"– Úgy tűnik, hogy Árpád fejedelem utódai a 10. század közepére felismerték, hogyha ők egy erős, keresztény, feudális államot akarnak létrehozni, akkor azt elsősorban nem a magyar népességre tudják alapozni, hanem a már itt élő, jobbára megkeresztelt és a feudális társadalmi rendet ismerő és elfogadó lakosságra. Azokra, akik néhány évtizeddel korábban egy hasonló keresztény–feudális államban, a Karoling Birodalomban éltek."
https://vasarnap.hu/2022/02/15/buzas-gergely-allamalapitas-szent-istvan-karoling/ A 10. század második felében az Árpádok az Alföldön – tehát saját népük körében – nem hoztak létre hatalmi központokat. Még I. István uralkodása alatt sem jöttek létre ispánsági központok vagy püspöki székhelyek a régióban. Hogy mindez miért alakulhatott így, arról Buzás Gergellyel a visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatójával beszélgettünk.
– Legutóbb Visegrád példáján keresztül beszélgettünk arról, hogy a magyar államalapításnak számos Karoling-kori előzménye is van. Az államszervezésben mennyire volt ez egyedi? – Szent István országa nagyon hasonló lehetett más kortárs európai államokhoz. Tény, hogy keveset tudunk például I. István uralkodása idejéről az ispánságokról, hiszen a legtöbb írott forrásunk róluk inkább csak a 12-13. századból valók. Ám, e kevés adatból viszont úgy tűnik, hogy államalapító királyunk lényegében ugyanolyan grófságrendszert hozott létre Magyarországon, mint amilyen a korabeli Németországban, Franciaországban, Itáliában is szokványos volt. Csak később – a 11. század végén –, főleg I. László király uralkodása idején alakul át egy inkább bizáncias, erősen központosított hatalmi struktúrává az ispánság intézménye. A Szent István-i magyar állam teljesen párhuzamosan épült ki a szász dinasztia Német Birodalmával vagy éppen a Capeting-dinasztia Francia Királyságával, de angolszászok, skandinávok, csehek, lengyelek, oroszok államai is ugyanebben az időszakban születtek meg. Lényegében a mai Európa államainak nagy része egykorú Magyarországgal. Ezeknek a 10-11. századi európai államoknak a keresztény-feudális berendezkedése is lényegében azonos volt. Nyugaton mindegyik a Karoling-kori hagyományokra és központokra épült rá. Sokszor mi úgy kezeljük a magyar államalapítást, mintha az valamiféle fáziskéséssel történt volna meg és külön utat képviselt volna Nyugat-Európa királyságaihoz képest, mindez azonban nem igaz. A Nyugat-Európában meghatározó római Karoling-örökség, a Magyar Királyság területén is ugyanúgy jelen volt – legalábbis az ország nyugati felében. – Logikus, hogy a meglévő településeket, erődítéseket felhasználták a magyarok, de a Duna túlpartja, előtte jó félezer évig a nagy állattartó népek otthona volt. Mi történt ott? – Valóban, már az őskor óta számos keleti állattartó népcsoport vándorolt be a Kárpát-medencébe. Ez a tendencia a kora középkorban is folytatódott. Ők életmódjuk révén alapvetően más területeket szálltak meg, mint a földművelő, városlakó népek. Ezért a római–Karoling kontinuitás elsősorban a hegyvidéki és dombos, erdős területeken maradt fenn: a Felvidék, Szlavónia és a Dunántúl egyes részein. Pont azokon a vidékeken, amelyek nem voltak alkalmasak az állattartó életmódra. Egyértelmű, hogy egy régió településszerkezete akkor tud huzamosabb ideig megmaradni, hogyha nem változik a lakosság életmódja. A 9. században Karoling-uralom alatt álló területeken – amennyire ismerjük –, úgy látszik, hogy alapvetően nem változott meg sem a népesség életmódja, sem etnikai összetétele. A visegrádi példa is mutatja, hogy legfeljebb egy katonai vezetőréteg jelent meg, hogy képviselje a magyar uralkodó érdekeit –, de önmagában a település nagy néptömege a korábbi lakosságból kerülhetett ki. – Visegrádon kívül máshol is megfigyelhető ez a jelenség? – Beszédes, hogy ha a térképen nézzük a magyar államalapítás korának központjait, akkor láthatjuk, hogy nem azokon a területeken helyezkednek el, ahol nagy tömegben számolhatunk a honfoglalás kori magyar népesség betelepülésével. Sőt, éppen ellenkezőleg, az uralkodói és egyházi központok kifejezetten azokon a dombos, hegyvidéki, dunántúli területeken jelennek meg, ahol a korábbi, késő antik és Karoling-kori központok álltak. – Hol voltak a korábbi magyar fejedelmi központok? – A 9. század végén, a 10. század elején a magyar fejedelmi központok valahol a Bodrogköz tájékán, a Nyírségben, valamint az Alföldön mutathatók ki. A 10. század második felében azonban átkerültek azokra a vidékekre, ahol egyáltalán nem volt jelentős a honfoglaló népesség: a Kárpát-medence középpontjába: a