátartozik, hogy a mama nem egy pl. iskolázatlan mosónő, hanem fogorvosi diplomával rendelkező hölgy, aki most egy biszekszuális taggal él egy albérletben.
Van valami ötleted erre?
A baratom Erdelybol szarmazik, a csaladjaval a valtozasokkor jottek at magyarorszagra ugyhogy sajnos en is eleg brutal sztorikat hallhattam a szeku modszereirol. De nehogymar hasonlo fajsulyu dolog legyen az, mikor a gyerekedet a szemed lattara teszik ki a legbrutalisabb kinzasoknak es ezt nem birva esetleg "elkopsz" valamit, mint az hogy ket egymast valamikor szereto ember esetleges valasakor kialakulo stresszhelyzetben maris kivetkoznek magukbol es egy rohadt mosogepert vagy nagyobberteku hifi cuccert egybol egymast olik.
Szvsz nem teljesen harmonizál a mostani beszólásod (76):
Először is: az én gyerekem apja nem meri megtenni. Korábban rengeteg harc volt közöttünk, tudja, hogy a végsőkig elmennék (voltam én is féreg-szinten...:-(( ), tehát nem kockáztat.
az (59) hozzászólásoddal:
Lehet, hogy én könnyen veszem, de mi (a gyerekem apja és én) nem a közös gyerekünkön vezetjük le a köztünk lévő vélt vagy valós problémákból eredő dühöt, keserűséget, stb. Kultúremberek módjára viselkedünk. Ha ezt mi, hétköznapi (mezei) emberek meg tudjuk tenni, akkor gondolom más ide jutott párok is megtehetik. Ahol nagy a vagyon, ott az anyuka ugye bepróbálkozik a gyerekkel való zsarolással. Ez meg a nő szemétsége.
Az apa ha ellopja a gyereket szintén nem a nagy szeretet miatt teszi, gondolom. Itt is vagy a pénz, vagy a bosszú ami motiválja. Ez megint csak szemétség. De erről nem a bíróság tehet!
Lehet, hogy én vagyok nagyon sarkos, vagy idealista, de ez az én életemben, környezetemben nem történhet meg. Jogtisztelő állampolgárok vagyunk (hellyel-közzel:-)), és gyereken-gyerekkel semmit sem torolnánk meg!!
Akkor tehát kultúrféreg voltál? :-))) Vagy a kultúráltság, csak a gyerekkel kapcsolatos dolgokra korlátoódik? Ezt viszont nem tudom elképzelni, az ilyesmi átterjed az élet más területeire is.
Kedves Szilba!
Először is: az én gyerekem apja nem meri megtenni. Korábban rengeteg harc volt közöttünk, tudja, hogy a végsőkig elmennék (voltam én is féreg-szinten...:-(( ), tehát nem kockáztat. Egyébként meg: nem keresi a bajt. Teljes felügyeletet kaptam, akár az országot is itthagyhatnám, nem kell az ő beleegyezése. Szereti a lányát, és tudja, hogy jó velem jóban lenni. De nem is adott még okot mióta apa lett, hogy "büntessek". Úgy tűnik, hogy felnőtt a feladathoz.
Másrészt:
szemét asszony a gyerekeid anyja. Ha nekem babysitterre van szükségem, az első akit hívok, az a gyerek apja. Ha nem ér rá, csak akkor szólok másnak. Tudom, hogy szeret vele lenni, és ő az egyetlen, akiről biztosan tudom, hogy nem fogja kirámolni a lakásom... És a lányom rajong érte. Akkor miért ne szerezzek örömet neki azzal, hogy extra időben is vele lehet?
Én mondjuk visszavágnék a volt feleségednek, és erről az esetről beszámolnék a gyámügynek...
Lehet, hogy nem mégy vele semmire, de ugyanúgy megkeserítheted az ő életét. És ebben a gyerekek még nem sérülnek meg. Tisztázni kellene dolgokat.
