Történetek Thranxról és a Földről, a múltból, jelenből és a jövőből, valamint egyszervolt Smaragderdei csodák...
Minden, ami a fantázia (b)irodalmába belefér...
"Félreérteni csak azt lehet, amit nagyon akarunk. (Mester egyik bölcsessége)
Szárnyalj velem, hogy szárnyalhassak Veled.
Március 15 előestéjén gyerekkori legkedvesebb általam ismert Petőfi verssel kívánok mindenkinek csillagfényest és szép ünnepet!
Petőfi Sándor: AKASSZÁTOK FÖL A KIRÁLYOKAT!
AKASSZÁTOK FÖL A KIRÁLYOKAT! Lamberg szivében kés, Latour nyakán Kötél, s utánok több is jön talán, Hatalmas kezdesz lenni végre, nép! Ez mind igen jó, mind valóban szép, De még ezzel nem tettetek sokat - Akasszátok föl a királyokat! Kaszálhatd a fűt világvégeig, Holnap kinő az, ha ma lenyesik. Tördelheted le a fa lombjait, Idő jártával újra kivirít; Tövestül kell kitépni azokat - Akasszátok föl a királyokat! Vagy nem tanúltad még meg, oh világ, Gyülölni méltóképen a királyt? Oh, hogyha szétönthetném köztetek Azt a szilaj veszett gyülöletet, Mitől keblem, mint a tenger, dagad! - Akasszátok föl a királyokat! Szivöknek minden porcikája rosz, Már anyja méhéből gazságot hoz, Vétek, gyalázat teljes élete, Szemétől a levegő fekete, S megromlik a föld, melyben elrohad - Akasszátok föl a királyokat! Ezerfelé bús harcmező a hon, Arat rajt a halál irtóztatón, Itt egy falu, amott egy város ég, Százezerek jajától zúg a lég; S halál, rablás mind a király miatt - Akasszátok föl a királyokat! Hiába ömlik, hősök, véretek, Ha a koronát el nem töritek, Fejét a szörny ismét fölemeli, S akkor megint elől kell kezdeni. Hiába lenne ennyi áldozat? - Akasszátok föl a királyokat! Mindenkinek barátság, kegyelem, Csak a királyoknak nem, sohasem! Lantom s kardom kezembül eldobom, A hóhérságot majd én folytatom, Ha kívülem rá ember nem akad - Akasszátok föl a királyokat! Debrecen, 1848. december
I have a dream… Csak volt, csak álom. A jog helyett marad az állam. A hős helyett a gyávaság. A köz helyett a társaság. Kéz kezet: közmegegyezés. Nincs párbajtőr, se villa-kés, nincs szó, ahol gépfegyvereznek. Aki nem üt, az már eretnek.
Az arcukat, a szemüket, nézd a legyintő kezüket, a szájukat, ahogy hazudnak, ahogy cinkosan összesúgnak, nem hallgatnak az okosokra, nem látnak rá, csak önmagukra, egy számít: bármi áron győzni. Tanulunk mindent letüdőzni.
Mit nekünk szabadság és élet, lassanként kirúgjuk a széket, légszomj jön, hosszú fulladás, és nincs többé feloldozás. Mert hóhéra lettünk magunknak, árulói saját szavunknak: a mélység felett együtt lógáz a torkunkra szoruló póráz.
Ma a tiétek ez a nap. Másként kelt fel, Másként süt rátok égen a nap, Üde hóvirág virít erdőszélen, Csak a tiétek, lányok, Nők, asszonyok, mamák, Ibolya és a rózsák is néktek Ontják illatukat, és te, lányka, Neked is hozzon a tavaszi szél virágot a hajadba, És ti asszonyok, virágoknak illatja Ölelje arcotok bájos vonalát át, Szőkét, feketét és minden barnát. Világon a béke hozója ti vagytok, S ti vagytok a szerelem Gyümölcseinek világra hozói, S ti vagytok az elmúlhatatlan Kapcsolatai a férfi szerelmes szívének! Mit kívánhatnék nektek, nők, Csak annyit, boldog nőnapot mindig és mindig!
Én nem tudok A csendről, melybe száz forró titok És jövendő viharok lelke ébred; Hol nászát üli száz rejtett ígéret. A csendről, melyre mennydörgés felel, Idegzett húr most, oh most pattan el, Vagy fölzengi a nagy harmóniát, Az életet, az üdvöt, a halált, Mindegy! Valami jönni, jönni fog!
– Ily csendről nem tudok.De ismerem Hol bús töprengés ág-boga terem, A csonka mult idétlen hordozóját, Sok, sok magános, lomha alkonyórát, Melyből a szótalan, közömbös árnyak Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak, S a szívnek várni, – várni nincs joga, – Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma, Míg percre perc születni kénytelen, – E csöndet ismerem.
Köszi a zenét! Bekötött szemmel ezt lejátszani művészet lett volna, de akkor nem lennél itt a Fórumon hiszen egyből diplomát kaptál volna és biztosan a világot járnád. :)
Szép napsütést és kellemes időt kívánok a hét folyamán is, bár csütörtöktől lehűlést jósolnak.
Hasonlóképpen szép estét kívánok minden erre járó barátnak egy smaragderdei történetecskével:
Reggelre kelve az első hat ember harminc szál vörös rózsát tett az öreg tölgy gyökerei között a mohával borított földre... A hajnali szél kilenc vadmacska kiáltását sodorta,az égen fellegek úsztak és fogadták a felkelő nap első sugarait...
