Luna, dobsz nekem egy mailt? Nem szeretnék off lenni, mert hát ugye mégiscsak az a címe a topicnak, hogy "akarom ezt a férfit", én meg épp azt ecsetelem, hogy mennyivel jobb, amióta "nem akarom". ;) De a te címed titkos, ezért oda nem tudok válaszolni.
Ja, igen: igenis legyen tisztában vele, hogy engem akar. Pont ezzel fogott meg, hogy az elején ez úgy tűnt, tudja, hogy mit akar. Aztán kiderült, hogy sajnos nem, mert az ugye mindig attól függ, hogy éppen kinek a kedvére akar tenni, ahol persze én vagyok a sor végén, mert szerinte nekem mindent meg kell érteni és elviselni.
Jól értem, hogy az anyja pártolt téged, majd mégis a másikat rendelte el? Nekem is csinált az anyja ilyet, mikor mondtam, hogy már nem bírom tovább, ott sírt nekem, és könyörgött, hogy el ne hagyjam a fiacskáját, meg ha ott voltunk, egész nap a társaságomat kereste, meg jópofizott nekem, aztán meg azt hallom a fiától, hogy az anyja mennyire utál.
Mintha az én exemről beszélnél... legfeljebb a rá pályázó nők nem stimmelnek a történetben, de minden másban tökéletesen illik rá a leírás. A határozatlanság... a "nem akarok senkit megbántani" viselkedés... az elvek feladása, csak hogy ne kelljen bárkinek is nemet mondani - vagy talán épp ezért elvei sincsenek, hisz mindig aszerint él, ahogyan mások elvárják?
Épp a napokban került elő egy kérdés, egy jóbarátom vetette fel, hogy mi van akkor, ha az exemnél épp válság van, és azért kérdezett rá több hónap után az egyik családtagja (aki anno nagyon mellettem állt), hogy van-e most valakim? Azt feleltem, hogy egyrészt ez engem már nem érint, másrészt viszont nem sok valószínűségét látom a válságnak, hisz az exem anyja tökéletesen elégedett az új választottal, tehát az exem nyilvánvalóan nem is gondolkozik azon, hogy változtasson-e a helyzetén. Annak idején is az anyja döntése nyomán választott kettőnk közül, most miben lenne más bármi is?
Ami pedig még fontosabb: volt idő, amikor azon gondolkoztam, hogy biztosan másképp lenne minden, ha kellőképp kikerülne az anyja hatása alól, mondjuk nem dolgoznának már együtt, vagy akkora lenne a távolság, hogy megszűnne a napi kapcsolat? De aztán egyszercsak rádöbbentem: akkor se lesz semmi másképp, ha az anyja már nem fog élni. Ő akkor is ugyanez a határozatlan, mások - vélt vagy valós - elvárásainak megfelelni igyekvő, saját akarat nélküli ember lesz. Reménykedhetnék abban, hogy majd akkor sikerülhetne pont nekem a megfelelő fölénnyel megszerezni az irányítását - de vajon kell ez nekem??? Kell az, hogy csak azért szeressen, mert én elhitetem vele, hogy neki ez a legjobb? Nem, ezzel mindkettőnket egy életre szóló hazugságba sodornám.
Mindamellett nekem olyan férfira van szükségem, aki egy megfelelő pillanatban rádöbben: engem szeret. És onnan kezdve határozottan biztos lesz ebben és bármi történjen, mindig tudni fogja, hogy miért döntött úgy, hogy engem választ - és mindig tudja azt is, hogy jól döntött. Az exemtől ezt soha nem kapnám meg, ő nem azért választana, mert ő akarta, hanem mert úgy gondolta egy pillanatban, hogy mások elvárásai ezt diktálják.
