Ének száll a szélben Szent István királyról, kinek dicsősége nincs ma tőlünk távol, ő nagy, erős hittel nemzetet teremtett, értékként ránk hagyva a keresztény rendet,
Mégis megtörtént, hogy bölcs sámán és táltos, Koppány vére tapadt a négy vár fokához, dalolt az ősi hit egy utolsó lángot, majd elnyelte végleg a Holdvilág-árok...
Ma mi is így vagyunk, kicsit néha félünk, meddig tart nemzetünk, meddig élhet népünk? Hány fiatalnak kell más országba menni ahhoz, hogy életét el tudja kezdeni?
Talán egyszer büszke lesz, aki majd itt él, hisz a magyarságunk fontosabb mindennél, sok apró kis gyöngyszem vagyunk mi a láncban, együtt ünnepeljük Szent Istvánt egy táncban...
Váci Mihály verseit már fiatal koromban is szerettem. Iskolában ugyan nem tanították, de édesapám szerette a verseit. Általa ismerkedtem meg én is egy-két versével. Kicsit később kivettem a könyvtárból két verseskötetét, az egyik kötetének a címére máig emlékszem:" Eső a homokra" Nem csalódtam, igazán tetszettek a versei.
Amit feltettél kedves Bajkálifóka, nem ismertem. Vagy legalábbis nem emlékszem, hogy olvastam volna. De még az is lehet, hogy olvastam, de ez nem kifejezetten olyan verse, ami fiatal koromban megkapott volna. Akkor inkább a lelkesítő versei tetszettek. Az általad feltett versét szerintem idősebb korban jobban lehet értékelni. :)
Aki voltam, milyen messze van tőlem! S aki leszek, az már milyen közel. Már utolér, mellém lép, támogat, és átölel.
Biztatva suttogja: Ne félj! Valahogy majd csak megleszünk. Hiszen szívünk marad a régi, s ketten talán csak megőrizzük az eszünk. Az már milyen közel. Már utolér, mellém lép, támogat, és átölel.
Nemhogy nem haragszom, hanem nagyon-nagyon örülök neki Kedves Bajkálifóka, hogy feltetted ezeket a csodálatos képeket a szöveg illusztrációjaként. A szöveg a képekkel együtt fejti ki igazán a hatását. Köszönet érte!!!
Kérlek Benneteket, kattintsatok rá az alábbi linkre! Olyan élményben lesz részetek, ha megnézitek az ott található képeket és főleg videókat, amilyen nem sok adódik az életben. Sajnos csak szöveget tudok kimenteni a linkekből, de a kimentett szöveg már önmagában is nagyon érdekes.
A királylepke (Danaus plexippus) a bolygó egyik legfantasztikusabb, több generációs vándorútját járja be évről évre, mexikói telelője és az USA-Kanada területén lévő szaporodó helye közt, oda-vissza. 2022. máj. 24.
Érdekes világ
A természet egyik leghíresebb vándorlása a pompás királylepkéhez (Danaus plexippus) kötődik, a színpompás rovar hihetetlen utazásának rejtélyét néhány éve fejtették meg a kutatók. Ez az egyetlen rovar, amelyik ilyen hatalmas távolságot tesz meg. A pompás királylepke ugyanis az észak-amerikai Nagy-tavak térségében él: az Egyesült Államokban Minnesotától New York államig, Kanadában pedig Ontario államában található meg; a telet azonban több ezer kilométerre, Mexikó Michoacán államban, egy mindössze 155 négyzetkilométeres területen tölti.
A becslések szerint minden ősszel, illetve tavasszal körülbelül kétszázmillió lepke indul el a 3500–5000 kilométeres útra, amin több generációval korábbi elődei repültek legutóbb, mivel a lepkék életciklusa mindössze néhány hónap.
Az 1975-ben felfedezett telelőhelyet Mexikó 1986-ban természetvédelmi területté, majd az UNESCO 2006-ban bioszféra rezervátummá nyilvánította, nem sokkal később pedig a világörökség része lett.
Egy korábbi, a Cell Report című szaklapban publikált tanulmány rávilágított nem mindennapi vándorlásuk titkára: biológusok és matematikusok modellezték, hogy működik a rovar belső iránytűje a hosszú úton. A pompás királylepke hosszú vándorútját előre meghatározott, optimális útvonalon repüli: két hónap után érkeznek meg a közép-mexikói térségbe, miközben takarékosan bánnak az energiával és csak néhány jelre hagyatkoznak.
