kovge123: Ez tényleg nem túl sok! Ennyire elviselhetetlen a viszony köztetek? Mennyi ideje ismered? A férjed egyetlen gyermeke anyósodnak? Nálatok mennyi idős a gyerek?
Semmi képpennem akarom a gyerek előtt megjátszani magam. Vagy sikerül addig normalizálni a helyzetet kettőnk között, vagy nyiltan nem fogom szeretni. Arra szeretném a gyereket nevelni, hogy ő döntsön. Attól mert én nem szeretem a nagymamát attól ő még mehet oda, ha akar. Ő még szeretheti a nagymamáját. Ez nálunk is müködött (mármint én meg a Hugom meg az anyukám meg a nagymamám között).
Anyu nem jött egy csomószor, de attól mi még mentünk és jól éreztük magunkat.
Szerintetek ez így nem müködhet???
Sziasztok!
Találkozások 5-7 hetente mx 3óra ebből sejthető viszony vagy inkább iszony :- (((?
Ami az unokát illeti az sajna mindent megérez és feldolgoz, összerak, így érdemes előtte öszintének lenni!
Szellőke: Te tényleg érted, hogy mi a dörgés itt mifelénk! :-)
Tudsz valamit, mert az az igazság, hogy tényleg ez a "találkozzunk kevesebbet" módszer válik be nálunk is a legjobban.
Ezzel tartottuk a frontot, amig nem volt a baba.
(Mióta megszületett egyre nehezebb ezt teljesíteni).
De mi is azt csináljuk, hogy ha normális a helyzet, akkor többet vagyunk ott, ha abnormális, akkor meg keveset. Amikor elkezd arcokat vágni és beszólógatni, akkor hirtelen dolgunk támad és tovább állunk és egy jó darabig nem is megyünk.
Ez valamilyen szinten jelzés értékű, mert így vagy úgy, de veszik a lapot.
És ez az amit Te is irtál, hogy nemis az a baj, hogy nem vagyunk hasonló természetűek, hanem , hogy a kebel barátságot akarja erőltetni.
Én megmondtam, hogy nem várok én el semmit anyósomtól, nem kell, hogy megváltozzon, nem kell, hogy lemondjon a fiáról vagy az unokájáról, csak engem hagyjon békén!!!!
Ő azt hitte, hogy lesz egy mennye akit majd megtanít főzni, akit majd a lányaként írányíthat, aki majd el lesz ájulva minden mozdulatától, aki ugyanúgy bundát fog hordani, aki együtt jár majd vele vásárolgatni, aki tele aggatja magát ugyan úgy fuxokkal, aki ugyan úgy lenézi majd a pincéreket (vagy a "normális" dolgozó embereket) aki majd úgy sminkeli magát mint ő, stb.
Hát erre ráhibázott, mert én pont NEM ilyen vagyok!!!
Sőt mindig is utáltam az ilyeneket.
Talán azért, mert én is dolgoztam keményen a szolgáltató iparban. És tudom, hogy a pincér is ugyan olyan ember, mint bármelyikünk.
Nagyon kezdek bele mélyedni. Nem akarok itt közhelyeket írogatni. Azt sem hiszem, hogy ez olyan nagy dolog lenne, hogy így értelmezem a dolgokat, sőt szerintem minden normális ember így van ezzel.
A lényeg az, hogy nézet eltérési problémáink vannak. Hogy lehetnék egy ilyen embernek a barátnője?????
Próbálom tartani magam, mondom a férjere való tekintettel, de szívem szerint megmondanám, hogy egy senkinek tartom az összes pénzével és a nagy képével együtt!!!!
De persze nem mondom.
Szóval Szellőke egyet értek veled!!!
A mi esetünkben csak a kevés találkozás a megoldás.
Ahogy írtad 2 hetente 1-2 du.
Csak kíváncsi lettem volna, hogy másoknál, hogy vannak ezek az anyós-após dolgok!
Ivica, én is megnéztema képeiteket, aranyosak vagytok.
Sok párhuzamos vonást fedeztem fel kettőnk között, ami az anyós frontot illeti. Az párom édesanyja 40 év alatt igencsak megszokta, hogy a férje és 3 fia úgy ugrál, ahogy ő fütyül és soha senki nem mond neki ellent.