Félre ne érts, nem akarom őt bántani. Nem tehet róla, hogy így nevelték. Béketűrő ember, rendkívül nyugodt, kívülről kiegyensúlyozott, empatikus, és a munkája során nagy hasznát veszi annak, hogy képtelen egy ellenvéleménnyel bántani bárkit. Csak nekem ez a hamis világ már nem kell.
Hát nem semmi történet... Nekem is az a legnagyobb bajom, hogy őt szeretem, de a családjából mára már nagyon elegem lett: hazugság- és áskálódáshegyek, és ebből már nagyon nem kérek. De ő meg ne elég önálló, hogy kiálljon mellettem. Ezt egy darabig bírtam türelemmel, de mára belefáradtam, így lassan inkább lemondok róla, minthogy folyamatosan küzdjek az anyjával, az alattomos barátaival, akik leginkább olyan nőket jelent, akik rá pályáztak előttem vagy mellettem, és ellenem uszítják, miközben akár nyilvánosan is undorítóan viselkednek, lassan már nem is haragszom, csak az elkeseredettség van bennem, hogy mindenkinek a kedvére akar tenni ez a szerencsétlen, és mivel ők vannak többen, esélyem sincsen, hogy ne én legyek a vesztes. Vagy legalábbis mostanában így érzem.
Visszaolvastam, mit írtam akkor, mert annyira távolinak tűnik már minden. :) Tulajdonképpen akkor tényleg lezárult a történet, még kb. 2 hónapig utána az ő lakásában laktam (két lakása volt, és a kisebbet megkaptam kvázi-albérletként), de áprilisban váratlanul felhívott az anyja (!), hogy el fogják adni a lakást, és lassan kezdjek el új hely után nézni. Kérdeztem, mégis mikorra tervezik az eladást, "ó, ráérsz még, csak szóltam, hogy ne érjen váratlanul", majd másfél héttel később már az ingatlanközvetítő hívott, letegezett, és meg se kérdezte, jókor hív-e, csak elkezdte mondani, hogy akkor holnap este hozná az első érdeklődőt, intézzem úgy, hogy vagy legyek otthon, vagy be tudjanak menni a lakásba. Ahogy mondani szokták: köpni-nyelni nem tudtam, ráadásul nem is értem rá azokban a napokban, kora reggel indultam el dolgozni és volt, hogy csak este 10-11-kor, vagy még később értem haza, viszont nem tudom, miféle szokás, hogy azért, mert én csak egy megtűrt ex-barátnő vagyok, bárki szabadon járkálhat abban a lakásban, ami az én cuccaimmal van tele! Úgyhogy közöltem az ingatlanossal, hogy ez esetben maradjon nyugodtan a fenekén, következő hét után annyi érdeklődőt hozhat, amennyit csak akar, de amíg nekem benn van bármim is a lakásban, addig be nem teszi oda senki a lábát!
Úgyhogy alig 1 hét alatt megszerveztem a költözést, hazacuccoltam a szüleimhez (sajnos a munkám határozott idejű volt és nem volt egyáltalán biztos, hogy nyár végére is lesz még fix bevételem, ami elengedhetetlen egy albérlet tervezéséhez), és azóta is itthon lakom, és azóta sem találtam olyat, akit tudnék szeretni. Néha felbukkan egy-egy önként jelentkező, de... Szóval hiába érzem és tudom, hogy azon a bizonyos kapcsolaton már túljutottam, vele már nem kezdeném újra, találkoztunk azóta és teljesen idegen volt számomra, de ez nem jelenti azt, hogy nem is szerettem. Talán pont ez a baj, túlságosan is ragaszkodtam hozzá, és emiatt sokkal mélyebb sebeket ejtett, mint bárki valaha.
