Úgy gondolom, hiba, ha valaki időben nem vált koncepciót. Ha (még?) nem erős a gyerek utáni vágy, nem érdemes kompromisszumba ragadni. Mihelyt azonban igen, olyan párt kell keresni, akivel szeretettel, barátsággal fel lehet nevelni egy - két gyereket. A többi szempontot meg laza mozdulattal frizsiderbe kell tenni.
Meg szerintem a lényeg, hogy azt eleve el lehet dönteni: lehet-e valakivel komolyan beszélni akár kényes ügyekről is, vagy nem. Ha nem, szerintem akkor se szabad házasodni, ha valaki fülig szerelmes.
sztem nem trükk van, hanem az a nagy kérdés, amit a topiknyitó is feszeget, hogy ha elértek egy bizonyos pontra, akkor ott a beletörődés, kompromisszum és a béke válik az erősebbé, vagy az, hogy ezt én így nem bírom tovább.
megkötöd-e a Nagy Kompromisszumot vagy nem, ez a nagy kérdés.
a legtöbb házasság régen azért tartott ki végig, mert kényszer is volt az előbbire. ma meg már könnyebb kilépni belőle, akkor is, ha még életképes lehetne a NK révén.
Alice,tokeletesen igazad van...csak eppen ehhez a hozzaallashoz ket ember kell,ha csak az egyik tartja be az altalad felvazolt szabalyokat,akkor a masik megfeszulhet,hogy megmentse a hazassagat..valoban nagyon elharapozott,hogy manapsag divat az elso problema felmerulesekor inkabb hagyni az egeszet a fenebe es nem kuzdeni erte.
de egyenileg mas es mas a hatar abban,hogy meddig erdemes..ezt mindenkinek magaban kell letisztazni es nem olyan alindokokra hivatkozni,mint a gyerekek vagy a haz,vagy a megszokas...
Azt hiszem, Alice alaposabban gondolkodott. De végülis pofára esni mindig lehet. Viszont utána is van élet, főképp, ha jól tanulunk belőle. (Az viszont örvendetes, hogy minden hozzászóló abból az alapállásból szól, hogy nem mindegy, kivel él egy fedél alatt.)
Hát, ha most így visszagondolok... nem is tudom. Először is ha van valami nézeteltérés, akkor addig kell egymással vitatkozni, veszekedni, amíg valami közös álláspont létre nem jön. Aztán az egyiknek mindig engedni kell. Aztán tudomásul kell venni, hogy egy házasságban az egyik mindig jobban aláveti magát a család érdekeinek, mint a másik - ami nem azt jelenti, hogy a másik ne lenne családszerető. Aztán soha nem szabad féltékenykedni, és mindig kell hagyni a másiknak némi magánéletet - a házasságon kívül is van élet. Aztán nagyon fontos, hogy a házastársak tiszteljék is egymást, megette a fene, ha a társamat egy szaralak macskajancsinak tartom. (Vagy a férj a feleségét buta libának.) Meg egy csomó minden.
Régen egyszerűbb volt: a házasságokat elve halálig kötötték, a válás akkor is szégyen volt, ha az egyiknek a része csupa megaláztatás volt, a nőnek a konyhában volt a helye, stb.Mind a két félnek megvolt a világosan meghatározott szerepe és kész, aki annak megfelelt az jó férj/feleség volt, aki meg nem, az rossz. Mióta szabad akaratból köttetnek a házasságok, nem a szülők szemelik ki a másikat és bevett szokás az, hogy "addig vagyunk házasok amíg szeretjük egymást", azóta csupa kockázat egy házasság. No meg sokat lendített a válásokon a nők munkába állása is.
Kedves Deborka, én azt hiszem értem, hogy te miről akarsz beszélni.