A bemenő jelek kizárólag a Napból érkeznek. Az egyik féle jel a Nap elhelyezkedése a horizonton, a másik az idő múlása, a kettőből áll össze a rovar belső iránytűje, amellyel egész nap képes délnek tartani – derült ki a tudósok vizsgálataiból, akik a belső iránytű bemenő jeleinek felderítése után elkészítette a rendszer szimulációs modelljét.
Ez egyrészt a csápoknak az idő múlását jelző “óraneuronjain”, másrészt a szemekben lévő idegeken alapul, amelyek a Nap pozícióját figyelik. A hálózatba beérkezik a kétféle jel, ezután a rendszer egyezteti őket, hogy jelezze, ha a rovar letért a helyes útról és korrekcióra van szükség.
A királylepke másik érdekessége, hogy a hernyója kizárólag selyemkóróféléket eszik, melyek erősen mérgezőek. A méreganyag a hernyóra nincs hatással, azonban beépül az abból kifejlődő lepke testébe, ezzel védettséget adva neki.
A Föld leghidegebb lakott településén, a szibériai Ojmjakonban, a múlt héten mínusz 60 fokot mértek. Ez már elég hideg volt ahhoz, hogy két napra bezárják az iskolát, így szerdán és csütörtökön otthon maradhattak a gyerekek.
Hogy mennyire megszokott errefelé ez a számunkra elképzelhetetlen, csontig hatoló hideg, azt jól példázzák az iskolai szabályok: amíg mínusz 55 foknál enyhébb az idő, az idősebb diákok nem mentesülhetnek az iskolalátogatás alól, és a 7 és 14 év közötti gyerekek esetében is csak egy kicsit megengedőbbek: náluk mínusz 53 fok ez a határ.
A faluban minden ház fából épült, mert ez az egyetlen építőanyag, ami kibírja a 100 fokos hőingadozást. Ojmjakon Szibériában, Jakutföldön fekszik, az Ingyigirka-folyó partján. Bár az egész régióra jellemző a farkasordító hideg, ez a falu még inkább ki van téve a jeges időjárásnak, mivel egy völgyben fekszik, ahol könnyen megül a hideg.
A tél leghidegebb napjain Zoomon történik az oktatás, és bár ilyenkor nem sokan kívánkoznak a szabadba, az időjárás épp ideális egy helyi specialitású tűzijáték-bemutatóhoz. Azért nevezzük helyi specialitásnak, mert csak mínusz 35 fok alatt működik, viszont ha ez a tényező adott, akkor mindössze egy bögre forró víz kell hozzá.
És hogy mi mást csinálnak az ojmjakoniak ilyen időben? Például fürdőznek a szabadban! A Siberian Times pár napja a Twitter-oldalán osztott meg egy videót arról, ahogy néhány helyi lakos a mínusz 57 fokban megmártózik a falu mellett lévő forrásban. Mivel ez egy meleg vizű forrás, a hőmérséklete télen is 1-2 Celsius fokos, ami a levegőhöz képest szinte már kellemesnek hathat.
De azért persze a leghidegebb napokon jobb minél kevesebb időt tölteni a szabadban, nemcsak azért, mert kellemetlen, hanem mert veszélyes is lehet odakint. És mivel az öltözködés is elég macerás, több percig eltart, amíg a számos réteget magukra veszik, ezért az órák szünetében a diákok inkább bent játszanak az épületben.
A Föld leghidegebb falvában a természetes smink dívik. Ebben az időben a pára pár perc alatt ráfagy a szempillákra, amit egy Instagram-poszt tanúsága szerint nagyon is csinosnak tartanak a helyiek.
Bár az itt valaha mért leghidegebb hőmérséklet mínusz 67,7 fok volt, a decemberi átlaghőmérséklet is épp eléggé kíméletlen: mínusz 44 fok körül mozog. Ebben a hidegben a legegyszerűbb dolgok is nehézséget okoznak, de akik itt élnek, megszokták már a viszontagságokat, és kialakították a túlélés trükkjeit. Decemberben 10 óra körül kel fel a nap, így még bőven sötét van, amikor megszólal az ébresztőóra. Egy átlagos reggel sok házban úgy kezdődik, hogy a folyóról hozott jégtömböt felteszik a fatüzelésű kemencére melegedni, hogy legyen mosdóvizük.