Szomorú vagyok, amikor látom, hogy manipulálja a családot és bár mindenki számára átláthatók az emberi játszmái, elfogadják, mert így szokták meg. Millió példát tudnék mesélni az elmúlt 11 évből (ebből 8 meny-státuszban).
Nehéz volt elfogadnom, hogy az én gyerekeim az ő unokái, sőt fiaiként emlegeti őket, és legszívesebben kisajátítaná őket magának.
Ami segített a helyzet normalizálásában, az, hogy redukáltuk az együtt töltött időt. Érezte, hogy lassú elszakadásunknak az az oka, hogy ő nem akar/tud alkalmazkodni, ennél jobb motiválás a változtatásra nem is kellett. Ne feledd, hogy anyósnak van nagyobb szüksége a fia családjára, mint fordítva. Sokat változott anyósom, mert érezte, hogy tőlem függ, hogy mennyit vagyunk náluk és emiatt lassanként feladta a parancsnoki szerepet.
Az egyénisége persze sosem fog megváltozni és mindig kibújik valahogy, de mivel látom, hogy igyekszik alkalmazkodni, a megjegyzéseit átgondolni, nem beleszólni mindenbe, ez már nagy dolog nála. Persze hozzá kell tennem, hogy sosem volt rosszindulatú, csak buta. Őszintén meglepődött, mikor észrevette, hogy én nem úgy reagálok a hatalmaskodására, mint a többiek. A férjem sosem lesz objektív, hiszen az anyja és szereti és így van jól.
Azt vettem magamon észre, hogy akkor lázadok leginkább anyósom ellen, amikor magamba szorítom az ellenérzéseimet és csak rágom magam miatta, hogy hogy lehet ilyen. Amikor vállalom a "botrányt" és kibeszélem magamból, sokkal elnézőbb tudok anyósommal lenni. A botrányt értsd úgy, hogy finomítva, udvariasan, de határozottan, tényszerűen, érzelemmentesen elmondom a problémákat. Sajnos anyósom nem alkalmas ilyen megbeszélésekre (megsértődik és mártírként viselkedik), de ha kis idő múlva átgondolja és a viselkedés-változása alapján úgy gondolom, belátja az igazamat (persze sose vallaná be, de ez nem is lényeges).
Kívánom, hogy te is találj valami egyensúlyhelyzetet anyósoddal. A heveskedéssel szerintem nem sokat lehet elérni, de a távolságtartásból mindenki ért. Én sem leszek soha bizalmas barátnője az anyósomnak, pedig ezt várná tőlem, de én megelégszem azzal, ha azt a keveset (kétheti 1-2 délután)feszültségmentesen töltjük el.
A gyerekkel kapcsolatban ne legyenek illúzióid, nyilvánvalóan látni fogja, hogy utálod a nagymamát. Pedig akármilyen is veled, a gyerekeddel egész más lesz, és a kislányodnak a legrosszabb nagymama is jobb a semmilyennél. Szóval nem csak látszatra, de belül át kellene handolnod az érzelmeidet, a gyereked érdekében. Különben félő, hogy a kicsi lány is átveszi a te érzelmeidet, és valami fontosat elrabolsz a lányodtól.
Szellőke
Azt tényleg jó, hogy nincsenek ránk szorulva.
Az indulat az sajnos néha tényleg túlságosan is magával tud ragadni.
:-(
Mondhatnánk, hogy egy kis heves-jeges vagyok!
:-)
Viszont, hogy ne csak anyósomat "szidjam", ma itt volt az anyukám és ő is elég szépen felborzolta az idegeimet.
Azt hiszem még nekem is szoknom kell a nagyszülőket.
Folyamatosan azzal szekált, hogy túl etetem a gyereket. Hiába magyaráztam, hogy azok a babák akik anyatejet szopiznak, nehéz túletetni, mert ha elég neki abba hagyja és kész.
Szóval ő sem egészen egyszerű eset, mégis más.
