Messze volt s azt hittem meg nem érkezik,
Hogy az élet örökké bánattal szembesit.
Hulló könnyeim közt nem láttam tovább,
Bánatomtól nem éreztem, hogy szép a világ.
De, Te, Istenem mindig is tudtad
Csak halgattál rólla, eltitkoltad.
Hányszor nevettél rajtam buta kislányon,
Hagytad, hogy a szivem ezerszer fájjon.
Felfogtad könnyeim, fogtad a kezemet.
De hagytad, hogy én tegyem meg a bizonyos lépteket!
Belemásztam sokszor fájo dolgokba....
Aztán sietem hozzád váladon zokogva.
Késön vettem észre, hogy léptem csapdába vezet
S hullatam ezerszer fájdalmas könnyeket.
Meghalgattál mindig, szótlanul vártál
S ha kellet, gyengéden karjaidba zártál.
Fenyitve voltam, nem volt könnyü az élet
De tudom, hogy mindez csak azért lett :
ÖT adtad, társamnak, köszönöm.
Ennél nagyobb még nem is volt örömöm.
Érzem a szivembe, hogy Ö kit nekem szántál
Hosszú volt utam, s te sokkáig vártál.
Neharagudj ha néha kételkedtem,
Hogy megadod számomra ezt is az életben.
Érdemes volt várni, szenvedni és türni,
Hogy van egy ember ki igy körbe tud füzni.
Szeretve vagyok, és szerelmes mindenem
Övele boldogan élem az életem.
Nem tudom leirni, hogy mit is érzek
Mert erre nincs szó, de Te tudom érzed.
Köszönöm Istenem a boldogságunk
Te, tudod, hogy ez volt mire mind ketten vágytunk;
Egymás karjában élni a napokat
Adni boldogan forró csókokat,
Megöregedni együtt, egymást szeretve
Örizni a lángot örökre szivünkbe.
De ehez mi mind kevesek vagyunk
Te segits nékünk erre kérünk Urunk.
Ölelj át bennünket, ha nagyon bánt az élet
Ijedt arcunkról, te töröld a könnyet.
És örülj velünk, ha együtt örülünk
Mert minden Boldogságot néked köszönünk!!!!
Kedvesemnek irtam ,csak ugy szerelemböl. (Dyusesz 2007.03.07)
