:D egyébként valami 4200 ért vettem 1 éve egy fél literes kék flaskát, de nem emlékszem. Továbbá az autósboltban ahová járok van 10 v 20 % kedvezményem.
Én a motoromat kékeltem egy évig, meg ékeltem is rendesen :)) . Idén kb 4x tankoltam már, egyszer sem raktam bele semmit, de nem is érzem a hiányát..
Szerintem ez is ugyan az a profi fejlesztés mint a piros, csak más színű ételfestéket sikerült egyszer belerakni és eldöntötték, hogy "naakkor ezt duplaannyiért adjuk" :D A teszkóban vásárolt pici fehér tölcsérem még őrzi a színezőanyag nyomát. Nem tudom, hogy minek raknak egyébként bele festéket, ilyen pici mennyiségben szinte nem is látszik meg a benzinen. A 2 ütemű olajak jók, ha pirosak vagy kékek, mert azok legalább meglátszanak frankón, hogy bekevertem vagy se. Meg ott ez a tény sokkal fontosabb. Spurinál olymindegy :D
A szomszéd karbis robogójába tettünk egy tankhoz és egyből lehetett érezni a határozottabb járást, és én ugyan csak kétszer mentem vele előtte, de éreztem, hogy határozottabban gyorsul és alattam is megy 60 km/h-val.
A srácnak meg az eddigi 60 helyett 65 lett a vége (igaz könnyebb nálam)
---
A kocsimban viszont semmit sem tapasztaltam töle!
1-1
Így már nem érhet szó, hogy csak szapulom a Spurit!
Nos ára miatt nem hiszem én átállnék, csak leírásban pontosan ugyan azt ígéri mint a spuri. Növeli az oktánszámot, diszpergálja a vizet, ken, véd, hűdejó. Szóval ha az ilyen drága termék sem mutat nekem semmit, akkor vagy én vagyok nagyonhülye, vagy az egész boszorkányital egyenlő a semmivel. Viszont ha az megvillant érzésre pár lóerőt, akkor egyből rájövök, hogy a spuri volt a ludas.
De az is lehet, hogy az itthon fellelhető robbanómotorok kifejezetten jó állapotban vannak, amin nem is lehet javítani semmit. :)
Találtam egy Octane Booster nevű adalékot az Ipone motoros termékek kínálatában. 1 liter 15 ezer forint lehet kani 250 milibe is, de még bővebben kell adalékolni mint a spurit. Ki fogom próbálni, mert ez a spuri egy olyan mesterien kikísérletezett anyagnak tűnik aminek semmilyen negatív hatása nincs (de pozitív se)
"a Spuri használata után 200 km- el lejebb kellett venni az alapjáratot vagy 150 fordulattal, és ha nem rakott bele olyan volt mintha elromlott volna a gépe- ezt ő mesélte"
Azért lehetett utána szar mert vissza lett véve az alapjárat és nem a spurihoz volt állitva. Igy jóhogy nem ment nélküle rendesen, mert a Spurihoz lett beállitva.
Most találtam rá a topicra, gondoltam beírok én is. Már vagy 2 éve használom a Spurit- és a tapasztalatok a kövkezők voltak. Új motorom (zsír új) Kawasaki Er5- javulást nem vártam semmi téren, hiszen egy új motoron mit változtasson, azóta is használom- de csak azért hogy pucolgassa a benzint, karbit stb. Tehát itt a változás 0000% Haver öregebb 400- as Kawasaki Xanthusán viszont a Spuri használata után 200 km- el lejebb kellett venni az alapjáratot vagy 150 fordulattal, és ha nem rakott bele olyan volt mintha elromlott volna a gépe- ezt ő mesélte, nem én találtam ki! Tehát itt jelentős javulás volt. Másik haver ( aki rászoktatott a Spurira- is tapasztalta a jobb indíthatóságot, és kulturáltabb járást) is rendszeresen használja- itt is pozitívak a tapasztalatok.
Na itt a Lada a' la Gyöször!! :) Itt semmi változás nem volt eddig is benzintemető volt, Surival is az maradt- nem is használom vele. Most vettem egy Skoda Feliciát, ennél kezdtem el használni- itt nincsenek még tapasztalatok.
Először is tanulj meg helyesen írni. Másodszor én csak a véleményemet írtam le. Erre való a fórum vagy mi a fene! Bár a tied is egy vélemény. Mondjuk némileg kulturáltabban is megfogalmazhattad volna. Harmadszor akinek a sitten a helye, az nem én vagyok.
Undorító kis lejárató fasszopó kisköcsög lehecc. Biztos sokat loptál a spuris cégnél, addig a rövid ideig, amig ott dolgoztál, utána lebuktál és most pedig a sittről irogatsz
Szerintem nincs ebben a spuriban semmiféle hókuszpókusz, minden ilyen adalék gyártó STP, wynns, (nem is tudom őket leírni, nézzétek el) kínál ugyan ilyen csodaszert, sőt ők lebontják dízelre, ilyen olyan tisztítóra, stb. Gondolom mindben ugyan az van, vagy egymástól veszegették, vagy simán vegyészekkel bemérették mit csinál a másik stb. Senki sem talál fel manapság újabb és jobb spanyol viaszt.
