Miért kell ezen filmen keresztül is hirdetni Amerikában, hogy Magyarország elzsidósodott?
Talán valami ingatlanügynök finanszírozza a reklámot?
Mikor lesz végre egy olyan magyar film, ami arról szól: Magyarországon magyarok laknak. Csak ennyi lenne a mondanivalója.
Ez lenne ám az avandárd polgárpukkasztó. Lenne felháborodás.
"Nézzetek már magatokba. Isten látja a lelkem, hogy sokatokat becsüllek és szeretlek, de köztetek olyanok is vannak akiket Ti nektek kellene kiközösíteni. De legalábbis elitélni.
Valahogy nyiltabban, gyakrabban mert most van ideje."
"A kollektiv bűnösség ébrentartása és ujabban az üzlet. Nem elsősorban a filmekkel, hanem a járulékos üzlet. Meg lehet zsarolni az egészen más generációból álló németeket, svájciakat, magyarokat, és még ki tudja kiket."
Ez összecseng azzal, amit Bauman mond:
Zygmunt Bauman szerint Izrael teokratikus állama, mely államalkotó népét Isten választottjának tekinti, a holocaustot „saját politikai legitimitása bizonyítékának használja, egyfajta carte blanchként múltbeli és jövőbeli politikája igazolásához és, mindenekelőtt, előlegként minden olyan igazságtalanságra, melyet majd elkövet a jövőben.”
a fagyasztás sajnos igaz. Pontosan ez történt Petschauer Attilával, aki 1928-ban és 1932-ben az olimpai győztes magyar kardcsapatnak volt a tagja. Sors Ádám alakja részben őt mintázza.
Azt írod, hogy "Magyarországon nem volt pogrom soha."
Ez azért nem teljesen így van. Egy névrokonod könyvét ajánlom figyelmedbe (Gonda László: A zsidóság Magyarországon. Bp. 1992) valamint Száraz György tanulmányát, "Egy előítélet nyomában" (In: Zsidókérdés, asszimiláció, antiszemitizmus. Bp. 1984), amelyekből kiderült, hogy 1495-ben Budán már volt kisebb pogrom (forrás: Heltai Gáspár krónikája), később is voltak kisebb-nagyobb zsidóellenes megmozdulások, sőt 1848-ban is volt egy-két apróbb pogrom. Az tény, hogy ezek nagyságrendekkel maradnak el a középkori nyugat-európai pogromoktól vagy pl. a Hmelnyickij-féle és a későbbi oroszországi pogromoktól, az is igaz, hogy Magyarországra valóban nem volt jellemző a pogrom, de azért volt.
"Amikor az Oszkár-díjat Sophia Loren átadta honfitárásnak..."
Gondolom, Roberto Benigni "Az élet szép" c. filmjére gondolsz. Én úgy hiszem, hogy ez a film nem a Holokauszt téma miatt kapta meg az Oscar-díjat, hanem a feldolgozás újszerűsége miatt. Nem tudom, láttad-e a filmet. Én, nagyon torokszorítva bár, de végigröhögtem (az akkori előadás közönségével együtt), és még happy-end is volt.
"Lehetett itt sikeresen, boldogan, kultúráltan élni mindenkinek! Az akkori Mo.-n. Mitől változott ez olyan drámaian meg, hogy egy a magyarsággal tejesen azonosult embert, nemzeti hőst több száz rab előtt halálba "fagyasztanak"?"
A válasz egyszerű: az állami politika rangjára emelt antiszemitizmus miatt (lásd zsidótörvények). A kérdés szerintem az, hogy ez hogyan következhetett be. A Te válaszod erre az, hogy részben Trianon miatt (ezt nem egészen értem), részben pedig a német megszállás elódázása érdekében (erről is megoszlik a korszak történészeinek véleménye).