Engedj meg egy kérdést: miért akar ennyire kiszúrni veled a volt asszony?
ha a papa módszereit használom, akkor - úgy érzem - én leszek a rossz, a hibás a szemét. Ugyanis a per folyamán ellenemre lett fordítva, hogy amíg az egyetemen voltam, a gyereket az anyámra bíztam, az pedig, hogy a férjem jelenleg sakkban tartva a szüleimet most is nap mint nap rájukhagyja (értsd: nem ér haza a melóhelyről, ezért a nagyim megy az oviba, onnan a gyerek megy az anyához és este az apja onnan viszi haza) kifejezetten pozitív volt a bírónő szemében, mert hát rendesen gondoskodik a gyerekről. Szóval ennyi akadája volt csak eddíg a visszafelének. Hátrány érhet-e? Hát ha a másodfokon megint egy "anyaellenes" (inkább úgy mondom: apapárti) bírót kapunk, akkor elmondhatják megint, hogy ezzel én veszélyeztetem a gyereket és ez egy megnemengedett magatartás, ami nem vet jó fényt rám. Jogilag pedig nem tehetnek egyelőre semmit (azon kívül persze, hogy apának ítélik a lánygyereket - papa egyébként külföldi és egyedül él, én pedig túl a félidőn a tesóval és családban), mert amíg nincsen hivatalos és jogerős végzés, addíg a gyerek tulajdonképpen ott van, ahol éppen. Szóval nagyjából bárhol van, ott az adott fél önkényesen tartja de nem törvényellenesen.
Blan
Szerintem külön topicot indíthatnánk a polgári és büntető bírók rátermettségéről, hozzáértéséről, szakmai felkészültségéről, empátiájáról, stb.
Tény, hogy kevés jó bírót találunk. Ha a javunkra ítél, akkor az ellenfél fogja utálni. Egyetemes igazság nincs.
Találkoztam már én is ilyen-olyan bíróval (érdekes, mind nő volt...) Biztos, hogy ha számomra kedvezően dönt, akkor az ellenfél (alperes, stb) fogja utálni. Ez így törvényszerű.
Blan, egy kérdés:
És mi van, ha a gyerek apjának módszereit használod fel? Érhet emiatt hátrány? Mit mond az ügyvéd? (ti. gyerek "visszalopás").
O.K. ez három kérdés volt... :-))
Azt hiszem Pdia, te valóban szerencsés vagy, bár nem tudom, hogy mit tennél, ha a te gyerekedet nem hozná vissza láthatásról az apja. Kívánom, hogy sohasem kerülj ilyen helyzetbe. A gyerek körüli huzavonát természetesen én is elítélem. Pedig én is tapasztalatból tudom, milyen az, ha valaki a gyermek érdekére hivatkozva a másiknak betart. Mi is úgymond kultúráltan váltunk el. Ex nejem részéről rendkívül pozitív volt a hozzáállás a gyerekek láthatását illetően. (Akkor viszed el őket, amikor akarod, ha úgy gondolod, akár te mehetsz értük az oviba, stb.) A problémák a válás után kezdődtek. Csak néhány példa: az első láthatás rögtön az új lakásomba való beköltözés után volt. (Két nappal) Nem volt egyetlen lábosom, fazekam sem, a főzőtudásról nem is beszélve, így a gyerekekkel az egyik közeli vendéglőben ebédeltünk. Emiatt hetekig hallgattam, arról nem is beszélve, hogy a következő láthatásra nem akarta elengedni a gyerekeket, mert nem látom el őket rendesen.
Más: A gyerekek népi táncolni járnak, és gyakran szerepelnek a környéken. Tavaly augusztus 20-án az egyik környező tónál volt fellépésük. Az anyuka erre hivatkozva nem adta oda a gyereket hét végére (az én "törvényes" hét végém volt)mert csak ő tudja a szereplésre felkészíteni a gyereket. Belenyugodtam, de mindenesetre elmentem megnézni a szereplést. A kezdés előtt két perccel jött a tánctanárnő, és kérdezte, hogy hol van a nagyobbik kislány, mert ő volt a kis csoport egyik kulcsfigurája. Próbáltam őket keresni telefonon, senki nem vette fel. Végül kiderült, hogy az anyuka és jelenlegi férje elmentek valahová, a gyereket pedig szereplés helyett odaadták a nagymamának. Mindenesetre nekem megint kimaradt egy láthatásom. Azt mondanom sem kell, hogy láthatási időn kívül még egyetlen egyszer sem kaptam meg a gyerekeket, még a törvényes láthatási időpontokért is harcolni kell. Jó, tudom, hogy ezek apróságnak tűnhetnek a kívülálló szemében, de ez is rendesen meg tudja keseríteni az ember életét.