Veszprém–Székesfehérvár–Esztergom vidékre, amit a középkorban Medium Regninek, azaz az ország közepének neveztek. – Hogy történhetett ez meg? – Úgy tűnik, hogy Árpád fejedelem utódai a 10. század közepére felismerték, hogyha ők egy erős, keresztény, feudális államot akarnak létrehozni, akkor azt elsősorban nem a magyar népességre tudják alapozni, hanem a már itt élő, jobbára megkeresztelt és a feudális társadalmi rendet ismerő és elfogadó lakosságra. Azokra, akik néhány évtizeddel korábban egy hasonló keresztény–feudális államban, a Karoling Birodalomban éltek. Géza nagyfejedelem korától tehát egyre jobban felértékelődött az itt élő, helyi népesség szerepe, mivel az Árpádok hatalmának a megalapozását, a modern magyar állam kiépítését tudták szolgálni. – Az ország másik részén pedig az avarok mellett éltek a magyarok? – Egyre jobban látszik az is, hogy az alföldi területeken éppúgy számolhatunk az avar lakosság továbbélésével, mint a hegyvidékeken a szlávokéval. A honfoglaló magyarok életmódja azonban az avarokéhoz állt közelebb így nagyobb tömegű magyar betelepedés inkább az alföldi régiókban valószínű. Ugyanakkor nagyon elgondolkodtató tény, hogy a 10. század második felében az Árpádok az Alföldön – tehát saját népük körében – már nem hoztak létre hatalmi központokat. Később, I. István korában sem jönnek létre ispánsági központok vagy püspöki székhelyek az Alföldön. Azaz a feudális struktúra és keresztény egyházszervezet, amit István létrehozott, az ő korában az Alföldön még nem volt kiépíthető. Csak a 11. század második felében és a 12. században kezdett megszilárdulni ott is az új rend, amely azonban később a tatárjárás pusztításaival és a kunok betelepülésével ismét felborult. – Akkor kijelenthető, hogy a klasszikus feudális hatalmi struktúra a késő középkorig nem volt jelen az Alföldön? – Úgy tűnik, hogy a 12. századtól eltekintve ez bizonyos értelemben valóban így igaz. Ez sok mindenben tükröződik: nincsenek várak az Alföldön, jóval kevesebb volt a monostor, nem épültek városok, mert egész egyszerűen nem volt meg mögöttük az a gazdasági, társadalmi, kulturális, szakrális háttér, ami megvolt a Dunántúl vagy éppen a Felvidék egyes részein. – Akkor az Alföld volt a kiépülő magyar állam leggyengébb régiója. – Igen. Nem véletlen, hogy a 11. század közepén a Vata-féle pogánylázadás is az Alföldről indult. Amíg a Dunántúl, a Felvidék és részben Délvidék már régen krisztianizált területnek számított, addig az Alföldön a keresztény térítés is kevésbé tudott előrehaladni. Feltűnő, hogy az Alföldön nincs is igazán egyházi központ. Kalocsa az egyetlen, de az is csak az egyházmegye sarkában, a Dunához tapadva jön létre. Mindez arra enged következtetni, hogy nem merték – nem tudták – az Alföld közepébe helyezni. – Csak a keresztény vallás lehetett a különbözőségek kereszttüzében? – Egyáltalán nem. Az Alföldön egy olyan nagy tömegű, szabad jogi helyzetű népesség élt – főleg avarok és magyarok –, akik egyszerűen nem voltak hozzászokva ahhoz, hogy egy földesúr uralma alá tartozzanak. Egy ilyen ellenálló népességet nem lehetett könnyen egy feudális államba szervezni. A 11. század belső harcai is nagyrészt éppen azt célozták meg, hogy megtörjék az ő ellenállásukat, megkereszteljék és a feudális rendbe sorolják be az ottani népességet. A 12-13. századra már jelentős változások történhettek, de ezeket a tatárjárás részben semmivé tette, hiszen éppen az alföldi területeken volt a legnagyobb a pusztítás.
Úgy tűnik, hogy ez a gazdag leletanyag összhangban van a DAI híradásával, mivel a Tisza és Bodrog folyók közéről beszélünk. Buzás Gergely szerint a fejedelmi központ csak azután került át a Dunakanyarba, miután az Árpádok belátták, hogy stabil, keresztény alapú, tehát az európai trendhez igazodó államot a helyben talált karoling-szláv (esetenként még régebbi eredetű) népességre lehet inkább alapozni. A régészet tudtommal egyöntetűen amellett foglal állást, hogy a honfoglaló népesség csak jóval később és korlátozottabban vette birtokba a Dunántúlt (Gáll stb.).
A Bodrogközben még hosszú századokig ártéri gazdálkodást folytattak, a három nagyobb folyó, az egyaránt hajózható Tisza, Bodrog és Karcsa ártereiben, kiterjedt mocsarai mentén nyílott lehetőség legeltetésre, halászatra, de másra nem nagyon, hacsak a fokgazdálkodást nem tekintjük külön gazdasági ágnak. De ez utóbbira a 9-10. századi Bodrogközből tudtommal nincs adat, és egyébként is inkább csak halászati haszna van; igaz, jelen esetben akkora, hogy feljegyzések szerint a 18-19. században a környék lakói hallal etették disznóikat a bőséges fogásokból.