Vár csak vár a nagyváros...millió emberével, száguldó meseautókkal és virágárusokkal.. veszek kilenc szál rózsát engesztelésül, és kiviszem n az öreg tölgy mellé a többiek közelébe. a fájdalom nehezen múlik, orvosságot kell keresni rá.... Álmodta megint a tölgy, a mókusok és baglyok félrefordították fejüket.
Alkonyodik...az égen millió csillag kezd ragyogni,ontják fényüket a nagyvárosra és az elhagyott erdőre-benne a hatalmas tölgyfára,és az erdő összes lakójára-a hatalmas sziklákra,és kilenc méteres szakadékokon átrohanó patakra. a mókusok megkezdik éjszaki gyűjtögetésüket, a baglyok villámló tekintettel vadászatra indulnak és várnak vissza valakit...csak egy vadmacska jár vidáman az erdőben.... A levelek hullnak a fáról a folyóba,.... hideg a hangjuk,mint az erdei éjszaka nincs kegyelem, a föld nem kegyelmez, és a víz messzire sodorja őket egymásól..
Ott fenn a csillagok fénye távoli világok zenéjét hozza az erdőt járóknak.
S talán van valahol ahol ketten meghallják ugyanazt a zenét, és egymásra találnak.
Mester egy bölcsességével kívánok mindenkinek nyugodalmas szép éjszakát:
KÉT SZERZETES
Két szerzetes - egy öreg és egy fiatal - a kolostorba tart. Egy megáradt folyón kell átkelniük. A folyó partján egy fiatal nő áll, micsoda veszély, kísértés egy cölibátusban élő embernek. Az öreg szerzetes elfordítja a fejét, tudomásul sem veszi a nő jelenlétét. A fiatal egyszerűen odamegy, a nyakába veszi a lányt és átviszi a folyón. Ezután a két szerzetes szótlanul gyalogol tovább. Végül az öreg nem bírja tovább, kifakad, megfeddi a fiatalt, hogy miért tett ilyet, nem szabad, a fogadalom tiltja. A fiatal csak ennyit mond: - Én letettem a lányt a folyó túlpartján, de te még mindig cipeled.
Valaha volt Smaragderdőről Igen, Smaragderdőben átéltünk sok csodát és kaptunk mély, nehezen gyógyuló sebeket. Szárnyaltunk... többen is. És zuhantunk... többen is....többször is.. És egyszer csak a gonosz varázspálcájának suhintására az erdő lakói szétszéledtek, az erdőt azóta a csend tölti be. Az erdő még él, de már rég halott.
Már hiányzik az erő mely újra felélesztené.
Őrzöm a gyöngyszemet, ahogy őrzöm és megőrzöm az emlékeket: Gépét, Smaragderdőét és még Valakiét... .
De az úton tovább kell menni, és hiszem, hogy mindannyiunkra vár még egy szabadabb, boldogabb, igazabb repülés. Egyedüli vigasztalást nyújt, hogy a régi barátok helyett jöttek új barátok. És később talán az ő elvetett magjaikból újra éled Smaragderdő.
Már az első mondatoddal fontos dologra világítottál rá. Röviden és velősen: a memóriám totális összeomlására. Látod az már rég kiment a fejemből, hogy korábban a naplóban elég sokáig foglalkoztunk a konteókkal, és ott már nyilván beszélhettünk az ügyről. No, de ez van. Már az egyik játékoldalról is kitiltottam magam, miután szóvá tették, hogy egy kérdésre ugyanazt válaszoltam, mint néhány kérdéssel korábban. De a lényegre térve: helyesen fogalmaztál, hogy a konteókra az a jellemző, hogy sosem tudjuk meg az igazságot. És talán ezért is halásznak oly sokan a zavaros vizeken, mert tudják, bármekkora hülyeséget dobnak be a köztudatra mindig lesz rájuk vevőjük, viszont a hatalmas kavarások miatt biztosak benne, hogy az igazságra sosem fog fény derülni. Még az is lehet, hogy valahol van ezekben igazság is, de igen nehéz szétválasztani, hogy egyáltalán melyikkel kellene behatóbban foglalkozni, hogy valami eredményt érjenek el. És ez igaz a valós dolgok némelyikére is. Mint a piramisok- már ezekkel is rengeteget foglalkoztunk- és a feltett kérdésekre még sem kapott az emberiség megnyugtató hiteles válaszokat. És ismerve a tudósok hozzáállását lehetséges, hogy ez még sokáig így is fog maradni.
Mi viszont semmi egyebet nem tudunk tenni, mint újra és újra feltesszük a bennünket érdeklő kérdések láncolatát.
Igen, én is hallottam a Philadelphiai-kísérletről, mint sokan mások. Ez az egyik legfantasztikusabb konteo.
Nekem erről az ominózus kabátlopási ügy jut eszembe, még annak ellenére is, hogy erősen sántít az összevetés.
A jelenség elnevezését az a történet adja, mely szerint valakinek egyszer ellopták a kabátját, de már mindenki csak arra emlékezett, hogy volt valami kabátlopási ügye – egy idő után pedig arra, hogy ő lopott el egy kabátot.
Ebből csak annyit következtetnék a Philadelphiai-kísérletre, hogy esetleg történhetett valami akkor, abban az időben Philadelphiában, a hadsereg intézkedései következtében, amit aztán (talán mert nem voltak mindenki számára egyértelműek az észlelt jelenségek) teljesen kiforgattak a közbeszédben. Később ezeket le is írták, mint megtörtént esetet. De emellett azt sem tartom kizártnak, hogy az egész kitaláció következménye. A konteókra az jellemző, hogy soha nem tudjuk meg az igazat, ezért mindig is foglalkoztatni fogják az emberiséget.