Lehet rajta rugózni, hogy ez nem jó, meg pontatlan, csak éppen semmi értelme, mivel ez egy elfogadott, bevett kifejezés.
Egyébként meg, ha földrajzilag nézed, a dunai kifejezést lehet úgy is értelmezni, hogy a Duna vízgyűjtő területén lévő, az meg azért meglehetősen nagy terület.
Regensburg, Bécs, Ingolstadt, Linz, Smederevo, Tulcea Budapestben az a közös hogy ott mindenhol folyik a Duna, tehát ők dunai bayorok, meg dunai svábok és dunai osztrákok
Móron és Pécsen abban nem vok biztos hogy van Duna, de legyen igazad, follyék ott is a DUNA, ahogy az ógörögök mondták "Lass die Flüsse fließen!"
Ha némnetül beszélnek az nem jelent semmit, mert pl ha egy Budapesten élő dunai bajort le dunai svábozol abbol késelés is lehet?
Egyébként az 1941-es népszámláláson a felnőtt hartai lakosok majdnem 100%-a vagy az anyanyelvét vagy a nemzetiségét németként jelölte meg...
A részleges kitelepítés és a felvidékiek betelepítése, ill. a különféle népcsoportok részbeni összeolvadása után a 2011-es népszámláláson a lakosság 20.9%-a vallotta magát német nemzetiségűnek.
Ebben benne vannak azok is, akik csak az egyik nemzetiségként jelölték meg a németet, mivel a magyar népszámlálási adatlapok lehetővé teszik, hogy egy egyén többféle nemzetiséghez tartozónak is vallhatja magát.
(Pontosan nem tudom, hogy hány nemzetiséget lehet megjelölni, de talán 3-at, 4-et is.)
"Államközi egyezmény alapján 287 hartai német család kitelepítésére, a Felvidékről és a Délvidékről 243 magyar család betelepítésére került sor."
Ezzel kapcsolatosan érdekesség, hogy kezdetben kifejezetten ellenséges volt az "őslakos" protestáns németek és a Felvidékről betelepített katolikus magyarok viszonya a faluban, ez azonban később természetesen sokat enyhült, majd az első vegyes házasságra is sor került.
A község honlapjáról:
"A kitelepítés és lakosságcsere során 287 németajkú családot telepítettek ki, és 243 magyar családot telepítettek be a községbe. A Hartára került magyar nyelvű népesség főként a Felvidék falvaiból származtak: Nyírágó, Alsószeli, Csölösztő, Diószeg, Garamlök, Garammikola, Gútor, Kálna, Kisbalog, Kisfödémes, Kismácséd, Kispeszek, Kisújfalu, Léva, Losonc, Máriakálma, Nagybalog, Nagycsalló, Nagyfödémes, Nagymácséd, Nagypeszek, Nyír, Osgyán, Pádár, Rimaszombat, Somorja, Taksony, Tejfalu.
„…mi bizony a disznóólat is magunkkal hoztuk. De hét évig nem raktuk össze: mindig abban bíztunk, egyszer csak kiderül: hazamehetünk.” (Barta 1999, 56).
Az együttélés nehéz kezdete után a közös sorsban való megbékélés és sikeres munkálkodás alapozta meg Harta modernizációs fejlődését.
,,Már a második vagy a harmadik vasárnap a bálon, a Dunaparton, ahol a rezesbanda játszott, ott már összeismerkedtünk a fiúkkal, és kezdtük felkérni a hartai lányokat. És a hartai fiúk felkérték a mi lányainkat.” (Barta 1999, 157).,,A fiatalok új vérkeringést hoztak. Új szokások csíráztak és a régiek elhaltak… de mert a gyökerek mélyek, ekkor az őslakók és az új telepesek között folyt a harc. Őslakó nem adta a lányát, fiát felvidékihez…A mi fiúnk volt az első a faluban, negyvennyolcban délvidéki lányt vett feleségül. Zúgott az egész falu, a lány szülei is ellenezték, és mondhatom, a feleségemtől is volt hallgatnivaló. A fiatalok nem törődtek vele. A lány megszökött hazulról, a fiam utána, és megtartották az esküvőt. …Most már boldogok…” (Barta 1999, 41-42).
Természetesen nem volt minden egyszerű. Az idetelepültek több, mint fele római katolikus hitvallású volt, így az eddig döntően protestáns település összetétele megváltozott. A Felvidékről érkező katolikusok a magukkal hozott vallási szokásokat is tovább gyakorolták. A katolikus legények és férfiak ’Kalotegyleteket’, a lányok a Szűz Mária kultusz jegyében ’Máriás lányok’-nak nevezett vallási csoportot alkottak."
Igen és éppen ezért a témával foglalkozó szakértők újabban a dunai svábok (Donauschwaben) helyett a dunai németek (Donaudeutsche) elnevezést javasolják.