Összességében, amennyire utána tudtam nézni, az alapján azt tudom mondani, hogy ez a vidék nemigen lehetett alkalmas politikai-gazdasági értelemben véve európai típusú központnak. Valamiféle menedéknek igen, de kárpát-medencei viszonylatban zord éghajlata, eltartóképessége, rövid tenyészidejű növényzete is arra determinálta ezt a térséget, hogy a honfoglaló elitnek legfeljebb átmeneti szállásul szolgáljon.
https://tudas.hu/a-honfoglalok-volga-es-ural-videkerol-hozott-genetikaja-folyamatosan-keveredett/ Szeifert Bea a Dunántúl kora honfoglalás kori embertani leleteiről: "Erről a területről kevesebb, jellegzetesen »honfoglaló« típusú temető került elő, a korai időszakban nem telepedtek itt meg nagyobb számban a beérkező magyarok, ebből adódóan is egyelőre óriási a különbség a genetikailag elemzett minták számában Magyarország keleti és nyugati területei között. Van azonban a Dunántúlon is néhány jelentős lelőhely, melynek vizsgálata érdekes eredményeket hozhat. Kiemelném ezek közül Szakony honfoglalás-kori temetőjét, mely egy nagyon kicsi, csupán 7 sírból álló temető, az itt talált egyének többsége rendkívüli módon hasonlít a Volga-Urál régió középkori lakosságára. Vizsgálataink alapján azt látjuk, hogy a Dunántúl genetikai összetétele nem változott meg alapjaiban a IX-XII. század során, bár a honfoglalók által behozott új genetikai elemek kisebb-nagyobb mértékben már megjelennek a korabeli népességben."
Hazai forrásaink szakasztott úgy vetítik elénk a hét magyar törzs új hazába költözését, ahogy az Ószövetség a zsidók honfoglalását. Így az említett P. mester is teljes szívvel vallja: "Az Isten Álmos vezéren és fián, Árpádon jól valóra váltotta a jövendölést, amelyet Mózes próféta Izrael fiairól zengett imigyen: »És a hely, amelyet lábatok tapod, a tiétek leszen!«"
Arról már beszéltünk, hogy Álmos halálának körülményei megegyeznek Mózesével; az Isten megengedte neki, hogy láthassa az új hazát, de ott helyben lesújtott rá, vagyis nem léphetett be Izráel földjére (8204.). De miért Erdélyben kellett szegény Álmos-Ámosznak meghalnia? A népvándorlások megindítóiként szereplő griffek, az "aquilák" támadása már a hegyeken túl, a Kárpátokon átszállva érte a honfoglalókat; kellett tehát egy vidék a Képes Krónika szerzője számára, amely a hegykaréjokon belül jól elkülöníthető Magyarországtól. Így eshetett a választása Erdélyre. Itt a másik ókori eredetű toposzt, az antik írók griffmítoszát jól elegyíthette a magaslatról feltűnő új haza, no meg az azt szemlélő vezér halálának képével: "Áthaladtak a besenyők, fehér kunok országán, Szuzdálián és Kijev nevű városon, majd a hegyeken át valamely tartományba érkeztek, ahol számtalan sok aquilát láttak; itt meg nem maradhattak az aquiláktól, mert azok úgy ellepték a fákat, mint a legyek, elemésztették vágómarháikat, sőt még a lovaikat is; azt akarta ugyanis Isten, hogy minél hamarább szálljanak le Magyarországba".
Lényegében ennyire egyszerűek "Álmos halálának" körülményei, amelyen a tudós szakma egy része oly sokat rágódott...
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=131306693&t=9219943 Képes Krónika: "Ama kapitányok közt a leggazdagabb és hatalmasabb Árpád volt ... Az ő atyját, Álmost, Erdőelve országában megölték, nem volt szabad bejönnie Pannóniába ... Visszaadta hát az Úr a magyaroknak Pannóniát, miképpen Mózes idejében visszaadta Izrael fiainak örökségül az amorreusok királyának, Seonnak földjét és Kánaán minden országát."
Az in patria Erdelw occisus est… fordulatból lehetetlen eldönteni, mi történt a genealógiából kiszoruló apával, az Exodusban mindenesetre jó párhuzam kínálkozott a mózesi hasonlatra, egy bibliai toposz beszúrására. Abban az időben minden írástudó jól ismerte a Bibliát errefelé, az volt mindennek az alfája és az omegája, a kölcsönözhető hasonlatok valóságos kincsestára. Egyáltalán nem biztos tehát, hogy Álmost megölték Erdélyben, valószínűbb, hogy a krónikás egyszerűen nem rendelkezett ismeretekkel halálának körülményeiről. Ezért élt a bibliai toposszal, azért nyúlt az akkoriban közismertebb Szentíráshoz. Egy egyszerű hasonlatot olvashatunk tehát, melyben a magyarokat az isteni Gondviselés bevezeti az Ígéret földjére.