A legtöbb helyen ugyanis nincsenek vízvezetékek, mert azok elfagynának a földben. Ez egyben azt is jelenti, hogy a toalett is a házon kívül kapott helyet. A házakat általában 20 fokra fűtik fel, így ha odakint mínusz 50 fok van, akkor az ember első reggeli útja rögtön egy 70 fokos hőingadozással indul.
A fagyra érzékeny autók helyett itt praktikusabb a rénszarvasszán.
Ha már a hőingadozásnál tartunk, nyaranta előfordul, hogy 30 Celsius fok fölé emelkedik a hőmérséklet, így a tél és a nyár közötti különbség akár 100 fok is lehet. Az egyetlen építőanyag, ami ezt képes kibírni, az a fa, így a falu minden háza és az 1932-ből származó iskola is fából épült. De a fának is megvannak a korlátai. Például érzékeny a levegő nedvességére, ezért a nedves ruhákat nem szabad bevinni a fagerendás házakba, még a leghidegebb időben is tanácsos a szabadban teregetni.
A helyiek jórészt állattenyésztésből és halászatból élnek. A lékhalászok dolgát megkönnyíti, hogy a 0 fokos vízből kihalászott hal a szabad levegőn azon nyomban megfagy, és pont úgy néz ki, mint amikor mi otthon elővesszük a mélyhűtőből. Természetesen a zöldség és a gyümölcs sem terem meg itt, ezért a piacon többnyire halat és húst árulnak.
Főleg halat és húst árulnak a helyi piacon.
A zord idő az autóknak sem tesz jót, így akinek van, annak fűtött garázsban kell tartania, különben félő, hogy nem lehet beindítani a motort. De az autó Jakutföldön egyébként is újkeletű dolog, és az itt élő emberek mindig a fagyra érzékeny technológiától független, természetes erőforrásokra támaszkodtak. A rénszarvas fontos része az életüknek: nemcsak zsírban gazdag ételnek számít, de jó szánhúzó is, és ahol nincsenek autók, ott közlekedésre is használják őket.
Mink volnánk hát a foltozott irhájú hirhedt zsoldosok, kiknek egészen egyremegy, hogy völgybe, avagy hegyre megy, parasztra, úrra, papra megy, bitóra vagy csak babra megy. Háltunk már puszta ég alatt, füvet kaszáltunk jég alatt, láttunk Brédában lángokat s űztünk tízéves lányokat, mert mink vagyunk a foltozott irhájú német zsoldosok.
Láttatok zsenge gyermeket, akit a strázsa kergetett? Így verbuváltak minket is, kaptunk páncélt és inget is, korbáccsal vert a hadnagyunk, így nőttünk fel s most itt vagyunk, nem kímélünk férfit, se nőt, falhoz kenjük a csecsemőt és elfoglaljuk ágyadat, aztán rád gyújtjuk házadat, mert mink vagyunk a foltozott irhájú német zsoldosok.
Kiirtottunk már hét megyét, s megmásztuk Róma hét hegyét, kullogtunk őszi sáron át, vérfürdőt vettünk nyáron át, úsztunk már téli réteken s patkánymód át a Weseren, izzadtunk lenn a Pó megett,
s hörböltünk szomjan hólevet, ettünk sáskát, döglött lovat, s hallottunk szörnyű átkokat, mert mink vagyunk a foltozott irhájú német zsoldosok.
Nem ismerünk apát, anyát, kivágunk minden almafát, megmérgezzük a kútvizet, s azt szolgáljuk, ki megfizet, annyit se mondunk: jónapot, s kinyitjuk a hordó-csapot, széthordjuk ingóságodat, kurvának visszük lányodat, s ha nem mondod, hogy: köszönöm lebunkózunk a küszöbön, mert mink vagyunk a foltozott irhájú német zsoldosok.
S ha egyszer majd megvénülünk és lócákon hülyén ülünk, s lábunkat köszvény marja már, s nehéz lesz Frundsberg kardja már: obsitba küld a hadnagyunk és várról várra baktatunk, s azt lessük, hogy a szeretet hol nyes egy darab kenyeret, s így érünk oda, hol az út végén azt kérdi Belzebúb: hol jönnek már a foltozott irhájú német zsoldosok?
