egyet kötelezőnek mondanék: érik a gyümölcs. Az sem igazán jó irodalom, de fontos; illik egyszer átérezni azt, amit szerencsére nem kellett átélnünk...
Dosztojevszkij-ben a Bűn és bűnhődés kudarca ellenére még van bizodalmam, a Karamazov testvéreket egyszer már elkezdtem, annál (legalábbis ameddig eljutottam vele) nem éreztem azt az idegesítő faktort, ami a Bűn...-nél ledobta nálam az ékszíjat, csak azért nem folytattam, mert a hossza épp akkor nemkívánatossá tette. De be van tervezve idénre, hogy végigveszem.
Visszaolvastam pár oldalt, cirka fél évet, meg is döbbentem, hogy azóta elmaradtam :(
Pedig volt könyv a kezemben, majd összeszedem az említésre méltóakat, mármint ami nekem az volt.
Láttam, Dosztojevszkij (Karamazov ríkatott meg rendesen, csavarta szívem lelkem) nem dobogtatta meg a szívét sokaknak, nekem be van vésve, ahogy az Utas és holdvilág is. Nem tudom hanyadszorra fogom újraolvasni, eddig mindig adott valamit, és amíg ezt érzem, leveszem a polcról. Murakami magányossá tett, ha van ilyen. Kivétel nélkül, amit olvastam, mind.
Novelláskötet, még decemberben kezdtem, most fejeztem be. Az egypercesek között kevés az említésre méltó, a hosszasabbak közül vannak jók, emlékezetesek, kicsit groteszkek-bizarrok, netán líraiak, kb. a felük, de talán a kétharmaduk egészen rendben van.
Olvastam a Csinevát, de már vagy harminc éve. Talán ideje lenne felújítani az ismeretségemet vele. Hegymászós-barangolós témában a Csavargás az Alpokban című könyve meg is van, kedvelem, jó párszor elolvastam már.
Én a Csinevával nem haladok ennyire. De pont ezért olvasok, mert én diktálom a tempót.
Ha20-30 oldalanként haladok , akkor akár hetekig is benne élek abban a világban.
Most épp a hegymászás zajlik.Persze egy ismert regénynél, kevesebb az izgalom, de több jut megcsodálni a mondatokat, amik elképesztő erővel hatnak , én is ott izgulok , látom a hatalmas hegyeket, félelmetes szirteket, érzem a vészjósló időjárást.
Másfél nap alatt6 olvastam ki a Második magyar köztársaságot, úgyhogy kiderülhetett, nem is rossz! Az ötlet változatlanul jó, elsősorban az apró hivatkozások tetszenek benne. Például az Ötödik pecsét Oscar-díjat nyert, meg is érdemelte volna. Az írók közül szerepel Galgóczy Erzsébet (nem túl szimpatikusan) a lapok közül az Újhold. Radnóti Miklós él, és az egyik megzenésített versét Koncz Zsuzsa énekelte. Szerb Antal is, belőle kulturális miniszter lett. Ezt kicsit helytelenítem, szerintem jobb lett volna, ha valamiféle egyetemi elfoglaltságot kap, emellett írhatta volna a jónál-jobb regényeket és esszéket. Szerepelteti még, bár csak említést nyer a sorozata főhőse, Gordon Zsigmond is.
Eddig a jó! Ami nem tetszett, az, hogy sokszor úgy érzem, ez a nyomozás nem vezetett sehová. Elismerem, ez bizony előfordul, de nem tudná rövidebbre fogni? Ennek ellenére vannak benne elvarratlan szálak.
Kezdem azzal, hogy boldog karácsonyt kívánok, sok-sok jó könyvvel!
A folytatás az, hogy én találtam valamit ami érdekel. igaz, éppen csak az első száz oldalnál tartok, de biztos, hogy ezt nem hagyom abba! Kondor Vilmos: Második magyar köztársság. Ez egy alternatív történelmi regény. Ebben sikerült a kiugrás, a győztes oldalra kerültünk Ifj. Horthy a köztársasági elnök, Kádár János a rendőrfőkapitány, és a Beatles koncertet ad Magyarországon. Nem túlzottan rajongok a nyomozó főhősért, de ez általában így van minden Kondor Vilmos hőssel. Viszont maga a történet érdekes, telis-tele finom utalásokkal. Például Szentkuthy Vilmos nyerte a Nobel-díjat, egy ötkötetes művel, ami csak a vájtfülű olvasóknak szól, a többiek csakis altatópornak használhatják.
Nem illenek egymáshoz, de fura módon, ha karácsonyi hangulatba akarok kerülni, Széchenyi Zsigmond leírását ovlasom a saját, gyerekkori karácsonyairól.
A 12 új Miss Marple történet a kellemes meglepetés kategóriába tartozik. Az elbeszélések jó része szellemes, hangulatos, és stílusos is. Persze, le sem lehetne tagadni, hogy néhány dolog nagyon-nagyon korszerű. Például Jane-nek már van egy fekete karibi nyomozótársa, egy hasonlóképpen idős nő. Az azért megnyugtató számomra, hogy Miss Marple kötöget, főleg, ha valami bonyolult ügy foglalkoztatja. Annak is örülök, hogy nem mindig gyilkossági ügyben nyomoz. Sajnos, spoilerveszély nélkül nem írhatom le azt, amit a legkevésbé hihetőnek tartok. Végül is azt hiszem, nem fogom a könyvtárnak ajándékozni.
A másik, nekem nagyon tetsző novelláskötet Rényi György: Osztálytalálkozó című kötete. Dícséretesen rövid, szellemes novellák, pár óra alatt olvastam ki, de még egyszer-kétszer újra kézbe fogom venni!
Egy tárgyalótermi drámába ágyazott, lassú folyású, amolyan felszín alatt parázsló történet, amelynek pont a tárgyalótermi/bűnügyi része jóval kevésbé érdekes, mint a sztori többi eleme, ehhez képest viszont sajnálatosan túlteng. Néha kissé unalmas, néha kissé didaktikus (egy japán-amerikai és egy német-amerikai katona, akik a háborúban a japánok és a németek ellen harcolnak, hogy aztán látszólag békeidőben ellenfelekké váljanak), de alapjában véve jó sztori, az a fajta, amit végül nem bán meg az ember, hogy végigolvasta, marad utána egy jólesően kesernyés hangulat. Az lett volna az igazi, ha két nappal ezelőtt, a Pearl Harbor-i támadás évfordulóján fejeztem volna be, de végül is nem csúsztam vele sokat. És akkor most harapok egy kis epres lazacot!
Ebből a szempontból előnyös a helyzetem, én először olvastam a könyvet, utána jött a film. Ez utóbbi esetén kicsit féltem attól, hogy a cukiság irányába mennek, de ez nem történt meg. Igaz, Bandi sem, de Napóleon aztán végképp nem cuki!