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=131307485&t=9219943 Ettől függetlenül történészeink hetet-havat összehordtak Álmos rituális meggyilkolásáról, mindenféle kazár fejedelemgyilkolási párhuzamról, meg egyebekről. Pedig lehet, hogy csak az új országot keletről szegélyező hegyvonulatok indították a gondolatmenetet -- annak az országrésznek a magaslatai, melyet akár már a gepidák Siebenbürgennek hívhattak. A Piszga csúcsai így értékelődtek át a Képes Krónika szerzőjének a tollán.
" a fejedelmi áldozat valamiféle vereséget is jelez"
Ha elfogadjuk a kettős fejedelemség adaptációjának ötletét. Csakhogy ez inkább egy bibliai hasonlatnak tűnik. Álmost nem a mieink ölték meg egy katonai vereség miatt, mint a kazároknak joga volt ilyenkor eltenni láb alól a főkirályukat, hanem a Szvatoplukkal vívott ádáz harcokban eshetett el Titelnél.
Az Exodusban jó párhuzam kínálkozott a mózesi hasonlatra, egy bibliai toposz beszúrására: „»Hadd keljek át, és hadd lássam meg ezt a szép földet a Jordánon túl, azt a szép hegyvidéket és Libanont!« De miattatok megneheztelt rám az Úr, nem hallgatott meg, hanem azt felelte: »Elég legyen! Erről ne beszélj nekem többet! Menj föl a Piszga csúcsára, és tekints nyugatra és északra, délre és keletre, hogy lásd a saját szemeddel. De a Jordánon nem kelsz át. Adj parancsot Józsuénak, bátorítsd és önts bele erőt. Mert ő fog a nép élén bevonulni, és ő osztja majd fel a földet, amelyet majd látsz.«” (3, 25‒28) „Ugyanezen a napon így szólt az Úr Mózeshez: »Menj fel az Abarim-hegységbe, Neba hegyére, amely Moáb földjén Jerikóval szemben van, s nézd meg Kánaán földjét, amelyet Izrael fiainak adok birtokul. Azon a helyen, amelyre most felmész, meghalsz ‒ megtérsz törzsed tagjaihoz, mint testvéred, Áron is meghalt, és megtért törzse tagjaihoz. Hor hegyén, mivel Kádesban, Cin pusztájában, a viszály vizénél vétettetek ellenem Izrael fiai között: nem vallottatok szentnek Izrael fiai előtt. Ezért csak szemközt láthatod az országot, de nem léphetsz be a földre, amelyet Izrael fiainak adok.«" (32, 48‒52) „Mózes tehát Moáb pusztájából fölment Nebo hegyére, a Piszga csúcsára, amely Jerikóval szemben van, s az Úr megmutatta neki az egész országot: Gileádot Dánig, egész Naftalit, Efraim és Manassze földjét, Júda egész területét a nyugati tengerig, a déli országrészt és a [Jordán]-kanyart, Jerikónak, a pálmák városának síkságát, egészen Coárig. Így szólt hozzá az Úr: »Ez a föld, amelyre Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak esküt tettem ezekkel a szavakkal: Utódaidnak adom. Megnézheted a saját szemeddel, de oda nem jutsz át!« Akkor ott, Moáb földjén meghalt Mózes, az Úr szolgája, az Úr ígérete szerint. [Az Úr] Moáb földjén, a völgyben temette el Bet-Peorral szemben. De sírját nem ismeri senki, mind a mai napig.” (34, 1‒6)
a magyarokat meg bekergette Etelközből a Bodrogköz mocsaraiba.
Igen-igen érdekes és elgondolkodtató, hogy Anonymus kiemelten szól e parányi kis területről:
"Az Úr megtestesülésének kilencszázharmadik esztendejében Árpád vezér elküldvén seregeit, az egész földet, amely a Tisza és a Bodrog közé esik Ugocsáig, minden lakójával együtt elfoglalta."
" Mialatt több napon át ott időztek, a vezér és övéi látták a föld termékenységét, mindenféle vad bőségét, meg azt, hogy milyen gazdag halban a Tisza és a Bodrog folyam: s ezért a földet kimondhatatlanul megszerették."
És még egy pár helyen.
A hely különlegességét és kiemelt fontosságát a Kárpátokon innen és túl a páratlan karosi régészeti leletek is mutatják,
Egy magyarázat erre, hogy e vidék csak később lett az "ország szélén", 900 - 950 k. éppen a központja volt -- mármint a "KM - Nyugat Etelköz"-re kiterjeszkedő magyar hatalmi területnek. Biztos ami biztos: már túl a Kárpátokon -- Etelközből ("besenyők") nézve.
Benkő Loránd szerint az "Erdély" (Erdőelve, azaz "erdőn túli rész") földrajzi nevet még Etelközben adta a magyarság, hiszen onnan nézvést van értelme e megkülönböztető nevet adni a sztyeppe vidéktől markánsan elütő régiónak.