A magyarországi németeknek szerintem nem igazán volt összetartozás tudatuk, a bánsági németeket ( az erdélyi és szepességi szászok külön téma ) leszámítva, elszigetelve éltek falvaikban, a településhez kötődtek ahol éltek, csak a 1920-as évektől amikor a magyar állam elkezdte zaklatni őket, hogy beolvadjanak a magyarok közé.
Ez elnevezés egy kicsit furcsa lehet egy laikusnak, ez 20 században kreált elnevezés, egy osztrák térképész találta ki a 1920-as évek elején, az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése után az utódállamokba került németek elnevezésére, gondolom a Duna úgy került a képbe, hogy a közelében voltak a legnagyobb összefüggő német területek, a sváb elnevezés egy kicsit szerencsétlen, a német jobb lett volna, ez meg gondolom úgy jött ide hogy a magyarok svábnak nevezték a 18.századtól a bevándorolt németeket, származási helytől függetlenül.
Harta (németül Hartau) az 1723-1724-es betelepítéstől a II. vh. végéig gyakorlatilag tisztán protestáns német lakosságú falu volt, a II. világháború után azonban az 1947-48-as évek jelentős változásokat hoztak a falu lakosainak életében.
287 hartai német család kitelepítésére, a Felvidékről és a Délvidékről 243, főként katolikus magyar család betelepítésére került sor.
Részletek Harta történelméből a község honlapjáról:
"A török uralom alatt 1573-ban a település, mint a Székesfehérvári vár tartozéka, még adóköteles volt, az 1686-os összeíráskor már szétdúlt, sivár helységként említik, az elnéptelenedett települések között szerepel.
Az elszikesedett, mocsaras terület benépesítésére a XVIII. század elején 1723-24 között az akkori földesúr, gróf Ráday Pál Hessenből, Pfalzból, később Württenbergből és Speyerből bevándorolt ágostai evangélikus és református vallású németeket telepített le birtokán.
/Ráday Pál és az első telepesek közötti szerződés 1724. június 9-én kelt./
E tényből adódik a község német-nemzetiségi eredete.
A község gyors fejlődése a Ráday családnak – Ráday Pálnak és feleségének Kajali Klárának – volt köszönhető. Harta akkori életére vonatkozó legtöbb adat a Ráday levéltárban található.
A német betelepülők földműveléshez jól értő, a kendertermesztésben és feldolgozásban járatos parasztok és kézművesek voltak.
1877-ben ezt jegyezte fel Galgóczy Károly: „Kis-Harta, igen csinos német-magyar község…A község maga lapályos sík helyen, rendes négyszeg alakzattal épült. Széles egyenes főutszái hosszan nyúlnak délnyugatról északkeletre, s kétoldalt fasorokkal kiültetvék: a házsorokból hosszan lenyúló kertközök, szabályos keresztutszákkal szelvék.” (Galgóczy 1877).... „A nép szorgalma azonban nemcsupán az állattenyésztésre és földművelésre szorítkozik: hanem itt iparnak is szép fejlettsége van. Számos különféle kézműves lakja a községet: kovács, lakatos, kerékgyártó, kádár, festő, kalapos, csizmadia, cipész, szabó, stb. különösen sok a takács, esztergályos és asztalos: a Dunán számos hajómalom. – azután több gazdának ugyanott vontatós hajója is van, melyet helybéli hajóácsok szoktak építeni (Galgóczy 1877)”.
Az evangélikus anyakönyveket 1733 óta vezették, a felekezet 1759-ben építette első imaházát, 1798-ban épület fel a templomuk. A reformátusok 1835-38 között klasszicista stílusban építettek templomot.
A hartai római katolikus vallásúakról 1923-ig a dunapataji plébánia anyakönyveiben található bejegyzés. Az egyházközség templomát 1943 pünkösd másnapján szentelték fel és 1945 augusztusától önálló lelkészség lett.
A községet sokszor sújtotta árvíz. 1852-ben a tűzvész majdnem teljesen elpusztította. A tűzvész után alakult ki a község rendezett képe.
A XIX. század végén gróf Teleki József, az MTA, a kalocsai érsekség, Bauer Rudolf, a Magyar Királyi Kincstár, Boronkay György és Darányi Kálmán voltak Hartán birtokosok.
A községhez tartozott Dunatetétlen puszta, Érsekiharta puszta, valamint a XVI. században még önálló településként szereplő Hartai-mikla és Hartai bojár puszták, végül a Dunapataji községtől 1909-ben és 1913-ban átcsatolt Vejte és Pataji bojár puszták.
A Duna nemcsak veszélyt jelentett a lakosság számára, hanem sokaknak biztosított megélhetést. A századfordulót követően kb. 140 hartai hajós állt alkalmazásban osztrák és magyar hajózási társaságoknál. Öt vízimalom is működött itt a század első felében.
A II. világháború után az 1947-48-as évek jelentős változásokat hoztak a falu lakosainak életében. Államközi egyezmény alapján 287 hartai német család kitelepítésére, a Felvidékről és a Délvidékről 243 magyar család betelepítésére került sor."
