Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
A tegnapi napot is nézelődéssel töltöttem, kezdtem egy macskakiállítással, a Camponában. Kisebb és családiasabb volt, mint az eddigiek, de a macskák itt is szépek voltak ám! A fagyálló macskák közül nem csak Maine Coon, de szibériai és norvég erdei is volt, Ez utóbbi ketrecére jó humorú kiállítás egy szarvas vikingsisakot tett ki,
Mintegy ellentéteként volt sziámi, sphynx és keleti, no meg rex macska is, ezek bezzeg csinos kabátkában voltak. Mindenki csöndes derűjére az egyik, a bírálaton Szereplő macska felmászott az asztalon álló rúdra. Nrem tudom, azt akarta-e bizonyítani, hogy ilyen ügyes, vagy azt adta tudtunkra, hogy nem kedveli, ha idegenek bizalmaskodnak vele.
Némi töprengés után az jutott eszembe, hogy ha már úgyis Budán vagyok, megnézem az óbudai adventi vásárt is.
Csak ismételni tudom a fentieket, de ez a vásár is kicsi volt és családias. Nem túl sok ipacikk volt, annál több az étel-ital. Persze, volt néhány érdekesség, például a Tatanka nevű bódé, ahol indián holmikat lehetett vásárolni, Erősen hiányoltam a névadó bölény képével mintázott pólót, holott elég mutatós állat. Sebaj, úgysem vettem. Volt jó néhány sajtot kínáló bódé, minden féle-fajta sajttal, bőséges volt a választék. Volt még retro körhinta is, a gyerekek (no meg a szüleik) örömére, Szép régi módi szerint csöngetés jelezte, hogy kezdődik az újabb menet. A Vörösmarty térrel ellentétben, ahol főleg turisták voltak (nem irigylem tőlük) itt jól érezhetően a helyiek jöttek le, sétálni-nézegetni, enni-inni, mert ilyen sátor nagy számban volt. Örömmel közlöm, hogy itt a sima lángos csak ezer forint, de árultak palacsintát, goffrit és kürtős kalácsot is. Vettek is mindegyikből. Csöndesen derültem, mert szemerkélni kezdett az eső, és három kissrác, akik palacsintát falatoztak, behúzódott a kiadó pult alá, leültek a földre, mert nem akarhatták a vízzel felhígított palacsintát. A rögtönzött jégpályának is nagy sikere volt.
Maradtam volna még, de az eső kezdett komolyabbá válni. Ezért aztán vigasztalásul vettem két cent barackpálinkát. Az első aprócska korty után rögtön éreztem a valódi sárgabarack ízért, az érett, illatos gyümölcs aromáját.
Mielőtt a villamosmegálló felé indultam volna, még vetettem egy pillantást a jólismert esernyős szoborcsoportra, most éppen aktuális volt!
Lehet, hogy mostanában senkivel nem történt semmi olyan, amiről be kéne számolnia? Igaz. velem sem nagyon, de most azért láttam olyat, amit talán érdemes megírnom. Tegnap megnéztem a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt. Idén kevesebb volt a kiállító, amit nem is nagyon bántam, mert nem volt akkora tolongás. Kevés volt a sátor, viszont a kiállított holmik ízlésesek voltak, az árusok pedig udvariasak, mi több, kedvesek is.
Következik néhány a látott holmik közül. Sok-sok szép bőrtáska, kellemes illatot terjesztve maga körül. A klasszikus aktatáska mellett tarsolyok, hátizsákok, ridikülök, pénztárcák is mindenféle méretben és színben. Persze, hogy itt csak gyönyörködni álltam meg! Ugyanezt tettem az üvegékszereknél is, Ízlésesek, sokszínűek, jól hordhatóak. Népszerűek is voltak a nők körében! Amin meglepődtem, azok a női kalapok voltak. Nem a tényen lepődtem meg, de a kiállított darabok pontosan a száz évvel ezelőtti divatot utánozták. Ez legjobban egy, a fejre szorosan simuló bögrére emlékeztetett. Na jó, elismerem, csinos bögrére. A kiállítottak is ezek voltak, már-már azon gondolkodtam, mégiscsak kellene egy.
Az edények közül megemlítem az agyag sütő-főző edényeket . A töltött káposzta főző, jókora agyagedényt mindig megbámulom, a méretei alapján valószínű, hogy kemencébe szánták. Ez lehetséges a csülök, illetve kacsasütő esetén is, de ezek már a villany, illetőleg gázsütőbe is beleférnek.
A mellette lévő sátornál pedig faárukat, többek között remek, fantáziadús edényalátéteket árultak. Remekül illettek volna egymáshoz!
Volt még sok olyan holmi, amit tehénszarvból készítettek, a kiskanáltól a karkötőig és az ivótülökig bezárólag. A legjobban a faragott sótartók tetszettek, ezek fa fedéllel záródtak. Nagyon hasonlókat láttam a Néprajzi Múzeumban.
Enni-innivaló bőségesen volt, sokan és jóízűen falatoztak, egészségükre!
Hazafelé indulva bónuszt kaptam! Négy, a dualizmus korabeli rendőr egyenruhába öltözött férfi jelent meg, nem csak villámhárítós sisakot, de még kardot is viseltek az oldalukon! mondanom se kell, hogy sikerük volt, sokan fotózkodtak velük.
Mint a fentiekből kiderül, megérte, hogy megnézzem.
A mai napot a Néprajzi Múzeum meglátogatására szántuk. Mint legtöbbször, most is szubjektív beszámolót írok, Az egyik kiállítás vendégkönyvét olvasva, meglepően határozott beírásra bukkantam. A tiszta, jól olvasható, és aláírt szöveg szerint az illető már sok múzeumban járt, de ehhez hasonló összevisszaságot még nem látott. Én kevésbé sarkítva azt állapítottam meg, hogy számomra is jobban áttekinthető lenne egy kontinensek, esetleg országok és korok szerinti bontás. Kezdeni a kerámiáknál kezdtünk, aki nem akart továbbmenni, ehhez nem kellett belépőt váltani. Nos, rengeteg féle-fajta volt, a tizedét sem tudnám felsorolni, ami nem is baj. Nyáron már voltam ott, és örömmel köszöntöttem néhány ismerősömet, de az újakat is szívesen nézegettem. Volt néhány kedvencem, például a gyerekeknek készült aprócska bögrék-tányérok, mindezek egy csinos konyhaszekrényben. Engedjenek oda, játszani akarok!
Tetszettek a még trükkös boroskancsók, érteni kellett ahhoz, hogy kell kiönteni a bort belőle. Két másikon olyan marcona tekintetű, bajszos férfi őrködött, hogy okvetlen kifizettem volna a csárdában a bort, ha ebben kínálják. A háromlábú lábasok is megtetszettek, bár nem állítom, hogy használni is tudtam volna őket. Továbbá egy kerámia tésztaszűrő, akkora, hogy abban legalább tíz emberre elég tésztát lehetett volna leszűrni. Láttam egy vajköpülőt is, csak azért jöttem rá, mire is szolgál ez a fura edény, mert az aquincumi múzeumban pont ilyet láttam. Volt még jó néhány, esküvőre készült korsó is, kissé sematikus rajzzal, de biztosan örült az, aki ezt kapta a menyegzőre. Az a menyecske is, aki kerámia csigacsinálót kapott! Láttam egy hableányt és egy habfiút is, ez utóbbi pipázott. Bajos dolog lehet az ilyesmi a víz alatt. Mellette jó néhány pipafej.
Következett a székek birodalma, ez csak pár darabot tartalmazott, de ezek érdekesek voltak. a kiállított tárgyak egy része a rögtönzés kategóriába tartozott, egy faág, aminek az alsó felén három gally állt. Két kedvencem akadt, az egyik trónszerű szék, mindkét oldalán kis táblával. A jobb oldalira a könyvemet tenném, a balra meg a szemüvegemet. A másik pedig vörösrézből készült, másfél személyes padszerűség, de jóval stílusosabb a gondolkodószék név. A műanyag puffot mindenki régi, kedves ismerősnek tekintette. Igen, volt Lucaszék is, bár azt használat után el kellett volna égetni.
