A szakdolimat a gyes/gyed után munkába visszatérő nőkről írom. Ha van köztetek,aki érintett ebben, és hajlandó lenne egy igen hosszúra sikeredett kérdőívet kitölteni, az írjon nekem emilt. Nagyon megköszönném!
"Látszott ralyta, mennyire örül annak az úly világnak, ami most egyszerre megnyílt előtte. A fekete betűkből emberek és tárgyak léptek elő, életre keltek, életükből szívet dobogtató történetek kerekedtek ki."
Johanna Spyri: Heidi
Kedves iskola előttiek!
Szívszorongatóan kedves nekem, ahogyan a csimotáitokra figyeltek! Ez a figyelem, az elismerés, a szeretet, a bizalom, a hitetek bennük, önmagában is elegendő a fejlődésükhöz, kiteljesedésükhöz. De aki még emellett szellemi muníciót is kap, világlátást, szabad véleményalkotást, a tévedéshez való jogot, az máris szerencsés.
Mint Thor által megszólított (néhai Freinet-es tanító) örömmel látom, hogy zömmel nem didaktikus gyötrősfüzetekkel képzelitek el az utód ügyesítős okosítását.
Felemlegetett űrkutató lyánykám cseppet sem volt zsenibehajló, bár háromévesen kiérdemelte a zsugabubus becézést, mert csak azért megtanult számolni, hogy huszonegyezésben se maradjon ki a családi körből :-) Aztán nemsokára jött a hatvanhatozás És nem tudott még olvasni iskolakezdéskor (bár nyomtatott nagybetűvel lekörmölt sokmindent).
(Hiszem, hogy válaszolni kell, ha kérdez. Mert akkor már biztosan megérett rá. Persze a nyelvén.)
Kreatív az istenadta, és mint ilyen, logikai úton ragad rá sok dolog. Miután a reproduktív készségei (viszonylag) csökevényesek, nyelvből (a szódolgozatokban) nem volt túl sikeres. Különórákkal mégis alig 15 évesen megcsinálta a C típusú nyelvvizsgát. De ne higgyétek, hogy a suliban ezt értékelték: az év eleji első kettes szódogája után a tancsi felszólította, ne rontsa ott az ő óráján a morált :-) Azóta tényleg nem jár be, csak magánórákon hajt a felsőfokúra tizedikesként
(És persze van olyan osztálytársa, aki minden szót elsőre megjegyez, hihetetlen memóriával de valahogy nem motivált Nincsenek céljai és mániái.)
A suliban megtaníthatók (az arra már érettek) a legtöbb dologra, amit ez a kultúra diktál (nyilván nem a füstjelek olvasására :-) Viszont az átlagos iskolák (és tancsik) nem tanítanak tanulástechnikákat, ami öreg hiba.
Csakis a család adhatja meg azt a belső tartást, igényt, nyitottságot, amit persze joggal lehetne elvárni az iskolától is, csak hát nem mindig jön össze. (ha mást lát otthon, az meg megint más fejezet és nem ritka sajnos [bár a negatív példa is ritkán pozitív indulatokat gerjeszt])
Ha sikerül kifogni egy elhivatott tanító nénit, az szerencse. (Ha nem, akkor nem kell vacillálni: iskolaváltás!) (Amikor a nagyobb lányom Ámerikában cserediák volt, azt mondták, nem kell indokolni, ha nem akar a családnál maradni. Nem jönnek ki, és passz. Van ilyen, hogy az egyéniségük nem jön össze. [Nem volt rá szükség, de engem megnyugtatott a lehetőség.] )
(űrkutatósom most éppen mikrobiológiázik. Nekem mindegy, hogy mit, csak tanuljon :-) miután sikerült ráéreztetni a tudni jó ízére, neki ciki, ha valami nem megy ölég mesterfokún :)
Egy szó, mint száz: ÉRDEMES az első 10 évben beleadni apai-anyait. (nem Gáborkásan persze :) Nem könnyű a deviáns, és a zseni sorsa. De nagyon túl normálisnak lenni meg unalmas, nem? :-) Vagy éljen a szabálykövető mindennapiság?