Hogy Álmost Erdélyben megölték, mert "nem mehetett ugyanis be Pannoniába" („Almus in patria Erdelw occisus est, non enim potuit in Pannoniam introire”) hagyomány is azt mutatja, hogy már a honfoglaláskor megvolt Erdély neve, és azt nem a "központi magyar tájszemlélet" alapon kapta volna, évtizedekkel (évszázaddal) később.
No és a fejedelmi áldozat valamiféle vereséget is jelez ...
Nyilván, Simeon megnyerte a kétfrontos háborút. Bizáncot legyőzte, a magyarokat meg bekergette Etelközből a Bodrogköz mocsaraiba. Legalábbis a bolgár történész uraknak ez jött ki végeredménynek. A magyar honfoglalás akkor szerinted a katasztrófális bolgár vereség, meg a totális besenyő támadás miatt következett be,ami a magyarok szállásterületeit érte. Alig maradt a magyarokból hírmondó ott lapultak a Bodrog ártereiben.Mi erre a bizonyíték ? Bölcs Leó leírása,nincs benne bolgár győzelem.Fulda, két évszám alatt szerepel egy esemény,amelyeknek Bizánci vallási vezetők az előadói. A bizánci tengernagy aki szerint, a magyarok gyöztek,sőt a foglyaikat is kiváltotta Bizánc -az előzetes megállapodás szerint-,de fegyveszünet állt be a görögök és Simeon között. Ezt kihasználva a görög hajóhad elsunnyogott és otthagyta a magyarokat az Al-Dunánál a folyásirány bal partján. Azok ott toporogtak kínjukban,hogy most mit is csináljanak. Közben Simeon magához rendelte a Bizánccal farkasszemet néző hadát amit toborzással hatalmasra növelt és sürgönyözött a besenyőhöz a magyar szállásterületek megtámadása ügyében. Akik nyoman akcióba lendültek. Majd órási bolgár gyözelem,Bizánc ellen volulás ,megint győzelem. Két tény létezik a magyar honfoglalás és a Bizánci-bolgár háború.
"Fuldában, egy római katolikus kolostorban nem írhatták le a pogány győzelmet egy keresztény uralkodó serege felett"
Keresztény szerző mindig csak keresztény győzelemről adott hírt? Amúgy Harmatta verziójáról B. Szabónak az a véleménye, hogy a ló túlsó oldala, és az igazság valahol félúton keresendő. Ha pedig azt nézzük, hogy az avarok is vert seregként menekültek Európába a türkök elől, nincs abban semmi meglepő, ha egy népcsoport, illetve néprész súlyos katonai vereséget követően, akár hosszas menekülés után alapít új hazát. A honalapítás kezdődhet azzal, hogy a hódítók markából kicsusszanva, súlyosan megverve indulnak el, és útközben aztán mások fölött katonai győzelmeket aratnak.
Amit lehet olvasni a Wikin a bolár-magyar háborúról az egy bohózat."Ugyanebben az évben I. Simeon legyőzte a bizánciakat Adrianopol közelében, mire ahhoz a régi eszközhöz nyúltak, amelyet gyakorta használtak ilyen szituációkban: felbérelték a magyarokat, hogy támadják meg Bulgáriát északkelet felől. 895-ben átkeltek a Dunán és kétszer is győzedelmeskedtek a bolgárok felett. Simeon visszavonult a Drasztarig, amit sikeresen védett meg. 896-ban sikerült meggyőznie a besenyőket, hogy segítsenek neki, és mialatt a magyarok velük harcoltak, ő (I. Simeon) és apja, I. Borisz - aki elhagyta a monostort ezen alkalom kedvéért - roppant sereget gyűjtött és az ország északkeleti határához menetelt. A besenyők elfoglalták a magyarok korábbi területeit, és Simeon pihent és nagyobb létszámú sereggel érkezett a csata helyszínére.Simeon háromnapos böjtöt rendelt el, mondván, a katonáknak vezekelniük kell bűneikért és keresniük kell Isten segítségét. Amikor ezzel végeztek, elkezdődött a csata.A küzdelemről csak annyit tudni, hogy hosszú volt és különösen véres, és a bolgárok győzelmével végződött. A bolgárok 20 ezer embert vesztettek, a magyarok veszteségeiről csak annyit tudni, hogy "komolyak" voltak - bolgár beszámolók szerint. A bolgár sereget I. Simeon vezette, a magyarok vezérének neve nem ismert.A győzelem lehetővé tette Simeonnak, hogy délre vezesse seregét és döntő vereséget mérjen a bizánciakra a Bulgarophygon melletti csatában. Ezután Bizánc és a bolgárok békét kötöttek, mely megoldotta a gazdasági ügyeket a bolgárok szája íze szerint és Bizáncnak le kellett mondania a Sztrandzsa-hegység és a Fekete-tenger közötti területeiről a bolgárok javára." Ha valaki ezt a rizsát befeszi,hogy Simeon kétfrontos háborút vívott.Folyamatos vereségek ellenére akkora sereget gyüjtött,hogy a magyarokat legyőzte,majd húszeresfős veszteségei ellenére simán kipipálta a teljes bizánci haderőt,annak a realitás érzékével gond van. Fuldában, egy római katolikus kolostorban nem írhatták le a pogány győzelmet egy keresztény uralkodó serege felett, ezért csavartak egyet a történeten. Egy harmadik csatát fabrikáltak,aely a végső győzelmrúl szól, belekeverve a besenyőket is.Egyes bizánciak is ezt rizsát terjesztették. Bölcs Leó tömör leíreása három ütközetről beszél amit a magyarok menyertek. Nem véletlenül írja Gardizi amit ír.