Hááááát elég elkeserítő amit írsz, de sajnos legalább 70-80%-ban ugyanezt tapasztaltam. Viszont annyi eltéréssel, hogy én vagyok a felperes és a nő és ami bírőnőnk engem és az ügyvédemet terrorizált le olyan módon, hogy egyes dolgokat nem jegyzőkönyvezett illetve véleményt mondott, agresszív volt. Azonban még mindíg azt mondom, hogy nem feltétlenül benne van csak a hiba, hanem a működésben, amely számára lehetővé teszi - ahogy te is írod - , hogy mindenféle következmény nélkül, tényeket figyelmen kívül hagyva saját belátása szerint döntsön olyan emberek sorsáról, akiket esetleg még soha az életben nem látott, mint. pl. a gyereket. Énmindenesetre rendesen ki vagyok akadva ettől, mert ha legalább valami ész érvvel meg tudta volnaindokolni a döntését,miért jobb a gyereknek így, akkor - ismerve magamat - esetleg megpróbáltam volna ebbe belenyugodni. De nem ez történt. Kíváncsi vagyok az ítélet írásos verziójára, mert ott már nem bújhat ki a konkrét magyarázat alól,mint tette ezt a tárgyaláson.
Blan
De hát kimondta, hogy betartok a gyerek apjának? Egyelőre ő volt az, aki egy láthatás alkalmával úgy döntött, hogy magánál tartja a gyereket. Nem járatta óvodába, nem láthattam, amikor megkíséreltem volt némi csekélyke "tettlegesség" is. Érthető, hisz attól tartott, hogy a disznóságot eltanultam tőle. Lenne rá módom, hogy betartsak neki, de ha ezt tenném, csökkennének az esélyeim, hogy perenkívül meg tudjunk egyezni. Pedig én még mindíg reménykedek ebben (így jó egy év után is), pedig nem látszik rá semmi esély. De hátha...
És úgy gondolod, hogy ha betartasz a gyereked apjának, akkor a gyereknek jobb lesz? Hol képviseli ez az ő érdekeit?
Tény, hogy a gyerekemért ölni is képes vagyok, de nem cselekednék igazságtalanul. És azért igyekszem mindig úgy tenni, hogy másnap még tükörbe nézhessek...
Bár említettem, hogy lehet, hogy szerencsés vagyok. Kultúráltan váltunk, vagyonon meg nem kellett osztozkodni.
Azt hiszem én nekem inkábbmaradnom kéne a nagy hallgatásban, mert megpróbálod mindenképpen "rámvarrni", hogyutálom a bírókat. Pedig ez a sztori valami egészen másról szól!
Ahoz pedig, hogy szerinted az, aki néha elveszti a kontrollt milyen is valójában, már nem is lehet hozzászólni. Örülök, hogy vannak emberek, akik úgy képzelik, hogy megtestesíthetik a tökéletest (vagy az ahoz közelítőt) és ez alapján ítéletet mondhatnak a másikról. Mindenesetre ha az embernek a saját gyerekéről van szó, akkor azért kicsit áétértékelődnek a dolgok. Gondolom alaphelyzetben te is a szüleidre számítasz ( számíthatsz, számítottál) az életben, akkor én mint szülő megteszek a gyerekemért mindent, még ha az esetleg egy válóper kapcsán kicsit keményebb is lesz. Mert felelős vagyok érte, és különben is ki védje meg, ha nem én?????
Örülök neki, hogy vannak illúzióid az emberek tökéletességével kapcsolatban, és nagyon komolyan kívánom, hogy ezt meg tudd őrizni és magadat is tudd tartani mindahoz, amit leírtál.
Blan
szalka,
"Lehet, hogy bunkosagnak tunik, de szerintem akit ki lehet vetkoztetni az emberi mivoltjabol, az soha nem is volt az."