Én is láttam, sajnos. A végén az a fagyasztás! Nem volt épeszű, aki ezt kitalálta. Ha ilyesmi igaz lehetne, így gyártanák a jégkockákat. Tényleg ekkora marhák ezek az amerikaiak, vagy a Szabó csak cikizi őket?
1. A film kitünően megcsinált profi munka, hiteles színészi alakításokkal.
2. Aki a maiak közül megnézi, azt hiszi 100%-i hiteles.
3. Sajnos nem az, tele van történelmi csúsztatásokkal, mint ahogy ezt Szabó István
már megtette más filmjében is, a Redl ezredesben. Az is kitünő film volt, de a történelmet ott
is úgy facsarta ki Szabó, ahogy a szája íze kívánta. Redl-t, aki valóban hazaáruló volt (az oroszoknak átadta pénzért a monarchia erődítmények -pl. Premysl - részletes terveit), F.Ferdinánd sajátkezüleg kreált koncepciós perének áldozataként mutatja be - ami egyszerűen nem igaz.
4. Ez történik a N.i-ben is. Pl.: A berlini Olimpián "alias Petschauer" beszélget egy amerikai vívóval - a beszélgetésből kitűnik, magyarországon akasztanak folyamatosan - utalás a Vörös Terrort követő megtorlásra, igen ám csak hogy a szövegkörnyezetből ez még véletlenül sem derül ki, és az sem milyen is volt az a Vörös terror pedig a film egy része akkor játszódik.
Ha egy külföldi megnézi a filmet, azt hiszi, 36-ban M.o-on csak úgy akasztgatták az embereket, okkal-oknélkül - pedig a megtorlás 19-ben volt, és a Szamuely féle Lenin fiúk(ha jól tudom leszármazottja Kökény Mihály) nemes cselekedeteire - akasztás, agyonlövés - volt egy törvénytelen (bosszú) válasz. Utána a Horty nevével jelzett korszakban parlamentáris, demokratikus - a kornak megfelelő - keretek között zajlott az élet a német megszállásig.
5. Hasonló az ÁVO bemutatása, az ÁVÓ túlnyomórészt zsidó vezetéssel/legénységgel működött - szinte egyenes folytatásaként a 19-os -es Szamulely féle csapatnak, nem pedig "munkáskáderek" vitték benne a prímet, célja ennek az anarchista magnak hatalomhoz juttatása, hattalmontartása volt - nem volt antiszemita (bár voltak zsidó üldözöttei is)!
5. Petschauer olimpiai vívóbajnok valóban munkaszolgálatosként halt meg, de nem tudunk a filmben "megfagyasztott", megkínzott olimpiai bajnokról - ez a történelmi ferdítés nem tudom mit szolgál ? az ÁVÓ felmentését, gyűlöletkeltést ?
6. Nem derül ki a filmből az sem, hogy a film által pocskondiázott korszak valójában Európában a fasizmus elől menekülöknek utolsó mentsvára, szigete volt - lengyelek, csehek, franciák - és itt voltak a német megszállásig a magyar és külföldi zsidók viszonylagosan a legnagyobb biztonságban.
Ha történelmi filmet csinál valaki - már pedig ez az volt - , nem elég a szinészi hitelességű rendezés, nem árt a történelmi hitelességgel is többet törődni.
Láttam már 3 hónapja a filmet és nagyon is föl kavart. Tetszett mert rólunk, nagyszüleinkről, szüleinről szólt. Ott lehettem volna én is. Itt a hazánkban, ellentétben a csapból is folyó amerikai filmekkel.
Lehetett itt sikeresen, boldogan, kultúráltan élni mindenkinek! Az akkori Mo.-n. Mitől változott ez olyan drámaian meg, hogy egy a magyarsággal tejesen azonosult embert, nemzeti hőst több száz rab előtt halálba "fagyasztanak"?