Hát persze, hogy van még mit tanulniuk. A legtöbbjük tud irni, nyomtatott betűkkel, hallás után irva a szavakat (bár az én hatévesem egész jó szóelemzésből :-), meg mindent egybe, a sor végén megszakitva a szót. Vagy van itt olyan törpe is, aki gyönyörű folyóirással diktálás után ir?
Hű, ez az idő-kérdés az őrületbe kerget minket is...:-)) A lány félpercenkét kérdezi meg, mennyi az idő, mit jelent a negyed óra, mi az a hónap, hasnolók.... :-))
McAtti,
nem arról van szó, hogy unatkozik, a szó "felnőtt" értelmében, hanem inkább arról, hogy az érdeklődése milyen irányba halad. Egy (jó) tanár képes a tanulók 2/3-ának az érdeklődését megtartani az adott anyag iránt. Egy szülő ennél jobb arányra is képes (ad absurdum 100%-ra), de bár több szülő lenne képes rá, kevésnek van rá lehetősége.
Másrészt problémás lehet (nem mondanám senki gyerekére, hogy lesz, csak lehet), hogy az "automatizált siker", amit az előre felkészítés hoz, hogyan üt vissza később. Saját példa: én általános iskolában nagyon jó voltam reál tárgyakból, majd bekerültem egy olyan gimis osztályba, ahol matekból kb. a 15., fizikából kb. a 7. voltam. Ez egy nagy sokk, de 14 évesen még könnyebben feldolgozható, mint 8-9 évesen.
McAtti,
Örülök, hogy másnak a gyerkőcét is érdeklik a betűk, meg tudnak számolni már iskola előtt. Jó hallani, mert már teljesen azt hittem, hogy az én gyerekem ilyen különc.
Szerintem azt szeretik, amiben van logika, és rendszer. A páratlan-páros, most nálunk is napirenden van. Egy hete kérdezte meg, hogy a 0 páros vagy páratlan?
Amit az iskoláról írsz, abban is egyetértek. Nem annyira szokatlan mostanában, hogy gyerekek tudnak írni, mire iskolába mennek. Tényleg annyi mást tudnak még tanulni az iskolában.
Irigyellek a négy gyerkőc miatt. Én is sok gyereket szeretnék.
Csernik, csak bámulok. Meg gratulálok.
Nekem négy gyerekem van. A betűk mindegyiket kb. 3 éves koruktól érdekelték. Szerintem a betűknek van egy mágikus vonzása, különösen, ha a gyerekek látják, hogy a szülők ezeket használják - írnak, olvasnak. (Szvsz ugyanez igaz a nyelvtanulásra: a gyerekeknek rettentően tetszik, mikor csöng a telefon, és "idegen nyelven" beszélek bele. Ha hallják, dőlnek a röhögéstől. Utána mindig kérik, hogy velük is beszéljek így, egy csomó kifejezést eltanulnak.)
Az egyik fiam, ovis, idén ősszel megy iskolába most pár hét alatt kezdett el olvasni (hogy nővére iskolába jár, teszett neki, és elkezdett olvasni. A betűket már úgy-ahogy ismerte...) A számolással meg már igen megbarátkozott: magától rájött a páros-páratlan számok fogalmára, azok közötti műveletek szabályszerűségeire, szintén ismeri az órát, kb. háromjegyú számokkal fejben számol. Levezett magának, hogy vannak törtszámok. Úgyhogy neki a matek órák lesznek unalmasak. (Majd e alapú számrendszerben fog dolgozni...)
Az "okosok" azt mondják, hogy az ilyen gyerek az iskolában unatkozni fog... De ez nagyon szűklátókörű megközelítés. (Nekünk azt mondták, a suliban, év eleje előtt, hogy "egyáltalán nem követelmény" hogy a gyerek tudjon írni-olvasni, amiben benne van, hogy sokan valóban így lesznek elsősök, a tanarak fel vannak rá készülve.) A szabályos írást úgyis meg kell tanulni, olvasáshoz van sok feladat - és végső soron olvashatja ő a Vörös postakocsit is magában, ha kész van a feladataival...