Bőven akadt még nézegetnivaló, át is mentem a következő terembe. Volt vezetőm is, éspedig a múzeum igazgatója. Részletkérdés, hogy nem engem, hanem két koreai hölgyet kísért, magyarázott, és szavait lefordították. Nem, nem ragadtam rájuk, de ha két-három méterre voltam, akkor is hallottam, úgyhogy nem kellett zavarnom őket. Itt is tetszettek a kiállított tárgyak, érdekesek, szépek voltak, de bizony ez is eléggé keszekusza volt. Szinte egymás mellett egy szicíliai kordé, a következő soron egy-két afrikai tárgy. Az előbb, mármint a kordé, telis-teli volt mázolva szentek képeivel, és ez hatékonynak bizonyult, mert lám, nem összetörve végezte, hanem itt bámulhatjuk. Ami Afrikát illeti, itt néhány kikuju tárgyat nézhettünk meg. Elég harcias népség lehetett, mert remekül mintázott, de roppant hatékony fegyverei voltak. A dobókésük inkább kisebbfajta bárdnak hatott, de a lándzsahegy és a tőr is illett hozzá. Volt még egy remekül faragott elefántcsont kürt is, no meg egy pajzs is. A szomszéd tárlóban lévő szamurájkard sokkal elegánsabb volt. Mellette viszont a manysi emberek viselete, a halbőr kabát tetszett a legjobban. Biztos, hogy ez aztán vízálló volt! A csizmákat szemlélve eleinte azt hittem, ez gyerekeknek készült, olyan kicsi volt, legfeljebb harminckettes. Mellette egy cifraszűr, kicsit arrább egy kimonó. A másik szobában jó pár használati tárgy, sajnos, nem volt kiírva, hogy mi is a nevük. Persze, az ásóra vagy az evezőre ráismertem, de egy éles ásószerűségről csak gyanítottam, hogy valami nádvágó eszköz lehetett. Viszont bizton állíthatom, hogy a Pacsirta rádióra és a táskaírógépre igenis ráismertem! Jól kinézegettem magam, és egy kávé mellett pihentem ki a fáradságomat. Lehet, hogy érdemes lenne visszamenni?
A tegnapi napon két érdekes programom is adódott, megpróbálok beszámolni róluk. Elsőként a Budapesti Történetei Múzeum kiállításáról írok. Címe szerint Kádár (játék)katonái, ezt olvasva rögtön érdekelni kezdett! Mint sejthető, ez az egykori trafikok, piacok keresett játékait, a műanyag katonákat jelenti, próbálom időrendi sorrendben felidézni. A középkort Robin Hood, no meg a kereszteslovagok képviselték. A falon a jeles hősről készült filmek plakátjai láthatók, ez a téma a filmesek számára nem számít lerágott csontnak. A vitrinekben játékvárak, amiket játékkatonák ostromolnak és védenek, de azért a tábori élet más részei is ott voltak, például szekéren szállítottak valamit, egy csöpp asztalon hat tányér, mellette székek, előbb-utóbb biztos megéhezik valaki! Kicsit továbbmenve orosz, illetve bolgár figurákat is láttam. Az előbbi a viking harcosok fegyverzetét viselte, egy csatabárddal hadonászott, az utóbbi talpig páncélban, lóháton. Ebben a témkörben magyar gyártású figurát nem láttam. Kicsit meglepődtem, mert csehek sem voltak, holott a huszita háború elég témát kínált. Nem is beszélve a lengyelekről, hiszen Sienkiewicz legalább három, népszerű regényt szentelt ennek a kornak. Persze előfordulhat, hogy az ottani gyűjtőkkel nem vették fel a kapcsolatot.
A következő terembe stílusosan lengőajtón lehetett belépni, és meg is érkeztünk Vadnyugatra! A falon itt is filmplakátok, a Hét mesterlövész, az Osceola, no meg a kedvencem, a Folytassa, cowboy! A terepasztalokon indián tipik, előttük totemoszlopok, köröttük a mindennapi tevékenységüket végző emberek, egy részük lóháton, fegyverrel gyakorol. A másik asztalon egy erőd, ott is hétköznapi tevékenységek, de a harmadikon azért ostrom is folyt. Egy fényképet is láttam a dunai indiánokról, szemlátomást jól érezték magukat. Volt még jónéhány, elég morcosnak tűnő bölényfigura is, bár ha meggondolom, hogy csaknem kiirtották őket, elég okuk volt a rosszkedvre.
Kimentem egy másik lengőajtón, és rájöttem, hogy rossz volt sorrendem, mert itt a török-magyar harcok korába érkeztem, itt is volt jó néhány érdekes figura, de korántsem annyi, mint az előző termekben. A falon itt is plakátok, legjobban az Egri csillagokra emlékszem. Kicsit meglepődtem, mert a kuruc-labanc harcokról nem volt ilyen figura. Némi vigaszul szolgált, hogy a szabadságharc idejéről már sokkal több ilyen volt, bár érthető módon legtöbb a huszárokból. ezek sokkal dekoratívabbak, mint a bakák. A francia részen a Három testőr kora és figurái köszöntek vissza, a napóleoni háborúk korából is számos katonát állítottak ki, olyan plakátokkal, mint a Háború és béke, a Waterloo, vagy a Légió. Továbbmenve kevésbé szívderítő vitrinek következtek, a világháborúk idejéből, az elsővel kezdve, ahogy illik. Lövészárok, szuronnyal, kézigránáttal, puskával, ágyúval harcoló katonák. Érdekes volt, hogy volt még lófogat és már teher, illetve személyautó.
A második teremben a második világháború, érthető módon telis-teli tankmodellekkel, még a vitrinek is lánctalpas formák voltak. a falakon itt is plakátok, a Híd, a Halál ötven órája, és még jó pár másik. Meglepetésemre egy olasz Leopard tankmodellt is láthattam. Továbbá egy, az Elzett gyár által készített géppisztolyt, az eredetije is szerepelt. Ami azt illeti, eben a témában a kutyaperselyt, vagy a csipegető csirkét jobban kedveltem! Nem sokat mosolyogtam, de egy Novara szivardobozban lévő, aprócska katonák láttán megtettem. Aztán meg a Mert ez műanyag! reklámban gyönyörködtem, nem is beszélve a kiállított tárgyakról! Volt termosz, elektromos kávédaráló, VIM súrolópor, Tükör ablaktisztítót, olyan műanyag tálca, ami csiszolt üveget utánzott, no meg tojásszeletelő. Ez utóbbi nem sokat változott az ével múltával. Azért a turistapoharat hiányoltam!
Mindezen viszontagságokat a büfében pihentem ki, egy kávé mellett. Miután volt olyan hely, ami az ablak mellett volt, azt választottam. Ott is volt néhány tárgy, még a förtelmes műanyag babákat is nosztalgiával nézegettem. Nem is beszélve a telefonról! Örömömre sokan voltak a kiállításon, a vendégkönyvben sok a bejegyzés, nem csak magyarul, de németül és csehül is. Számos olyat jelenetet láttam, amikor az apa mutogatta a fiának, hogy az ő apja is ilyennel játszott kiskorában. Ezzel a nap első része véget is ért. A második részét rövidebbre fogom, séta bolt a Budai botanikus kertben, több mint két órán át sétáltunk egy lelkes kertész vezetésével, sokféle növényt csodálhattunk meg az ősz legszebb színeiben. Meglepetésemre még virágzó bokrokat is láthattam. Ez is jó program volt, talán érdemes lesz a Korzózz velünk további ajánlatait is figyelemmel kísérnem.
A tegnapi napon meglátogattuk Komáromban a monostori erődrendszert. Mint kiderült, ez nem is olyan könnyű, mert nem túl gyakori a buszjárat arrafelé. A Csillagerődhöz viszont még ritkább, két órát kellett volna várni rá, Monostorra viszont félórás, kényelmes tempójú sétával el lehetett érni, ezért aztán érthető módon azt választottuk.
Egy keresztúthoz érve, megpillantottam valami fémtárgyat, és rögtön közelebbről is megszemléltem. Egy hajó volt, csalódásomra nem a Tímár Mihály féle bőgöshajó. Később rájöttem, hogy ez nem lenne jó ötlet, hiszen az fából volt, ezért aztán alighanem elkorhadt volna. Ez fémből készült, és folyamőrhajónak tippeltem, itthon utánanéztem, nem is tévedtem.