Na erre nem ad a film semmi választ! Ez a legnagyobb hibája. Miért? Azért mert nem ez volt soha a célja a Holokauszt-bussiness-eseknek.A kollektiv bűnösség ébrentartása és ujabban az üzlet. Nem elsősorban a filmekkel, hanem a járulékos üzlet. Meg lehet zsarolni az egészen más generációból álló németeket, svájciakat, magyarokat, és még ki tudja kiket.
Sajnos tudom, hogy súlyos mondatok. Sajnálom. De beszélni kell róla.
Amikor az Oszkár-díjat Sophia Loren átadta honfitárásnak, aki a székek háttámláján jutott a szinpadig (nevére már nem melékszem) kv. 1,5 éve, akkor a narrátor azt is mondta, hogy ez az első nem amerikai film, amely ilyen elismerésben részesült. Ezt nem hiszem, de egy biztos: Az a film is a holokausztról szólt. Ami arról szól azt mindig megkülönböztetett figyelemmel kisérik. Ugyazok, ugyanarról és újra és újra és újra.
A XX-ik század egyéb holokausztjairól szinte sehol semmi. Ez az aránytévesztés csak azzal magyarázható számomra, hogy a zsidóság önmagát kiválasztott népnek tekinti és az ellene elkövetett, súlyos és sokszor visszatérő bűnt az emberíség egyetlen és legfontosabb bűnévé akar tenni. Az összes egyéb katergóriába tartozó népnek pedig éjjel-nappal legyen bűntudata. Még a megsem született gyermekeknek is. Már készül következő......
Magyarországon nem volt pogrom soha. Remélem sosem lesz. 1938-tól, az Anschluss évétől a közvetlen szomszédunk az agresszív, rasszista, területhódító Németország volt. Állandó megszállási veszéllyel. Ezt megelőzendő sajnos engedményekt kellett tenni, hogy ez ne következzen be. Ha nincs Trianon, talán nem kellett volna ezeket megtenni. De olyan védtelen volt Mo. mint egy mesztelen szűzlány egy laktanyában. Ki védett volna meg minket? Ki törődött a trianoni "nemzet-végtaglevágással"? Magyarországra menekültek: Lengyelek, Zsídók és még sokan mások. Egy részük innen menekült tovább. 1944 Március 19-én megszállták Magyarországot a németek. Úgy mint alig több mint 1 év múlva az oroszok. Hódításaikkal együtt Szovjetúniónak hívták. Mindkettőt kiszolgálták szolgalelkű, nemzetárúló embernek kinéző alakok.
A németek berendezkedtek és a magyar közrend védelmezőinek kiadott magyar paranccsal segítettek a németeknek "elszállítani" honfitársainkat. Horty októberben az Esztergomi páncélos ezreddel megakadályozta, hogy a Bp.-i zsidók is a halálvonatokra kerüljenek. Így élnek most ők ill. leszármazottaik is közöttünk. Döntő többségük különbséget tud tenni ember és úgy kinézők között. Egy része pedig csak gyűlöl, provokál és mérgezi a közéletet. Megakadályozza az igazság kimondását. Hagy rágja a kimondatlan igazság mérge a lelkeket. Amig el nem fogyunk. Mint a zsidók. Ez a bosszú?
A film is egyoldalú, de szépen van elkészítve. A szeretkezési és kefélési jelenetek mint csúcspontok jelennek meg, ennél csak az olimpiai győzelem a felemelőbb. Na és a csodás képkompzicíók.
Jó film, de megint kiszorított valamit. Egy témát amit még alig, vagy egyáltalán senki nem dolgozott föl, aminek hiánya egyre fájóbb.
Ez a zsidóság legnagyobb baja, hogy mindenekelőtt elveszti az arányérzékét a kis 15 milliós nép jelentőségéről és az anyagi (talán a leggazdagabb nép a világon!) értékeket helyezi még azon az áron is a középpontba, hogy egész népek jó érzését rombolja szét. Hány generáción keresztűl még?