Nyilván egy normális iskolába kell adni, szvsz nem zseniképzőbe, hanem inkább olyanba, ahol az emberi kapcsolatokon van a hangsúly.
És ha kérdez, felelni kell, az ő szintjén. Ha az atomerőműről kérdez, akkor arról. Ha olvasni szeretne, akkor olyan könyvet kell adni Neki, ami neki való (mert úgyis talál magának olvasnivalót, de mennyivel jobb, ha normális dolgot olvas...)
Párom azt mondta, hogy vannak ilyen gyakorlófüzetek, de nem kizárt, hogy a gyermeked már unni fogja őket. A címeket persze elfelejtette összeszedni, de ami késik, nem múlik.
Igazi hős,
hidd el az én fiam szokott rosszalkodni, csínytevéseket véghezvinni, és játszani is a többiekkel. De annak igazán örülök, hogy nem kaparja ki más szemét, nem veszekszik játékokon, nem bunyózik a földön.
Ha valaki játszani szeretne azzal, amivel éppen ő játszik, akkor odaadja neki. Okos enged, szamár ...!
Az órás dologhoz annyit még hozzátennék, hogy ezt tényleg azért csinálta, mert imádja leírni, hogy hány óra, imádja nézni, hogy mit írt, és nagyon érdekli az, hogy hogyan múlik az idő. Szereti maga kitapasztalni mindezt. Karácsonykor megengedtük neki, hogy fönn legyen éjfélig, mert már végre egyszer látni szerette volna, hogy lesz a 23:59-ből 00:00. És nagyon boldog volt. A szökőévek is rettentő módon érdeklik. Szóval minden ami idő.
A nagyon okos és a szófogadó gyerek nem feltétlenül jár egymással. Sajnos!!Sőt!!
OK, lehet megkövezni, de akkor is azt hiszem, hogy egy gyerektől (egy iskolástól sem) normális dolog, hogy másfél óráig a perceket írja, ahelyett, hogy a többiekkel rosszalkodna. Ne legyen igazam.
Igenis a szülő felelőssége, hogy merre tereli a gyermek nyiladozó értelmét. Ha én egy "nagyon okos, nagyon szófogadó" gyerekké nevelem, azzal nem teszek neki rosszat, csak kizárom a közösségből, de hát "ez nem a ő hibája, hanem a többieké". (Mesebeszéd: ha túl szigorú vagyok a fiamhoz, a nejem néha rámszól: "Gáborka", ennyi elég. Gáborka ugyanis egy rokongyerek: szófogadó, mindent megkérdez, hogy szabad-e, elrakja a játékait, stb. Ilyen otthoz, az oviban, mostmár az iskolában. Kevés barátja van...)
Szerintem valamit felreertettel. Szerintem legalabbis Csernik nem nevel zsenit a fiabol, csak egyszeruen megadja neki a lehetoseget arra, hogy a gyerek foglalkozhasson az ot erdeklo dolgokkal. Egyszeruen buszke a fiara. es nehanyunk szerint lehet is. De minden szulo buszke a gyerekere, legalabbis szerintem, ha nem azert, mert tud olvasni irni, akkor azert, mert mondjuk szepen tud beszelni.
O is csak leirt nehany dolgot a fiarol, egy masik topicban, ebbol is alakult ki ez a tema, de nem kerkedesbol, vagy dicsekvesbol.
Persze csak SZVSZ.
Kedves Igazi hős,
Valamit félreértettél.
Ismerem ezt a Polgár- Neveljünk zseni dolgot.
Biztosíthatlak nálunk nem erről van szó.