El kell ismernem az egykori hadmérnökök tudását, mert ügyesen földbe rejtették az épület jelentős részét. De azért megtaláltuk, meg bizony! A főbejáraton, no meg a jegyvásárláson túljutva, bementünk az erődítménybe. Meg kell hagyni, tartós volt, vagy legalábbis jól felújították. Találtunk olyan helyeket, aminek a folyosója telis-teli volt lőréssel, világítás viszont érthető okokból nem volt, hiszen nem kártyázni akartak ott, hanem lőni! Még ágyúknak való is volt, az ágyúval együtt. Jó néhány kisebb szobaféleséget is láthattunk ezek egyike alighanem a tiszteknek szolgált, mert elég tágas volt, kályha, mi több, padok és egy asztal is volt benne. Amikor közelebb mentünk, bekapcsolt a világítás, és stílszerűen a Klapka-induló zendült fel. Egy még nagyobb teremben folyamatos filmvetítés zajlott a monostori erődítmény történetéről, néhány kényelmes padra le is ülhettünk közben. Megemlítették a komáromi földrengést is, ami 1763-ban történet. Aki tudni akarja, milyen volt, az olvassa el az Elátkozott család ide vonatkozó részeit.
Ebből a teremből egy folyosó nyílt, amiben az egykori Osztrák-Magyar Monarchia hadkötelezettjeinek az életét mutatták be fényképeken. A katonaidejük három év volt. A fotókon láthattam kötélhúzást, (a csapatépítés őse) szuronygyakorlatot, továbbá a háromféle (fekvő, térdelő és álló) lövészhelyzet ábrázolását. Egy szelídebbet is mondok, ott éppen borotválkoztak. Sajnos, folyton Tömörkény jutott eszembe, ő is leszolgálta az idejét, és nem túl jó véleménye volt róla!
Az erődlátogatást befejezve, megnéztük Komárom belvárosát. Sajnos. olyan nagyon sok néznivaló nem akadt, de megtettünk minden tőlünk telhetőt! Szívesen megnéztem volna a Jókai-múzeumot, de aztán rájöttem, ez odaát van. Gondolatban sűrűn bocsánatot kértem a Mestertől, és gyorsan felsoroltam pér olyan regényének a címét, ami Komáromban játszódik.
Tegnap színházban jártam, megnéztem a Nemzet csalogánya című színpadi játékot. A fentiekből sejthető, hogy Blaha Lujza életéről szól, a naplója alapján íródott. Majdnem monodráma, azért mondom így, mert két nő beszélget, a színésznő és a szobalány. Ez utóbbi az évek folyamán bizalmassá vált, aki az öltöztetésen-fésülésen kívül afféle titkárnő lett, no meg bizalmas beszélgetőtárs.
Maga az előadás lenyűgözött, Blaha Lujza élete is figyelemre méltó, nem csak a színpadi szerepei, ez utóbbi sajnos vagy sem, de múlandó. Már az ismerősei felsorolásokat is úgy éreztem, a művészet, illetve színháztörténet lapjain járok. Volt ott Erkel és Liszt Ferenc, Jókai Mór, Gárdonyi Géza, Munkácsi Mihály, Rákosi Szidi, Hevesi Sándor, és ahogy írni szokták, még sokan mások.
Azon meglepődtem, hogy a Móricz-féle Sári bíró női főszerepét játszotta. A népszínmű fogalmát eleve hozzá kapcsoltam, de Móricz legalábbis eddig azt hittem nem illik hozzá. Tévedtem! Ez a hősnő tehetséges, de a kisszerű szerepben kisszerű intrikákkal éli ki a tehetségét. A kedvenc mondatom: Harminc éve bíró az uram a faluban, de ennyi idő alatt mindig elintéztem, amit én akartam! Kétségkívül manipulatív nőszemély, de anélkül egy politikus (vagy majdnem az) nem nagyon boldogulhat.
Akár ne is mondjam, hogy a Sári bíróban is nagy sikere lett, pedig eleinte vonakodott a szereptől. A Csíky Gergely-féle Nagymama főszerepét könnyebben vállalta el, bár nehéz volt rájönnie, hogy már nem kackiás menyecske, hanem tényleg nagymama korban van. Ez az átállás minden színésznőnek nehéz.
Végül, de nem utolsósorban írom meg, hogy a címszereplő, Hűvösvölgyi Ildikó remekül alakította Blaha Lujzát, (ő is rendezte a darabot) Nyírő Bea pedig a szobalány szerepében méltó partnere volt, Nem csak az előadás végen volt nagy és megérdemelt taps, de jó néhányszor az előadás közben is! Örülök, hogy megnéztem, nagyon kellemes élmény volt.
Régóta terveztem, hogy újra kilátogatok a budai zsibvásárra. A mai napot alkalmasnak ítéltem, mert bár elvileg munkanap van, ezért sűrűbben járnak a buszok, de szombat lévén, a bolhapiac is nyitva tart. Az idő is szép volt, egyszóval minden körülmény kedvezett a sétának. Így aztán nekiláttam mind a sétálásnak, mind a nézelődésnek. Félévenként egyszer járok oda, így aztán mindig van valami új bámészkodni való. Ezúttal sem csalódtam, bőven akadt mit nézegetni! Elsőnek egy, az átlag zsebszámológépnél valamivel nagyobb példány tűnt fel. Aztán rájöttem, hogy azért ekkora, mert ehhez még papírszalag is járt.
Egyet s mást megírok abból, amit megnéztem, de az egészet képtelenség volna felsorolni. Találtam valami arasznyi dísztárgyat, amit magamban a három testőr esernyőtartójának neveztem, mert aprócska kardok és vívótőrök voltak egy kör alakú állványon, takarosan elrendezve. Ha hinni lehet a filmrendezőknek, ilyenekkel vívtak Athos és társai, bár persze jóval nagyobbal. Aztán egy kézitükör, bronz keretben, mindkét oldalán volt tükör, de ajánlatos lett volna újat tétetni bele. A kedvencem egy papírdoboz, benne tizenkét miniatűr kanál, különbözőek, volt lapát és volt szabályos kiskanál alakú is, gyöngyházas kagylóból faragva. Még mokkáskanálnak is túl csöpp volt, ezért gyanítottam, hogy afféle fűszeradagolónak szánták. Akárhogy is, tetszett. Akárcsak a mellette lévő asztalon található közös tálcán álló három pici kis edény, ezek tényleg a só-bors-paprika asztali tálalásához kellettek, tetővel és három, hozzá illően aprócska kanállal. Nem hinném, hogy tényleg ezüst volt, de hasonlított. Jó sok zománcedény is volt, itt egy mosdóállvány tűnt fel, maga az állvány erősen festésre szorult, de a zománcos mosdótálon csak egy csöpp hiba volt. Egy kovácsoltvas alapú kerti pad is feltűnt, erre is ráfért volna egy kis kozmetika, de főleg a fából készült ülőrészre. Szívesen ücsörögtem volna rajta, mondjuk egy lugasban.
Láttam még ékszereket, főleg nyakláncra való függőket, no meg brossokat. Ezek közül egy kisegér volt a kedvencem, Ötletes módon egy tölgyfa makkjából készült, erre bőrből fület és farkincát erősítettek, bajszot festettek, a másik oldalára pedig egy biztosítótűt raktak. Csak azért nem vettem meg, mert túl könnyen járt a kapocs, féltem, hogy elveszíthetem.
Búcsúzóul ittam egy kávét, majd miután rájöttem, hogy a buszra nyolc percet kell várnom, gyorsan megnéztem a kertészeti árudát is, Az sem volt érdektelen.
Múlt hét szombaton jártam a Hungarocon rendezvényen. Gondolkodtam, írjak-e róla vagy sem, mert ez a téma nem mindenkit érdekel, vagy érdekelhet. Viszont épp ezért igyekszem rövidre fogni. Elsősorban annak örültem, hogy néhány kedves, régi ismerőssel találkozhattam, de voltak olyan előadások, amit érdekeltek, sőt, a legtöbb ilyen volt. Meg is állapítottam, hogy aki ide eljött, és beszélt nekünk/velünk, az a munkája megszállottja, és ezt jó, sőt a legjobb értelemben mondom!
