Egy erősítő mérését talán úgy lehetne legjobban elvégezni, hogy a bemenő és kimenő jelet (egy szintre hozás után) egy differenciál műveleti erősítőre kötjük.
Ha a kimenő jel a szkópon nem látszik, akkor nyilván jól végzi a dolgát.
Ezt elvégezni terhelés nélkül, ohmos terheléssel, RLC terheléssel, és valós hangfallal.
Másik érdekesség ezekkel a multilayer smd kondenzátorokkal: méregettem a kapacitásukat, és mind kb 20%-kal kevesebb volt, mint kellett volna. A specifikáció 10%, megbízható gyártó. Beforrasztva is megmértem, mind belül került a specifikált értéken. :-O
Pl. egyes kerámia kondenzátorok képesek nagyon durva tprzítást okozni. Feszültség függő a kapacitásuk, sőt mechanikus behatásra is változik. Egy szkópba sikerült ilyeneket beépíteni, kocogtatásra ugrált az alapvonal. A kapacitása változott mechanikus mozgásra, DC előfeszítés esetén a kapacitás változása feszültség változásban jelentkezett. (töltés változatlan, kapacitás változik -> feszültség változik)
Erősítőt mérni kicsit sem egyszerű dolog. Annak idején fejlesztettük a frekvenciamultiplex rendszerek szalagon történő méréséhez a célműszereket. Az összerakott keretnek 200 Hz és 620 kHz között kellett biztosítania a +/- 0.5 dB-n belüli linearitást és az 1 % alatti torzítást. Nem volt egyszerű olyan műszert csinálni, ahol a nem túlképzett szalagos bemérő azonnal látta, hogy mi lehet a baj...
Nemrég megmértem egy 5 Ohm 5 W-os huzalellenállás induktivitását. Súlyosan téves eredménnyel. 40 uH indukciót mért az RLC mérőkém. Kiderült, hogy csak akkor lenne igaz ez, ha az Ohmos tag elhanyagolható.
Most jobb műszerrel mérve messze 1 uH alatt van valahol. Tehát hangfrekiken valóban jelentéktelen.
Pont azért vannak a szakemberek, hogy tudják hol mi mennyit számít.
Keserítettem más el lelkes barkácsolót, hogy a szovjet Signal zsebrádióba nem kell e legdrágább tantálkondi.
Mást meg, hogy a DVD tápjába nem frankó a 20 forintos bóvli aluelkó.
De sok kereskedő alkatrészeinél elérhető a gyári adatlapja pl. a kondiknak. Onnantól összevethetőek a típusok. Mindenki a szakértelme vagy a dilijei szerint dönt. Szerencsére van miből válogatni.
Ja, és hogyan mérjük azt a minőséget? Színusz átvitelével/torzítással? Négyszögjellel, meredekséggel és túllövéssel? Kéthanggal/dinamikával? A sávszélességet könnyű mérni, de szerintem minden mást nagyon nehéz, ez is a lényeghez tartozik, pedig nem az akarat hiányzik... (Bár a múltkori videón a tárgyakra ragasztott matricákon és állítólagos hatásukon nagyon röhögtem, de igazából megtalálták a kritikusabbak a _lehetséges_ magyarázatát a veszettül csillapítatlan teremben, ahol még az is számíthat a többieknek, ha valaki kinyitja a száját műsor közben... de talán még ez is túlzás.)
Tehát mégis van különbség az alkatrészek közt olyan paraméterekben, amik többnyire nincsenek dokumentálva, és a szakirodalom/szakértő tudja róluk, melyik működik jobban. Szerintem pont ezt mondtam. Hát, könnyebb lenne a dolgunk, ha zenehallgatásból adnának diplomát... mert így nehéz lesz egyezségre jutni, hogy milyen paraméterei számítanak egy alkatrésznek és milyenek nem.
Most elvileg hangfrekis cuccokról beszélünk - esetleg csak az RF alkalmazásoknál gondoltad így a fentieket, nem tudom. Vagy olyasminél, amin nem a hangminőség múlik, legalábbis nem úgy: pl. a Tayloe-detektoron sem mindegy, hogy milyen kondik lógnak, aztán jönnek a hangfrekis vagy alacsonyfrekis szűrők stb.
Számít-e egy-két század ohm itt-ott, keletkezik-e valamilyen nonlineáris torzítás az amúgy cseppet sem egyszerűen leírható valós alkatrészekben. Ilyen az is, hogy újabb megcsócsálható példát hozzak, mikor arról beszélnek, hogy a vastag kivezetésű, ilyen és ilyen elektrikumú kondikkal másképpen szól egy erősítő, mint a cérnavékony lábú, kicsit más felépítésűvel. Hallható vagy woodoo? Esetleg hallható-e egy egész erősítő hangján, ha egy-egy alkatrész cseréjével nem is, de az egészen, ha minden részlete egy bizonyos igénnyel van elkészítve. Nem véletlenül téma ez sok évtizede.
