Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
A ma délelőtt jelentős részét egy kertészeti kiállításon töltöttem, és ez remek ötletnek bizonyult. Sétáltam, nézegettem és időnként sóhajtoztam. Főleg, amikor megláttam egy olyan óriási kaktuszt, ami fehér, tölcséres virágot nyitott. Nekem is van hasonló, az most nem virágzik, de az enyém, bár nem nagyobb, de igenis szebb! Ugyanezen a helyen paradicsom, továbbá fűszernövény és paprikapalánták is kaphatóak voltak, minden mennyiségben. Rengeteg olyan palánta, bokor, facsemete, amiket ki kell ültetni a kertbe, a bizonytalanabbak mindjárt meghallgathattak egy előadást ebben a témakörben.
Voltak prózaibb növények is, könnyezőpálma, fokföldi ibolya, pletyka (ez utóbbiból vettem egy egészen fura színűt), muskátli elképesztően sokféle színben és formában, növények a kerti tóba, futók, virágmagok, virághagymák minden tételben. Jót mosolyogtam, mert a praktikusabb vásárlók eleve lapos fenekű kosárral érkeztek, egy még elszántabb aprócska kézikocsival. A látogatók minden korosztályt képviselték, tarka összevisszaságban.
Más minden is kapható, a kedvencem egy fazekas kiállítása volt, csodaszép bögrék, csuprok, tányérok, kávéspoharak voltak kiállítva, öröm volt rájuk nézni! Persze voltak ékszerek, aromagyertyák, borok a Balaton mellékéről, sajtok, lekvárok, befőttek, mi több, még kecsketej is palackban. Megszemléltem a kínálatot, de mielőtt felvásároltam volna a fél piacot, előbb megnéztem a bonsai kiállítást. Nem is bántam meg, sokféle szebbnél szebb fát szemlélhettem, egy-két ideillő japán képpel. Láttam japán juhart, ecetfát, vörösfenyőt aprócskára zsugorítva. Amin viszont meglepődtem, az két ilyen fácska volt, Nem hittem a szememnek, de a felirat megerősítette: ez bizony orgona, méghozzá virágzó lila orgona!
Ez a néznivaló az emeleten volt, de a földszinti kiállítóteremben néhány igazán szép, megvehető bonsai is akadt, no meg orchideák és tillandsiák is. Én viszont megéheztem, és elindultam az ételudvar felirat felé. Odaérve megettem egy lángost, egész jó volt.
Ezek után összeszedtem a bátorságomat, megnéztem a pénztárcámat, és válogatni kezdtem. Mint említettem, vettem egy pletykát, és amikor megláttam egy virágzó snidlinget, lecsaptam rá, Ilyen színűt még nem láttam idáig, és nagyon megtetszett! Aztán megláttam a balkonepret, ezzel néhányszor már felsültem, de az eladó szakszerű tájékoztatása után újra megpróbálkoztam eggyel. Hátha most sikerül. Aztán négy paradicsompalántát vettem, ezeket nem magamnak, egy barátnőmnek szántam, remélem, örül neki, állítólag bőven terem. Majd megtudja pár hét múlva!
Akit érdekel a kertészkedés, még nem késett le semmiről, a kiállítás szombat-vasárnap is nyitva.
Nem vagyok természetesen járatos a lebonyolításban, de a bűnügyi felderítésekről szóló tudósításokból tudható, hogy milyen kevés anyag elég egy DNS vizsgálathoz, tehát nem kell hozzá egy egész koponya.
Tudom, pro és kontra rengeteg az érv, a kétely, én viszont mindenben a tiszta helyzetek híve vagyok - és ha valaminek van mód utánajárni, akkor nosza! Derüljön ki egy feltevésről, igaz vagy sem, és azzal pont kerül a történet végére.
A hátráltatás. a kekeckedés az ilyen vagy olyan előjelű ténnyel való szembenézés kerülése engem minden ügyben, így ebben is, mérhetetlenül taszít.
Sajnos, több mint valószínű, hogy Petőfi tényleg meghalt a csatatéren. Viszont mindenki azt szerette volna, hogy ez ne így legyen. Egyre-másra tűntek fel ál-Petőfik Ráth-Végh István foglalkozott néhány ilyen történettel.
Ami a DNS-vizsgálatot illeti, kezdhetnék mindjárt a zsákmányolt koponyával (mondhatom, kegyeletes gesztus, lefejezni valaki holttestét) mert egybehangzó vélemények szerint ez női koponya.