Itt jönnek már a foltozott irhájú hirhedt zsoldosok, kiknek egészen egyremegy…
(Elölről)
Budapest, 1937
Még mielőtt Mester tudósai nekiláttak volna a munkának, a sejtés már beigazolódott.
csak a 6. Versszakot másolom be, mivel digitális oldalon van- a másolásnál nem jelenik meg vers formájában….
búcsúzom, bajtársak – nem tábornagyok, büszkék s kitüntetéssel cifrák,kiket küldöttség vár és kiknek nevét naponta az újságok megírják –de ti, kik cipeltétek a géppuskát s az ágyút, a kondért és az ásót,meg a tisztek cókmókját – s a harcban mégse náluk kerestetek tanácsot,kik kúsztatok a sárban és mézgás verejtéktek a szemetekbe csorgott,s a dzsungel mocsarába, s kik nem kértetek minden ellenség után ordót,ó névtelen bajtársak! kik állig érő vízben értétek el Táráwátmíg géppuskák vadásztak rátok s a zátonyoknál felfordultak a bárkák,kik Iwo Jima kénes poklára kerültetek, akik Guadalcanalonküszködtetek a lázzal s a lesipuskásokkal a pálmakoronákon,kik úsztatok Manila öblén, az Irrawaddin, a Japán tenger árjánés Csing-taunál a Sárgán, hol cápák játszadoztak bokátokért fogócskát,ó névtelen bajtársak! kik tréfálva s dalolva szálltatok nagy vizekres a kedvesek képével ugortatok a partra, szigetre és szigetre,akik zsebrádióval és villanyborotvával járkáltatok ott távols meghaltatok szerényen, nem csaptatok nagy cécót a földi elmúlásból,kiket Száipán korállja takar vagy Luzon lösze s Új Guinea agyagja,akik a Himalája szikláinak röpülve törtetek száz darabra,ó tengerészpilóták, kiket roncs gépetekkel temettek el a vízbe,kik vulkánba estetek, ti, akik ott pihentek tengerben, földben, tűzben,kik sehol sem pihentek és nem látjátok többé a Fő utcát, a szépet,a Broadwayt meg a kedvest – most búcsút mondok néktek.S tinéktek, ti vidámak, kik újra otthon éltek és így tudtok feledni,kik dolgoztok, autóztok, fürdőztök és halásztok, kiknek nem történt semmi –ó Amerika, boldog, ó Amerika, ifjú,
!!!! -Ó Amerika melyhez a föld, ahová megyek, hőbörgő gyötrelem lesz,rút omladék, penészes rom, Patkányok tanyája,dühöngő félbolondok s megszálltak ispotálya,hol hosszabb a fenekvés és rövidebb az élet –ó Amerika, boldog, ó Amerika, ifjú, most búcsút mondok néked.
Szia! Azt már Mester a kezdetek kezdetén megmondta, hogy a teremtett világegyetemben minden összefügg mindennel. Tehát ha elfogadjuk ezt a megállapítását, akkor semmin sem lehet csodálkozni, hiszen bármilyen két szót leírunk nem kell sok lépés hozzá, hogy valamilyen összefüggést találjunk közöttük. Biztos vagyok benne ha keresnék még sok-sok költőtől találnék ehhez a témakörhöz illő verset.
Most kipróbálom. Legyen a két szó: patkányok és Faludy György. Eredmény közlése a holnapi nap folyamán várható. Addig csillagfényest és jó pihenést kívánok!
Te jó ég! A patkányok emlegetésétől milyen magas régiókba jutottunk! Többek között néha ezért is szeretek itt a fórumon kommunikálni. Dsida Jenőt is megihlette a hammelni legenda, ez is egy nagyon jó verse. Köszönöm!
Jajgató, szürke alkonyat tereng. A hammelni furulyás legendáját idézem és megirígylem őt.
Mert e városra is rászakadt az átok. Patkányok hemzsegnek a kertben, az uccán. Megemésztik a kamrákba-gyűjtött életet. Gond-patkányok, szegénység-patkányok, bánat-patkányok, bűn-patkányok, betegség-patkányok és halál-patkányok rondítanak be mindent feketére. Nem lehet lépni tőlük. Felkúsznak az alvó ágya-fejére s ajkába harapnak. S az emberek meghalnak, vagy megőrülnek.