Anyukámmal annyiból könnyebb, hogy őrá simán rászolok és nem egy sértődős típus.
megnéztem a képeiteket, nagyon édi a kicsi lány és Ti is nagyon helyesek vagytok, sőt az abnyós-após is. Ez mosz biztos hihetetlenül hülyén jangzik meked. Télleg látszik az anyósodon, hogy parancsoló egyéniség.
De nézd a dolog jó oldalát. Nincsenek rátok szorulva. Ez is megkeseríthet egy házasságot.
Szerintem legyél egy kicsit kevésbé indulatosabb.
Paldea: Ez nálunk úgy van, hogy mi beszélünk a férjemmel a dolgokról. Megdumáljuk, hogy megint milyen beszólásai és megjegyzései voltak.
Általában a férjem is kiszúrja a hülyeségeit. Ő is ki van bukva rendesen tőle. Már többször mondta, hogy még egy húzása van az anyjának és nem megyünk többet. (Ezt az anyja szemébe).
Ilyenkor anyósom visszavesz a lendületből, de ez nem tart sokáig.
Persze vannak dolgok amiket a férjem nem lát olyan vészesnek. Ami lehet, hogy férfi szemnek nem szúrós, de egy nő érzi egy másik nőn, hogy mit csinál rosszindulatból!!!!
Hiába beszél vele a férjem.
Volt már, hogy 3-an beszéltünk volt, hogy ők ketten. De egyiknek sem volt hosszantartó "haszna".
A férjem azt mondja, hogy nem volt mindig ilyen, csak amióta kicsit jobban megy nekik (kb. 4-5 éve)
és amióta ő eljött otthonról (kb 2-3 éve).
Mondanom se kell, hogy a férjem etyke!
A lényeg a lényeg, hogy nem az a baj, hogy mi itthon nem beszéljük ki a dolgokat. Nem söprünk semmit a szőnyeg alá. Szerintem eznem a férjemen múlik. Persze ő sokat tud segíteni (és szokott is) ha a kelő időben is mellettem áll, de az anyósom dolgai igazából ő nem tud változtatni.
Legalábbis szerény véleményem szerint.
szia,
hát erre azért nehéz mit mondanom, mármint használhatót, mert ha ilyen a lelkem, azt vszg már rég rendezni kellett volna. úgy értem, még a baba előtt. szerintem egyébként azért teszi, amit tesz, mert érzi, h elgyengít téged. nagyon úgy tűnik nekem, h egy olyan ember, aki nem igen veszi figyelembe mások határait. nehéz az ilyennel, főleg, ha az anyósod, tehát sokat nem tehetsz. abban igazad van, h a férjed anyja, és mint ilyen valamennyire elviselendő.
továbbra is kérdezem: miért nem kéred a férjed segítségét? az egy dolog, h ebből szívesen kimaradna, de ha tége ennyire bánt téged, akkor viszont boztos lépni fog. lehet, h nem is tudja, mert kímélni akarod.
szóval, ez hogyan van nálatok?
paldea: Éppen ez az, hogy hiába az anyósomról van szó, ami nekem a szívemen az a számon és (néha sajnos) nem tudok diplomatikusan viselkedni.
Ebből már más helyeken is voltak gondjaim (pl munkahely).
Persze van ennek a tulajdonságnak jó oldala is, de azt ebben az anyós szitúban nem tudom kamatoztatni! :-)))
Én is olyan vagyok, mint amit írtál.
Hiába mondja mindenki, hogy nyeljek egyet és vágjak jó pofát a dolgokhoz, egyszerűen nem tudom megtenni. Pedig esküszöm, hogy próbáltam.
Nem tehetek róla, totál ki tud hozni a sodromból 10 perc alatt.
Tipikus újgazdag, beképzelt, erőszakos és akaratos "nacsas asszony"!
Tenyérbe mászó tudd lenni, ahogy le tudja nézni az embereket és játsza az Atya Úristent!!!
Még a gondolattól is felmegy a pumpám.
Egész életembe utáltam az ilyen felfúj hólyagokat.
Most meg egy ilyennek kell a kezébe adnom a gyermekem.
NEHÉZ!!!!!
Igazából ezzel még a férjem se tud mit kezdeni.
