A film egy remekmű, úgy látszik Te anélkül mondasz véleményt, hogy láttad volna. A díjakról meg annyit, hogy az nem mindig méri valakinek vagy valaminek a nagyságát. Jó Példa, hogy Eötvös Lóránd, Teller Ede, Szilárd Leó nem kapott Nobel díjat, pedig azt hiszem vitán felül megérdemelték volna.
Úgy látszik halivúd nem hiszi, hogy a xx. száad kérdései a XXI. század kérdései is volnának. Ma már jó lenne, ha saját identitásunk vállalása nem járna mindazzal, ami járt Sonnenseinék idejében.
Bízzunk benne, hogy ma már bárki lehet, egyszerre magyar és egyszerre zsidó és nem kell választania a kettő között.
Jól esne ha halivúd jó lenne az előrelátásban és jól látná azt, hogy a XXI. században mindannyiunk méltósságát és tartását, nem XX. száadi közegben és XX. századi módon bizonyíthatjuk, s mindazt amit az elmúlt százazdban tettek egyesek gyökereik vállalásával és emberi tartásuk bizonyításával, arra e században már nem lesz mód, mert nem lesz rá szükség.
Ezen én egy percig sem csodálkozom. :-) Csak azt nem értem halivúd miért nem díjazza, mikor úgy igyekezett szegény, hogy minden kötelező előírásnak megfeleljen, pénzt is kapott rá - hol csúszhatott el, milyen banánhéjon?
Ja, és még valami kedves Triznyák betegem, az általad kifogásolt gondolatsor nem az én agyszüleményem, hanem Landeszmantól származik, ami valahogy így hangzott eredetiben: "Ha elvennénk a magyar kultúrából amit a zsidók tettek hozzá, nem maradna más, csak fütyülős barack és bőgatya". Ugye nem haragszol ha én ezt a tréfa kedvéért kissé átfogalmaztam?
Csapda volt ez a javából, kiváncsi voltam mennyire tolerálod Landeszman rabbit. Úgy látom enyhén szólva nem nagyon kedveled a gondolatait.
Sajnos további tolerancia tréningre kell hogy utasítsalak Triznyák. Remélem nem haragszol, de be kell látnod hogy egyelőre még elégtelen a tolerancia képességed.
Olyan ismerős a stílusod, mintha már kezeltelek volna régebben. Sajnálom hogy rosszul értelmezed soraimat, hozzád hasonlóan a nácizmus elleni harc élharcosa vagyok, de nem csak büntetni akarom a szegény megtévedt jobbosokat, hanem jobb belátásra téríteni.
A filmben szereplő nép ősei is követtek el nagy genocídiumokat régen, ugye tudod mire emlékeznek purin ünnepkor? Segítek ha nem tudnád, egy előttük élt nép kiirtására. Persze ők ezt nagy győzelemként tartják számon.
Érdekes lenne erről a háborúról filmet készíteni. Mert az abban kipusztított nép is értékes emberekből állhatott, róluk is meg kellene emlékeznünk. Rég volt, de akkor is.
Ezt csak azért mondtam el, mert az emberek nem teljesen hülyék. Pénzzel vagy erőszakkal átmenetileg meg lehet őket győzni egy eszme nagyságáról, de történelmi távlatokban csak az egyenlő bánásmód lehet sikeres alternatíva.
Próbálkozhatok itt is? :-))
Bár ami a vélemények (külhoni) összefoglalását illeti ez is jónak tűnik...
Abban viszont igazad van, hogy "..eldurvult itt a helyzet..."
Látom nagyon eldurvult itt a helyzet.
Ha visszatérünk a filmehez akkor ajánlom mindenkinek ezt a helyet:
http://us.imdb.com/CommentsShow?145503
ahol külföldi nézők véleményeit is megismerhetitek a filmről. Ez is elég tanulságos.
Békét nektek
Ez a beírás ferdült lélekre vall, alattomos, mert fel akarja gerjeszteni egyes beírók indulat.
Ilyen rosszindulattal itt még nem találkoztam.
Csak az a szerencse, hogy pár naiv kiscserkészt tudtál csak megtéveszteni, a többiek átláttak rajtad.
Az emberiség alja vagy. Magam részéről észre se veszlek többé.
Az Index legpiszkosabb trükkjét próbáltad elsütni,
becstelen, hazug vagy.
1. Fogalmam sincs, mire célzol (tudod, my IQ<95), ezt a toleranciatrénert életemben nem láttam még, ez az első hozzászólása, amit olvastam, és nem tetszett. Lehet, hogy ő vicces fiú, meg jó fej, de sokan vagyunk, akiknek nincs idejük/kedvük végignézni egy-egy nick többi hozzászólását is, így amit írtam, az arra az egy hozzászólásra értettem.