Kiss László remek humorral, érdekesen beszélt az idegen civilizációkról, illetve a velük való találkozás esélyeiről Mutatott egy olyan könyvrészletet, amiben a szerző azt fejteget, hogy mik az esélyei a találkozásnak. Kezdve azzal, hogy már itt vannak, csak éppen nem kötik az orrunkra, végezve azzal, hogy nincs kivel találkoznunk. Ezt azonban 75 eshetőségen keresztül magyarázza. Tátért az exobolygók kutatására, ami igencsak érdekes téma. Sajnos, már nem volt időm megkérdezni, mi a véleménye a kisbolygók bányászatáról, pedig érdekelt volna.
Aztán érdekes, de nem túl vonzó téma következett, éspedig a bűnügyi profilozók munkája. Nem hittem, volna, hogy egy profilozónak ilyen jó humora legyen! Igaz, eddig egyet sem ismertem közülük. Azzal kezdte, hogy ennyi fegyvert még sosem látott együtt, és ebben feltehetően igaza is volt. Méghozzá fölöttébb fantáziadús fegyverek voltak. Miután több egyéb mellett cosplay verseny is volt, ez nem túl meglepő.
Befejezésül egy olyan előadást láttunk-hallottunk, ahol a Star Wars filmek néhány derűsebb részletét idézték fel. Ilyen volt például, hogy a Felhőváros kiürítésekor az egyik menekülő egys fagylaltgépet vitt magával. Nem is beszélve arról, hogy a Gyűrűk Ura Gandalfja karórával a kezén vívott! Állítom, hogy nagy és megérdemelt sikere volt.
Nos, ennyi lett volna. A mostani hetet itthon töltöm, és a köhögésemet igyekszem elmulasztani.
Várom az írásodat! A szombati napom a Hungarocon látogatásával telt, főleg a sok régi, kedves ismerősnek örültem. Ma délelőtt óbudai várásnézés volt beütemezve, egy fotós barátnőmmel sétáltunk a falatnyi régi Óbudán. Elismerem, nagyon sok arrafelé a fényképeznivaló, és mindig talál az ember valami újdonságot.
A jövő héten a köhögésemet igyekszem kúrálni, remélem, sikerrel!
Igyekszem rövidre fogva beszámolni a péntek-szombati eseményekről. Pontosabban a programjaimról.
Pénteken volt a Kultúrházak Napja, ennek keretében elmentem a Csepeli Munkás Művelődési Otthonba. Először egy operettslágerekből való összeállítást láttam, két kedves, tehetséges fiatal énekelte őket. Igaz, volt egy musical részlet is, a My fair ladyből Miután nálunk befejezték, nagy és megérdemelt sikerük után még egy fellépésük is volt, szerintem ott is megtapsolták őket!
Utánuk egy kiállítás megnyitója következett, a kultúrház eddigi életéből álló fekete-fehér fényképeket lehetett látni. Jó néhányan mosolyogva idézték fel, hogy bizony, ilyen ruhákat hordtunk akkoriban, és igen, erre emlékszem! Az egyik képen Avar István, Törőcsik Mari és Őze Lajos szerepelt. A ruhából ítélve nem történelmi darabban játszottak, de nem tudom, melyik színmű lehetett.
Aztán következett egy színdarab, Esti Kornél címmel. Már a díszlet tetszett, az előadás pedig nagyon tetszett! Az Esti Kornél novellákból válogattak, alighanem azokat, amiket a legkönnyebb volt színpadra alkalmazni. Nagyon-nagyon régen olvastam őket, még középiskolás voltam, akkor még nem tudtam teljesen méltányolni ezeket, most annál jobban! Az előadás szellemes, jól szerkesztett, a színészek nagyon jók voltak, a kedvencem az őszinte városról szóló rész volt, a másik pedig a bolgár kalauz esete. Ez is nagy és megérdemelt sikert aratott!
A szombatról igyekszem röviden írni, egy barátnőmmel néztük meg Gül Baba türbéjét, Igaz, a lépcsőkön időnként megálltunk, de csakis és kizárólag azért, hogy a szép kilátást megcsodáljuk! No meg a kertet, ott is akadt gyönyörködni való, no meg a padok is kényelemesek. A türbe előtt állt Gül Baba szobra, a talapzatát csodaszép rózsák díszítették, Ott is szemlélődtünk, és örömmel vettem észre, hogy közvetlen mellettünk egy üres telek van. Bízom abban, hogy ide valami csodás kertet telepítenek, például gyógynövényekből, esetleg méhlegelőt alakítanak ki, mindkettő csodás lenne, együtt vagy külön-külön.
A mai délelőtt az aquincumi látogatással telt el, méghozzá kellemesen. Először három hónapja jártam ott, egy barátnőmmel, most harmincan voltunk, tehát kérhettünk és kaphattunk is vezetést. Amíg a vezetőnkre vártunk, én elkezdtem megnézni a sírfeliratokat. A legtöbbjük alapján, ha nem is regényt, de elbeszélést lehetne írni! Az egyiken az elhunytat a családja és a felszabadított rabszolganője temette el. a másikon egy hatvan éves férfiról emlékeztek meg, aki katona volt, de immunis, ami az adott helyzetben azt jelentette, hogy már nem kellett sáncásáson és őrszolgálaton részt vennie.
Aztán megérkezett a vezetőnk, kedves fiatal nő volt. Nem jegyzeteltem, ezért aztán nem is idézhetem fel pontosan, mit hallottunk, csak a benyomásaimat írhatom meg. Láthattunk egy szépen kidolgozott, részletes térképet, később ezt egy falon is megtaláltuk. Volt egy makett is, és Braille-írással írt magyarázó tábla. Az általunk bejárt rész a polgári város volt,. elég kicsi, ennek ellenére három nyilvános fürdő is volt benne,. Az ehhez feltárt kutak jó része ma is használatban van. Volt padlófűtés is, az sem mai találmány! A várost nagyjából háromszáz évig használták, aztán lassacskán elfelejtődőtt. Szántani nem lehetett, ahhoz túl sok volt a kő, de legeltetni igen, ezért aztán arra is használták.
No de inkább a fénykorról beszéljünk. Örömmel közlöm, hogy már akkoriban feltalálták az üzletsort, a piac környékén kis üzletek voltak, bemenni nem lehetett, a vevő az utcán állt, de kiugró tető védte mind őt, mind az eladót az esőtől-naptól. Noná, hogy lacikonyha is akadt! Hátul raktárhelységek, a közepén kétsávos út, mellette az esővizet elvezető csatorna. Ami azt illeti, egyéb csatornázás is volt. Az utcák is szépen kövezve voltak, a falak pedig azért vannak most is jó állapotban, mert rendszeresen karbantartják őket, mind akkor, mind most.
Hallhattunk néhány bájos történetet, ezek egyikét leírom. Volt néhány szép, fehér oszlop, ezek egyike másolat. Egy alkalommal egy nő megpróbált rúdtáncolni körülötte, ami azzal végződött, hogy az oszlop ledőlt és összetört, a kelekótya táncosnő megsérült, szerencsére nem súlyosan.
A vezetőnk elmondta, hogy elég érdekes a környezet, nem csak a jól gondozott kertjük, de sajkát állatviláguk is van. Faligyíkok nagy számban, madarak, méhek, állítólag egy róka is feltűnt. Nyestet viszont a vezetőnk látott, méghozzá a Múzeumok Éjszakáján. Megnéztünk egy szentélyt Fortuna Major istennő tiszteletére emeltek. Ennek kapcsán újabb bájos történet következett. Ugyebár a végső időkben elég sűrűn változtak a császárok, és a szentélyben is cserélni kellett a szobrukat. Ezt praktikusan úgy oldották meg, hogy csak a fejet kellett váltani. Viszont nem találtak szobrászt, ezért aztán a temetőből hoztak el három fejet, Sajna, ezek egyike egy kelta női fej volt, bár azért kissé átfaragták.
Ezzel nagyjából-egészéből befejeződött a vezetés, de nem a múzeumlátogatás! Volt egy gasztronómia kiállítás, azt is megnéztük. Kezdtük a legrégebbi időkből ezt egy medvekoponya. egy gyapja orrszarvú és egy mamut képe illusztrálta. Aztán jött a gabonatermesztés, itt sarlót, kapát láthattunk, volt, ami bronzból, de olyan is, ami csontból készült. Az asztalon evőedények, kifejezetten szép kidolgozású tányérok és ivópoharak, szívesen ettem-ittam volna belőlük.