MI egyáltalán nem tanítjuk, nem erőltetjük neki ezeket a dolgokat. Akármilyen hihetetlen teljesen magától tanult meg olvasni, autodidakta módon. Állandóan a könyveket bújta és mindig kérdezett. Aztán egyszer csak lebukott, hogy tud olvasni. Ez a kérdezősdi azóta is tart, és mi megpróbálunk mindig a saját szintjén megválaszolni minden kérdést. De mondjuk ez az olvasástanulásnál például eléggé konkrét. Pl. Anya ez milyen betű? B betű kisfiam. Hátráltatni nem akarjuk, különben voltunk gyerekpszichológusnál, neki is az volt a véleménye, hogy ne hátráltassuk, ne tiltsuk neki az írást, olvasást. Egyébként nem tudom elképzelni, hogy lehetne tiltani a kicsifiúnkat. Elzárjunk előle minden olvasnivalót, papirt, ceruzát vagy hogy?
MI NEM SZERETNÉNK ZSENIT nevelni a gyerekünkből.
Pont ezért mindenféle tanács ellenére pl. nem vittük más óvodába. Sima oviba jár. Ahol elfogadják hogy ő ilyen, és ha kérdez ott is válaszolnak neki. Ennyi. Semmi komplikáció.
Csendben megjegyzem, hogy nálunk biztos a férjemre ütött a gyerek, mert ő volt már kiskorában is ilyen okostóni. Amiből egyáltalán nem származott hátránya. Az iskolában mindig kitűnő volt. Elég volt egyszer elolvasnia valamit és már tudta is, vagy éppen elég volt ha órán odafigyelt. És ez a főiskolán is csak folytatódott. Mindig irigykedtem rá, hogy ilyen könnyen tanul. Éppen ezért annyira nem félek, mit fog kezdeni a fiam magával az iskolában, mert csak könnyebb lesz neki. Jó, lehet, hogy az elején unatkozni fog néha és esetleg a fegyelemmel lesznek gondjai. De azért gondolom mindig fognak tudni neki valami újat is mondani, és amilyen információ igénye van...
Csernik, akkor is büszke maradsz ha megtudod, hogy 10 ilyen szuperóvodásból (és itt mindegy, hogy olvasásról vagy matekról vagy éppen úszásról van szó) 9 átlagos vagy rosszabb lesz? Mit gondolsz, attól hogy hamarabb kezd el valamit tanulni, nagyobb lesz a végső tudása? Vagy szerted tényleg képes vagy koncepciózusan végigvinni egy általad megálmodott (és -amennyiben tényleg tehetséges- egy általa végigjárható) úton? Ha viszont nem, akkor honnan veszed a bátorságot, hogy -büszkeségből- játssz az Ő életével? Gondolkodj el a következőkön: Ő büszke lesz magára? Avagy csak a szülőknek megfelelés hajtja? Mikor fogy el ez, mint hajtóerő? Mit veszít el a gyerek miattad? (pl. gyerekkor.)
Végső kérdés: miért kell a szülők sikertelenségét egy gyereknek megfizetnie - a saját sikeretelenségével?
A mérgelődés végén egy ajánlott irodalom csodagyerekek szüleinek: Polgár László: Nevelj zsenit.
Mielőtt valaki megkérdezné: az én fiam is óvodás (5 lesz hamarosan). Magánoviba jár, hogy kis(ebb) csoportban legyen és több figyelemet kapjon. Betűk nem igazán érdeklik, bár néhányat ismer. Írnia nem szabad: nem tiltottam meg neki, de lebeszéltem róla. Megbeszéltük, hogy az iskola a betűkről az óvoda a rajzokról szól. (A téma akkor jött elő, amikor láttam, hogy a B-t alulról kezdi el rajzolni.) Amire büszke vagyok a fiamban: ahogy beszél és érez. Mindkettőben gazdag. És ezt nem tudná az iskola megadni neki, csak mi, a szülei.
arra azért vigyáztunk, hogy ne kezellyék a gyerkőcöt zsenikeként, és neki se szállyon a felyébe a dicsőség
téma volt, hogy nem szabad mindent alaposan elmondani a gyereknek:
ez így van, a dolgokat le kell fordítani az ő _aktuális_ nyelvezetére, és tényleg ki lehet hagyni részleteket, úgy, hogy ne rossz irányba kombinállyon. de hagylyuk meg neki a gondolkodás élményét!
mi a csemetét inkább tökös gyerkőcnek nevellyük, mint okostolyásnak. talállya fel magát gyerektársaságban, úly helyzetekben, gondolkodlyon el dolgokon, és lyusson következtetésekre, tudlyon dönteni-választani ...