2. Be akarom fejezni a veled való vitát is, mert most éppen 850.000,- forintot próbálok behajtani valakin, és ez eléggé idegesít, nem kell plusz feszültség
...amit te egyből megértettél, hiszen három nyelven is beszélsz, mint tudjuk.
Jé, már megint hozzámszóltál ? Pedig nekem 95 alatt van az IQ-m, olyanokkal te nem beszélsz...:))
Egyébként ilyen alapon a MIÉP is csak egy provokátor, őket is mentegetheted.
Ez itt egy fórum, és minden hozzászólásnak (hacsak nem úgy kezdődik, hogy "Emberek, én csak provokálok, ne vegyetek komolyan") súlya van. Uszít, ellentéteket szít. Pont mint a neonácik. Úgyhogy kár emögé takarózni.
A film egyoldalu tömeny realitas ugyebar. Ilyen filmet barmelyik rokonomrol lehetett volna kesziteni akik nem zsido szarmazasuak voltak, mert Magyarorszagon nem CSAK a zsido szarmazasu emberek szenvedtek!!!
Bar egy evszazadot igyekszik atölelni de olyan nemzeti sorscsapast amely annak idejen mindenkit ( a zsido magyarokat is) megmozgatott ,Trianont a film nem targyalja , elcsusztatja .
Ja igen , Hollywoodba keszült az alkotas ide a sikerhez kell egy jo tema:
- zsidosag szenvedese es
neutralis politikai bbeallitottsag Trianon kerdeseben.
Kedves Tolerancia tréner,
Bár magam is gyakran vitatkozom azokkal akikkel te, mégis azt kell mondjam, semmivel nem vagy jobb náluk. Ők zsidóznak, te magyarozol.
Ez a film pont arról szól, hogy zsidó létedre is vallhatod magad magyarnak. A legeslegnagyobb butaság, amit a te helyzetedben tenni lehet az, hogy szembeállítasz valamit, ami nem szabad, hogy szemben álljon egymással.
Ugyanúgy megkülönbözteted a magyarságot a zsidóságtól mint a legszélsőségesebb jobboldaliak, csak te a másik oldalról teszed ezt.Semmivel sem vagy jobb náluk
Az ilyen beköpések többet ártanak mint öt náci együttesen. Egyébként sem vitatja senki, hogy a zsidó származású emberek élen járnak a tudomány, illetve a kultúra területén. De aki ezt a magyarok szemére veti, nem sokkal jobb a fajelmélet hű követőinél. Pontosabban, maga is vallja az eszmét. Csak a másik oldalon.
Egyébként, ha már felvetetted, áruld el, szerinted mennyi úgymond "nemzsidó" értéket adtunk a világnak ?
És mennyit a szlovákok ?
És mennyit a románok ?
És mennyit a dánok ?
Végre valaki fellebbenti a titkot, érzelmek helyet kőkemény adatokkal szolgál.
Az önazonosság kérdése csak azoknak a legfontosabb, akiknek nincs. Lásd: Sonnenheim
Nagyon tévedsz, mert van. Pont nekik van leginkább, méghozzá több mint ötezer éves. Én a helyedben inkább azon gondolkoznék el, milyen értékeket mutattak fel a magyarok, amik nem a zsidók segítségével jöttek létre. Mert elárulhatom, kevés ilyen volt.
Elhiszem, hogy benned tobzódik az önazonosság és nagyon megtisztelnél vele ha elmondanád, hogy az számodra mit jelent?
Ugyanakkor már ne is haragudj de szerintem fogalmad sem volt arról, amiről ez a film szólt.
Ha volna róla fogalmad nem büszkélkednél azzal az azonosságtudatoddal amivel annak ellenére, rendelkeznek nagyon kevesen, hogy ma lényegesen könnyebb ezt kialakítani magunkban mint akkor.
Aki jó érzékkel választ magának értékeket és jó érzékkel vállalja azokat, az elgondolkozik a Sonnenheimek helyzetén és bebebújik a film alatt a bőrükbe.Ha te ezt megtetted volna, mit tettél volna a helyükben? Elvállaltad volna a bírói állást a legidősebb sors helyében?Vállaltad volna származásodat vivói érvényesüléseddel szemben is és a koncentrációs táborban is?
Ma könnyen tartod magad annak akinek tartod és lehetsz rá büszke is, hogy tudod a helyed a világban, de ne légy fölényes, mert szerencsédre és mindannyiunk szerencséjére nem vagyunk abban a helyzetben.
Vannak emberek, akiknek kár filmet nézni, mert bármiről is szól, ők csak azt látják, értik amit akarnak, nem azt amiről a film készítói szólni akartak.
De sebaj, van még Lagzi Lajcsi, Vad angyal stb.