Előkotornám, megríkatnám kicsi furulyámat varázslatosan, szomorúan, szépen. Ameddig szem ellát a nagy mezőn, körém sötétlene népem átka, milliárd patkány. Megindulnék lassú lépésben, egyre furulyázva, valamerre az üveghegyeken túlra. S a világ nyomora mind az enyém lenne s úgy hömpölyögne cincogva, visongva, jajongva velem mint bűzös-fekete, végtelen árvíz.
És hátam mögött, messze felvonnák a lobogókat, piros tüzeket gyújtanának az estben s felharsanna az öröm rivalgása.
Nagyon tetszik, ahogy a különféle témákhoz kapcsolódni tudsz a versekkel. A legutoljára feltett versed sem lehet véletlen. Lám, tele van megszemélyesítésekkel, az egész vers tulajdonképpen az, mégis érdekes és mondanivalója is van.
Talán eddig nem derült ki, de nem a megszemélyesítések ellen vagyok a versekben, hanem azzal, hogy csak attól még nem lesz jó és szép egy vers, ha gyakran alkalmazzák azokat. Egy jó vershez több minden kell.
Az órák című vers nagyon egyedi, ahogy a költő egy óra-családot igyekszik bemutatni azzal, hogy a fel és lemenőket megszemélyesíti. Tetszik a párhuzam, ahogy a legidősebb óra-személyt a legrégebbi órához hasonlítja, majd ahogy következnek az óra-utódok, úgy fejlődnek az órák. Egy kicsit zavart a versben az, hogy nem minden versszaka optimista kicsengésű, mivel én erre számítottam az órák fejlődésével. A vekker és a karóra kilóg a sorból Tekintettel arra, hogy a költő személyes tulajdonságokkal ruházza fel az órákat, a vekkert még akként értelmeztem, hogy az anyáknak kell a legtöbb mindennel megbirkózni egy családban, ezért reggelente fáradtan ébrednek. De az utolsó versszakot már nem tudtam hova tenni, míg el nem olvastam a vers elemzését.
„Az óracsalád negyedik nemzedékéhez tartozó karóra személyes hangon mondja el családja történetét, felmenőiről és utódairól szeretettel és rajongással beszél. Dalszerű megszólalásának jellegzetessége a múlthoz, illetve az ősökhöz való vonzódás, hangjában nosztalgia érződik letűnt korok, családtagok és elvesztett személyi értékek iránt. Ez a legutolsó versszak olvasásakor derül ki igazán: a modern korral, a divattal, az új óratípusokkal megváltozik az időmérő eszközök karaktere.”
Így lett számomra „gömbölyű”, azaz érthető a vers teljes egészében. Nem szégyellem, hogy első olvasásra nem értettem, mert az igazán jó versek néha mélyebb értelmet is hordozhatnak magukban, amit nem mindig könnyű észrevenni.
Köszöntelek Kedves Bajkálifóka, és köszönöm a témához tett verset, képet és történetet, melyet nem ismertem, bár hallottam róla.