Lehet reménykedni :) meg persze segíteni is.
Megkérem egyik Tasztaltársunkat, hogy nézzen be ide, hátha tud 5letet adni. Ő tanított ilyen okoscsemetéket nemvisszahúzó suliban, sőt, igazából ő hozta létre az osztályt. A kisebbik lánya, aki ebben az osztályban tanult, 14 évesen már űrt kutatott ösztöndíjjal Ámmerikában és azt is sikerült megoldaniuk, hogy mindemellett boldog gyermek legyen :) pedig fél Magyarország ismeri a nevét.
Nem, persze, igazad van, és azért is írtam, hogy nem irigylem Cserniket, mert tényleg fogalmam sincs, hogy én mit tennék egy ilyen helyzetben. Persze az valószínű, hogy fejleszteném én is, és meggyőzném magam, hogy neki valamilyen "rendeltetése" van itt a földön :o) - ha érted, mire gondolok.
És persze hogy az átlagemberek sem mind boldogok, de hát azt ugye belátod, hogy a legegyszerűbb és legnyugisabb élete mégiscsak egy szürke átlagpolgárnak van?
Na mindegy, én ezzel természetesen nem Csernik büszkeségét akartam letörni - az én mellem is dagadna, ha ilyen kiskölköm lenn, naná! De azért félnék is valahol, s csak ez az, amit leírtam. Hogy sajnos ennek a kivételes tehetségnek nem lehet felhőtlenül örülni szvsz.
Én nem vagyok a kisgyerekek erőltetett "fejlesztésének" a híve, de ugye nem gondolod komolyan, hogy erőnek erejével vissza kell nyomni a tehetségeseket átlagos szintre, mert csak így lesz belőlük boldog ember?
OK, hogy a nem-átlagosaknak általában nem egyszerű az élete, de 1. mindenekfeletti cél az egyszerű élet? 2. Az átlagosak biztosan olyan fene boldogok?
nemrég megkérdezte az óvónéni, hogy Belyacsemete mindig ilyen akaratos? megmagyaráztam neki, hogy én nagyon is értékelem a gyermekemben, hogy tudlya mit akar, és én inkább úgy nevezném, hogy öntudatos :)
Néhány gondolat és személyes tapasztalat.
Csepp fiam négy éves. Nagyon furcsa, eléggé összetett egyéniség, kicsit koravén, de néhány dologban elképesztően éretlen. A mi esetünkben az óvónéni tanácsolta azt, hogy ne válaszoljunk kimerítő részletességgel minden egyes kérdésére, mert még nem tudja feldolgozni a rengeteg információt. Őt nem is annyira az olvasás érdekli, mint a természettudományok, és a számítógép.(Bár a betűk nagy részét ismeri). Az nagyon ismerős, hogy átrendezi a számítógépet, bevallom, már jobban ért hozzá, mint én. És hosszas előadásokat tart a bolygókról, űrhajókról. Kimeríthetelenül kérdez, néhány kérdésének alaposan utána kell nézni, hogy tudjunk rá válaszolni.
Viszont ismét kiscsoportos, (amit egy percig sem bánok), mivel egyszerűen vannak olyan dolgok, amikre képtelen. Gondolok itt az egyedül evésre, öltözésre, nem tudjuk rávenni például, hogy rajzoljon, (egyetlen dolgot rajzol szivesen: vonatokat), nem hajlandó a többiekkel verset, éneket tanulni, ha erre kerül sor, ő egyszerűen félrevonul, ha bele akarják vonni valamiféle ilyen tevékenységbe, dührohamot kap. Sajnos a magyar oktatási rendszer nem alkalmas az ilyen típusú gyerekek kezelésére. Rettegek attól a perctől, amikor iskolába kezd járni. Okos kiskölyök, de ami nem érdekli, arra nem lehet rávenni semmiféle módszerrel. Mi lesz az iskolában rajzórán vagy énekórán???