Csöndesen mosolyogtam, mert egy falon azt olvastam: Szavazzatok Marcusra, jó kenyeret ad! Azért ne feledkezzünk el a borról sem. Annál is inkább, mert a mediterrán kultúra hármasát az olivaolaj, a búza és a bor adta. Nos, a felirat szerint egy asért ( kis értékű rézpénz) kapsz egy pohár bort. Két asért már jobbat, négy asért pedig már falernusit. Ha nem írják ki, sosem jövök rá, mi az a hordószerűség, amit egy fa tartóra függesztettek, úgy, hogy a két vége volt kikötve, a közepén pedig egy palacknyak-szerű valami, Rá nem jöttem volna, hogy ez vajköpülő edény! Aki akarta, beülhetett egy trónba, felvehetett egy kabátot, és felköszöntőt mondhatott egy fakupával a kezében. Aztán megnéztük a legnagyobb kiállítótermet, öröm volt újra látnom! Három hónapja elég sokat írtam róla, ezért most mindenkit megkímélek az ismétléstől. Kissé fáradtan, de elégedetten távoztunk!
A harmadik és utolsó könyvtár az Országos Statisztikai Hivatalé volt, Meglepődtem, mert ezt volt az egyetlen, ahol jelenléti ívet kellett aláírnom, bár igaz, személyit nem kértek, Itt szerencsére csak tizenöten voltunk, bőven volt hely, mindent lehetett látni-hallani. Három ember vette át egymástól a stafétabotot, mindegyiküket érdekelte a témája, és szívesen beszélt róla. Elsőnek az épület körülötti utcákról beszélt, mindegyikük egy-egy neves statisztikusról kapta a nevét. Kezdjük Fényes Elekkel, ő 1848-ban kapott felhatalmazást a statisztika megalapításáról, eddig ugyanis Ausztriával együtt voltunk. Viszont az események alakulása miatt nem ez volt a kormány legnagyobb gondja. Aztán jött Keleti Károly, aki a kiegyezés után tizenkét munkatárssal kezdte el az adatgyűjtést, méghozzá a saját lakásában dolgoztak, mert akkor még nem volt irodájuk. Aztán vagy tízszer költöztek, végül megkapták ezt az épületet, ami nagyon szépre sikerült! Meglepő módon 1896-98 között, azaz két év alatt felépült. Ami Keleti Károlyt illeti, kiderült, hogy Bem seregében harcolt, idősebbnek mondta magát, hogy ott lehessen. Szerencsére a megtorlások elkerülték, később megérdemelte a hivatalt. Egy fényképet is láttam róla, kifejezetten jóképű férfi volt, szerintem őt Jókai találta ki! Viszont a statisztikát művelve remek külföldi kapcsolatokra tett szert, évkönyveket, adatokat cseréltek, találkoztak is. Ez később hasznosnak bizonyult, mert a szegedi árvíz után ő beszélte rá a svéd királyt, hogy adakozzon a város javára. Beljebb menve itt is egy olvasóterembe értünk, itt megtudtuk, hogy ebben az épületben csak pár százezer könyv van, de a törökbálinti raktárban további nyolcszázezer. Van miből választani! Annál is inkább, mert nem csak statisztikai könyvek vannak nagy bőségben, szépirodalom is, ez a könyvtár kap kötelespéldányt. Be is lehet menni olvasni, de ki is kölcsönözhető, ha nincsen itt, elhozatják a raktárból. Viszont az asztalokon néhány érdekesebb könyv feküdt, az egyikbe belenézte megrendelésre készítettek, a megajándékozott születése napján megjelenő újságok cikkeket gyűjtötték össze. Amibe belelapoztam, 1971-es volt m. Ez olyan nyomtatvány volt, amit születésnapi lapszámok cikkeiből állítottak össze. Egyikük a Ludas Matyi karikatúrája volt, igyekeztem diszkréten mosolyogni, de azért más is nézegetni kezdte, mi tetszik annyira. A rajzon egy nővér látható, három csecsemőt ölel magához, és így szól a vele szemben álló férfihoz: Gratulálok, apuka! Lakásuk született!
Ezek után kiderült, hogy az első népszámlálást II. József rendelte el, az akkori birodalom létszámát 5-6 millióra becsülték, kiderült, hogy kilencmillió. Érdekesség, hogy pozsonyi nemesek iratban kérelmezték, hogy a nemesi származásúakat zöld tintával írják! Nem csodálom, hogy szegény II. Józsefnek még a parókája hajszálai is égnek álltak a nemesektől!
A kézirattárban, az asztalon néhány kitett iratot láttunk, gyengéd célzásként cérnakesztyűket raktak ki mellé. Az egyikhez közel hajoltam, de nem nyúltam hozzá, csak nézegettem. Mint kiderült, a hivatal egykori elnöke, aki részt vett az első világháborúban, cetlikre jegyezte az emlékeit, és csak 1923-ban írta le, ki is akarta adatni, de nem került sor rá, viszont napjainkban kiadtak róla egy életrajzi kötetet.
A szomszéd szobában megnéztük a legnagyobb és a legkisebb könyvet. Az előbbi asztallap, az utóbbi körömnyi nagyságú volt.
Befejezésül megnéztük a térképszobát, az egyiken a Balatont fordítva rajzolták, no meg a Duna is visszafelé folyik, sebaj! Viszont láttunk egy logargépet, olyan, mint a logarléc, csak tekerni kellett. Viszont még senki nem jött rá, hogy kellene, ezért inkább békén hagyták, Szerencsére a szabvány íróasztali felszerelés már nekem is jó barátom, levélbontó kés, tintatartó, tollszár, tapper, mindez csinosan elrendezve egy kis tálcán.
Ez is tovább tartott, mint egy óra, de csöppet sem volt unalmas! Kellemes emlékekkel és egy ajándékba kapott 2020-as statisztikai zsebkönyvvel távoztam.
Folytatom, mert nem a Szabó Ervin könyvtárban végződött a szombati napom. A következő napirendi pont az Egyetemi könyvtár volt, A vezetés előtt eszembe jutott, hogy az előbbi helyen 30 főben maximálták a létszámot, és ezt úgy indokolták, hogy ennyi ember még oda tud figyelni a vezetőre, ő is ránk, de ennél több már nehezen kezelhető. Ezért aztán ha a sor végére kerültem, nem nagyon hallottam a vezetőnket. A nagy olvasóterembe viszont mindenki elfért, itt egyaránt láttam-hallottam. Nem kis meglepetésemre Ferenc József képe függött a főfalon, de nem ismertem rá, mert ezúttal díszmagyarban volt lefestve. Kiderült, hogy a könyvtárhoz a saját zsebéből járult hozzá, ez a javára írandó. Itt is volt csigalépcső, galéria, nemes fából készült bútorok, jó megvilágítás, egyszóval jó hely. Továbbmenve megnézhettem egy kézzel írott Dante-kötetet, csodás rajzokkal díszítve. Mellette Pázmány Péter egy könyve, amit viszont rézkarcokkal illusztráltak. A következő helyen Janus Pannonius pajzán verseit láthattuk volna, de az új tulajdonosa nem kedvelte, és a kifogásolt sorokat jó vastagon kihúzta, sőt időnként meg is írta a véleményét róla.
Újabb érdekességet tudtam meg, Az orosz-török háború idején az egyetemisták szimpátiatüntetést rendeztek a törökök mellett, mert a törökök sok 48-as menekültnek adtak helyet, népszerűek voltak, ezért egy díszkardot küldtek a szultánnak. Ő ezt azzal viszonozta, hogy 33 könyvet, amit Szulejmán zsákmányolt Budán, visszaküldött Magyarországnak. ebből 14 corvina volt! Egy itt van, de ezúttal nem állították ki.