A dzsajhani leírja,hogy a türk magyarok nomádok,de vannak szántóföldjeik is.
Az újabb kutatások szerint (B. Szabó - Sudár) ezek a hátramaradt (nem etelközi) magyarokra történő utalások lennének, akik pl. a volgai bolgárok hatására "agrárosodtak". De mindegy, végül is, a sokkal pocsolyásabb Nagy Alföldön biztosan nem tudtak úgy szilajkodni a pásztorok, mint odakünn.
A közelebb került morva/bajor végek lehettek éppen extrán vonzók a zsákmányszerzésre.
Milyen bolgár kontroll lett volna bárhol is ?
Hát Dél-Erdéyben/a Marostól délre biztosan volt, erről papírunk van ("ne szállítsanak a bolgárok sót a morváknak"), no meg régészeti leleteink Gyulafehérvár környékén/bolgár temetők. Hogy ez a bolgár hatóság az Alföldre is kiterjedhetett, azt csak sejtjük pl. Csongrád nevéből, bár régészeti hagyatékuk itt nincs. És ha már egyszer ott voltak Dél-Erdélyben, akkor Havasalföldön keresztül tarthatták csak a balkáni anyaországgal a kapcsolatot, azaz itt is kellett lennie valamiféle dunai bolgár jelenlétnek.
Igen lehettek saját hírforrások úgy kb. háromszáz kilométerü körből.
Hát Nagy Alfréd kicsit arrébb volt Angliában, mégis tudta 880 k. hogy a Kárpátok és a Dnyeszter között, ott ahol korábban (az ókorban) a "basztarnák vad népe" lakott, most a Hungerei nevű nép tanyázik. Modernizált Orosiusába nem csak ezt vette be, hanem saját követeinek az északi népek körében végzet felméréseit is.
"de hogy a magyarok Etelközből nem a sztyeppés Havasalföldre, hanem az életmódváltást igénylő KM-be költöztek, nem támogatja a "megsokasodás" elméletet."
A dzsajhani leírja,hogy a türk magyarok nomádok,de vannak szántóföldjeik is. Vagyis voltak olyan néprészek akik nem klasszikus nomád életformát folytattak. Szerintem ez vonatkozhat Etelközre is,amely egy része erdőssztyebbe és nagyon sok vízjárta helyet is tartalmazhatott. Ezért olyan törzseknek akik ilyen feltételehez alkalmazkodtak nem jelentett komoly életmód váltás pl. Bodrogköz. Az elit klasszikus nomádokból állhatott,kiváló, hivatásos katonai kisérettel. Az erdélyi átkelés sem jelenthetett problémát számukra.Mivel a Prut és Szeret határfolyók keleten,ezért a Kárpátok határosak a magyar szállásterületekkel. Továbbá már a nyolcszásak évek végén harcoltak morva és bajor felkérésre a Kárpát-medencében, ezért jól ismerhették a szorosokat és vonulási utakat. Milyen bolgár kontroll lett volna bárhol is ? Gardizi ország leírás tartalmazza, hogy a nádorok / bolgárok/ többen vannak, de gyengébbek a magyaroknál. Bizonyora tudhatott háborúkról. Olyan hely volt a kárpát-medencei szállásterület ami nem tartozott közvelen politikai fennhatóság alá. Esetleges rövid életü katonai szövettségek sem fenyedették a honfoglalókat.
Igen lehettek saját hírforrások úgy kb. háromszáz kilométerü körből. A távolabbi kolostorkból látogatók is közölhettek híreket. De a távoli politikai eseményekről és népek történetéről alapvetően a bizánci diplomáciai mühelyből terjedtek a hírek. Regino a Meotisz területéről is innen hallhatott, mint Etelköznek a délkeleti része.
Lehetséges (bár ez toposz-ízű), de hogy a magyarok Etelközből nem a sztyeppés Havasalföldre, hanem az életmódváltást igénylő KM-be költöztek, nem támogatja a "megsokasodás" elméletet. Ott sem volt erősebb a bolgár kontroll, mint emitt. Ráadásul őserdőt kellett meghágnia így az egész népességnek, míg síkra értek.
a bővebb tudósítás forrása a 896-ban Arnulf császárnál megfordult bizánci követ, Lazarus püspök lehetett."
Hogy 881-ben (újabban 891-re javítanák, merthogy akkor volt napfogyatkozás, stb.) a Salzburgi évkönyv a magyarok (ungri) és a kavarok (cowari) Bécsi-medence környéki harcairól ír, jelzi, hogy más (saját) forrásuk is volt az annales íróknak, nem feltétlenül csak a bizánciaktól értesülhettek a keleti történésekről.