20 éves koromban irtó szerelmes voltam, és azzal az igen csinos srtáccal akivel együtt jártunk, hamarosan el is jegyeztük egymást. Minden szép és jó volt, ő vette el a szüzességemet is nyakig úsztam a boldogsában. De szerencsémre a jegyesség elég hosszú ideig tartott (megvallom magam is sokáig akartam élvezni), és közben kiderült, hogy a vőlegényemmel nem nagyon illünk össze. Szinte mindenben mások voltak az elvei mint nekem. A legélelesebb ellentét köztünk az anyagiakon volt. Én ugyanis ha volt egy kis pénzem, azzal elég könnyelműen bántam, ő viszont annyira spórolós - és később kiderült -zsugori volt, hogy ez egyre inkább elgondolkodtatott. Olyanokat csinált, hogy pl. buliba mentünk, ugye mindenki vitt egy üveg bort, az a bor amit mi vittünk a buli végén még félig tele volt, erre hazafelé menet elkérte és hazahozta magával. Aztán előre beosztotta a fizetésemet öt évre. Hogy pont mikor veszünk majd tévét, meg hogy havonta ki mennyit költhet ruhára, és amikor megkérdeztem, hogy na de mi van akkor, ha mondjuk a harisnyanadrágomon felfut a szem és váratlanul kell egy új, (ezt viccesen kérdeztem), arra azt felelte, hogy vigyázak rá, vagy várjak egy hónapot.
Ha nem lettünk volna jegyesek, nekem ezek fel se tüntek volna, édes istenem ilyen, majd megváltoztatom. Hahaha minden szerelmes nő ezt hiszi!
De engem egyre inkább kezdett nyomasztani a dolog, és akkor olvastam egy könyvet, amiben szó volt a házasságról, nemi életről stb. Az volt benne, hogy a házasság: 10 000 üres lap, minden nap egy oldal amit közösen kell majd teleírni, képzeljük magunk elé ezt a vastag könyvet, és gondoljunk bele, hogy teli lesz e majd írva??? Hát én elgondolkoztam, azt mondtam, hogy kibírom vele egy évig, kibírom kettőig, háromig, de öt évet már egészen biztosan nem fogok vele kibírni. Aztán már csak "egy utolsó csepp", egy kis marhaság kellett ahhoz, hogy szakítsak vele... édes istenem mennyire könnyű voltam utána!!!
Volt utána még két évem ezalatt bevallom rengeteg fiúval volt dolgom, csapongtam mint egy pillangó, aztán végülis feleségül mentem ahhoz a sráchoz, akivel gyerekkorunk óta ismertük egymást. Részemről nem volt olyan nagy szerelem, de mindig felvidított, jó humora volt, egyáltalán nem volt afféle kínosan beosztó típus, és a dolgokról való elveink is megegyeztek. MIndig tudtunk beszélgetni!!!És imádta a gyerekeket.
Idén volt a 35. házassági évfordulónk. Voltak viták, veszekedések, voltak mélypontok, - mint minden házasságban - de mivel az ő felfogása is ugyanaz volt a házasságról mint az enyém, túljutottunk ezen. És nem csalódtam benne, ha mégegyszer kezdeném ugyanezt tenném.
Az pedig, hogy a gyerekek felnevelése után is van élet együtt vagy külön, igen én is gondoltam erre, de sajnos a gyermek felnőttként is a mi gyermekünk lesz, és magamból kiindulva és más eseteket is figyelemmel kísérve húsz vagy akár harminc éves felnőtteket is nagyon-nagyon meg tud viselni a szülők válása, és úgy gondolom egy kicsit az ő saját gyermeknevelésükre is rossz hatással van. (bár az már ritka, hogy unokás nagyszülők elválnak)
ezt ugye te sem gondolod komolyan,,Neked hany eleted van? te azert szultel gyerekeket,hogy kesobb az aldozatukka valj es a te sajat eleted megszunjon az ovek altal??Ne viccelj mar...szerinted hany gyerek koszoni meg szuleinek felnott fejjel,hogy nem valtak el az o kedveert inkabb leeltek az egesz eletuket boldogtalansagban??
ezek mind álindokok,amig a megszokasbol,az ujtol valo felelembol,a kenyelmessegbol , akozos vagyonkabol taplalkoznak...
vagy tedd merlegre az eletedet...mi jobb?? jobb-e esetleg a tovabbiakban egyedul elni,mint allando hazugsagban? Jobb-e eselyt kapni arra,hogy valaki radtalaljon,aki mellett helyreallhat benned a bizalom masok fele? vagy ulni a langyos allovizben,felevenkent megbocsajtani es varni,hogy emellett az ember mellet fogsz kotogetni a karosszekben,mikor mikor kirepultek a gyerekek es ketten maradtok....