De továbbra is azt mondom, örülök, hogy így történt, mármint hogy sikerült megszabadulnom tőle és a családjától, mert egyéb területeken olyan változások történtek az életemben, amikről biztosan tudom, hogy mellettük nem következtek volna be. És erre büszke vagyok! :))
Egy kisebb vita után közöltem vele a tényeket. Elegem lett abból, hogy csak állandóan játszik és nem akarom folytatni. Az egyezkedés nem tartott sokáig, mert mindenbe beleegyezett, csak hogy vele maradjak. Így most minden hétvégén programot szervezünk. Beleegyezett abba is, hogy szó nálkül ott hagyhatom, mert úgy is tudja, hogy az a gépezés miatt van. És ha elhagyom, békén hagy.
És tudjátok mi a legfurább? Minden hétvégére programot szervez, mostanra egy koncertet és egy kiállítást nézett ki a kedvemért. De a hétvégén be sem kapcsolta a gépet. Sőt, az édesanyjával beszéltem tegnap, és ő mondta, hogy nem tudja mi van a fiával, de egész héten nem ült a gépnél. Majdnem fejen álltam örömömben, igaz ezt a páromnak nem kell tudnia. Talán van esélyem, és én fontosabb vagyok, mint a játékai. :-)
szerintem, programot kellene terveznetek, minden eggyes talalkozasra, igy lenne mas a tervben mint a szamitogep. Ha pedig nala vagy, es csak vele akarsz lenni, egyszeruen mond meg neki, hogy a gepet bese kapcsolja es ragaszkodj ehez vagy pedig else menj hozza, ha ezt nem kepes megcsinalni.... Barmilyen valtozast is szeretnel, elkell, hogy beszelgessetek, hogy te mit akarsz, o mit akar es egy kozeputat talalni.
Engem az érdekel, hogy van-e még valaki hasonló helyzetben, mint én?! A párommal távkapcsolatban élek. Hétköznap, mivel nem vagyok ott mellette nem zavar, ha a számítógépén játszik egész este (munka után). igaz, édesanyja sokszor panaszkodta, hogy nem segit, de én ezen nem tudok változtatni. Azt azonban nem tudom, miért folytatja a játszást akkor is, ha ott vagyok. Sajnos nem egyszer történt az, hogy nagy nehezen elrángattam a géptől, mert kivántam, aztán az együttlét után én kimentem rögtönmosdóba, de mire visszértem, ő már megint a gép előtt ült. Vagy ha ép nem játszik, mert tölti az új játékot, akkor belemerül az egyik focimeccsbe. Hétvégente se mehetünk sehova, mert most Milán meccs van, mert most Barca meccs van. Stb. Ha ép nem évét bámul, akkor az újságot nem tudom kirángatni a kezéből. Már szokszor veszekedtünk amiatt, hogy úgy érzem, elhanyagol. Akkor pár napig más, aztán megy minden a régi kerékvágásba. Ha kérdezem tőle, hogy miért játszik állandóan a számítógépen, csak azt mondja, hogy minden fiú haverja és munkatársa ezt teszi. Annyi különbséggel, hogy nekik nincs barátnőjük. Úgy érzem, majdnem 3 év után, hogy belefáradtam ebbe a kapcsolatba, de ennek ellenére szeretem őt. De bábu nem akarok lenni, aki csak ül, és szomorúan bevallom, hogy ha kell ugrik. Szerintettek van esély, hogy megváltozon? mert én már nem tudom. Szeretném vele érzékeltetni, hogy előbb-utóbb, ha így folytatja, elveszít, de semmi ötletem nincs. Tudnom kell, hogy mennyit jelentek a számára.
Szia, Vmit kihagytam. A gyurut. Ugyanis ez az en hibam volt... Valamikor februarban mikor csevegtunk, elkezdtem viccelni, hogy milyen jo is lenne, hogy mire megyek ( julius) elvalna es igy osszetudnank hazasodni. O irta, hogy a valas nem hiszi, hogy addigra menni fog, de viszont kothetunk egy igeretet az eljegyzesre gondolt. En meg belementem, szoval ez nem volt egy meglepetes, mint szokott lenni. Meg is kaptam tole a gyurut, de azt mondta, hogy a parossal meg var, amig minden elrendezodik es nyugodt lesz a legkor. Lehet, hogy nem is maga miatt vette meg, mert komolyan gondolta, hanem mert csak megigerte es a kedvembe akart jarni... Szoval, mintha itt en lennek kicsit ramenos mert felakarom gyorsitani a folyamatot.