Persze érdekes lenne egy olyan kiállítás, ami ezzel a legendakörrel foglalkozik, de talán erre is sor kerül egyszer.
Többször jártam az Irodalmi Múzeumban, de különböző ott tartott rendezvényeken (könyvfesztiválok, különböző beszélgetések) - bevallom, nem láttam ezt a kiállítást.
Ahogy leírod, nem csak a forradalom alatti tevékenységének szentel kevés figyelmet, de - lehet, hogy tapintatból? - a halála körülményeiről se esik szó ezek szerint. Persze mindnyájan a Segesvárnál hősi halált halt költőről tanultunk az iskolában - "A XIX. század költői" ezzel csodálatosan rímel is, és akkor még fel sem merült, hogy történhetett akár másként is.
Én iszonyatos fafejségnek tartom, (hogy egyéb jelzővel ne illessem! :-(( ), hogy nem engedték meg az édesanyja földi maradványaiból DNS-teszthez mintát venni, és ezzel igazolni vagy cáfolni hitelt érdemlően a barguzini leletet. Nekem a világon semmit nem vonna le Petőfi jelentőségéből, ha beigazolódna ez az utóbbi változata az élete alakulásának. És nem hiszem, hogy ezzel egyedül lennék.
A Költészet Napja alkalmából ellátogattunk a Petőfi Irodalmi Múzeumba. Mielőtt az épületbe mentünk volna, egy kis sétát tettünk a Károlyi-kertben. Nem túl nagy, de annál szebb, rendezett, hangulatos kert. Érthető módon Petőfi szobra áll a központi helyén.
Itt kellemes meglepetés ért, mert egy, illetve több spanyolfalszerű tárgyat láttam, Örömömre Petőfi-idézetek voltak,(az Úti levelekből) Sajdik Ferenc rajzaival illusztrálva. Külön-külön is szeretem őket, de így együtt aztán öröm volt szemlélni. Nem emlékszem mindenre, de azért az egyik kedvencemet leírom. Ezek szerint Jókai és Petőfi valamin hevesen vitatkoztak. Petőfi fel-alá járkált, és a pipáját időnként kiverte valami alkalmatos tárgyba. Egyszer csak Jókai megszólalt: Sándor, tudsz róla, hogy a pipahamut a kalapomba vered? Persze, hogy óriás nevetés vetett véget a nézeteltérésnek. Elismerem, Jókai hajlott az anekdotikus kerekítésre, de azért ezt hitelesnek érzem. Azt is, hogy egy látogatás alkalmával Petőfi felírta a nevét, és szomorúan, és némileg sértődötten tapasztalta, hogy a kísérőjének ez a név semmit nem mond, Szerencsére sokan nem így voltak ezzel! Később ezt is megírta, mert jó néhány olyan helyen járt, ahol ismerték, szerették és várták. Továbbá jókat vitatkoztak Tompa Mihállyal is, mindegyikük leszólta a másik versét. A vitapartner pedig közölte, hogy ez élete főműve.
A múzeumban vezetést kértünk is kaptunk is. Egy kedves, elhívatott fiatal nő volt a kísérőnk, aki nem csak értette, de szerette is a témáját.