Én nem lennék ilyen szigorú az emberekhez. Ez azt jelenti, hogy igenis el tudok képzelni olyan helyzetet, amikor valaki, aki amúgy egy rendes, átlagos tisztességes emberke, igenis olyat cselekszik, amire már azt mondhatjuk, kivetkőzött önmagából. Aztán lehet, hogy egész életében kísérti a dolog, személyes tragédia is lehet neki, stb. Az ember csak ember. Az tény, hogy az igazi természete akkor mutatkozik meg az egyénnek, amikor "helyzet van". De ez nem csak az erkölcsi mércéjére vonatkozik, hanem az egyéni tűrőképességre is. Például van, aki halálig bírja a kínzásokat anélkül, hogy elárulná a társait - az ő tűrőképessége ÉS erkölcsi szintje nagyon magas. Van, aki nem bírja és áruló lesz. Akkor most őt el mernéd ítélni? Én nem. Vagy gondoljunk arra, ha a családjával zsarolják.
Persze az más, ha az emberi mivoltából valaki nem ilyen típusú (érzelmi, fizikai) kényszerből vetkőzik ki. Hanem pl. nyereségvágyból.
Szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy szvsz sokkal árnyaltabb, összetettebb ez a dolog annál, hogysem ilyen egyszerűen leszögezhető legyen.
Nem bunkóság szerintem, inkább csak nem gondoltad át, meg persze az én példám nem a topic alaptémájához tartoznak. Abban egyetértek, hogy a válások során valóban gyakran elszabadulnak még értelmesnek látszó emberek esetében is az indulatok és ez helytelen. De ez sem csak az erkölcsi szint kérdése, hanem az önuralom, a saját érzelmek feletti uralom képessége. És nem mindegy, hogy pénzről van szó, vagy (ahogy asszem haliho írta?) az illető tényleg azt hiszi, hogy a gyereknek csak és kizárólag csak az jó, amiért ő harcol. (Ilyenkor jönne jól egy külső kontroll, akire még hallgatna is, ha az érzelmei el nem vakítják.)
Más:
Ebbe belemenni, hogy a nők milyen szemetek meg a férfiak milyen szemetek amikor válás van, nem érdemes, mert itt is, ott is van ilyen is, olyan is.
A dolog messzire vezet, alapvető hozzáállás a dolgokhoz. Én nem szeretem nagyon könnyen elítélni azokat, akik olyan körülmények közt, amit én sohasem próbáltam, csinálnak valami rosszat, szörnyűséget.
Remélem érteni fogjátok a példa párhuzamát: egy idősebb rokonom mesélte (ma már nem él), hogy annak idején a két háború közt Erdélyben őt bebörtönözték, sőt kínozták. Nos, ő azt mondta, hogy azóta nem ítélt el senkit, aki köpött a kínzások hatására. Neki szerencséje volt, mert ájulós fajta volt, mindig előbb elájult, mielőtt másra vallott volna. De nem ítélt el senkit, aki bárkire bármit rávallott. Mert ő próbálta, és tudta, hogy mit lehet kibírni, és mit nem, vagy csak alig.
Úgy érzem mi is (én biztos), sok szempontból más helyzetben vagyok. Soha el nem váltam, nem kezdtem háborút, feleséggel, testvérrel, rokonnal, ők se kezdtek velem... Nem akarom felmenteni alapból az anyákat, apákat, akik ilyesmiket követnek el, valószínűleg nagyon sokukon igenis nagy a felelősség, sokan embertelen dolgokat követnek el. Ugyanakkor a konkrét ügyekről, pl. ennek az "anyatigrisnek" az ügyéről úgy gondolom olyan keveset tudunk, hogy nincs jogalapunk őt csak úgy símán, hezitálás nélkül elítélni. Mint ahogy az apát sem tudom egyetlen vélemény alapján - a nélkül, hogy hallottam volna az ő verzióját is - símán embertelen baromnak tartani. Lehet, hogy a volt feleségén akart bosszút állni, és egy magából kivetkőzött barom. De az is lehet, hogy meg van győződve róla, hogy meg kellett mentse a gyerekét a nagyobb rossztól. Amennyit én tudok a dologról (amit itt olvastam), még akár igaza is lehet.