Nagyon koszonom a valaszt, tenyleg mast szerettem volna hallani, de viszont sok mindenben igazad van... Azert mondok a sracrol egy-ket jo dolgot is, mivel regota ismerem. Komoly, nagyon lelkiismeretes, a boldogtalansaga ellenere a feleseget meg egyszer sem csalta meg, soha nem jar el otthonrol, nincsenek baratai stb. viszont lassu es bizonytalan, nem O vezeti a sajat eletet es nem bir nemet mondani otthon, nem bir hazudni, szoval nem olyan "talpraesett", mint a legtobb ferfi.. Sok mindent nem ertek, segithetnel... Pl. Ez egy tengeren tuli tavkapcsolat, szoval az-az egy biztos, hogy itt nem a szexrol van szo es nem azon alapul... Sot barmilyen furcsan is hallatszik, mikor ott voltam, meg akkor sem ment neki nagyon a lelkiismerete miatt, ami szerinte a gyerekei miatt volt es nem az asszony miatt. Letezik ilyen lelkiismeretes ferfi? Viszont, ha nem akarna semmit tolem, miert irna minden egyes nap mar 9 honapon keresztul leveleket nekem? Mikor viszi a csaladot videkre akkor O otthon marad, hogy tudjunk beszelni. Mig az asszony alszik, fenn marad, hogy csevegni tudjunk. Penzben is segit, a jelek azt mutatjak, hogy midenkeppen korul akar engem tartani, megha magaval es a valassal nem is biztos. De minek? Ezt nem ertem pontosan. Sokszor mondja, hogy jo arra gondolnia, hogy vagyok neki, megha ilyen messze is. Es boldog mikor ram gondol en Ot motivalom. Talan ezert, mert kiugrasztom az unalmas hetkoznapjaibol? es velem jol erzi magat,es megtud velem beszelni mindent? lelkitars? En arra is gondoltam, hogy a kapcsolatunk elejetol kezdeve, mi tudtuk, hogy 2009 nyara elott, ugysem lehettunk egyutt, mert csak akkor vegzek itt a sulival es akkor tudok majd csak hazautazni... Remelem, hogy nem ugy gondolja, hogy addig meg ugyis van 2 eve, minek siessen? Mindenesetre nekem ez igy nem jo, ket evet nem birnek meg ki ebben a formaban, hiszen az asszony miatt meg kommunikalni /talalkozni sem tudunk megha lehetoseg lenne ra akkor sem. Koszi elore a velemenyed!
Nika drága, nyilván nem ezt szeretnéd hallani, de nagyon az az érzésem, hogy téged csak lebegtet ez a srác, de valójában esze ágában sincs elhagyni se a gyerekeket, se a feleségét. Meg számomra az is furcsa, hogy akkor vesz neked eljegyzési gyűrűt, amikor még javában nős! Ez a szimbólum az én szememben szent és sérthetetlen, nekem biztosan szöget ütne a fejembe, ha úgy kapnék gyűrűt, hogy még házas a férfi és együtt is élnek. Amikor egy házasság már a válóper útjára lépett, már csak napokat kell várni a válás kimondásáig, és nem élnek együtt, az "új" társ viszont a mindennapok része, ott persze más lenne az ábra, akkor a gyűrű hihető lenne, de ebben az esetben sajnos az alapján, amit elmondtál, azt kell mondanom, hogy nem volt őszinte hozzád a srác. A gyűrűt nagy valószínűség szerint azért adta, mert tudta, hogy ezzel átmenetileg elkábíthat.