Ez egy full privát vélemény volt. Én mint vásárló ezt látom, hogy tökmindegy mit veszek le a polcról, ugyan azt kapom. Kizárólag ezért maradok a spurinál, ha veszek ezt veszem, de mostanában leginkább semmit.
Amit te írsz az pedig egy olyan sajnálatos vita eredménye lehet, amihez úgyérzem semmi közünk :) de attól megírhatod :)
Nos, amint látjátok kap a Spuri hideget, meleget egyaránt ezen a fórumon. Nézzétek meg a gyártó honlapján található vendégkönyvet! Ott csak jókat írnak róla, mert az aranyvirágszálak eltávolítják a nem pozitív hozzászólásokat. Szerintem ez gusztustalan! Egyébként az anyag az nagyon jó, csak az a baj, hogy a minőség a kedves gyártó pénztárcájától függ! Vagyis aki nem érez semmit a szer használata során, az valószínűleg abból a gyártási szériából vásárolt, amelyikből a fejlesztő mérnök úr valamelyik igen drága alkotót kispórolta, mert éppen valamelyik dologi kiadására (rally, ÁFA, stb...) kellett a lóvé. Ez is elég gusztustalan. Nem furcsa, hogy a honlapján folyamatosan vannak fent álláshirdetések? Biztosan minden rendben van ezzel nem? Senki nem állja meg a helyét. Mindenkinek beígérnek 350-400 ezer forintos fizetést, aztán meg jönnek a teljesíthetetlen feltételek, és nem kellesz tovább. Próbáljátok ki! Jelentkezzetek bátran! Kár, hogy ez a remek termékcsalád egy ilyen elmebeteg kezében van.
Csiptuningos tesó mondta, hogy mérnek egyszer a gép bejövetelekor teljesítményt. Majd a csippocska után is és még löttyentenek beléje a tankba spurit. Na ezután újra mérnek a dear tulaj szeme előtt. Meghozzák a várt eredményt és benyelik a valutát. Namost kinek van igaza? A programozásnak, vagy az adaléknak, azt a homonyák dönccse el! Amit mérnek az tutti meggyőző. Kinek van igaza? Tök tuggya. Nekem nem rontott a teljesítményen, de a mentális pacikat sem éreztem...
Szerintem gyártják a FIMOL-t, régen valóban nagyon jó volt Zsiguli motorjába. A FIMOL-t a Liqui-Moly licence alapján gyártják, illetve a Liqui-Moly olajok eleve adalékoltak molibdénnel.
Sajna a kutas keverékekben nem igazán lehetett +bízni soha.Én anno még a Trabis korszakomba mindig sajátkezűleg kevertem a naftát,csak elvétve fordult elő,hogy kutas keveréket tankoltam. (egyszer gyűrűtörés is lett a vége)Régi jó adalék volt a Fimol,ez létezett 2 ill négyütemű motorokhoz ill váltóhoz.Sztem nem gyártják már,én néhány éve a Puntomban cseréltem váltóolajat,akkor még találtam autósboltban.
Én még olyan gyerek vagyok, hogy akkor tanultam kismotort vezetni, mikor megszűnt az ólmozott benzin, az oktatóm meg panaszkodott, hogy sorra állnak be a babetták emiatt a rohadt ólommentes miatt. Szerintem szimplán csak spóroltak a kúton a keverék olajjal és ez akkor drasztikusan kijött. :) Másvalaki meg ólommentes idő eljővetelekor ráált ilyen-olyan üzemagyag adalékokra, nemtom metabond akkor volt e már, és saját véleménye szerint csak ennek köszönhette szép trabantjának életét, mert rájött, hogy azon a kúton ahol az oktatóm is tankolt, tényleg rohadtul spórolnak az olajjal. Ha máshol tankolt füstölt mint állat, ottani benzintől meg nem :)
Dehogynem.Az elsődleges feleadtata viszont nem ez volt,persze az üa. érintkező felületeken nem elhanyagolható "kenő" hatása is volt.Pontosan ezért is bírtak sokkal kevesebbet a 2ütemű motorok is,az ólommentes korszak bevezetése után....
A szelepvezetőkhöz nem jutott fel az ólom adalék? Érzésem szerint a szelepszár és vezető között semmilyen kenőanyag nincs, ami leszivárog a szelepszárszimeringnél, az azonnal elég (főleg a kipufogó szelepeknél)
Nyilván nekem sem kéne olyan konstrukció amiben a motorolaj keni ezeket a helyeket :) Nemistudom mi volt ilyen legutoljára, talán az Ural motorok jutnak eszembe. Lényeg h akkor én még nem voltam tervbe se, mikor ezek mentek :D