Saját "életút"-ra visszaemlékezve (én voltam ilyen "előreszaladt" gyerek, a fiaim közül a nagyobb nem ilyen, hanem "normális", a kisebbik pedig még nem beszél, így nem tudom mi lesz később) a felsorolt variációid közül a zenés hangzik a legjobbnak.
Én sima átlagos suliban kezdtem, majd folytattam is, kivéve a gimnáziumot, de az ugye még sokára lesz, így az iskolában leginkább unatkozással és barátkozással foglalkoztam. Viszont miután apámnak volt ideje néha velem foglalkozni a nyelvtanulás otthon zajlott, no meg elsős koromtól be voltam iratva a könyvtárba is, no meg zeneiskolába is jártam. Mindenesetre az iskolában nem éreztem rosszul magam, csak tanulni nem kellett (a megkapott tankönyveket év elején elolvastam, ezzel le is volt tudva részemről az egész oktatás, persze az osztályzataim emiatt igen kaotikusak voltak és volt pár intőm is, de a továbbtanulásban ez nem zavart, mert a felvételijeimen mindíg 100%-os (na jó, volt amikor 130%-os) teljesítményt produkáltam).
Az "erős" suli amúgy nem létszükséglet, ha van időtök a gyerek, érdeklődésének megfelelő, otthoni foglalkoztatására. A nyelvtanulás szerintem "magától" megtörténik, ha olyan az érdeklődési terület, amihez kell (én azért tanultam meg az általam ismert nyelvek közül hármat, mert szerettem levelezni. Ma inkább internetezni fog akarni, de ez is magával hozzy a világ kinyílását, így a nyelvtanulást is). No meg az önálló nyelvtanulás megengedi a saját tempó használatát, no meg a nyelviskolai csoportok intenzitása is választható (ezért nem szeretem az iskolai nyelvtanítást, ami mindenképp merev, mert nem cserélgethetem igényeim szerint az osztálytársaimat).
Ha a zene érdekli, akkor a zenével spékelt osztály viszont nem rossz, ha nem is lesz zenész, akkor is sok pozitív közösségi elményt ad. Tehát ha ő kizárta a sima sulit, akkor inkább ezt tartom jónak a felsoroltak közül. Amúgy szigorúan SZVSZ :-)
schgy
Hú, pedig azt akartam, hogy mindenki ijedjen meg tőlem! -:))
Kedves Csernik!
Nagyon helyes, hogy büszke vagy a fiadra! És akkor is legyél rá büszke, ha esetleg egy év múlva már nem érdeklik a számok és a betűk.
Én inkább csak a kétségeimet próbáltam itt megfogalmazni. Valószínűleg elég hasónlóan viszonyulunk a gyerek érdeklődéseihez. Én is bújtam az atomfizika könyveket, egy csomó érdekeset megtudtam pl. a magyar tudósokról is, meg mindenféléről. Most már nem igazán érdekli a gyereket. Most a Csillagok háborúja van soron, az lesz a mánia. (Úgy érzem.) Mi ilyen sorozatos mániákon esünk túl.
Az csak a boldogság egyik feltétele, hogy azzal foglalkozzon, ami érdekli. Szerintem kellenek pl. társak is. Jó, nem mindenkinek.
A másik, amin néha elgondolkodom, az a körülötte levő emberektől érkező segítség. Sajnos (vagy nem) elég hamar ki fog kerülni a gyerek a szülők segítése, irányítgatása alól. Részben már az iskolában és az óvodában is megtörténik ez. Te nem sajnálod néha a fiadat, amikor látod, hogy az oviban nincsenek olyan társai, akikkel az érdeklődését kiélhetné? Akkor, amikor rájössz, hogy bizonyos dolgokban jóval a kora előtt jár, más dolgokban meg le van maradva? Szóval, lehet, hogy akkor segít a szülő, ha inkább a korának megfelelő dolgok irányába terelgeti. Nem tudom.