"Sokszor egész normálisnak látszó emberek is apránként kivetkőznek emberi mivoltukból"
Lehet, hogy bunkosagnak tunik, de szerintem akit ki lehet vetkoztetni az emberi mivoltjabol, az soha nem is volt az.
Rohadt konnyu addig humanus emberkent viselkedni, amig minden szep es jo. Az ember igazi termeszete szerintem a nagy stressz es a nyomorusagos korulmenyeknel bujilk ki igazan. Valaki szar korulmenyek kozott is emberseges es tisztesseges marad, valaki meg nem.
OK, ezt még el tudom fogadni érvként. De hogyan lehetséges az, hogy az ilyen szülőknek (nők-férfiak) sehol sincs segítség, mankó (nagyszülők, pszichológusok, ügyvédek, barátok,mittudomén), akikhez fordulhatnának? Ez kicsit a keresztes háborúkra emlékeztet. Tudod: Isten nevében irtjuk az embereket = a gyerek érdekében alacsonyodunk le néhány féreg szintjére.
Egyébként jól láttad. Ugyanolyan lendülettel ítélem el a topicindító anyát(?) is. Nem értem ezt a lépését. És feltűnt, hogy eltűnt.
Akkor részben félreértettelek. Mintha Te az anyát is ugyanazzal a lendülettel elítélted volna, mint azt az apát, aki ellopta a gyereket.
Mindamellett egy-egy ilyen - egyébként egyetértünk abban, hogy elfogadhatatlan - tett mögött sokszor rengeteg előzetes kisebb-nagyobb sérelem, sok-sok stressz, stb. van. Sokszor egész normálisnak látszó emberek is apránként kivetkőznek emberi mivoltukból. Nemritkán nem is úgy élik át az egészet, ahogy a kívülálló látja, tehát nem úgy, hogy én most a gyerekemet eszközként használva bosszút állok a másikon. Úgy gondolja az illető, hogy a gyerek érdekében kell ellopni a másik szülőtől, a gyerek érdekében kell minél több pénzt kiszedni a másik szülőből, stb.
Én ismerek valakit, aki jó 10 évig a legundorítóbb perek özönét játszotta le gyermeke apjával (a gyerek is vastagon érintett volt egyikben-másikban, apaság, láthatás, stb.), miközben vitathatatlanul szereti a gyerekét. Valahol bekattant a csaj, és szvsz elvesztette a józan ítélőképességét.
haliho
Nem gondolnám, hogy elhamarkodottan ítélek, amikor nem veszem emberszámba azokat a nőket-férfiakat, akik a közös gyerekükkel tartják sakkban a másikat. Ez az egyik legrohadtabb dolog a világon. Nem elhamarkodott, hanem átgondolt az elítélésem. És hálistennek nincs ilyen a környezetemben. Szerencsés vagyok? Lehet.
Pdia!
Azért ne ítélj elhamarkodottan...
..., de ez az én életemben, környezetemben nem történhet meg. Jogtisztelő állampolgárok vagyunk (hellyel-közzel:-)), és gyereken-gyerekkel semmit sem torolnánk meg!! őszintén kívánom Neked, hogy soha ne történjen meg sem veled, sem a környezeteddel! De sajnos hülyeség, rosszindulat, szemétség, gonoszság ellen egyikünk sincs beoltva, személyileg sem, környezetileg sem...
haliho
Azt hiszem, egy kicsit eltértünk a tárgytól.
Az eredeti fellállás szerint egy "anyuka" sérelmezi, hogy az "apa" ellopta a gyerekét. Hát, mint korábban kifejtettem, erről az anyáról megvan a véleményem.
Válásról:
Nem a bírók hibája, ha a két fél házassága megromlik. Ha huzavona van a gyerek és a vagyon körül, megint csak nem a bíró hibája. Ha rosszul dönt a bíró, lehet kérni felülvizsgálatot.