A háborúban a könyvtárban itt is betörött a tetőablak, ráadásul a víz is elöntött néhány helyet, szóval bőven volt mit helyreállítani. Az 56-as eseményeket megúszta sérülés nélkül. Viszont a környéken fúrták a metrót, ettől 14 centit süllyedt, de itt megállt. Végül kimentünk az erkélyre, hogy jobban megnézhessük az épület alaprajzát. Az átmeneti kellemetlenségek ellenére érdemes volt itt is körülnéznem! A kellemetlenség gyorsan múló, az emlékek pedig szépek, amiket láttam, érdekesek voltak.
A mai napon rászántam magam arra, hogy kihasználjam az adódó lehetőséget, ez pedig a Kulturális Örökség Napjai rendezvény, illetve rendezvények. Szombaton kezdtem, éspedig a Főváros Szabó Ervin könyvtárral, tíz órakor indult. A könyvtárépületébe most a főbejáraton jutottunk be, ami nem nagyon használatos, annak idején a tulajdonosai, a Wenckheim család is csak ünnepi alkalommal, például nagy bálok esetében nyittatta ki ezt az egyébként nagyon szép, kovácsoltvas díszítésű kaput. Ez az épület a Wenckheim család tulajdona volt, 1838-ban a nagy pesti árvíz szinte leradírozta a régi, ócska házakat, és az ott lévő telkek nagyon olcsón lettek kaphatók. Akkoriban jött divatba Pesten palotát építeni.
Most pedig érdekes történet következik! Wenckheim János hosszú ideig agglegényként élt, és úgy tűnt, ezen nem is óhajt változtatni. Volt egy unokaöccse, aki ugyan nem sürgette a nagybátyja halálát, de abban a biztos tudatban élt, hogy óriási vagyon marad rá. Erre mi történt? Az öregúrnak megtetszett a házvezetőnője 17 éves lánya. A mama rögtön felmondott, nem akarta, hogy a lánya pletykák tárgya legyen. Wenckheim viszont arra jött rá, hogy szereti ezt a nőt, és feleségül vette! A házasságból egy kislány született, sajnos, az anya nem sokkal a szülés után meghalt. Amikor a lány kétéves lett, az apja is. Érthető módon az apa gondoskodni akart a gyerekéről, és két megbízható gyámot rendelt ki mellé. a hoppon maradt unokaöccs viszont pert indított, és azt akarta bebizonyítani, hogy a lánynak nem Wenckheim az apja. A gyámok résen voltak, és idejekorán elfojtották ezt a követelést.
Ha valakinek ismerős a történet, az jól gondolja, ez az Egy magyar nábob, illetve a folytatása, a Kárpáthy Zoltán alaphelyzete.
Wenckheim Christina szép, művelt és gazdag lány lett. Aztán találkozott egy másik Wenckheimmel, aki másodfokú unokatestvére volt, a fényképe szerint jóképű fiatalember volt, Christina pedig csinos lány. Egymásba szerettek, és összeházasodtak. Minden jel szerint boldog házasságban éltek, két gyerekük született. Sokat jótékonykodtak, Nem a jótékonykodás, de az első világháború és az azt követő békekötés megtépázta a gyerekeik legendás vagyonát, kénytelenek voltak a palotát előbb bérbe adni, majd eladni. A főváros vettem meg 1927-ben, pár évbe beletellett, mire a célnak megfelelően átépítették. Végül 1931-ben adták át. Aztán elindultunk fel, a díszlépcsőn. Szép sorjában megnéztük a báltermet, a hölgy és az úr fogadószobáját, a báltermet, ez utóbbiban valami erkélyfélén játszott a zenekar. Az oda vezető folyosón három nagy tükör, itt lehetett a hölgyeknek-uraknak megszemlélni, hibátlan-e a toalettjük. Egy csodaszép bronzcsillárt nézegettem, tekintélyes súlya miatt külön fémhíd tartotta, persze az álmennyezet fölött. Megtudtuk, hogy mind ezt a termet, mind a csodás, faborítású könyvtárszobát elég gyakran bérelik ki a filmesek, ezen csöppet sem lepődtem meg! Az egyik olvasóteremben érdekes formájú csigalépcső volt, mint megtudtuk, ezt még a Ganz Hajógyárban tervezték és építették, ezt is megőrizték, mint a hazai ipartörténet fontos részét. Ezután megnéztük az épület makettjét, így áttekinthetőbb volt. Ekkor az is kiderült, hogy ez a nemkívánatos esemény, például tűz esetén menekülő útvonalnak használható. Az eredetileg egy órásra tervezett bejárásból vagy hetven perc lett, de senki nem bánta! Én már voltam ott ilyen bejáráson, de még így is sok újdonságot és érdekességet láttam-hallottam!
Nem szívesen dicsekeszem, de istenáldotta tehetségem van az eltévedéshez, jóformán bárhol, bármikor, úgyhogy érdemes lenne megkockáztatnom. Húsz perc séta pedig meg sem kottyan!
Rákerestem, sajnos nem jár arra busz. Viszont annyira nem tudtam róla, hogy eddig már tucatszor elsétáltam mellette, és észre se vettem ill. fel se tűnt. A budakalászi Auchan-tól (plusz OBI, ALDI stb.) szoktam gyalog menni, a Lupa strand nekem kb. 30 perc gyalog (a kert kb. 20 perc). Viszont ott van mellette a Metro áruház, oda régebben volt külön busz, nem tudom ez megvan-e még? Bár úgy rémlik elég ritkán ment.
Viszont ez az út vezet a Dunához, ahonnan már csak át kell jutni a Lupa-szigetre. :D Híd nincs, csak rév vagy csónak (a mikéntjét ki kéne deríteni), de klassz lenne itt is sétálgatni.
Érdekelne a budakalászi botanikus kert, csak azt nem tudom, busszal mennyire megközelíthető, mert ha ez csak autóval lehetséges, máris lemondhatok róla.
Ami a hétvégét illeti, a Kulturális Örökség Napjai vannak betervezve. Sok helyre be kellett jelentkezni, meg is tettem. Volt olyan, hogy már minden hely betelt választ kaptam, akkor jöhetett a B variáció, szerencsémre bőven akad választék!
Ma délelőtt sor került a Tamariska-dombon lévő Csepel büszkeségpont meglátogatására. Előre bejelentett program volt, vártak és szívesen fogadtak minket.
Belépve a vezetőnk ismertetni kezdte a látnivalókat. Elsőnek megtudtuk, hogy a Tamariska-domb - nagyon helyesen - természetvédelmi terület, már van egy itt fészkelő erdei fülesbagoly párunk is. Továbbá a magyar madárpóknak nevezett, egyébként igen szépnevű szongáriai cselőpók is. Aztán az is kiderült, hogy ezt a légós menedékhelyet a háború után egy darabig zöldségraktárnak, illetve gombapincének használták, az állandó hőmérséklet mindkettőre alkalmassá tette.
A teljes terület felét járhatjuk be, ezt a 44-es, illetve 56-os kor tárgyaival és fényképeivel rendezték be. Magát a helyet 1944-ben használták is, Elvileg 3000 ember fért el itt, de néhány száznál nem voltak többen. Először az óvodásokat, illetve a rájuk vigyázó apácákat helyezték itt biztonságba.
Az is kiderült, hogy rendkívüli helyzet esetén az óvóhely most is használható, de remélem, erre sosem kerül sor!
Belépve elsőnek az ötvenes éveket idézték fel, egy MSZP feliratú zászló, utána egy olyan szobor, amin két, földig érő szoknyát és illedelmes fejkendőt viselő fiatal nő volt. Kevésbé szívderítő volt egy ÁVÓ-s őrmester bábuja, meg kell adni, szép szál legény volt, bár a látogatásának alighanem csak az anyja örült, bár ez sem biztos!
Az 56-os eseménnyel kezdtük, ráismertem néhány kiállított tárgyra, például a segélycsomagban kapott sajtkonzervre, a doboza nekem is megvan.
Aztán következett a 44-es háborúról való megemlékezés. Érthető módon Csepel fekete napja volt a főtéma. Szemléltetésül kiállítottak egy százkilós légibombát, nos, Csepelre 328 darab, jóval nagyobb légibomba hullott! Nem is beszélve az aknákról, gyújtóbombákról és egyéb ilyenekről! Viszont a védelmet jól megszervezték, ezért mindent megtettek, hogy a helyzeten javítsanak. Sajnálatos módon a tömegtemetést is ideértve.