Kezdtük a Petőfi emlékekkel, például jó néhány szoborral, ezek számomra kissé túlzottan patetikusak voltak. Emberibbek lettek a tárgyi emlékek, karosszék, pipa, ilyesmik. Ezek jó részét Feszty Árpád, Jókai veje gyűjtötte. Felfedeztem, hogy Petőfi 1847. szeptember 8-án ismerkedett meg Szendrey Júliával, és napra pontosan egy év múl volt az esküvőjük. Nem hinném, hogy ez véletlen! Megnéztük Júlia karikagyűrűjét is, Mind ez, mind a később látható báli kesztyűje alapján megállapítottam, hogy a kis kacsó az ő esetében nem frázis volt,
A következő szobában egyfajta kapcsolati háló szerepelt, kit ismert, milyen minőségben (rokon, barát, újságíró társ, költő, szerelem) és ez meddig tartott. Csak megerősítette, amit eddig tudtam, ha valaki számított, azzal Petőfi összeveszett. Ez alól Arany János volt a kivétel, de vele képtelenség veszekedni! No meg Bem tábornok, akiért rajongott. Érthető módon a mostanság kapcsolati hálónak nevezett valami egyre gyarapodott, hiszen akár mind színész, akár mind lapszerkesztő, egyre több emberrel ismerkedett meg. A következő szobában a már polgárosuló Petőfi berendezési tárgyai. Főleg a pipatórium tetszett, bár egyik-másik pipafej inkább az általa lenézett táblabírákhoz illett volna. Bár lehet, hogy ezeket a rajongóitól kapta. Számomra kissé furcsa volt a hálósipka, nehéz Petőfit elképzelnem benne, bár ez akkoriban általános szokás volt, Ott láthattam Jókai házisapkáját is, ezt Szendrey Júlia hímezte, no meg levéltárcát a férjének ajándékba, Mindkettő szép munka volt.,
Még egy szoba, itt az Alföldről készült festmények kaptak helyet, ezt a tájat Petőfi fedezte fel a művészek számára. No meg a betyár alakját is, főleg ilyen ábrázolásban, Igaz, az egyik rézkarcon a nagyon is valószínű vég is szerepelt. Aztán egy filmvetítés következett, a hangulatos képeket az odaillő versek kísérték, és nem csak a közismertek, Több fülhallgató is volt, ezeken át verseket lehetett hallgatni, több színész előadásában, néhány verset más-más színész szavalt.
Lehet, hogy tévedek, de elég kevés figyelmet szenteltek a forradalmi költészetének, és a március 15-i, közismert szereplésének. Itt is megemlíthették volna a prózai műveit is, csöppet sem rosszak. No meg azt is, hogy volt egy drámája is. És egy igencsak vadromantikus regénye, a Hóhér kötele. No de lehet, hogy ez csak kötözködés részemről, mert maga a kiállítás hangulatos, szép, öröm volt megnézni!
Itt meghallgatható a Vígszínház Költészet napi, kb. 1 1/2 órás műsora: József Attila és Radnóti Miklós ikonikus versein kívül kortárs élő és azóta már elhunyt költők alkotásai a színház néhány idősebb művésze mellett rengeteg fiatal kollégájuk előadásában:
Nem tudom, nézed-e az RTL-en az Álommelót - szerintem egyre inkább hajuknál előrángatott feladatokat kell nagyon rövid időt kapva rá, teljesíteniük a jelentkezetteknek. Ha ezeket az elnök úr agyalja ki, megvan róla a véleményem, ha a stábja, róluk pláne, mert amúgy ehhez nekik érteniük illene... :-((
Azt meg kifejezetten gusztustalanul unfair-nek tartom, hogy a versenyzők zömét már 2 hete szívatta, majd simán becsatlakoztatott hozzájuk friss, "szűzen" érkezetteket, ugyanolyan esélyt adva nekik is a folytatásban. :-((
Hogy ezekbe a feltételekbe a csatornának mennyi beleszólása volt, fogalmam sincs, de ha volt, tán gondolniuk kellett volna a normálisan gondolkodó nézőik háborgó igazságérzetére! Mert ez rájuk is rossz fényt vet - de persze lehet, én vagyok megint az etikai nézeteimmel holmi őskövület...
Én akkoriban többek között a szakmai újságunk számára is írtam különféle cikkeket: tájékoztatókat, riportokat, felhívásokat stb., és gépírónő híján magam kellett gépeljem a stencil papír oldalakra is. Mikor levittem a sokszorosítóba, láttam, a kolléganőm hogy dolgozik a géppel, de senkit nem engedett volna oda, nagyon óvta a masinát: egyetlen példány volt belőle, melója rajta, meg mint a tenger.
Igen, érdekes helyzetek adódnak! Nekem is volt bababútorom, ezt részint elajándékoztuk az ismerősöknek, részint ki tudja, hová tűnt. Viszont az egykori tűzhelyemet sajnálom! Spirituszkockával főzni is lehetett rajta, ott késíztettem el életem legpocsékabb rántottáját. Már nem emlékszem, mi lett vele.
Ami azt illeti, a stencilgéppel még dolgoztam is a nyolcvanas évek elején. Nem ez volt a munkaköröm, de tetszett, és megpróbáltam, Kizárólag nyomtatványokat késíztettek vele, úgyhogy a külcsín nem sokat számított.
Csuda, milyen extra, érdekes programokat fedezel fel, és részt is veszel rajtuk! Elismerésem!