Mindenkinek egy élete van és sokféle igénye. Ezek üthetik is igymást az adott pillanatban. Meg az is lehet, hogy most ugyan nem, de utólag nem tudunk valamit megbocsájtani magunknak. Ezeket az általánosságokat variálja meg, ha gyereket akarunk. Meg ha ezen felül még tartós összetartozásra is vágyunk. Arra bíztatnék mindenkit, hogy ésszel éljen, de ne kívánjon lehetetlent se magától, se a párjától. Meg azt se képzelje, hogy ha létezne is tökéletes, annak pont ő kellene, de nagyon.
Szia, én úgy érzem, hogy éltem nagy szerelme lett a férjem, mégis akadnak nehézségek. Abban viszont tisztán látok, hogy minden közösen megoldott probléma (értem itt párkapcsolati problémákat) valahogyan sokkal közelebb kerülünk egymáshoz.
Nem tudom melyik soromból vélted kiolvasni, hogy túl sokat várok el a páromtól, talán a kompromisszumhalmaz miatt. Igen sokszor én is úgy gondolom hogy túl sokat várok el tőle, néha viszont az ellenkezőjét. Csak a bartánőmmel szoktuk néha felhozni a párkapcsolati témát, és akkor mindig kiderül, hogy ő már rég feladta volna, és a felét nem tűrte volna el annak amit én. Azt gondolom, hogy egy jó házasságnak alapfeltétele, hogy a bizalom teljes legyen. Viszont a mondjuk huszadik durva hazugság, a gyermekének teljes elhanyagolása és a huszonegyedik szánom-bánom bocsánatkérés után, már elég nehéz újra és újra felépíteni magadban ezt a bizalmat. Ne hidd hogy a saját hibáimat nem látom. Csak próbáltam reagálni a felvetett témára.
Az pedig, hogy a gyerekek felnevelése után is van élet együtt vagy külön, igen én is gondoltam erre, de sajnos a gyermek felnőttként is a mi gyermekünk lesz, és magamból kiindulva és más eseteket is figyelemmel kísérve húsz vagy akár harminc éves felnőtteket is nagyon-nagyon meg tud viselni a szülők válása, és úgy gondolom egy kicsit az ő saját gyermeknevelésükre is rossz hatással van. (bár az már ritka, hogy unokás nagyszülők elválnak)
Érteni véllek, de talán még mindig túl sokat kívánsz ugyanattól az embertől, kapcsolattól. Rendesen együtt felnevelni gyerekeket sokminden feltételt megkíván, de nem mindent. És még a gyerekek felnevelése után is van élet, együtt, vagy külön.
Teljesen igazat adok. Én sajnos most már beleragadtam a kompromisszumkötések halmazába mivel már van két csemeténk, és egy szép kis otthonunk. Nem rossz ember a párom, de hosszú lenne leírni, hogy miért nem szabad lett volna összeházasodnunk, vagy a nagyfiunk kicsi korában elválnunk. Mert még az első születése előtt komoly problémák vetődtek fel, amik egy jó párkapcsolat alapjainál elengedhetetlenek. Gondolok itt a bizalomra, x-edik hazudozás után. De megmagyarázhatatlan okból mindig magamban kerestem a hibát, és azt mondtam nem szabad ilyen könnyen feladni. Ráadásul mindegyikőnknek a másik volt az első, és szinte együtt nőttünk fel. Persze ma már mind a ketten tudjuk, hogy így összeházasodni nagy hiba volt. Most már viszont mindent meg kell tennünk, hogy működjön. Csakhogy ugyanennyi energiát belefektetve egy eleve biztos alapokon nyugvó kapcsolatból sokkal többet lehetne kihozni. Lehet hogy érthetetlenül fogalmaztam, bocs érte, csak sietek mert szalad a lakás.
Csak biztatok mindenkit, hogy a szép magyar nyelv jól fejezi ki hogy: "párválasztás".
Tehát a párunkat akit egy életen át szeretnénk magunk mellett tudni, igenis ki kell választani, nem pedig akivel összesodor az élet.
Utólag bölcs az ember:)(. Mindenesetre a fiaimnak el fogom majd ezeket mondani, ha abba a korba kerülnek. Ha lehet a mi hibánkból tanuljanak.