Nézzetek már magatokba. Isten látja a lelkem, hogy sokatokat becsüllek és szeretlek, de köztetek olyanok is vannak akiket Ti nektek kellene kiközösíteni. De legalábbis elitélni. Valahogy nyiltabban, gyakrabban mert most van ideje.
Népszabadság, tegnap:
Történelmi-családi tabló
Érdeklődés kíséri Amerikában A napfény ízét
--------------------------------------------------------------------------------
Június kilencedike óta vetítik New Yorkban és Los Angelesben művészmozikban A napfény ízét. Az itteni cím egyszerűen Sunshine, a filmeposzban szereplő család eredeti nevének – Sonnenschein – angol fordítása. Az érdeklődő amerikaiak túlnyomó része azonban még majd két hétig nem nézheti meg Szabó István filmjét. A terjesztő Paramount Classics június 23-án mutatja be további nagyvárosokban. Akkor kerülhet ide, Washingtonba és környékére is A napfény íze. Egyébként is némi óvatosság észlelhető a film piacra vitelében: a kanadai és európai sikerek után több hónappal kerül csak az amerikai mozikba a film, éppen a nyári filmszezon kezdetére. Ilyenkor pedig szinte kivételnek számít komoly, drámai alkotások, különösen külföldi témájúak bemutatása. Utoljára hasonló időben Spielberg filmjét, a Ryan közlegény megmentését vetítették két évvel ezelőtt. A forró hónapokban általában gyerekfilmeket, habkönnyű vígjátékokat és vértől csöpögő akciófilmeket tálalnak a hűtött termekbe menekülő főleg tizenéves moziközönségnek.
A kilencedikei bemutató után több fontos lap közölt kritikát Szabó István filmjéről. Az első között és talán a legterjedelmesebben a The New York Times kritikusa, A. O. Scott elemezte a magyar zsidó Sonnenschein-sorsok történelmi és családi történetét. Az alkotók ambíciója – írja a kritikus –, hogy Bertolucci 1900-ának nyomában járva történelmi nagyregényt vigyen filmre, egyszerre mutassa be a kor panorámáját és a szereplők életének intimitásait. Scott ellentmondásosnak látja a filmet, hiányolja a mindennapi élet dobbanását a nagy történelmi tablókban. Sokallja a három órát, és úgy találja, hogy a filmet túlsúlyossá teszi a gondolati elem. A The New York Times filmkritikusához mintha nem érne el, hogy a rendező a magyar zsidók asszimilációs dilemmáját akarta filmre vinni. Végül azonban azzal zárja a bírálatot, hogy a film végére a fim „erőre kap”, a szereplők szeretetteljes megformálása törli a korábbi ügyetlenségek emlékét, nem lesz fontos a zavaros vágás és a fekete-fehér híradórészletek véletlenszerűnek tűnő felhasználása. Scott a két női főszereplő, Jennifer Ehle és Rosemary Harris játékát emeli ki Oscar-díjra esélyesnek látva őket. A három szerepet játszó Ralph Fiennesről azt mondja, hogy ő csak saját magával versenghet.
Hasonló elismerést kapott a két női főszereplő az AP filmkritikusától. A hírügynökség szerzőjét a történelmi-családi tabló néha folytatásos tévéjátékra emlékeztette. Kiemeli a háborús jelenetek brutalitását. Holocaustfilmekhez szokott nézőknek is elviselhetetlen látvány Sors Ádám elpusztítása a filmben – írta Matt Wolf. A Los Angeles Times szerzője azt írta, hogy a film megtekintését nem mulaszthatják el Szabó István művészetének (hozzá hasonló) rajongói és azok, akik szeretik a hasonló történelmi filmeposzokat. Kevin Thomas hívja fel az olvasók figyelmét a mindenkori politika világához való alkalmazkodás kényszerűségeire, az abból fakadó közép-európai tragédiára. A filmkritikus különösen nagyra értékeli a személyes, intim elemek és a történelmi fordulatok mesteri összekapcsolását. A már dicsért alkotók mellett Koltai Lajos operatőri munkáját minősíti ragyogónak.
A filmről empatikus kritikát készített a JTA ügynökség. (Legfőbb közlői amerikai városi zsidó hetilapok.) A témához mindenképpen közel álló szerző, Tom Tugend szerint a film a közép-európai zsidóság asszimilációs törekvéseinek hiábavalóságáról szól.
Az első kritikák a film nézettségét még alig tudják befolyásolni, hiszen az ország nagy részébe A napfény íze még nem jutott el, s az amerikaiak nem olvasnak országos lapokat. A legtöbb kritika utal arra, hogy ezt a filmet esélyesnek tartják egy-két Oscar-jelölésre, amit indokol a rendező elismertsége és a szereplők korábbi díjai. Biztosat azonban egyik sem jósolhat, hiszen a jelölések és a szavazás még nagyon soká lesz.
"Szabó.....azt is tudja, a nézok külföldön sokkal általánosabban értelmezték ezt a filmet. "
Ez egy zseni :-) Egy egész világ szenvedését eroltette bele egy magyar történeti diszletbe - naná, hogy másképp nézik azok, akik ismerik, és ezért nem tudják díszletként felfogni ezt a történeti hátteret. Ez az a nyilatkozói stílus, amire lejjebb utaltam.
"A megfelelés vágya és kényszere
Szabó Istvánnal beszélget Mészáros Tamás
Az interjúban a rendezo egyebek közt elmondja, hogy A napfény íze címu filmjével nem óhajtott politikai viták adalékául szolgálni. S noha - állítja - csak most tapasztalta meg igazán, hogy a zsidósággal kapcsolatos reflexiók máig milyen élesek a magyar társadalomban, azt is tudja, a nézok külföldön sokkal általánosabban értelmezték ezt a filmet. Szerinte A napfény íze egyszeruen arról szól, mi történik, ha a vállalt vagy a ránk kényszerített kompromisszumok miatt többé már nem tudjuk megorizni önmagunkat."
Hogy egy kis házifeladatot is csináljak, Italo Santelli-t nem nagyon találtam meg magyar honlapokon. Itt van valami, ami érdekes:
"The Germans developed a system of sabre play known as the dusack. However, the development of modern sabre plays with a light, narrow-bladed weapon, is traced to the 19th century Milanese fencing master Guiseppe Radaelli of the northern Italian school. Being a teacher of mounted troops, he was concerned exclusively with the military use of the sabre. So he sought to develop a sabre technique in which the cut played a principal role and which would result in precise, rapid and damaging actions. The fundamental principle of his sabre technique is that the arm should be held in a firm and balanced manner, with principal movement effected by the forearm so that cuts and parries can be dextrous and rapid, and the cutting edge properly directed.
Luigi Barbasetti, a follower of Radaelli, left Italy in 1894 to establish his own fencing academy, the Austro-Hungarian Central Fencing School, in Vienna. He was later appointed fencing master of the Austro-Hungarian Military School at Wiener-Neustadt. In 1896, Italo Santelli, a pupil of Carlo Pessina who was also a Radaellian, was invited to teach in Budapest. With Barbasetti in Austria and Santelli in Hungary, the Italian influence became paramount in the Austro-Hungarian Empire. The Hungarian school improved on the Italian school by using finger play to control hits and blade movements, thus allowing a flexible wrist and a minimum of arm movements. This proved more effective than the Italian school in world competitions for over half a century."
De itt az igazi anyag, en guarde, messieurs...
Hungarian Dueling in the Twentieth Century
by Charles Conwell
Saber duels were common in Hungary in the decades preceding World War II. Maestro Tlaios Csiszar, the 85-year-old retired fencing coach from the University of Pennsylvania, remembered at least one a week. Csiszar was a protégé of Italo Santelli and an assistant coach in Italo's Budapest salle. I had heard one of the maestro's dueling stories second-hand from my fencing instructor, James Munray, Csiszar's provost. When I visited the annual Csiszar fencing tournament in Philadelphia, I was surprised to find the maestro sitting alone during a lull between bouts. I introduced myself and expressed my interest in Hungarian dueling.