Többféle emléket ébresztett bennem a beszámolód:
- Te most egy 80 éves számológépre csodálkoztál rá - erről nekem egy ellenkező előjelű élményem jutott eszembe: a 80-as évek elején Párizsban az akkor extra modernnek számító Pompidou-központban ámultam el a könyvtárban az egyik polcsor végén egy fénymásoló automatára, amit bárki igénybe vehetett - hogy milyen díj ellenében, azt nem tudom. Miután nem voltam érintett benne, nem próbáltam kideríteni. De maga tény, hogy ezek szerint lehetővé tették bármi könyvrészlet vagy ábra, grafikon stb. lefénymásolását bárki számára, az merőben meghökkentett. Már csak azért is, mert a munkahelyemen akkortájt még a stencilgép volt egy egyetlen sokszorosítási alkalmatosság.
- A másik, a Váci utcában felfedezett játék: gyerekkoromban volt egy igazi, fából készült mini konyhaszekrényem, mindenféle edényekkel, főzési alkalmatosságokkal - imádtam játszani vele, és mikor már bőven kinőttem belőle, se engedtem eladni. Felkerült a padlásra, és mikor elköltöztünk, csak akkor ajándékoztam oda egy kicsi lánynak az utcánkban. Azt a meglepetést és kitörő örömet az arcán sose felejtem el - többet ért, mintha bármennyiért adtuk volna el.
Szerencsére valóban - azóta már meg is vettem az egyik konkurenciájuk boltjában , ugyancsak 10 ezer Ft alatt egy pár könnyű fajta cipőt. Egy nagyon kedves fiatal eladó hölgy készséges közreműködésével, ugyanis egy feltornyozott oszlop alján volt a nekem szükséges méret, és nem akartam volna az "álljfeltornyot" leborítani. :-))
A tegnapi nap jelentős részét az Országos Idegennyelvű Könyvtárban töltöttem. Nem mintha más nyelven szerettem vagy tudtam volna olvasni, de éppen Tolkien-napot tartottak. Igaz, erre általában januárban kerül sor, de most szerencsére sikerült az OSZK-nak beszereznie néhány érdekességet a Mestertől, ezt kiállítják, és a megfelelő alkalom a méltó megemlékezésre.
Nem volt nehéz az adott helyre eltalálnom, mert máris sokan ácsorogtak előtte. Nagyobbrészt fiatalok, gyanítom, hogy már megint én voltam a korelnök, legalábbis egy darabig, sebaj.
Belépve máris otthonosan éreztem magam. Megnéztem a programot, az emeleti előadóteremben volt néhány olyan ismertetés, ami érdekelt. Maga a könyvtárterem rendezett, szép, nemesfából készült polcok, ugyanolyan anyagból készült asztalkák, ernyős lámpák. Egyébként a természetes világítás is remek, három szép nagy üveg tetőablak biztosította a fényt. Ez ismerős volt már a pannonhalmi könyvtárból is. No meg az is, hogy egy második szint is volt, persze, hogy ott is könyvespolcok, csak kicsivel kisebbek és könnyebbek. Valamivel később felfedeztem, hogy oda is be lehet jutni, meg is tettem, közelről is szép! A körbenézegetés egyébként időnként váratlan csemegével szolgálhat. Most például találtam egy legalább nyolcvanéves, kézzel tekerhető szorzógépet! Jól megcsodáltam, mi több, le is fényképeztem. Mellette valami lyukasztógép-szerűség, néhány bélyegző, no meg a hozzávaló festék. Pontosabban az üvegje.
Nem sokat írtam Tolkienről, illetve a műveiről, illetve ezek ismertetéséről. Szándékosan tettem, mert ez csak a legnagyobb rajongónak ajánlott. ét ilyen tájékoztató után egyórás ebédszünet, felhasználtam az alkalmat arra, hogy kissé körülnézzek a Váci utcában. Volt mit! Szinte túltengtek a vendéglők, de a kínálatuk meglehetősen hasonló volt, Találtam egy kávézót, bementem, és rákérdeztem, van-e cukor nélküli süteményük. Volt, éspedig az afgán máktorta. Nem tudom, tényleg afgán recept volt-e vagy se, de úgy döntöttem, ez a megfelelő alkalom, hogy megismerkedjek vele. Nagyon finom volt!