"A Fuldai Evkönyvekben kétévnél is találunk bejegyzést magyar—bolgár háborúról. A 895-ös évnél tömör tudósításszerepelt a magyarok vereségéről, míg a 896-os évnél jóval részletesebb híradásban számoltak be a magyarok kezdeti diadalairól, majd végső vereségükről.A történeti kutatás azt az álláspontot fogadta el, hogy nem mindkét évben folytak bolgár—magyar harcok, hanem az Évkönyvek számoltak be kétszer a 895-ben lezajlott eseményről, s a bővebb tudósítás forrása a 896-ban Arnulf császárnál megfordult bizánci követ, Lazarus püspök lehetett." Tóth Sándor László, A honfoglalás időpontja
Ahogy a többinek, még messzebb, mondjuk Nyugat-Franciában, vagy éppen Hispániában. Vagy Nagy Alfrédnek Angliában. Hírek akkor is jöttek-mentek, talán kicsit lassabban, mint most.
Ja, és Regino is szól a besenyő-magyar konfliktusról, és valami miatt ezt "bizánci értesülésnek" mondják a kritikusai, pl. azon az alapon, hogy a besenyőket görögös és nem latinos nevükön említi.
Ha a besenyők Turkiával szemben jelentős katonai fölényben lettel volna,miért fizetett a császár adót Árpádéknak és miért kapott Bulcsú római patricusi rangot ?
Ez már jó fél évszázaddal későbbi állapot. Sőt, a 930-as években közös besenyő - magyar had vonult Bizánc ellen ... Talán éppen azért pénzelték a magyarokat Bizáncból, hogy ilyen buliban többet ne vegyenek részt ...(És látjuk ebből is: nincs örök-harag népek közt, hanem pillanatnyi érdek szerint harcolnak/szövetkeznek).
Valami oka csak volt, hogy idébb álltak a magyarok 890 után. Igaz, hogy régészetileg csak jó pár évtizeddel később mutathatók ki a besenyők Etelközben, de a tömeges letelepedésüket itt megelőzhette az uralmi terület ideterjesztése. Ahogyan -- akár -- a magyar főség is jelentkez(het)ett a KM keleti részein, már 895 előtt, stb.
Meg aztán, újabb felvetések szerint, a besenyő támadás csak Etelköz keleti végeit érte volna a 890-es években. Vagy akar preventív okokból mozdultak arrébb a magyarok, "meghallván", hogy a rossz emlékű besenyők (Levédia!) ötven év teltével átkeltek a Volgán ...
Szóval önként nem nagyon vonul el egy népesség egy belakott vidékről, csak nyomásra/jól felfogott érdekből.
A második besenyő-magyar háborúról: "Harmattá János a Magyar Nyelvben megjelent tanulmányaiban olyan körülményekre hívta fel a figyelmet, amelyek döntően befolyásolják az etelközi magyar-besenyő háború(k) megítélését. Joggal mutatott rá, hogy a 9. század végi magyar külkapcsolatokat megvilágító források Konstantinosz császár tudósításán kívül egyáltalán nem tesznek említést arról a támadásról, amely az Etelközben élő magyarokat érte a besenyők részéről. Sem (Bölcs) Leó Taktikája, sem György barát krónikájának folytatója, sem a Fuldai Évkönyvek mint egykorú vagy közel egykorú források nem szólnak a két steppei nép összecsapásáról, csak a magyarok és a bolgárok egymással vívott háborúiról. A források hallgatásán kívül szintén nem támogatja a feltételezett etelközi magyar-besenyő konfliktust az a tény, hogy a besenyők csak a 10. század első felében vették birtokba a magyarok elhagyott szállásterületét. Harmattá János Konstantinosz besenyőket bevonó tudósítását tulajdonképpen egyfajta propagandatörekvéssel magyarázta, amelynek egyik célja Simeon sikereinek kiemelése. A De administrando imperio egészét tekintve feltételezhető egy másik magyarázata annak, hogy miért hozta összefüggésbe a császár a magyarok elvonulását Etelközből a besenyők bolgár szövetségben végrehajtott támadásával. Érdemes megvizsgálni a besenyők és a velük kapcsolatban említett népekkel kapcsolatos császári leírásokat. A DAI 8. fejezete szerint Bizáncnak érdekében áll egyezséget kötni a besenyőkkel, hogy azok vonuljanak az oroszok, a bolgárok és a türkök, azaz magyarok ellen, „mert ezeknek [ti. a besenyőknek - módjukban áll mindazok ellen harcolni, s minthogy sokszor mentek ellenük, most már félelmetessé váltak szemükben" (DAI 8/21-22.). A bolgárokkal kapcsolatban a DAI 5. fejezete beszél a besenyők támadásáról, akik erősebbek lévén, könnyen győznek a bolgárok felett, mint az többször meg is történt, a császár szavai szerint: „több ízben tönkreverték és kifosztották őket" (DAI 5/11-13.). Az oroszoknak, a 2. fejezet szerint, csak akkor van lehetőségük hadba