Gróf Ráday I. Pál (Losonc, 1677. júl. 2. – Pécel, 1733. máj. 20.), református magyar nemes, kuruc politikus, II. Rákóczi Ferenc kancellárja.
1711-ben a szatmári béke után külön amnesztiával tért haza Galíciából. Az 1712 – 1715-i, 1711 – 1723-i és 1728 – 1729-i ogy.-eken Nógrád vármegye követe, de ezen túlmenő politikai szerepet többé nem játszott. Az ogy.- eken elsősorban a prot. egyházak érdekében szállt síkra. Tagja volt a vallásügyi sérelmek kivizsgálására 1721-ben életre hívott pesti commissiónak. A református egyház első egyetemes főgondnoka.
1723-1724-ben Hessenből, Pfalzból, később Württenbergből és Speyerből bevándorolt ágostai evangélikus és református vallású németeket telepített le hartai birtokán.
A dunai svábok (Donauschwaben) egy gyűjtőfogalom, a 17. sz. végétől a 18. sz. végéig a német nyelvterületről a Kárpát-medencébe bevándorolt német telepesek és leszármazottaik gyűjtőelnevezése.
Tehát nem kell közvetlenül a Duna partján élni ahhoz, hogy valaki dunai sváb legyen...
Villány (németül Willand vagy Wieland, mindkét névalak használatos) sváb betelepítéséről a kisváros honlapja az alábbiakat írja:
"A török idők népessége teljesen kipusztult, a népsűrűség 1697-ben 0,2 fő volt négyzetkilométerenként. 14 rác család, 7 zsellércsalád alkotta Villányt. A harcokban mutatott eredményességéért Savoyai Jenő (Prinz Eugen) megkapta Villányt, ahova a túlnépesedett németországi Pfalz-ból telepítettek új honfoglalókat. Aki ennek utána szeretne nézni, annak Bécsbe kell elmenni a levéltárba. Itt történt a betelepülők regisztrálása és aki a bizottság előtt magáról azt mondta, hogy ő Pfalz-ból jött, (..ich komme aus der Pfälzischen Reich) az ajándékföldet és adókedvezményeket kapott. A betelepülés úgy 100 évig tartott és a Németországban lévő Ulm városában ültek tutajba a telepesek- sokszor egész falvak- és a Dunán erszkedtek alá, mígnem a folyó jobb és bal partján elfoglalták a termékeny földek vidékét és megkezdték azok feltörését. Innen származik a "Dunai-svábok" elnevezés is.
Kezdetben Villány nem volt a legvonzóbb hely a telepesek számára, hiszen a mohácsi síkság sokkal termékenyebb volt.
Amikor kiderült, hogy a déli kitettségű villányi lankák kitűnő szőlőterületeket kínálnak, gyorsan benépesült."
A móri ezerjóval és a debrői hárslevelűvel szemben Villány egyik legtipikusabb szőlőfajtája nem fehér-, hanem feketeszőlő: a feltehetően portugál eredetű kékoportó fajta (németül Portuguiser), amelyet nagy valószínűséggel a Villányba betelepített svábok (túlnyomórészben rajna-pfalziak) hoztak be a 17. sz. végén, 18. sz. elején.
"Kékoportó A szőlőfajta bemutatása
Portugál, egyes szakemberek szerint viszont osztrák eredetű fajta. Magyarországon régóta ismerik, Villányban szinte őshonos magyar fajtának tekintik, de megtalálható az Egri, Villányi, Szekszárdi és nem utolsó sorban a Hajós-Bajai borvidéken is. Változó összetételű talajokon termesztik. Löszön, meszes talajokon és homokon egyaránt megtalálható. A magyar kékoportó Villányban terem. Itt egy-két kistermelőnél a mai napig lehet olyan borokkal találkozni, amelynek savtartalma jóval az átlagos alatt van, más borokhoz viszonyítva szinte korlátlan mennyiségben fogyasztható. Jellegzetes illatában kevés fokhagyma és animalitás rendszeresen megtalálható, ez jó esetben a termőhelynek, rosszabb esetben a pincetechnikának tudható be. Alacsony savtartalma miatt is kedvelt fajta, valójában a mindennapok bora. Hosszabb érlelésre csak akkor alkalmas, ha erőteljes terméskorlátozás mellett született borát új kishordóban érlelik. Tannintartalma közepes, az átlagos kékoportó borokat célszerű 2-3 éves korukig elfogyasztani. Villány mellett minden vörösbort termő borvidéken megtalálható, de a legtöbb helyen házasításokban használják. Mivel a legkorábban érő vörösbort adó fajta, újborként gyors feldolgozással évről évre találkozunk vele Szent Márton ünnepén (november II.) Ha valaki végigsétál Villány főutcáján és betér egy-egy nyitott pincébe - sok kellemes kékoportóval találkozik majd."