Továbbsétáltam, gyönyörködtem a látnivalókban. Egy aprócska kirakatban hosszan gyönyörködtem, itt játékbútorokat lehetett látni, főleg konyhabútorokat. A kedvencem egy takarítószeres szekrény volt, felmosóvödörrel, moppal, söprűvel-lapáttal, Mellette két létra, fából készítve. Játszani akarok vele, de izibe!
Jól kinézegettem magam, majd irány visszafelé. Most viszont írnom kell a meghallgatott előadásról. Már a cím is szellemes: Levelek Tolkien koszorújából. Értelemszerűen Tolkien levelezését tartalmazza, ezek jó részét kézzel írták, Fura mód a rajongói levelekre, vagy legalábbis jó részükre válaszolt. A számomra legkedvesebb történet szerint az amerikaiak elküldték neki a Gyűrűk Ura animációs filmre írt forgatókönyvét, a Mesternek nem tetszett, és ezt meg is írta. Egy oxfordi nyelvész szókincsével, egy brit gentleman udvariasságával és egy író méltó felháborodásával írta meg! Gondolom, a címzett akkor nem tette az ablakba! Viszont lehet, hogy most már kincsként őrzi!
Na, tegnap és ma valami nagyon más kultúra hiányába futottam bele: egy cégnél a kereskedelmi észszerűség és logika totális hiányába. :-((
Keresztben eltörött a sportcipőm talpa, megragasztottam, de az esőt nem bírná ki, muszáj pótolnom. Tegnap a neten nézegettem a választékot.
Találtam is egyet, ami tetszett. Felhívtam a közelebb eső boltjukat, van-e náluk belőle. Az eladó hölgy megnézte, mondta, hogy sajnos nincs, de rendeljem meg online, és hozassam oda hozzájuk. Ha megfelel meg tudom venni, de ha mégsem jó, nem történik semmi, ottmarad náluk, majd eladják másnak.
Tetszett a javaslata, egyből ezt is tettem: katt a megrendelésre, megadtam az adataimat, majd, mikor odáig jutottam, hogy hol kívánom átvenni, OTT megjelent az alábbi közlemény: online vásárlás esetén a bolti átvételnél KÉSZPÉNZES FIZETÉSRE NINCS MÓD!
Normálisak?
Szerintem kizárt.
Persze azonnal kitöröltem a megrendelést (nem használok bankkártyát!) - csakhogy a regisztrációs adataimat NEM ENGEDTE TÖRÖLNI. :-((
De 3 a magyar igazság: ma is volt egy "élményem" velük: még nem veszett ki belőlem az optimizmus, ezért elmentem a Nyugati téren lévő boltjukba, hátha ott van belőle. Csakhogy a bejárat után KIZÁRÓLAG 1-1 FEL-, ill. LEMENŐ MOZGÓLÉPCSŐ található: SE NORMÁL LÉPCSŐ, LIFT MEG SŐT DE PLÁNE SEHOL!!!
Igaz, sportszereket áruló cég, de miből gondolják, hogy kizárólag fitt és egészséges ifjak keresnék fel őket???
Na, 1 biztos: a regisztrációmhoz hiába ragaszkodnak: az életben soha semmit nem fogok náluk venni!
Elismerem, a nászajándék mai szokása sokkal praktikusabb. Így nem történhet meg, hogy az ifjú pár kap hat kávéfőzőt, és az új menyecskének le kell küzdenie a kísértést, hogy a negyedik kenyérpirítót hozzávágja az ajándékozóhoz.
Viszont volt négy szép ezüsttányér is kiállítva, ebből sosem lehet elég! Alighanem valamiféle süteményt kínálhattak belőle, mert a közepén enyhén ugyan, de kidomborodott, így aztán biztos nem levest kanalaztak belőle.
Nagyon gazdag ez a kiállítási anyag, ahogy meséled, miket láttál.
Én mindig csodálom a történelmi tárgyú, kosztümös filmek ruha- és díszlettervezőit, hányféle kor stílusjegyeit kell kiválóan ismerniük.
A nászajándék terén jelentős változás van már jó ideje divatban, legalábbis az én ismeretségi körömben abszolút értékben: kizárólag pénz, vagy esetleg nagyobb értékű vásárlási utalvány, ami olyan céghez érvényes, amiről az ajándékozó tudja, hogy az ifjú pár ott kinézett már magának valamilyen tárgyat. Magam is ezt alkalmaztam és alkalmazom minden esetben, ha akár családi, akár baráti körben valaki házasságra adja a fejét.