vonulni, ha békében vannak a besenyőkkel, máskülönben ezek hátba támadják az orosz földeket. A bolgár és orosz történelem bizánci forrásai tájékoztatást adnak arról, hogy a besenyők valóban harcoltak a bolgárok és az oroszok ellen. A mű szerzője, vagy szerkesztője pontosan tudta, hogy a 10. század közepén a besenyők azon a területen éltek, ahol korábban a magyarok szállásterülete volt. A 10. század közepének erőviszonyai egyértelműen mutatták a besenyők katonai fölényét a steppén. A De administrando imperio nagy része nem másról szól, mint arról, hogyan lehet a besenyőket felhasználni Bizánc határainak védelme szempontjából. A besenyők nemcsak arra képesek, hogy ellenőrizzék a Dnyeper gázlóit, hanem megfelelő fizetség ellenében szövetségesként fogadhatók fel, nemcsak a bolgárok, oroszok, a cherszoniak, hanem a magyarok ellen is. A császári munka belső használatra készült azzal a céllal, hogy a leendő uralkodónak, Romanosznak vezérfonalul szolgáljon. Ebből következően az aktuálpolitikai helyzetből indult ki. A császár egyes szám első személyben ad tanácsot fiának, és a munka szinte legelején, az előszó után rögtön, a következőt olvashatjuk: „ Úgy vélem, hogy minden időben előnyös a rómaiak császárának, ha azon van, hogy a besenyők népével békében legyen, velük baráti egyezséget és szerződést kössön, hozzájuk innen évente illő és a nép számára megfelelő ajándékokkal ügyvivőt küldjön, viszont onnan kezeseket, azaz túszokat és ügyvivőt vegyen, akik az illetékes hivatalnokkal ebbe az istenoltalmazta városba jönnek, és élvezik a császári jótéteményeket és mindenféle, a császárhoz illő méltó bőkezűséget" (DAI 1/16-24.). A szövegből egy egyenrangú szövetség léte olvasható ki.A krónikákat Konstantinosz jól ismerte, az azokból levont következtetéseket beleszőtte az aktuális politikai helyzetről szóló munkájába. Azt is tudta, hogy a magyarok előző, Kárpát-medencén kívüli lakóhelye megegyezett a korabeli besenyő szállásterülettel. Önként adódott, hogy a két nép harcának eredménye a szállásváltás." Takács Z.B. A magyar honfoglalás előzményeiről.
Ha a besenyők Turkiával szemben jelentős katonai fölényben lettel volna,miért fizetett a császár adót Árpádéknak és miért kapott Bulcsú római patricusi rangot ?
"Mindkettő az olvasók számára közismertebb népnévvel operált mint gyűjtőfogalommal, akárcsak a DAI."
Értem. A kalifátus megbizza a kor külpolitiki intézetét,hogy számukra a térségről gyüjtsön pontos értesüléseket,erre ők egy adott népet türknek neveznek, mert mindenki aki a sztyeppéről jött, vagy nomadizáló életvitelt folytatott, az ettől rögtön türk származásúvá vált 920 évek táján. Ennyire nem voltak amatőrök a fiúk.Még a harcosok számát is tudták. A DAI meg csak a Kárpát-medencébe beköltözött magyarokat illete a - szerinted- "türk gyüjtőnévvel."
Lehetséges. Így itt a magyarok "baskír" és "unkari" külső (arab) elnevezései együtt.
A DAI 37. fejezete írja, hogy a besenyők szomszédja a "Mazaroi" nép (ez lehetett a besenyők megnevezése a magyarokra, az önelnevezésünkből származóan), amit aztán Moravcsik "Kazaroi"-ra javított.
Tehát már a Volgán túl is a magyarok és a (később keletebbről odavonuló) besenyők szomszédok voltak. A besenyő vándorlásra lásd Katona-Kisst és Zimonyit (770 - 820 körül értek a Volgához az Aral tó szomszédságából).
Így az I. besenyő - magyar "háború" itt, még a Volgán túl lett volna 830 körül (Levédia, lásd DAI)
A besenyők csak 890 után keltek át a Volgán, lásd a DAI ugyanebben a fejezetében: "ötven évvel ezelőtt" (azaz 890 után, mert cca 940 - 50 = 890) az úzok és a kazárok megverték a besenyőket, akik ekkor a magyarok etelközi szállásaira támadtak, azaz ez volt a II- besenyő - magyar háború.
Baganá és Baganiik a besenyő népnév két változata, míg a Bagb>ird és az [O}nukurda a magyarok két különböző elnevezése. P. Golden szerint al-Maszúdi egy arab hagyományra visszamenő, Baganak, Bagb>ird alakot tartalmazó forrásból és egy perzsa előképre utaló Bagana, [O}nukurda munkából alkotta meg a négy különböző népre vonatkozó koncepcióját, ugyanis nem vette észre, hogy a két névpár ugyanazt a két népet takarja (The People Nükarda. Archivum Eurasiae Medii Aevi 1[1975]21-35.).
Kristó Gyula: A honfoglalás írott forrásai 53. oldal, lábjegyzet