Ha van elég erőd, akkor várd ki a decembert, de abban egyetértek, hogy ha 1 év nem lesz neki elég, akkor 2 sem. Viszont azt a decemberi határidőt vele is tudasd, és beszéljétek is meg, hogy vagy addig történik valami határozott lépés (de ne csak annyi, hogy "hát már beszéltem az asszonnyal, de ő nem akar válni"), vagy pedig fel is út, le is út. És tudom, hogy nehéz ezekkel a határidőkkel, de nagyon-nagyon vedd komolyan! Mert - szintén saját tapasztalat - ha egyszer választás elé állítod, aztán mégis visszakozol, akkor onnan kezdve még inkább ezt a jojózást fogja csinálni veled!
Kívánom neked, hogy minden jól alakuljon! Fontos: ne úgy, ahogyan te most szeretnéd, hanem úgy, ahogyan az a Sorsodnak a legjobb! Lehet, hogy ez egy pillanatnyi fájdalommal fog járni, de én már hiszem, hogy mindennek oka van, és ha el tudod engedni azt, amihez/akihez most ragaszkodsz, akkor a Sors ezt megjutalmazza, megkapod a boldogságot! (Az is lehet, hogy 1 év múlva a semmiből előbukkan ugyanez a srác, háta mögött a pappal, de az igazság az, hogy az előzmények alapján én már nem mernék hozzámenni, túlságosan is ingatag, és ha szeretőként ezt teszi veled, akkor házasságban se lenne hűséges...) De mindenki megérdemli a boldogságot, csak tanuld meg befogadni. :)
Koszi a valaszod, hat igen szomoru vege lett, de remelem, hogy mara mar kiheverted es hamarosan megtalalod az igazit... A srac nagyon "hullamzott" ide-oda, egyutt -kulon, se veled-se nelkuled, te vagy O, szoval ezek jelek voltak, hogy nem fogja ott hagyni a csajt. De tudom, mikor annyira akarunk es szeretunk vkit nem akarjuk eszrevenni ezeket a jeleket. Mivel Te mindezen tulmentel , te vagy a legalkalmasabb szemely aki nekem tanacsot adhat es rogton meg is osztom veled a tortenetemet. 12 eve, hogy ismerem a sracot annak idelyen 1-2 honapot egyutt jartunk, de nem tortent semmi komoly. Meg csak megsem ismerhettuk egymast igazan. O lent tanult pecsen, en kaposvaron eltem, ott talalt vkit es igy a csaj miatt megis szakadt a kapcsolatunk. Semmi hirem nem volt rola egeszen 1995-ig, mikor megszereztem az email cimet es felvettem vele a kapcsolatot kivancsisagbol. Orult nekem, de en mar nem annyira, mert irta, hogy kozben megnosult (egy masik csajjal) es mar egy kisfia is van. Irta, hogy nem vmi boldog stb. Szoval mindenfajta erzelmek nelkuk leveleztunk egy par honapig es talalkozni is akart velem, mikor mondtam, hogy megyek vissza Mo-ra, de en nemet mondtam neki es nem is lattuk egymast. A levelezes meg folytatodott igy egy darabig,aztan az akkori baratom rajott, jol be kevert es meg is szakadt a kapcsolatunk. marmint O meg irt nekem, de en szegyeltem magam es soha nem is irtam vissza. Egeszen multev decembereig, mikor mar annyira boldogtalan voltam a jelenlegi kapcsolatomban, hogy ujbol felkerestem. Megint nagyon orultunk egymasnak, de sajnos kozben megha nem is volt a tervben a masodik gyerek is beesett nala. Merges voltam... 