Mostanában fogalmazódik meg bennem a fenti kérdés. Hol vannak a határok, van-e a barátságnak fokmérője, mikor és hogyan tudhatom, hogy annak definiálható-e a kapcsolat, és miből tudhatom, hogy egyáltalán van-e rá szükségem?
"...A virág látott egyszer egy bandukoló karavánt. - Az emberek? Van belőlük, azt hiszem, hat vagy hét. Évekkel ezelőtt láttam őket. De sosem lehet tudni, hol-merre vannak. Viszi, sodorja őket a szél. Nagy baj nekik, hogy nincs gyökerük."
Hasonló problémakat kikerülendő, rászoktam arra, hogy a "barát" terminus helyett az "egyik ismerősöm" kifejezést használom. Sőt szinte mindenkire, ha nem érdekes a neve ezt használom. Ha egyszer láttam akkor is, meg ha évek óta ismerem akkor is. (Néha még magamra is.)
Simán működik, nem kell nyakatekerten fogalmazni, mint amikor valakit sem magázni, sem pedig tegezni nem akarsz.
akik ma barátok, azok holnapra nem barátok.. a barátok időzített bombák, egyszer felrobbannak és a füstben nem találnak többé egymásra a végtagok.. a divergencia kötelező, rá kell unni az emberekre, hogy jöjjenek újabbak, akiket jól ki lehet használni.. a megszokott emberek legyengítenek, olyan, mintha az ember a saját ürülékében lakna.. dióhéjban..