A berendezés puritán volt, de praktikus! Aprócska asztalok, rajtuk zománcos tányér, pléhkanál, zománcbögre, négy szék mellette. Ágyak, hordágyak is, homokosvödrök az esetleges tűzoltáshoz, aprócska betegszoba, (bár biztos több is volt) katonai egyenruhák, fegyverek, újságok, amin nem győztem csodálkozni, az egy vekker volt, éspedig Hitler arcképével! Ehhez képest a légvédelmi társasjáték kismiska. A légvédelmi oktatás adott körülmények között nagyon is szükséges volt, Az emberek az óvóhelyen is próbálták a mindennapi életüket élni, főztek (volt petróleumfőző) és folyamatosan hallgatták a rádiót, onnan lehetett megtudni, mikor lesz légitámadás.
Örültem, hogy ezt láthattam, de annak is, amikor kikerültem onnan. Nem, vagy nem csak azért, mert kint szépen sütött a nap.
Ezen a hétvégén háromnapos kaktuszkiállítás van a Füvészkertben, ezúttal sem hagytam ki!
Majdnem nyitásra, azaz kilenc órára érkeztem, ezért aztán nem voltak sokan. Igaz, a kiállítók sem, de a választék így is figyelemre méltó volt. Már jó régen járok ilyen kiállításra, és mindig találok valami újat, szépet vagy érdekeset, esetleg a hármat együtt. Most például egy kb. fél méter magas, aprócska cserépben lévő, és tökéletes dugóhúzó formájú, viszont tüskétlen növényt. Amin a legjobban csodálkoztam, az egy olyan növény volt, ami legjobban a kosárfonáshoz használt vesszőhöz hasonlított, viszont vagy tíz, nagyon érdekes virág volt rajta. Mondtam is az árusnak, hogy ezt biztosan egy szürralista képzőművész tervezte, Többszöri visszakérdezés után kiderítettem, hogy ez a növény a szépen hangzó ceropagia ampliata névre hallgat, Ha már ott voltam, persze hogy megnéztem a Füvészkert többi részét is. Beértem az üvegházzal, ahol megcsodáltam a Victoria regiát, igaz, most nem nyílt, de így is érdemes a nézésre. Aztán jött a kis tó, sok-sok tavirózsával, ezek közül is csak egy virágzott.
Azért szeretek korán menni, mert akkor odafigyelhetek a kiállítók beszélgetéseire is. Ezúttal is hallottam egy érdekes történetet, meg is osztom veletek. Az elbeszélő házánál van három madáritató, rendszeresen feltölti őket, A legnagyobb hőségek idején döbbenten látta, hogy egy karvaly és egy feketerigó harminc centire egymástól békésen iszik, kicsit fürdik, majd ki-ki megy ügyes-bajos dolgai után.
Jó egy órát sétáltam a kertben, aztán 25 percet a villamosmegállóig, úgyhogy legalább ki is sétáltam magam.
Ma délután azon töprengtem, a Budafoki bor és pezsgőünnepre menjek-e, vagy a Bakáts téri rendezvényre. Döntöttem, irány Budafok!
Nem volt nehéz odatalálnom, a buszról leszállva csak mentem a zene irányába. A műsor végére érkeztem, és azt láttam, hogy egy fiatal férfi olyan hangszeren játszik, aminek kifejezetten UFO külseje volt. Sajnos, nem sokat hallottam belőle. Szétnéztem, és megállapítottam, hogy sokkal több az enni, mind az innivaló. Akadt mindenféle, sajt, hús, lekvár, méz, sütemény. Az iparcikkek közül olyan pulóvert láttam, ami a kiírás szerint alpakagyapjúbúl készült, ebben én nem vagyok biztos, de nem vagyok a kérdés szakértője. Szépnek szép volt az biztos. Azok a bőrből készült szandálok-papucsok is, amik mellette voltak.
Előrelátó voltam, tudtam, hogy kóstolópoharat kell venni. Azt ugyan nem vittem magammal, de egy kis, nyakba akasztható zsákocska-félét a pohárnak igen, jó hasznát is vettem. Kétszer egy deci bort ittam, ezek egyike szürkebarát, a másika rizling volt. Érdekes, az első ízére valahogy nem így emlékszem, de hát az emlékek nem mindig pontosak.
Ami az ételt illeti, némi meglepődéssel vettem észre, hogy fish and chipset, tonhalat, mi több, még osztrigát is lehetett kapni! Azért úgy vettem észre, a lángos népszerűbb volt! Még egy érdekességet láttam, az úgynevezett ládavasutat. olyasmi volt, mint a lökd meg a kecskét, csak éppen a kisfiút-kislányt beültették egy ládába, és holmi olyan sínféleségen indították el, mint a hullámvasút kicsiben. A kedves papa jól meglökte a dobozt, a másik végén várta az üzemeltető. Ilyet még nem láttam, de jópofa.
Aztán elmentem zenét hallgatni. Találtam egy nem túl kényelmetlen széket, árnyékban állt, két gitáros játszott, a poharamban még néhány korty bor is akadt, ráadásul megtudtam, hol van a hazafelé vivő busz megállója, úgyhogy nagyon meg voltam elégedve a helyzettel.
Gondolkodtam, elmenjek-e a Bakáts térre, de úgy döntöttem, hogy ami sok, az mégiscsak sok! Irány haza.
Igen, jó volt. Amikor ott voltunk három nő volt ott, az egyik tökéletesen beszélt magyarul, a másik is jól, de kis akcentussal, a harmadikat nem hallottuk beszélni. A borból gondolom csak időnként tettek ki, egy-egy üvegből töltöttek ki poharanként kb. egy-egy decit - amíg ott voltunk kétszer. Mivel már a végéhez közeledtek nyilván osztogatták a maradékot. Osztottak pólót (elég kis méretűt) és bögrét is, az ismerősöm hozott mindkettőből. Ja, és volt sztrapacska is, nagyon finom, isteni kapros tejföllel. :D
Ezek szerint te is jól érezted magad! A szlovák utazási irodát én is láttam, tetszett is. Amikor én jártam arra, szó sem volt ribizliborról, és meglepődtem, mert a két nő, aki ott dolgozott, szlovákul beszélt, amit nem értek. Valahogy nem hinném, hogy nehéz lenne olyan valakit találni, arrafelé, aki tud magyarul. Viszont lehet, hogy később ez is változott.
Én is voltam a Pozsonyi pikniken, csak én este. :-)
Még szerdán volt egy koncert a Zsiráfnál (a Nyugati mellett a mélyedésben lévő szórakozóhely, a koncertek a mellette lévő lépcsős kiülős részen vannak), egy jóhangú jazzénekes lány, Orbay Lilla lépett fel a gitáros Stummer Mártonnal. Teljesen véletlenül szúrtam ki a Facebook-on, hogy a Pozsonyi pikniken is fellép. Ezen csak az előadók felsorolása volt, más nem nagyon. A részletes programra mutató linken meg egy nagy semmi, így magáról a piknikről nulla információ volt.
Mivel Lilla Facebook ismerős is, rákérdeztem, tőle tudtam meg, hogy háromszor is lesznek rövid negyedórás fellépésekkel. Nekem a 10:30-as és a 13:30-as eleve kiesett más program miatt, így az esti 19:15-öset céloztam meg. (A koncertje után a Pontoon-ra terveztem átmenni a 20 órai kezdésű Antonia Vai koncertre.) Közben kiderült, hogy egy ismerősöm is kimegy, ő küldte át az ott kitett program plakát fotóját. Ezen láttam, hogy az első kettő a szerdai felállással volt, az egyik a Fidelio Színpódiumon, a másik a Jászai Nagyszínpadon, az este viszont szólóban lép fel a Fidelionál.
Fél 7-re értem ki, hogy legyen idő megkeresni a helyszínt. (A plakáton 19 órai kezdés szerepelt.) Itt lepődtem meg, hogy mekkora banzáj van, semmit nem tudtam róla. A kitett térképen láttam, hogy a Fidelio pont a másik csücsökben van, így nem volt időm nézelődni. Még röviden belehallgattam a Nagyszínpadon folyó műsorba, majd megindultam a Fidelio felé. A kultúrsátrak előtt mentem, de csak arra volt időm, hogy a könyvesek ill. színházak nevét megnézzem.