Kedves portáska!
Így már sokkal árnyaltabb a kép. Ezt így teljesen el tudom fogadni. Én is így gondolkodom.
És újra Csernik!
Nem akartam leszólni senkit, és főleg nem zavar, ha valaki gondolkodik a gyermekein, nevelési, tanulási kérdéseken. Csak több oldalról nézzünk meg lehetőleg mindig lehetőleg mindent.
Jaj, dehogy idegesített a fiam. Én is marha büszke voltam rá. Csak láttam, hogy néha ki kellene szállnia a szülei által fenntartott álomvilágból.
Nem fogok megijedni tőletek,
és akkor is büszke vagyok-leszek a fiamra.
Attól, hogy jó a logikája és érdeklik a számok-betűk, nem feltétlenül kell boldogtalannak lennie. Ez mind attól függ, hogy a körülötte lévő emberek hogyan segítik őt. Mit tud kezdeni a tudományával, jó felé indul-e el? És ez a szülein múlik főleg, hogy terelgessék, figyeljenek rá.
És kérdezem? Nem az a legboldogabb ember aki azzal foglalkozik, ami érdekli őt?
Látnátok milyen boldog tud lenni ha olvashat, lapozhat egy könyvet!
GPF,
nem szép, hogy leszólsz mindenkit.
Azért mert valaki, akinek 9 hónapos a gyereke, már most gondolkodik nevelési, tanulási kérdéseken, az téged miért zavar?
Azért mert téged idegesített és sajnáltad a kisebbik fiadat, amikor már túl sokat kérdezett egy bizonyos témában, még nem kell feltétlenül azt gondolnod, hogy mást is idegesít ugyanez.
Biztos rosszul fogalmaztam. En nem akarom, hogy a lanyom most az irasrol, meg olvasarol tudakozodjek. Meg beszelni se tud es emiatt se vagyok ketsegbe esve, sokat beszelek hozza, aztan majd ha sos lesz a leves, akkor szol.
En azt nem bannam, ha erdeklodo gyerek lenne, ami nem az irasra, olvasasra korlatozodik, hanem ugy altalaban mindenre. Annak orulnek, ha lenne benne tudasvagy. En nem tartom magamat okosnak, az iq-m nem tobb az atlagnal es akkor is buszke leszek a lanyomra, ha nem lesz okosabb, vagy ugyesebb az atlagnal. A lenyeg tenyleg a boldogsagon van.
Az az igazság, hogy GPF-nek részben igaza van.
Csak azért részben, mert szerintem egyáltalán nem az okosságot kell megítélni. Kit érdekel? Egy a fő -szerintem- minden szülő számára : hogy BOLDOG legyen a gyerekünk. Egy butácska lány is lehet nagyszerű háziasszony, feleség és anya, s lehet nagyon boldog, ha megtalálja számítását. S ugyanígy, egy kevésbé okos fiú is lehet nagyon boldog ha talál egyetlen pontot az életben, ahol otthon lehet. (akár szakmailag akár a magánéletre értve)
A boldogság persze ezeregyszáz dologtól függ. De egy biztos, ha elüt a nagy átlagtól -pl. értelmi képességeit tekintve- nem lesz könnyű élete. Hová adjam, hová ne adjam, húzzam vissza avagy fejlesszem - örökös problémák. MINDIG érezni fogja, hogy eltér a társaitól, s ez vagy nagyarcúvá teszi -ami miatt utálni fogják, tehát még jobban kizárja magát a világukból-, vagy zárkózottá és félénkké, ami megint csak nem vezet jóra.
Szóval, drága Csernik, én gratulálok ugyan, hogy ilyen értelmnes gyermeket nemzettetek - de hogy irigyelni nem irigyellek érte, az biztos. Nehezn lesz boldoggá ugyanis. De ne legyen igazam! :o)