Ma délelőtt rászántam magam egy régóta halogatott programra, megnéztem az esküvői ruhák kiállítást a Nemzeti Múzeumban. Aztán elértem a múzeumhoz, és elképedve láttam, hogy milyen hosszú sor áll a pénztár előtt. Bár tulajdonképpen örültem annak, hogy ennyien látogattak ide. Némi várakozás után megvolt a jegy, irány az emelet! Aztán csak ámultam-bámultam, annyi néznivaló akadt. Menyasszonyi ruhák, mindenféle korból és divattal, néhány házasság története, és persze a ruhához illő kiegészítők is.
A fehér ruha nem is olyan régi viselet, és számomra kissé egységessé tette ezt a divatot. Persze lehet, hogy csak én gondolom így.
A történelmi viseltek szépek voltak, díszes hímzéssel, jó anyagból készültek, gondolom, a hozzájuk illő ékszerrel.
A legjobban Thököly Éva csodás hímzésű, díszes ruhája tetszett, fűzött ingvállal, földig érő szoknyarésszel. Kétszer is visszamentem, hogy elgyönyörködjem benne.
Néhány érdekes házassági történet. Ezek egyikéből kiderült, hogy Sissy sem volt az eszményi anyós, legalábbis Stefánia hercegnő esetében. Nem tartotta szépnek, viszont legalább butának. Érdekes egybeesés, hogy nem is olyan régen Pannonhalmán esett szó Stefániáról, aki az élete egy részét itt töltötte a második férjével, akivel boldog házasságban élt.
Örömmel tekintettem meg Hugonnay Vilma életrajzát, kamaszkorom egyik kedvenc regénye volt a Vilma doktorasszony. Sajna, az esküvői ruhája nem szerepelt, de a férje fényképe igen, no meg az előző házasság felbontásának dokumentuma.
Aztán a népviseleteket néztem meg, ezek legtöbbjén megfigyelhettem, hogy a szoknya alá sok alsószoknyát vettek, fölötte nádszálkarcsúnak tűnt a derekuk. Itt nem dívott a fehér, díszes hímzések, gyöngysorok, párták, és szinte minden szoknya csak térdig ért. Érdekes módon akadt olyan hely is, ahol a menyasszonyi ruha fekete volt,. Aztán két filmen szemlélhettem meg a díszes ruha felvételét, ehhez bizony szükség volt szakképzett és gyakorlott segítőre. Aztán az esküvői előkészület, a falu népe összehordta a lagzihoz valókat, kosárban, szalvétában, ki mit tudott.
A látogatók illő fogadása után (pogácsa, pálinka) hatalmas közös főzés, óriási bográcsokban készült a húsleves. egy menyecske pedig bámulatos tempóban vágta a levesbe való, hajszálvékony metéltet.
Végére hagytam a közelmúlt ruháit. Jót mosolyogtam saját magamon, mert az egyik ruháról azt hittem, hogy ez valami kabátféle, holott ugyan hosszú ujjú, de miniruha volt! Ez igazán ismerős lehetett volna.
Aztán jöttek a nászajándékok, vagy legalábbis olyasmik. Ilyen volt például egy női piperekészlet dobozban, túlnyomórészt ezüstből készült tárgyakkal. míves kidolgozásban. Többféle haj és ruhakefe, kancsó, pohárkák, dobozkák, praktikus elrendezésben, A doboz hátoldalán tükör volt,
Egy másik teremben szintén fontos kellékek voltak, éspedig cipők! Ezek egy része szintén ezüstszínű volt, akadt magasszárú fűzős is, a sarka is kissé emelt volt, Amin nagyon meglepődtem, volt két pár balerinacipő-szerűség is, Nem ezen csodálkoztam, hanem a méretükön! Legföljebb 34-es szám volt.
Jól kinézegettem magam. Úgy terveztem, hogy egyúttal megnézem az Altamira-rajzokat is, de a két élmény együtt alighanem kioltotta volna egymás hatását. Majd legközelebb!
Ahhoz nem tudok hozzászólni, én se láttam 1-et se belőlük. Az ilyenekre, a horrorokra és a scifikre szoktam mondani, hogy ezeket nem nekem csinálták.
Viszont a Magyar Mozi TV-n pl. elég sok Jancsó-filmet adtak, közülük jó párat csak most láttam, mint pl. az Allegro Barbarot, a Magyar Rapszódiát és a Szerelmem, Elektrát.
