Igen, hát nyilván ez a lényege az öntanulásnak, csak hát vannak fenntartásaim, hogy ez valóban tud-e jól működni. Főleg, ha az a hivatalos kiindulópont, hogy ááááh, úgysem nagyon változik már ennek a vén pasasnak a zenei ízlése ;-)))
Na meg ott vannak az automatikusan generált lejátszási listák, ha abban azt mondom valamire, hogy nem érdekel, akkor vajon felfogja a gép, hogy csak az adott listából szeretném kivenni, mert nem odavaló? Vagy szentül meg van győződve arról, hogy gyűlölöm azt a zenét?
Amúgy ezt generálta nekem most a nagy MI csoda, hát lenne pár szavam hozzá:
A János Zsigmond minden kétséget kizáróan egy keresztény gimnázium, de attól a Concordi hó még marhára nem keresztény zene, a kimondottan karácsonyi énekektől pedig instant hányingerem lesz, már bocsánat ;-)))
"mivel nem látom át teljes mélységében, hogy egész pontosan mi játszódik le"
.
A poén az, hogy a saját programozója sem tudja az öntanuló, mesterséges intelligenciára épülő programoknál, hogy a létrejövő aktuális végeredmény hogyan is működik. Amikor a gép gyártja a gépet, és a program programozza saját magát, az ember lassan tényleg csak arra lesz jó, hogy a gép bio elemként, energiaforrásként használja. :)
.
Ez az a dal, amit Koncz Zsuzsa volt olyan bátor, hogy a cannesi Midemen előadjon franciául 1979-ben, de ez persze a későbbi, magyar szövegű változat, gondolom, Cohen-hez méltó, az eredetihez hű szöveggel.
"És tengerész volt Jézus, mikor átkelt a vízen És sokáig csak figyelt, hogy a tenger miként üzen S mikor bizonyosság érte, hogy a fuldoklókon segít Így szólt: tengerészek lesztek, míg a tenger megszabadít De ő már akkor tudta, mielőtt az ég kinyílna emberként elhagyatva Úgy süllyed alá, akár egy kő"
A rettenetes nyafogós férfihang nem a legszebb (leginkább a Savage Garden herélt-kappan hangú énekesére emlékeztet: https://www.youtube.com/watch?v=HCm6gRHINqA), de az egész mégis működik, és hát le a kalappal, hogy a Kaláka után teljes lelki nyugalommal, különösebb kézremegés nélkül neki tudtak állni a Cinegének, meg az Éjszakának is:
Na igen, de mivel nem látom át teljes mélységében, hogy egész pontosan mi játszódik le, ha valamit eltávolítok, inkább nem játszadozom avval, hogy gúzsba kössem magam a saját zenei ízlésem egyik teljesen esetleges lenyomatával ;-)))
Programozó vagyok, szóval én félek rányomni arra, hogy "nem érdekel", mert hát ki tudja, milyen téves következtetéseket von le ebből a gép. Jó, nyilván az amulettel öngyógyító covid-tudósokat, meg a túl ostoba hittérítőket kiiktatom, de zenére még sosem mertem teljes mellszélességgel kijelenteni, hogy nem tetszik ;-)
Az algoritmust tanítani is lehet, legalábbis a személyre szabás részét, mert a felajánlott videóknál a cím mellett jobbra, a függőlegesen egymás alatti három pont képében megjelenő menüt lenyitva rá lehet kattintani, hogy ez a videó nem érdekel, köszi. Így az AI legközelebb már remélhetőleg figyelembe veszi, hogy ezzel lyukra futott, és próbálkozzon mással. :)
.
Na, akkor egy viszonylag friss zene, persze a stílus nyilván már korábban rögzült nálam, de a zene akkor is új, igenis.
És egy régebbi, egy improvizáció (nyilván valami korábban felvett alapra), ismert műsorból, ismert emberekkel... És kifejezetten kedvencem így, ebben a formában:
Amúgy nekem perverz örömöt jelent a YT automatikus és állítólagosan mesterséges intelligenciával működő ajánló algoritmusát kijátszani, mert mire mindent megtöltene pl. tök béna KEXP koncertekkel, addigra már rég mást hallgatok, csakazértis ;-)))
Sajnos(?) - szerencsére(???) én inkább felfedező típus vagyok, szinte mindenben. Elég nagy istenverése amúgy, mert hát mindent két hét alatt megunok, és sajnos a fiaim is ezt látják, ezt másolják tőlem, szóval előre nem győzök majd a barátnőiktől sűrű bocsánatot kérni, ha őket is hamar lapátra teszik ;-)))
"Az aktuális tudományos álláspont szerint az ember körülbelül 33 éves koráig nyitott az új zenékre, aztán már egyre kevésbé érdeklődik irántuk – eddigre már kialakul az ízlés, és egyre kevésbé érdekesek az újdonságok."
Én ezt a korhatárt ebben a tekintetben durván (nem pár, és nem is egy tucat évvel) túlléptem, de mostanában észrevettem, hogy ez a határ nálam is eljött, sajnos.