Megváltozni nem hiszem, hogy tudna annyira, hogy én jóba legyek vele.
Csak azért járunk oda és azért próbálom magam tartani minnél jobban, mert igyekszem tiszteletbe tartani, hogy a férjem anyukája.
CSAK A FÉRJEM MIATT CSINÁLOM!!!!
Akár milyen hülye is mégis az anyukája.
A gyerekemet nem akarom befolyásolni, hiszen joga van a nagyanjához és ahhoz is, hogy esetleg szeresse, de az őszinteséghez hozzá tartozik, hogy nem lennék magam alatt, ha ő se rajongana érte.
De azért ez még a jövő zenéje...
Katus27: Élvezd, hogy ilyen jó dolgod van...
Irigyellek!!!!!!!!!!!!!!!
:-)))))))
Ugye!? Én is így gondolom. Anyósom 68 éves, de szerintem "haladóbb" gondolkodású mint sok 40-es. Egyébként is nagyon jófej. :)
(Apósom nem él - nem is ismertem -, úgyhogy róla nem tudok nyilatkozni.)
szia,
hát én még nem vagyok anyuka, de gondjaim, ilyen természetűek vannak. én meg azt gondolom, h onnantól, h gyerekem lsz, az ég világon semmit nem kezdhet velem. az az én gyerekem, annak adom oda, akinek én akarom. azt gondolom, nem szabadna belemenned magyarázkodásokba. ha te biztos vagy a saját igazadban, nem érhet semmi. én inkább azt érzem, h nem érzed magad mellett a férjed támogatását, mivel ő kivonul. így ezekkel egyedül kell megküzdened.
és én is azt gondolom, h te mást nem tehetsz, mint nyugodt maradsz. ez a férjed dolga, neki kell elintéznie. még ha marha nehéz is megállnod, h ezt elviseld. ABSZOLÚT megértelek. én ugyanilyen "robbantós" típus vagyok. még egy kis vigasztalás. a gyereked abszolút le fogja vágni, h nem szeretd anyukát, ami neki alapélménye lesz, ő sem fogja nagyon szeretni, mivel a gyerek az anyai viszonyulások szerint tájékozódik. és ehhez nem kellnek szavak, érzi ő ezt!!! ez 1000 %.
Úgy néz ki az én helyzetem szuper! :) Senki nem szól bele,hogy mit és hogyan. Mindig tőlem kérdezik, hogy ezt vagy azt én hogyan gondolom, mit kaphat már enni a gyerek, stb. A mamák egyáltalán nem féltékenyek egymásra. Pedig anyósom jóval többet látja Kristófkát. Ő ugyanis abban a városban lakik ahol mi és nyugdíjas. Szóval több ideje van mint anyukámnak. Édesanyám sokat túlórázik, de azért hetente egyszer megpróbáljuk megoldani a dolgot. És persze mindennap beszélünk telefonon. Úgyhogy azt hiszem teljesen jó így a dolog.
Tudom, hogy igazatok van, de nehéz!
Egy olyan emberrel kell újra ás újra jópofiznom, akivel szívem szerint soha többé nem szeretnék találkozni.
Annyira nem az én világom, hogy azt el sem tudom mondani. Olyan rossz tulajdonságokkal rendelkezik amiket én mindig is utáltam.
Azt hiszem, ha egyszer megtanulom kezelni ezt az egészet, akkor leszek csak igazán "felnőtt".
Sokszor eszembe jut, hogy gyereknek lenni sokkal egyszerűbb volt.
Ami a szívemen az a számon. Nem kellett megjátszanom magam illemből. (pedig nem voltam neveletlen gyerek). Egyszerűen azt hiszem gyerekkorban ezek a dolgok sokkal jobban jönnek maguktól.
Vagy rosszul látom?
Minden esetre a férjem mellettem áll a komolyabb dolgokba! Volt már, hogy baromira kiosztotta az anyukáját, mert ő elkezdett engem szapulni.
A kisebb dolgokba viszont inkább ráhagy mindent, mint hogy állandóan veszekedjen.
Nem szereti az anyukája "hisztijét".
Ebbe tiszta apja.
Szerintem emiatt is ilyen anyósom.