2 honapon belul eszrevettuk, hogy mindketten szerelembe vagyunk es rogton el is kezdtuk a tervezgetest. Most Juliusban vegre talalkoztunk is, es egy eljegyzesi gyurut is kaptam tole, hogy kimutassa, hogy komolyak a szandekai es, hogy velem akar lenni. Termeszetesem, Mo-on semmi sem volt ugy ahogy megterveztuk, tulsagosan felt az asszony miatt stb..alig lattuk egymast, hideg volt hozzam es bizonytalan. En meg csalodott, mert masra szamitottam, mert mast igert. Szoval, minden levolt beszelve, hogy elkezdi a leepitest, elval es hamarosan egyutt lehetunk, mert bujkalasban meg kommunikalni sem tudunk joforman. O keszen allt. A talalkozasunk utan majd felgyorsulnak a folyamatok stb... Miutan visszajottem 1 honapja, tenyleg sokkal kedvesebb es jobban erezteti velem, hogy szeret, En meg persze surgetem... Par napja irta, hogy ugy latszik, meg sincs kesz es tobb idore van szuksege, mint gondolta a gyerekei miatt, itt nem az asszonyro van szo... (szerinte.) Irta, hogy a gyerekeit maga miatt akarja elhagyni, mert ha miattam csinalna felne, hogy velem nem tudna boldog lenni. Ugy erzem ez kifogas es kikeszit, nem akarok tul sokat varni, hogy aztan meg majd mondja, hogy bocs de megsem... Ugy gondolom, hogy decemberig varok akkor lessz 1 eve, hogy felvettuk a kapcsolatot. Ha 1 ev nem eleg neki, szerintem ketto sem lesz... Mit gondolsz, tenyleg komplyan gondolja?
Hát, az egy érdekes történet volt. Amikor ezt a hozzászólást írtam, már sokadszor indult úgy útnak, hogy ez lesz az utolsó találkozása a másikkal. Én meg persze elhittem és bíztam benne és vártam... aztán nem jött haza. Karácsony előtt egy nappal úgy döntött, mégiscsak én kellek, olyannyira biztos volt ebben, hogy 24-én reggel az anyja azzal hívta fel: ugye C.T. is nálunk ebédel? Náluk ebédeltem. És vittem az ajándékokat, amikkel már hetek óta készültem a családtagoknak és megkaptam azokat az ajándékokat, amiket ők szántak nekem - remélték, hogy oda tudják adni. A "másik" eközben 300 km-rel odébb, a szüleinél töltötte az ünnepeket. Megértettem és egyetértettem azzal, hogy egy szakítást nem lehet így elintézni, telefonon, meg kell várni, míg hazaér, és egy nyugodt délelőttön az újra megtalált párom bevallja az igazat. A nő keresztbehúzta a számításokat: addig ügyeskedett, míg kiharcolta, hogy a párom az érkezés estéjén már átmenjen hozzá. Mondjam-e külön, hogy reggelig nem jött haza? Két napra rá a nő odacuccolt hozzá, "csak 2 hétre, hogy megnézzük, hogy jövünk ki". 1 hónappal később szó szerint ki kellett dobni, magától esze ágában sem volt elmenni. Merthogy közben én egy újabb esélyt adtam a páromnak, aki már annyiszor becsapott, mint még soha senki. Sírva kértem, hagyja abba az ígéreteket, nem akarom többet hallani, hogy "most aztán tényleg"..., mert ezt már ezerszer hallottam és ezerszer nem történt meg és én ezerszer megbántam, hogy mégis elhittem. Ő megígérte ezeregyedszerre is. És ezúttal tényleg megtette. Kirúgta. A nő meg maradt. :/
Nagy nehezen sikerült kirakni, 2 héttel a hivatalos kibékülés után elmentünk egy wellness-hétvégére. Nem lett volna semmi gond, ha már az elutazás első perceiben nem szólal meg a telefon, és nem azt mondja a párom: "sajnos nem tudok menni, le kell mondanom, mert valami közbejött..." Valami? Közbejött? 2 hete leszerveztük, tudta, megyünk, az első közös programunk, hogy megpróbáljuk újra felépíteni a kapcsolatunkat, és ő ezt úgy nevezi, hogy "valami közbejött"? A szombat békésen telt, de vasárnap már kora reggeltől szólt a telefon, mígnem a kedves bevonult a fürdőbe és onnan beszélgetett, csak az időnként felhangzó nevetés hallatszott ki.