Ma viszont már ezt: TRANSYLVANIAN BÚ BOYZ - Jack Cole Dalaiból, sajnos csak ilyen rettenetesen rossz minőségben van itt meg. Illetve a zenék között a polcon ott van "eredeti" másolatban is a CD, az valamivel jobban szól azért ;-)
"Milyen könnyűzenét hallgatsz? – Nem vagyok naprakész a mostani zenében, azokat szoktam újrahallgatni, akik nekem valamikor a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években mondtak valamit: Bruce Springsteent, Bob Dylant, Erick Claptont, Joe Cockert például." - ezen mondjuk sírdogáltam egy ideig ,-)))
Ők is érdekesek: https://www.youtube.com/watch?v=21CU-p2fiCs - Crumb, nem nagyon emészthetetlen, de azért oda kell figyelni, mert ha hirtelen abbamaradna, az ember nem mindig tudná folytatni ,-)
Elkezdtem többé-kevéssé szisztematikusan végignézni a KEXP csatornáját (https://www.youtube.com/c/kexp/featured), hát szép munka lesz ;-))) Mondjuk van egy csomó zene, amire csak annyit mondok, hogy "ugorgyunk", de persze van sok érdekes és izgalmas is:
https://www.youtube.com/watch?v=iPp2fdHMxTM - Los Bitchos, négy csaj, ők sem énekelnek, de nagyon ütős a produkció. Ha nem is éneket, de valami háttérvokálozást-sikoltozást azért el tudnék fogadni még. Mondjuk ötödiknek beállhatna Tasnádi Nóra közéjük ,-)
Ők ugye most különösen aktuálisok is, bár bevallom, egyelőre nem hallgattam végig az egész produkciót, mert egy idő után kicsit untam már: https://www.youtube.com/watch?v=Hxg1dL_x0gw
Hát igen, volt egy ilyen időszak a zene világában, amikor a rockzenészek túlontúl komolyan vették magukat és a zenéjüket ;-))) Grandiőz koncept albumok, nagyzenekari összeborulások, rockoperák sora jelzi ezt a periódust, de szerencsére ezt is kinőttük ,-)
(Jó, tudom, gonosz vagyok, mert hát ez a "mi a pöcsről írjak, mikor mindenem megvan" típusú hozzáállás sem igazán jövőbe mutató egy valami...)
És ha megyek, ó ember, ha megyek Messze, messze érek, de ott fenn a tónál is csak egyedül, csak egyedül élek. Ott fent, ott fent, ott fent, ott fent az eső csöpög rám, várom a napot, mely meleget ont le rám. ... Ember, mondom, ember! A utat járom én vissza a városba, mert ott meleg van, nyugalom és fény."
(Ha cinikus akarnék lenni, azt mondanám, harmincas értelmiségi nyöszörög arról, hogy csak az összevissza emlékeiről tud zenét írni. De hát miért is lennék én cinikus ;-) )
"A Szolid a Rita című dal annak a kifigurázása volt, hogy a hetvenes évek második felében a KISZ – a chilei diktatúra áldozatai előtt fejet hajtva – sorra rendezte Budapesten a szolidaritási rockfesztiválokat. Ezekre a koncertekre rendszeresen meghívták a magyar rock legnépszerűbb zenekarait, valamint, hogy neve is legyen a gyereknek, valamelyik, a Pinochet-rezsim elől Európába menekült chilei zenekart. Utóbbiakat rendre kifütyülte a magyar közönség, mert nem rájuk, hanem a hazai sztárokra, elsősorban a P. Mobilra [és a Piramisra] voltak kíváncsiak. Ennek a jelenségnek állított görbe tükröt a Neoprimitív 1978-as, Fa-rock fesztivál című műsorával, melynek egyik dala a cikkben is említett Szolid a Rita volt." - Föld S. Péter
"S ha a gyerek háborúsdit játszik, szólj, hogy hagyja abba."
.
Most újra aktuális, sajnos. A gyerekek háborúsdit játszanak, aztán nagyobbak lesznek, és olan öregek (politikusok és tábornokok), akiknek már nem érték a mások élete, mert maguk egyre jobban közelednek a véghez, jogos és választható alternatívának gondolják a háborút, és azt, hogy maguk helyett a fiatalokat küldjék oda a halálba.
"De nuevo quieren manchar mi tierra con sangre obrera ... y quieren reconstruir la cruz que arrastrara Cristo."
.
Mennyire kell ahhoz őrült gazembernek lenni, hogy valaki a XXI. században Európában háborút indítson?
Teljes agyrém... És hát ennyit érnek a dalok. (És Hány hadosztálya van a pápának, kérdezte Sztálin, előtte meg Napóleon megvetően... És az énekeseknek, dalszerzőknek, csepűrágóknak, bárkinek? Hadosztályai az őrült politikusoknak vannak, és nem félnek azokat használni.)
"Te csak énekelj, trallala, örülj az életnek", mondta Füles.
A dal arról a generációról szól, akik átélték a II. világháborút, ezt a Presser-Adamis musicalt 1975-ben mutatták be, és a cím valójában a háború utáni Magyarországra vonatkozik, az volt 1975-ben harminc éves, tele olyan emberekkel, akik tele voltak a háború (és utána '56) okozta traumákkal, veszteségekkel.