Volt 2 férfi körülötte akiket kedvére irányíthatott és akiket jól lehetett lelkileg és érzelmileg zsarolni. inkább kusztak a szőnyeg alatt, csak "csend" legyen.
Egy baj van....
....én nem ilyen vagyok!!!!!!
Itt jön a bibi!
Szerintem is Muternek van igazsága... Nagyon sok múlik a férjeden. Talán neki is a sarkára kell állnia bizonyos esetekben és szigorúan a Te pártodat fogni. Hogy melyik szülővel mennyit találkoztok, az bizony egy kényes dolog, és bár az anyósod tényleg nem az anyukád, szerintem egy egyesúlyt - hacsak nem egy elviselhetetlen hárpia - meg kell tartani. Talán legyél egy kicsit higgadtabb és ne húzd fel magadat rögtön. Egy-két mosoly és kedvesség csodákra képes. Az én férjem anyukájának egy szem fia, ennek ellenére kiegyensúlyozott a kapcsolatunk.
Persze, hogy mit érzel, azt csak Te tudod, kívülről mindig könnyű okosnak lenni.
Ez eddig rendben is van.
De, hogy a férjem szülei (és legfőképp az anyósom) azt figyeli pl., hogy anyukám hányszor van itt és mikor, ez már nekem egy kicsit sok.
Ráadásul ezekkel mindig példálózik.
Ami kicsit durva, mert a pláne az egészbe, hogy abszolut nincs igaza, mert próbálom úgy csinálni a dolgokat (még ha nehezemre is esik), hogy igazságos legyen.
De azért nem akarok ebbe beledilizni sem!!!!
Miért kéne annyiszor találkoznom vele is? Az anyukám mégis csak az anyukám.
Sajna nálunk az is nehezíti ezt a dolgot, hogy az anyósom háztartásbeli és marhára unatkozik.
Viszont arról én nem tehetek, hogy neki nincs igazi élete.
Nekünk van és az (szerintem természetes) nem körülötte forog.
Tudom, hogy nagyon örülnek az unokának, és abba is biztos vagyok, hogy csak jót akarnak neki (ami mondjuk nem biztos, hogy jó is), de mégis úgy érzem, hogy nekünk van egy jó kis nyugodt életünk és ez nekünk így nagyon jó!
a gyerek előtt se volt felhőtlen ez a helyzet, de amióta baba van még rosszabb!!!!
Félek, hogy a nagyja még csak most jön!!!!!
És tényleg félek!!!!!!!!!!!!!!
Hat nekunk szerencsere 0 vitank van a nagyszulokkel, de azert kisebb nezetelteresek nalunk is voltak.
Fontos, hogy a ferjed a vitakban mindig melletted alljon a szuleivel/szuleiddel szemben.
Nalunk abbol volt kis vita, hogy miert csak anyatejet kap Balazs. Finoman elmagyaraztam, hogy most ez az allaspont, hogy igy kell taplalni, az o idejukben ugye nem ezt mondtak, el is apadt majd' minden anyukanak a teje 3-4 honaposan es ugye milyen jo lett volna, ha sikerul tovabb szoptatniuk es nekem is ez a celom, mert a babanak ez a legjobb, satobbi-satobbi.
Ugy tunik, ez eleg volt nekik :-)
Lenyeg, hogy akarmilyen vita van, szerintem tudasd veluk, hogy megerted az allaspontjukat es biztos vagy benne, hogy a legjobbat akarjak, DE... es akkor az ervek es persze a finom celzas arra, hogy ez a gyerek bizony a Tied es ugy fogod nevelni, ahogy Te jonak latod.
Azért nyitottam ezt az új témát, mert nagyon kíváncsi lennék, hogy másoknál hogy zajlanak ezek a családi dolgok.
Nekünk van egy 3 hónapos kibabánk (Alexa).
Most kezdődnek a családi viták az unoka ügyben.
Teljesen kivagyok tőle bukva.
Nem vagyok egy olyan anya aki burokba akarja tartani a csecsemőjét, de nem szeretem a követelőzést.
Márpedig nálunk mostanában ez történik.
Írjatok, hogy szerintetek mi az megoldás...