Pár perccel 19 óra előtt értem oda, a Szent Efrém Férfikar koncertjéből az utolsó két számot hallottam. Bár nem kimondottan az én stílusom, de végülis jópofa amit csinálnak. Utána még átszerelték a színpadot, Lilla tényleg negyedkor kezdett. A neki biztosított rövid időbe csak három angol nyelvű szám fért bele, az egyik egy saját szerzemény, az utolsó egy Norah Jones szám volt.
Ezután elindultam megkeresni az ismerőst, a Nagyszínpadnál leltem rá. Ott épp régebbi magyar slágerek feldogozását hallhattuk, három számot néztünk végig. Ezután tettünk egy gyors kört a sátraknál, mielőtt tovább indultunk volna - ő a Bakáts Feszten a PASO koncertre akart menni, a Pontoon-hoz már késő lett volna, így vele mentem. Egyedül a szlovák sátornál (pozsonyiak a Pozsonyi pikniken :D) álltunk meg rövid időre. Ribizlibor kóstolót kínáltak, egészen finom volt. Pár szót beszéltünk, hogy honnan is való a bor (Dévény körzetéből), mivel eddig tudtam semmit a szlovák borokról. Aztán előkerült pár pozsonyi kifli is, hamar elkapkodták. :D Én egy finom diós kiflivel indultam a Bakáts térre, ahol nagyon jó bulit csaptak a fiúk. :D Aztán még elnéztünk a Pontoon-ra is... :D
A mai délelőttöt a Pozsonyi pikniken töltöttem. Régóta szerettem volna ellátogatni oda, de valahogy mindig kimaradt. Idén végre nem.
Miután nemrégiben jó pár rendezvényen jártam, megállapítottam, hogy ez a Terézvárosi Fesztivál és a Mesterségek Ünnepe kereszteződése, de ez csinos és életképes utódot eredményezett!
Az előbbit a színházak kivonulása, a sokféle jegyvásárlási lehetőség, a könyvek, no meg a többféle színpad, és az ott felhangzó élőzene képviselte. No meg a hangulat, mert sokan voltak, család, gyerekek, kutyák, sétálgatás-nézelődés, (ami a kedvenc elfoglaltságom) úgyhogy ismerősnek tűnt a helyzet.
Az MÜ-t pedig a sokféle kiállítani és vennivaló idézte, kézműves termékek, étel-ital, és szívélyes árusok. Volt mindenféle, bőrmunkák, szép kézi szövésű ruhák, olyan sál, amit némi ötletességgel kabáttá lehetett alakítani, könyvek, a használt könyveket is ideértve, itt szemlesütve oldalogtam el. Sajtok, húsok, méz három-négy helyen is. Az egyikhelyen cukor nélkül készült lekvárokat láttam, a galaqonyalekvárnak képtelen voltam ellenállni! Eddig a galagonyát csak Weöres Sándor verséből ismertem, ezt viszont az árus is kedvelte.
Igen, akadt étel-ital is nagy bőségben, a lángost is ideértve. Viszont igenis hiányoltam a fröccsautót, és szerintem Bacher Iván is hiányolta volna! A színházi sátornál örömmel állapítottam meg, hogy Molnár Ferenc darabja, a Hattyú, műsoron van, alighanem érdemes lenne megnéznem!
Ott volt a Hócipő standja is, némi meglepetéssel vettem észre egy ládát, amin a Honderű felirat szerepelt, Meg is jegyeztem, hogy ezt a lapot Petőfi végképp ki nem állhatta!
Lett volna némi próza is a két színpadon, például néhány részlet Janikovszky Éva: A lemez másik oldala című könyvéből. de azt sajnos nem tudtam megvárni, kellemes benyomásokkal indultam haza.
Várom a beszámolódat! Ami a Bakáts téri fesztivált illeti, egybeesik a Pozsonyi piknikkel, nem is beszélve a Budafoki bornapokkal. Ma a pikniken voltam, a holnapi napon még gondolkodom. A Kulturális örökségről véletlenül olvastam, nagyon is érdekel, tervezgetem, mikor-hová menjek. Mondjuk a Kúriát kihagynám, mert nem akarom, hogy átkutassanak, jó, hogy ujjlenyomatot nem vesznek rólam! De még mindig rengeteg néznivaló maradt.
Szombaton ellátogattam a Terézvárosi Fesztiválra. Tavaly voltam ott, csodásan éreztem magam, bíztam abban, hogy idén sem lesz rosszabb. Nem is lett! Fél tizenegy körül érkeztem, ez majdnem nyitás, de már így is elég sokan voltak. Minden korosztályból és mindkét nemből. Miután kutyabarát hely, jó néhány eb is volt. Többségük zsebkutya, ezek között akadt egy háromlábú is, de ez sem őt, sem a gazdit, sem a járókelőket nem zavarta. Azért akadt néhány nagyobb termetű kutya is, de ezek is nyugodtan viselkedetek, semmi baj nem volt velük.
Kezdtem végigsétálni, és nézegettem a színházak kínálatát. Nem egy meglepő dolgot tapasztaltam, ez várható is volt. Azon viszont meghökkentem, hogy a Tüskevárnak van (vagy lesz) musical változata. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy Matula dalra fakadjon. Bár ezt Nancsi néniről vagy István bácsitól se nagyon. Ha Gölle tájáról földrengést jelentenek, alighanem Fekete István forog a sírjában. Bár az is lehet, hogy nekem csekély a fantáziám.
Aztán a Nagyszínpad felől zenét hallottam, ami ismerős volt, csak nem tudtam rájönni, honnan. Közelebb érve egy kis szünetet tartottak, és a karmestertől megtudtam, hogy ez bizony a Kis éji zene Mozarttól! Azt is, hogy a szerző nagyon meglepődne, ha valahogy megtudná, hogy ez a legnépszerűbb darabja! Kellemes-szellemes előadó volt, érdeklődve hallgattuk, nem csak őt, a zene további tételeit is. A második zeneszám Bartók Bélától a Román népi táncok, ennek viszont alighanem örülne a szerző!
Pár perccel utána kínai sárkánytáncot láthattunk, érdeklődve figyeltem! Egy héttel ezelőtt koreai oroszlántáncot láthattam, ez sem volt rosszabb, de kevésbé hosszú és nem annyira szép kiállítású. Továbbmentem, és találtam három érdekes zeneszerszámot, legjobban xilofonra hasonlítottak, az egyikül csak fából volt. Ezek mellett négy dob is állt, gondosan letakarva a nap elől. Aztán játszani kezdtek rajta, éspedig animációs filmek zenéit, a Vuk, a Süsü, a sárkány volt soron. No meg a Kérem a következőt! Ez a program az Út a zenéhez kezdeményezése volt.
Szerencsére a szervezők jó munkát végeztek, bőven volt árnyékos pad, aki pihenni akart és nézelődni, esetleg enni-inni, könnyen talált helyet. Ez utóbbit tettem, megettem a lángosomat. Aztán továbbmentem, amíg a József Attila színháznál le nem blokkoltam, mert itt a kedvenc Szabó Magda regényem színpadi változatát hirdették, éspedig a Régimódi történetet! Volt szerencsém az egyik főszerepet játszó színésznővel beszélgetni, ha jól emlékszem, Gacsáry Emma lesz a szerepe,, illett is hozzá. Csöppet sem esett nehezemre a százötven évvel ezelőtti, földig érő ruhában elképzelnem.
Megtaláltam újra az előbbi árnyékos padot, és vártam a Nagyszínpadon sorra kerülő operett-musical dalokat. Félórás összeállítás volt, a Mágnás Miskából, a Marica grófnőből, no meg a Hegedűs a háztetőnből hallgattunk néhány közismert számot. A legutolsó a Ha én gazdag lennék volt, méghozzá új fordításban, így alig ismertem meg! Így sem volt rossz, főleg Alföldi Róbert előadásában, csak számomra szokatlan. Csöndes derűvel vettem észre, hogy az Andrássy út egyik házának erkélyére kiült valaki, onnan nézte végig részint a tér forgatagát, részint hallgatta a zenét. Aiighanem neki volt a legjobb helye!
Kénytelen voltam belátni, hogy ennyi elég volt egy napra, elfáradtam, és kellemes emlékekkel indultam hazafelé.