De sok egyebet főleg a benne játszó színészek miatt nézek meg: akik még ma is láthatók színházakban, olykor újabb filmeken is, a mostani fizimiskájukat szokta meg az ember, így sajátos élmény a fiatalabb kori szerepeikben újranézni őket, kicsit rájuk is csodálkozva. :-)) Mert a régi arcukra, frizurájukra már nem mindenki esetében emlékeztem.
És jó érzéssel tölt el, hogy milyen sok tehetséges, nagy művész kortársa lehettem és lehetek.
Én sem túl sokszor járok moziba, és elég gyakran nézem a tévét, elsősorban én is az ismeretterjesztő csatornákat. Ezekkel csak az a bajom, hogy túl sokszor ismétlik az anyagukat. Igen, a magyar filmcsatornát is szoktam nézni, de többnyire nem olyan filmeket adnak, amiket kedvelek- Tudom, borzasztó, de az Üvegtigris filmeket képtelen vagyok végignézni, annyira nem érdekel. Attól persze még lehet jó!
Tegnap megvettem a jegyet ápr. 22-ére. Nagyon kíváncsi vagyok, kikkel, mi és hogyan fog történni. Aztán, ha minden tekintetben tetszik az új változat is, akkor fogom megvenni a következő alkalomra is a jegyet.
Érdekes olvasni, amit írsz róla, bár hozzá kell tennem, hogy csak a híréről a reklámokból tudok, de se az írásos, se a filmes változatát nem ismerem, nem láttam az első részét sem.
Tudom, mert olvastam róla, hogy a film számos elképesztő technikai bravúrt alkalmaz.
Magától értetődőnek tartom, hogy az előzmények ismeretében érdemes volt a 2. részét is megnézned.
Nem tudnám megmondani, mikor voltam legutóbb moziban. A Telekomos boxomra rengeteg mindent beprogramozok felvételre: többségében művészeti ismeretterjesztő és természettudományos, főleg állatos témákat, de mióta van a Magyar Mozi TV csatorna, filmeket is elég gyakran, amik anno kimaradtak valamitől nálam, és most pótolhatom, hogy megnézzem őket. De meg más csatornákon is rendszeresen találok 1-1 engem érdeklő filmet.
Aztán a boxból akkor nézem meg a felvett adásokat, amikor belefér az időmbe - de képtelen vagyok utolérni vele magam, mert sokkal több a felvett anyag, mint amennyit a tévé előtt tudok ülni.
Meg hát természetesen naponta nézem a híranyagokat is az RTL-en és az ATV-n. Azokat már rendszerint este az ágyból. Tiszta csoda, hogy nem azokkal álmodom utána...
Tegnap megnéztem a Dűne második részét. Már régóta szerettem volna, de folyton csak húztam-halogattam, de aztán rászántam magam. Nem is bántam meg! Az első részét láttam, a könyvet pedig régóta ismerem, meg is van, lehet, hogy előveszem, hogy felfrissítsem az emlékeimet.
Most viszont maradok a filmnél. Ami a technikai részét illeti, az csodás! Ámultam-bámultam a gépeknél, de a legjobb jelentek számomra a homokférgeken lovagló, lobogó köpenyű emberek volta, Lehet, hogy sajnálatos, de az jutott eszembe, hogy megpróbálhatnák a homoksíelést, bár csak rövidebb távra. No de ez mellékszál.
Viszont elgondolkodtam, Ha ezek az ormótlan gépek vonzzák a homokférgeket, akkor talán az lenne a megoldás, ha valami drón-szerű berendezést használnak, ezeket könnyű kezelni, nem is kell az irányítónak a helyszínen lenni, és bár csak kevés terhet hordozhatnak, de sok kicsi ugyebár sokra megy! No de nem akarok tanácsot adni Frank Herbertnek, az ő idejében még nem volt ilyen szerkentyű.
Ami a legjobban megragadott, az volt, hogy lassacskán már Paul sem tud parancsolni az általa és az anyja általa gerjesztett mítoszon. Az viszont nem tetszett, hogy a császár ennyire megalázkodott, valahogy nehéz elhinnem.
Nem mondom, jó hosszú volt, de számomra csöppet sem unalmas! Megérte megnéznem!.
Nem tudom, akarnak-e a könyv további folytatásaiból is filmet forgatni, de szerintem ezek színvonala sokat esett, Bár lehet, hogy ez cska az én véleményem.