Ez volt vasárnap, a következő csütörtök reggel rákérdeztem, mi van, "megint bizonytalan", kérdezgettem, abban maradtunk, mindent megtesz, hogy újra kapcsolat legyen a kapcsolatunk. Másnap este 6-kor felhívtam, mikor találkozunk: "9-re biztosan végzek, várni foglak!" Fél 10 volt, mire odaértem, csak az üres és sötét lakás várt. Telefonja kikapcsolva, én meg gondoltam egyet, felhívtam a nőt (a száma ott volt a Kedves asztalán a lakásban), és annyit mondtam, küldje a telefonhoz "őt". Meg se próbálta letagadni, hogy ott van.
Másnap - február 10-én - fogtam két nagy dobozt, beültem az autóba, és az összes dolgot elhoztam tőle, ami a korábbi közös életünkből még nála maradt abban a kerek 1 év ingázásban. Délután még sírdogáltam kicsit, azóta új életet kezdtem. Továbbra is egyedül vagyok, de nem bánom, hogy így történt. Üzleti kapcsolat is van köztünk, de el tudod képzelni, hogy ha azon a szinten kérdésem van, egyszerűen nem hallja meg a kérdéseimet, nem kapok erkölcsi támogatást, segítséget...? Ő február 9-én este azt a nőt választotta, akit az anyja választott. Az az anyja, aki egy hónappal korábban még nekem mondta, hogy "fogjunk össze és zavarjuk el ezt a kis k-t!" Most már azt mondom (hosszú idő kellett hozzá!), hogy örülök, hogy megszabadultam tőlük! :)
Tudom, nem ezt szeretted volna hallani, és bízom benne, hogy neked másképp alakul a szituáció, de ehhez tényleg nagy elhatározás kell és nagy bátorság. No meg sok-sok bizalom, mert megbízni valakiben, akit szeretsz, egyszerű. De megbízni abban, aki már egyszer elvesztette...!
Latom, hogy vmi egy eve, hogy irtad ezt a levelet, de erdekel, hogy mi tortent a veled es a kapcsolatoddal azota... En is hasonlo helyzetbe vagyok...es ugy vagyok vele, ha vki vkit igazan szeret es vele akar lenni az lepni fog...barmilyen kenyelmes is a kapcsolataban.
Valaha az enyém volt, vagy talán sosem volt igazán az enyém?
Elveszítettük egymást, és újra egymásra találtunk... és újra... és újra... Megpróbáltunk véget vetni az áldatlan állapotnak, megpróbáltuk külön, de valahogy mindig visszataláltunk egymáshoz. Aztán amikor végre úgy tűnt, hogy a kételyei elcsitulnak és a két szerelmes szív közül azt választja, aki mellett ő maga is boldogabb, újra megijedt az érzéseitől.
Most kényelemből megmaradt egy langyos kapcsolatban, amiben nem érzi jól magát (legalábbis ezt mondja). Kényelemből, mert ha hozzám visszajönne, ahhoz előbb le kellene zárnia azt a másikat, és bizony bősz magyarázkodás várná őt a családja, a barátai, az ismerősei előtt is. Egyszerűbb úgy tenni, mint aki jól elvan, csak közben már a legelemibb napi teendőkre se tud rendesen odafigyelni, lelkileg és érzelmileg egyre jobban szétesik.
Ahogy én is.
Szerettem őt... teljes szívemből... és elfogadtam, hogy osztoznom kell rajta mással... mert úgy éreztem, visszajön. Már nem vagyok benne biztos.