Lehet, hogy én könnyen veszem, de mi (a gyerekem apja és én) nem a közös gyerekünkön vezetjük le a köztünk lévő vélt vagy valós problémákból eredő dühöt, keserűséget, stb. Kultúremberek módjára viselkedünk. Ha ezt mi, hétköznapi (mezei) emberek meg tudjuk tenni, akkor gondolom más ide jutott párok is megtehetik. Ahol nagy a vagyon, ott az anyuka ugye bepróbálkozik a gyerekkel való zsarolással. Ez meg a nő szemétsége.
Az apa ha ellopja a gyereket szintén nem a nagy szeretet miatt teszi, gondolom. Itt is vagy a pénz, vagy a bosszú ami motiválja. Ez megint csak szemétség. De erről nem a bíróság tehet!
Lehet, hogy én vagyok nagyon sarkos, vagy idealista, de ez az én életemben, környezetemben nem történhet meg. Jogtisztelő állampolgárok vagyunk (hellyel-közzel:-)), és gyereken-gyerekkel semmit sem torolnánk meg!!
Nem nem lehet ennyi ido alatt felmerni. Es errol akkor a biro tehet? Direkt a biro akar annyi ugyet, hogy csak ennyi ideje maradjon ra, ezt te sem gondolod komolyan.
Polgarinal tenyleg csak iranyelvek vannak en a bunugyesbol indultam ki, ugyanis alapvetoen a biraknak bunugyekkel es torvennyel kene foglalkozni.
Sajnos ehelyett azzal a rengeteg valasi meg gyerekelhelyezesu maceraval vannak leterhelve.
Pedighat ket ertelmes embernek meg kene tudnia egyezni egymas kozott arrol, hogy az allitolag mindkettojuknek altal imadott gyereknek mi a legjobb. Ehelyett inkabb a gyerkcot rangatjak birosagra es probaljak egymasnak fajdalmat okozni a gyereken keresztul. Ez szerintem katasztrofa, a kornyezetemben egy valast lattam, de ott valahogy nem vol szukseg erre az egymasramutogatasos nagyjelenetes szinjatekra, hanem felnott ember modjara megegyeztek egymas kozt es csak bementek kozolni ezt es alairni a papirokat, ugyanis igy is lehet csinalni...
Ebben aztán nagyon tévedsz, hogy a bírók a törvények alapján hozzák a döntéseket és nem a saját megítélésük alapján. Ugyanis - legalábbis a gyerekelhelyezés esetén - csak irányelvek és fő szabályok vannak, a bíró mérlegelés alapján dönt a végkimenetelről. Ezt nem én találtam ki! Nincsenek arra törvények, hogy kinél kell a gyereket elhelyezni, arról sem, hogy kinél van a legjobb dolga stb. Mindezeket a bíró felrárja, irányelvek alapján mérlegeli és ő dönt, nem a törvény. És mivel nincs ideje alaposan utánajárni a dolgoknak, a döntése gyakran megkérdőjelezhetővé válhat. Abban azért egyetérthetsz, hogy egy 7 évig tartó házasság megromlásának okait minden mellékvágánnyal, érzelmekkel és tényekkel együtt sem lehet a két fél összesen 1,5-2 órai meghalgatása után objektíven megítélni...
Nem arrol van szo, hogy ha nem szereti, egyaltalan nem errol van szo. Csak undoritonak tartom, az ugyvedek pokhendi hozzaallasat a dologhoz, es a birokat a legkonnyebb szidni. Ezenkivul torvenyeket NEM a konkret birak hozzak, hanem ugyi a parlamentben.
Es egy bironak a torveny szerint kell iteletet hoznia, nem a sajat igazsagerzete szerint. Ha a torveny rossz es igazsagtalan azzal kapcsolatban ugye mas az illetekes. A masik, hogy szinten nem a biro tehet rola, hogy futoszalag az egesz es embertelen emiatt. Valoszinu a birok orulnenek a leginkabb, ha egy ugyre 10-szer annyi idejuk lenne, es lenne idejuk ennel sokkal alaposabban megvizsgalni az egeszet. Sajnos nincs, hanem annyi ido allatt megtudhato informaciokbol az ervenyes jogszabalyok alapjan kell donteniuk.