Így van. De minden nem szinuszos hang is felbontható nagyon sok szinuszos összetevőre. És fordítva.
Tiszta egyetlen szinusz az audió technikában inkább csak a mérés idejére van használatban. Esetleg ahogy Berci mondja, egy fuvola hangja az. Ráadásul az általában egy folyamatos hang, a való hangzásban pedig a dinamikának is döntő szerepe van.
Egy csak egyetlen szinuszt termelő erősítőt is könnyű építeni. Igen keveset mond a valódi hangzásáról. Mint egy autót felbakolt kerékkel egy állandó fordulaton járatni.
Normális helyen az alkatrész listában, szervizkönyvben leírja, hogy max. milyen ESR és hőtűrés kell. Ahol ez szempont. Itt konkrétan hangfrekis előfokról kérdezett az olvtárs.
Egyes ipari és pl. repülős berendezésben írja elő egy adott gyár adott part number-ű alkatrészét konkrétan. Mert avval van letesztelve, minősítve.
"Amíg az eszköz határértékén belül van, addig nem módosít a hangképen."
Talán az is keveredést okoz, hogy egy kapcsolásban pl. a kapacitáson meg a feszültségen kívül nem igazán adnak meg más követelményt, és ha pl. alacsony ESR-ű kondik kellenek, akkor inkább azt szokták mondani, hogy vedd meg, fiam, az X. Y. gyártó ilyen meg olyan sorozatú termékét, és nem a paramétereket emlegetik. Sok mindent tapasztaltam már én is, ami még bőven az ezotérián innen van.
Orosz rádióiránytű fémházas 2 db MP kondija egy trafóval 17 Hz-et állít elő. 2 db 470 nF-os van párhuzamosan. Egyetlen rádióban külső behatás nélkül (hermetikusan zárt doboz) pár hét alatt durván megnőtt a kapacitásuk. Az egyik 700, a másik 800 nF fölé. Az utolsó ellenőrzéskor pontos volt, néhány héttel később bejött javításra. Pedig Csernobil felett sem járt. Sokáig kuriózumként őriztem őket. Persze mire megtaláltam a hibát más minden mást kicseréltem. Hipersil kiöntött trafó, 2 db MP41 tranyó ellenütemben. Pár ellenállás. Odáig is sok szar kondit láttam, de megnőtt értékű nem volt közöttük.
Azért az egyszerű mezei kondik is tudnak meglepetést okozni:
A Hammond orgonáknál 92 tisztán szinuszos alaphangot állítanak elő és a játékos ezekből (maximum 8-ból) keveri ki a kívánt hangszínt. A tone generatorban (TG) tehát 92 darab epiciklois fogazású hangkerék forog. Ezek arról nevezetesek, hogy forgás közben a kerület bármely pontjának sugárirányú vetülete szinuszt ír le.
Hogy az esetleges torzításokat tovább csökkentsék, minden egyes hangszedő mögött egy hangolt, rezonáns illesztőtrafó van.
A trafó az adott hanghoz tartozó frekvenciára van hangolva. A hangoló kondenzátorok egységese 105 nF-osak, a frekvenciabeállítás a trafó menetszámával történik.
Ezek a metálpapír kondenzátorok 70 - 80 - 90 évvel ezelőtt kerültek beépítésre és "öregedésük" eredményeképp a hangszernek tompa fahangja lesz, a kimenő jelszintek lecsökkennek. A hangszedők feszültségét szkóppal nézve minden rendben van. Kiszedve egy metálpapír kondit, a mérés azt mutatja, hogy az eredetileg 105 nF-os kondi 200-280 nF értéket mutat és a tangens delta ezerszerese (!!!) az eredeti értéknek. Mi történhetett?
A hangszer (csöves) erősítője a TG alatt van, így ez folyamatosan melegíti a TG-t. Az évtizedek alatt a kondenzátorokból a paraffin kipárolog, a kondi zsugorodik, így a kapacitása drasztikusan megnő. A paraffin helyét viszont elfoglalja a környezeti vízpára, ettől ugrik meg a tangens delta.
A kondenzátorok cseréje modern kerámia vagy stiro kondikra és a hangszedők szintjének újrakalibrálása utána a hangszer olyan, mint az új...
Még egy érdekesség: ha az erősítő nem visz át legalább 50-60 kHz-ig akkor a hangszer továbbra is fahangú lesz, bár a TG által előállított legmagasabb frekvencia csak 5992 Hz! Ennek az oka a "key click", a billentyű lenyomásakor keletkező tranziens átvitelének hiánya...
