MrsW, ahh, szoval most lattam a valaszod. eppen zeneket valogatok az ipodomra, miutan rajottem bosszankodva az egyik nap, hogy a kedvenc Yonderboi szamom hianyzik, meg pakolok a borondbe (holnap hajnalban indulas).
majd írok privát, ha eltelt az első két hét. az esélyei növekedtek, javult és stabilabb, de nem merek megnyugodni...
manapság nagyon sok lehetősége van a jó orvosoknak, a jó kórházaknak (ahol van jól felszerelt intenzív, és nem vidékről, 3-4 órán keresztül hozzák fel a vajúdó kismamát, a veszélyeztetett csecsemőt....országosan talán kettő-három van ilyen, kettő Bp-en), ők legalább tudják növelni az esélyt...
jajj. Ha tudsz, írhatnál egy pár sort az állapotáról.
és on:
Félelmetes az érzés a torkomban, és a gyomromban. Ha vetélésről, csecsemőhalálról, súlyos fejlődési rendellenességgel és/vagy túl korán született babáról hallok, olvasok. Régen is elszürkült az arcom az ilyenektől, de mióta kismama vagyok, szó szerint, fizikailag fájnak az ilyen hírek. És nagyon-nagyon szeretném azt hinni, hogy ez velünk nem történhet meg.
régi latin eredetű név, számos magyar viselte a múltban (pl. Bánki Donát), aki keveri netán a donald-dal, az maradjon a rajzfilmeknél. szvsz a döni becenév kifejezetten kedves hangzású...
tudod, sokaig azt hittem en sem tudtam elbucsuzni az egyik nagypapamtol. a masik inkabb idegen volt (sajnos) nekem, mint csaladtag (nem tudom, miert)(nem szerettuk egymast)(pedig meg gyerek voltam).
szoval, egyszer a pszichologusnal elsirtam magam a nagypapam emlitesekor, es azt mondtak nekem, hogy azert mert befejezetlen ugyunk volt. sokaig gyujtottam gyertyat neki, mint a nagymamam. aztan ugy elmult, megbekeltem vele, azt hiszem.
mostanaban nagyon erzem, hogy valtoznak (velem) az idok: ha elvenne D, mar nem titokban hazasodnek, hanem a csaladdal korulveve, mar nem zavar, hogy amiota D van, a nagymamam szinte naponta megy a templomba imadkozni (ertunk, leginkabb). nagyon megkedvelte Dt, meg ha nem is tudtak soha beszelgetni: nincs kozos nyelv. valahogy olyan egyszeru lett minden, most hogy kevesbe rugdosom a korlataimat, D is, a csalad is. ugy felnottem. most ugy jo. asszem boldog vagyok, es tok jo lenne mar egy kicsit a jovot tervezgetni. vele.
száz év magányt olvastam, igaz, nem most. az egész család történetét olyan magától érrtetődően írta le Marquez, hogy még azon sem akadtam fel, amikor a hangyák vitték a csecsemőt...
volt, hogy nem tudtam elbúcsúzni, ami nagyon rossz volt, és sokáig fájt, ma is eszembe jut. most, hogy elbúcsúztam, másként volt rossz. két hétig csak a kórházi képeket tudtam felidézni, míg végre sikerült előhalászni egy emlékképet, amin mosolyog...
talán nem végleg mész, és időben visszaérsz, ha baj van.
egy dolgot megtanultam: nem érdemes várni azzal, hogy megmondjam, ha szeretek valakit, ha fontos nekem. ki tudja, lesz-e még egy alkalom.
majd 5 éve, hogy elment édesapám. megélte az új évezredet, de nem sokkal többet. váratlan volt, még most is alig hiszem el. most édesanyám ment el, éppen újév napján, nagymamám születésnapja volt aznap. tudtuk, hogy egyszer csak bekövetkezik. egész más volt, 10 napig reménykedtünk, 4 napig búcsúztunk, akkor már nem volt magánál, kábították a fájdalom és a félelem miatt...nagyon akart élni, nagyon szeretett élni. üres most nélküle a ház. apai nagypapám mondta egyszer, hogy ha az ember a szüleit temeti, az valahol a természet rendje, de ha a gyermekét, azt nem lehet megérteni....ő is elment tavaly, igaz, előtte leélt közel száz évet.
voltak, akik bíztattak, az Úr csodát tesz majd....talán majd máshol, másmikor, mással. én teszek rá. írtam valahol, nincsenek holnapok, nem létezik "majd egyszer", "majd utána". csak most van, és holnap is csak most lesz. most befejezem.
:-))) Romaban csutortoktol vasarnapig egy baratomnal voltam, including orult vespa krosszolas a varosban, otthonfott sziciliai teszta tonnaszamra tonhallal vagy carbonara szosszal, hihetetlen rabukkanas a Pantheontol a Spanyol lepcson at az Angyalvaron keresztul a Szent Peterre, mindez terkep nelkul, es szakado esoben.. egyebkent a Pantheon egy kulon musor, esoben valami hihetetlen, ahogy szakad be a viz a templomba...:-)) +veletlen osszjateka kapcsan a 'jobaratok' alatt rajottem egy megfejtesre, ami korabbrol foglalkoztatott!!
ezek utan vasarnap hianytalanul atvettek a palyaudvaron, inyenc ebed valahol a varosban elveszve, valami kis teren a fak alatt, mindez a kamaszkori pirulasok kozepette, ami csak fokozodott a szuk utcakon, es tetozodott a szigeten. innentol se ido, se ter se semmi, valamikor, valahol Firenzeben ocsudtam, addigra mar a legdurvabb idobeli csuszasokkal a reszerol, elegge az ocean masik oldalan kellett volna materializalodnia addigra, ehelyett mit csinalt? titokban melozott, titokban lebookolta az utakat hozzam es eljott ertem a Domhoz, hogy elrangasson egy veszelyes firenzei kiscsaj kozelebol, akivel felvasaroltam a fel varost:-)) ekozben megjartam Pisa-t, megneztem a naplementet a Piazza dei Miracolirol (ferde torony, tudjatok), es kekeckedtem egy 140 euros csizmaval, amit vegul is otthagytam. ugy latszik ereztem elore, hogy sporolnom kene, mert penteken nem jutottunk fel a vonatra, mind az 57 millio olasz uton volt, ami azt jelentette, hogy a repjegyemnek ciao, es vehettem egy masikat masnapra hangos ujjongasok kozepette.
hat ez van. most szamolok:-))) mar csak 16!! uristen meg mindig ilyen sok??!:-))
vannak, akik szeretnének túllenni a 18-on, vannak, akik szeretnének újra 18 lenni, és végül vannak, akik szeretnének 18 alatt lenni, de itt is két csoport lehet, az egyik számol, a másik inkább egy 18 alatt lenne...:-)))
