Sokat emlegetjük Einsteint itt a fórumon. De tudjuk-e, hogy ki volt valójában Einstein? Ismerjük-e az életútját? Tudjuk-e hogyan érte el meghökkentő tudományos eredményeit?
A különböző irányokból jövő fénysugarak, illetve a lencse különböző pontjain megtörő sugarak elvileg különböző sebességgel lépnének ki a lencséből - ha Newton-nak igaza lett volna.
Ez igaz, itt kezdett kiderülni Newton részecskeelméletének tarthatatlansága.
De azután sok más ok miatt is bukásra volt ítélve.
Az egyik legfontosabb megfigyelés az, hogy a fény sebessége nem függ a fény kibocsátó fényforrás mozgásától. Csakis a fényközeg tulajdonságaitól, ami a hullámtermészetet bizonyítja.
Ha a fény részecskékből állna, akkor viszont a mozgó fényforrás sebessége hozzáadódna a fény sebességéhez. Ez a tény azonnal megbuktatja a fény részecsketermészetét, így a fotonelméletet is.
Mégis a "modern" fizikusok a fotonokat nyomják mind a mai napig.
Mikor veszik már észre, hogy fotonok nem léteznek?
Einstein átvette Newtontól a fényrészecskék ötletét, amelyet később fotonnak neveztek el.
De még Newtonnál volt benne értelem, ha helytelen volt is. Ő tömeggel rendelkező apró színes golyócskáknak tekintette a fényrészecskéket.
Einstein átvette a részecske tulajdonságot, de jól összekuszálta. Kitalálta, hogy nyugalmi tömege nincs a a fényrészecskéknek, de mivel fénysebességgel mozognak, mégiscsak tömeget képviselnek.
Másrészt viszont azt mondta, hogy nyugalom nem létezik, mert a mozgás (és a nyugalom is) relatív, vagyis viszonyítás kérdése.
De akkor mit jelent a "nyugalmi tömeg", ha nyugalom nem létezik?
A relativitáselmélet tele van ilyen értelmetlen fogalmakkal.
"There are five other locations around a planet’s orbit where the gravitational forces and the orbital motion of the spacecraft, Sun and planet interact to create a stable location from which to make observations. These points are known as Lagrangian or ‘L’ points, after the 18th century Italian astronomer and mathematician Joseph-Louis Lagrange (born Giuseppe Luigi Lagrancia)."
"A spacecraft at L1, L2, or L3 is ‘meta-stable’, like a ball sitting on top of a hill. A little push or bump and it starts moving away, so a spacecraft must use frequent rocket firings to stay in so-called 'halo orbits' around the Lagrangian point."
"As seen from the Sun, the L4 and L5 points lie at 60 degrees ahead of and behind Earth, close to its orbit. Unlike the other Lagrange points, L4 and L5 are resistant to gravitational perturbations. Because of this stability, objects such as dust and asteroids tend to accumulate in these regions. At L4 or L5, a spacecraft is truly stable, like a ball in a large bowl. When gently pulled out of place, it orbits the Lagrange point without drifting away."
Nem egészen. :(
- * -
Although the L4 and L5 points are found at the top of a "hill", as in the effective potential contour plot above, they are nonetheless stable. The reason for the stability is a second-order effect: as a body moves away from the exact Lagrange position, Coriolis acceleration (which depends on the velocity of an orbiting object and cannot be modeled as a contour map) curves the trajectory into a path around (rather than away from) the point. Because the source of stability is the Coriolis force, the resulting orbits can be stable, but generally are not planar, but "three-dimensional": they lie on a warped surface intersecting the ecliptic plane. The kidney-shaped orbits typically shown nested around L4 and L5 are the projections of the orbits on a plane (e.g. the ecliptic) and not the full 3-D orbits.
Vagyis hiába keresem ezeknek a pontoknak a virtuális tömegét. A jelenség dinamikus.
Ettől függetlenül lehet(ne) beszélni dinamikus eredetű sötét tömegről.
"Heaviside functions are often called step functions."
Unit step function?
Egységugrásról természetesen hallottam, csak nem mondták meg a feltaláló nevét.
Bohr állítólag falfirkát követett el: "Natura non facit saltus."
(Habár a tankönyvemből az kimaradt, hogy rögtön utána valószínűleg át is húzta.)
When the old adage 'Natura non facit saltus' is used as a basis for criticism of quantum theory, we can reply that certainly our knowledge can change suddenly and that this fact justifies the use of the term 'quantum jump'.
(Persze ezt úgy is mondták, hogy a mennyiség átcsapása minőségbe. (Hány atom kell ahhoz, hogy már gázrl beszélhessünk? Legyen hőmérséklete és nyomása?))