Érdekes, hogy mennyi-mennyi változata van ennek a történetnek. "Az erről szóló első feljegyzés a XV. századból került elő, eszerint az eset 1284. július 24-én történt." Az 1400-as években kevés volt az iskolázott ember, többségük írni, olvasni sem tudott. Az értelmiség leginkább a papokra, szerzetesekre, egyházi személyekre korlátozódott .Az átlagemberek közül sokan hittek még a csodákban és a misztikus dolgokban is. Úgy gondolom, némi valóság alapja azért lehetett a történek, ezek pedig a rengeteg patkány, melyek elterjedhettek a városban. Közrejátszhatott ebben több körülmény is. Ahogy utána néztem, a város a Weser folyó partján alakult ki , és fontos kereskedelmi központtá nőtte ki magát Vonzotta a kereskedőket és a kézműveseket. Ugyancsak ebben az időszakban jöttek létre a fogadók, ahol az utazók megpihenhettek. Talán a nyitott csatornák, a szennyvíz nem megfelelő elvezetése, vagy a hajókon behurcolt rágcsálók vezethettek a patkányok elterjedéséhez. Akárhogy is történt, volt valaki (talán szerzetes) aki mindezt feljegyezte. Ha valóban mindez megtörtént, (mármint a patkányok elterjedése), a rejtély számomra az, hogyan, mi módon pusztulhatott ki a sok patkány, Mint ahogy annak az embernek is rejtély lehetett, aki erről az esetről a 15. században írt. Ezért kitalált egy történetet. Még azt is el tudom képzelni, hogy több gyerek tűnhetett el azokban az időkben. A régi időkben, amikor nem volt születés szabályozás, sok gyermeket szültek az asszonyok. A gyerekek mozgását nem tudták mindig ellenőrizni, néha a valamivel nagyobb gyerekre bízták a kisebbeket. Egy nyüzsgő városban szabadon kószálhattak sokszor, ahol mindenféle ember megfordult. Így aztán valaki összekapcsolhatta a történetében a hamelni patkányfogót az eltűnt gyermekekkel. Aztán mindenki hozzátett valamit a történethez, ki ezt, ki azt. Nyilván sokan hittek is benne azokban az időkben, amikor még csak keveset tudott a világról egy átlagember.
Mindenesetre ezek a történetek a mai napig tovább élnek, és beépültek a város történetébe is, mely a turizmusra is pozitív hatással van.
Még egyszer köszönöm az információkat Bajkálifóka, érdeklődéssel néztem utána.
Történt egyszer, hogy 1284-ben a német Hamelnben rendkívül elszaporodtak a patkányok. Miután semmi nem használt, a polgármester végső elkeseredésében közhírré tette, hogy jutalmat kap, aki segít megoldást találni a problémájukra. Végül felbukkant egy színes köpönyeges férfi, aki azt állította, hogy ő tudja, mi a teendő. Miután megegyeztek az árban, a fiatal ismeretlen munkához látott:
mindenki döbbenetére nem mérget vagy csapdát hozott magával, hanem egy szál furulyát, és játéka nyomán, ahogy fújta a hangszert, tömegével sorakoztak mögötte a rágcsálók. A zenész szép lassan dalolva elgyalogolt a Weser folyóhoz, a patkányok pedig ott masíroztak a lába nyomában. Végül az összes kártevőt vízbe ölte ezzel a furcsa, de kétségkívül hatékony módszerrel.
A városvezetés mégsem volt hajlandó őt kifizetni, ahogyan előzetesen megállapodtak, ezért az idegen visszatért következő nap is a városba furulyázni egy kicsit, csak ezúttal nem a patkányok, hanem a helybéli gyermekek követték őt. A kígyózó kölyöksort egy hegy lábához vezette, majd az ott feltáruló kapu szőrén-szálán elnyelte Hameln összes kiskorúját.
A legenda szerint aznap 130 gyermek tűnt el nyomtalanul, csak egy maradt életben, egy sánta kisfiú, aki lemaradt a többiektől.
A Grimm testvérek, Robert Browning és Johann Wolfgang Goethe éppúgy feldolgozta a misztikus sztorit, mint a Pink Floyd és a Jethro Tull zenekarok. A magyar irodalomba többek között Szerb Antal – mindössze 18 évesen írt – mesejátékával és Reményik Sándor verse nyomán szivárgott be a sztori, amelyet sokan tényszerű krónikának vélnek. Hamelnben máig tiltottak az utcazenészek, és a kisváros tele van korabeli, a furulyás patkányfogóról szóló rajzokkal és írásokkal (no meg eladható furulyás-bóvlikkal). De vajon az elsőre hihetetlen történetnek van bármi igazságtartalma?
Az erről szóló első feljegyzés a XV. századból került elő, eszerint az eset 1284. július 24-én történt. A történészek egy része a pestist sejti a szörnyűségek hátterében. Ezen elképzelés szerint a halálos kórt terjesztő patkányok előjöttek a rejtekhelyeikből, és az utcán pusztultak el, megfertőzve az embereket, főleg a gyengébb immunrendszerű, sérülékenyebb gyermekeket. Ugyanakkor a pestis az állítólagos tömeggyilkosság után hatvan évvel később jelent csak meg Európában. Más szakértők szerint az egykori ábrázolások egyszerűen csak szimbolikusak:
