Korábban volt nekem egy öreg 8 szelepes 1.8-as Lancia Dedrám. Mikor elkezdtem használni a Spurit (rózsaszín) hamarosan érezni kezdtem a kedvező hatásait. Érezhetően dinamikusabb lett a motor tovább lehetett pörgetni kellemesebb lett a motorhang, stb, stb. Volt hogy elfelejtettem beleönteni a benzinbe az adalékot, rögtön jelentkezett is a hiánya.
Tavaly nyáron lecseréltem az öreglányt egy új Swift II -re. Tehát nagyon jó tapasztalataim voltak a Spurival, 7000Km-nél jártam a Suzukival gondoltam kipróbálom. Nos azóta több mint 1000Km-t mentem a Spuris benzínnel, de semmi érezhető változást nem tapasztalok egyik irányba sem. Most egy ideje újból Spuri nélküli benzín (rendszerint a 95-ös Carerra) van benne és semmi különbség!
Szal az lesz hogy ami még van a flaskába azt elhasználom és marad a tiszta benzin.
Mivel majd most fogok tankolni még nem tom, de talán egy picit hozott rajta. Mondjuk még csak most használom először, most kezd egy tank spuris benzin elfogyni. Sokat használom rövid úton, sok hidegindítással, ezért valszeg most amúgy is nagyobb egy kicsit a fogyi. De most egy tank benzin után úgy érzem, hogy élénkebben reagál a gázadásra, már egész kicsi pedálmozdulatnál is ugrik, meg könnyebben indul hidegen. Meg úgy tűnik, picit halkabban jár a motor is alapjáraton. Szóval úgy tűnik, van haszna a folyadéknak. De még párszor sztem használni kell hogy kijöjjön a valódi hatása.
Én Suzuki Swiftben használom 1,3 8V. A tapasztalatom nekem is az, hogy hidegen könnyebben indul, meg valamivel kultúráltabban jár a motor. Ezt különösen alapjáraton lehet észrevenni. A gyorsuláson nem sokat javított, de egy picivel rugalmasabban veszi a fordulatszámot. Nem egy nagy csoda, de ami rá van írva azt nagyjából tudja. Az STP-nél viszont érezhetően jobb.
a kocsival mentünk azóta kb. 1000km-t, elfogyott egy tele tank spuris gázolaj. Amiért írok annak oka, hogy változások vannak, mégpedig pozitívak. Igyekszem mindenféle placebo-hatást kiszűrni de úgy tünik az autó kulturáltabban jár.
A menetteljesítmények tekintetében nem vettem észre változást (eddig se volt-most sincs), viszont könnyebben indul az autó és hideg motorral nem rázza a gépháztetőt mint állat, hanem csak megy szépen.
17d. tipoba tettem az anyagból, kb. 300.km-t mentünk vele azóta.
Hát egyelőre semmi tapasztalat, se pozitív se negatív irányban. Az autó indul hidegben is (de ezt eddig is tette), menni ugyanúgy megy mint eddig. A fogyasztásról majd a köv. tankolásnál lesznek információim (eddig 5.5-6.2l körül volt)
Akkor megen' töltök bele egy adagot, később beszámolok, történt-e valami.
"Tisztelt Spuri Team, és Kedves Balatoni Úr! És persze, jelenlegi és leendõ SPURI felhasználók!! Néhány mondatban szeretném megfolmazni 2 hónap alatt szerzett tapasztalataimat a Spuriról és annak kocsira kifejtett hatásairól. A termékkel, ezelõtt két hónappal találkoztam, bevallom kíváncsian vettem meg az elsõ flakonnal. Következõ kérdésem az volt hogy is tudnám ezt LPG üzemû autómba hasznosítani?! (A boltban ahol vettem téves infók áradatát öntötték rám: "Járjon addig benzinnel..." :-) ) Ekkor bátorkodtam a Balatoni urat felhívni és a segítségével sikerült a SPURIt bejuttatni a gázrendszerembe. "
Na mindegy, írtam a hsz szerzőjének, hátha elmondja.
Figyu a spurit próbáltuk mind benzines mind diesel motorban és észre lehet venni a hatását. Néhány deci minusz és zéró füst. Láncfűrész és fűkasza szignifikánsan erősebb vele. Ellenben a csoda VíPúder és EVŐ és hansonló üzemanyagokkal nagyrészt negatív tapasztalat van. Tablettát elég nehéz pontosan adagolni (törjem össze és mérjem szét analitikai mérlegen?) ráadásúl hogy fog a gázolajban feloldódni? Nem olcsóbb a Spurinál.
Ha érdekel valakit, én szerveztem az RTE-ben az SDX kupát. Ez tök-tök egyforma autókról szólt és mentek az autók spurival is, meg anélkül is. ha érdkel valakit mailban leírom a tapasztalatot.