Na és ez hogyan tesz helyre bármit is?
A geometriai optika csak közelítés, Maxwell nem engedi, hogy a fénysugarat ollval hirtelen elvágjuk.
Sem hosszában, sem keresztben.
Érdekes módon az érdekesség nem Ptolemaiosz köreinek középpontjában van, hanem a Lagrange-pontokban.
Az olyan ideális objektumok, mint a periodikus függvények, a dirac delták, vagy az olyan ideális függvényoperációk, mint a deriváltak, gradiensek, divergenciák, stb.-k mind nagyon hasznos eszközök, nélkülük sokkal nehézkesebb lenne minden számolás és gondolkodás.
Érdekes módon ezeknek a periodikus függvényeknek a szuperpozíciói alkották 2 dimenzióban Ptolemaiosz egymáson legördülő köreit. Sokat tűnődtem ezen, mert sem általánosban, sem a középiskolában nem magyarázták meg, hogy mire támaszkodik. De még az egyetemen sem mondták meg, pedig ott már matematikailag meg volt alapozva a Fourier-sor.
Newton mégis túllépett ezen a kinematikai ad hoc leíráson. Mérvadó vélemények szerint előreléps volt. Nicht wahr?
Ha egy táguló gömbhullámból kivágsz egy szűk térszög-tartományt, akkor kapsz egy vékony fénysugarat, amelynek a hullámfrontját síkhullámmal lehet közelíteni. Ebben semmi újdonság nincs.
Az én fényelméletem szerint az atomok minden irányban sugározzák a fényt, így a fény gömbhullám formájában keletkezik. Ennek egy szűk tartománya a fénysugár.
Mivel az atom nem folyamatosan sugároz, hanem szaggatottan, így egy atom által keltett fényhullám sem folyamatos, hanem méteres hosszúságú hullámszakaszokból áll. Persze egy fényforrás sok-sok atomból áll, ezért a különálló hullámszakaszok egy látszólag folyamatos fénysugárrá állnak össze.
Ezt a verziót erősíti meg a Selényi kísérlet, amely igazolja, hogy a fény minden irányban, gömbhullám formájában terjed szét. A szakaszosságot pedig Bohr atommodellje bizonyítja, amely ugyan továbbfejlődött a megjelenése óta, de a fény szakaszossága mindmáig érvényes maradt.
Az energiaadagokat a fényhullám-szakaszok szállítják, ami kompatibilis Planck felismerésével is.
Az olyan ideális objektumok, mint a periodikus függvények, a dirac delták, vagy az olyan ideális függvényoperációk, mint a deriváltak, gradiensek, divergenciák, stb.-k mind nagyon hasznos eszközök, nélkülük sokkal nehézkesebb lenne minden számolás és gondolkodás.
Te ezt aligha tudod reálisan megítélni, hisz rendszeresen látjuk, hogyan buksz el rendszeresen egészen egyszerű általános iskolai szintű mechanikai feladatokon is, miközben folyton azzal áltatod magad, hogy neked micsoda kifinomult meglátásaid vannak. Aztán amikor végképp lelepleződsz, a számunkra teljesen ismeretlen kollégáidat kezded el áztatni. Akik persze védekezni se tudnak ez ellen.
Nem gondolod, hogy ez egy alávaló viselkedés?
Azon túl, hogy ostoba is.
Amit te is tudsz, ezért menekülsz ki minden nickedből.
De hát ez annyira infantilis megoldás, mint amikor a kisgyerekek szégyenükben ágy alá bújnak!
Ezzel természetesen kiderült az is, hogy az ap(+)ap(-) nem valamiféle normálás.
Csak az egyszerűbb esetet ismerem, ahol n betöltöttséghez a nevezőbe jön egy gyökös tag. Lie-algebra.
Nekem soha semmi problémám nem volt a Fourier sorfejtésekkel, annak ellenére, hogy végtelen hosszú hullámokkal dolgoznak.
Egyszerű transzformációval felbonthatod akár Dirac-deltákra is. Azok sem léteznek.
Khmm. Összerakott kvarcórák nem keletkeznek az űrben - mondta két évtizeddel ezelőtt a mindentudás egyik előadója. Fel lehetne bontani a fényt ilyen kvarcórák szuperpozíciójára is. ;)
De nem csak a hosszával van bajom.
Közelítsük meg úgy a dolgot: mennyire tudjuk fókuszálni a fényt?
Mennyire vékony nyalábot lehet előállítani?
(Valahol GÁ azt írta, hogy síkhullámok valójában nem léteznek.)
Szóval ez egy elegáncsos közelítés, de a valóság nem ilyen.