Before I could ask for an interview, he began an enthusiastic 20-minute description of Hungarian dueling. He said he had personally trained men for over 100 duels in Budapest.
Duels were fought over women, politics, and a variety of social offenses. The maestro remembered one duel fought between two members of a party-line telephone. In another duel, the parties involved walked into the salle and began talking to one another, a breach of dueling etiquette. Their seconds asked them to end their conversation as they were about to fight each other. Somehow the duel had been arranged without them realizing exactly who they were going to fight.
Once cards were exchanged, the seconds arranged the terms of the duel. It could be ended at first blood or fought until one of the two doctors present ended the duel because of exhaustion, blood loss, or high blood pressure. The maestro called one duel that included over twenty wounds. Another duel was fought between two extremely cautious elderly gentle men. One backed the other into a corner but didn't attack. After a long pause the director asked if either gentlemen required a medical examination. Eagerly, they both said, "Yes."
Before each duel began the director warned the duelists that dueling was illegal and asked them if they wanted to proceed. They invariably did. Sometimes a coward would inform the police of the time and place of an impending duel. The police would arrive and send everyone home, much to the coward's relief.
The duels were fought in the salle at nine o'clock after regular fencing hours. Each duelist was accompanied by a second and a doctor. The duelists stripped to the waist and wore bandages on their wrist, armpit, and neck. An unpadded glove was also worn. Their hair was heavily slicked, parted in the middle, and combed directly to either side to deflect or minimize head cuts. The centimeter-wide blades were sharpened along the entire true edge and on the first third of the false edge. The blades were cleaned with alcohol to prevent infection.
The maestro described one duel that was being fought inconclusively with dull sabers. The director of the duel told the maestro to get sharper weapons. He did. Still no blood. The director told the maestro to get the sharpest weapons because he "didn't want to be there all night." He complied and the duel was quickly ended.
According to the maestro, thrusting was forbidden. The maestro remembered only one death. A sabrer inadvertently impaled himself on his opponent's point. The wounded duelist was rushed to the hospital where he died of internal bleeding. The survivor was given a sentence of one year in a minimum security prison.
The maestro trained duelists to concentrate on defense. He taught what he called a "high prime" guard. He demonstrated what I would call a 'Hanging or yielding fifth." It protected the head, face, and left chest. Cuts to the head and face were favored. The maestro taught his students to cut quickly to the face and return to high guard in one movement. When I asked if any duelist cut to the sword hand or arm to bring a quick and relatively merciful end to the duel, the maestro replied, "We thought it boring to go for the sword hand."
James Murray told me one of the maestro's stories in which an ear was completely cut off in a duel. The doctor was prepared to sew it on but the ear could not be found. The next day the maestro, then a junior member of the staff, was cleaning lockers at one end of the salle. He lifted a mask off the top of one of the lockers and found the shriveled ear inside. The maestro himself remembered another duel in which an ear was almost cut off. The doctor sewed it back on without anesthetic in the salle.
The maestro once trained both adversaries in a duel. Someone had challenged one of maestro's students to a duel and asked the maestro for training. The maestro refused as this was a breach of dueling etiquette. The next time the maestro saw his student, the maestro knew, he replied that his opponent had asked for lessons. The student told the maestro to train his adversary.
The maestro, like most of the best fencers, did not duel. The duel Giorgio Santelli fought to defend his father's honor was an exception. Having a reputation as an expert fencer discouraged challenges. If challenged, the maestro would refuse. "It would have been unfair to take advantage of our skill."
Listening to maestro Csiszar relate his dueling experience was an exciting moment in living history. I am grateful to him for his time and feel privileged to record his experience.
