"..Remélem nem lesz ezt is kötelező megnézni..." (speaker 2000.02.26 20:04 (209) )
OFF ON
Volt itt (1990 után is) egy film, amelyet szerencsétlen középiskolásoknak kötelező volt megnézni (ti. abban a városban, ahol élek illetve egy másikban, ahol néhány ismerősöm él...). A film címe rejtvény. Segitségül annyit, hogy a föszereplő egész egyszerűen frankó volt...a többiről nem is beszélve...
OFF OFF
"amiket Debeczeni felsorol, akkor már értem, hogy miért akarták Canadában magyar ellenes fajgyűlölete miatt ezt a filmet betiltani. "
Hulyeseget irsz man megint. Senki nem akarta a filmet Kanadaban betiltani, nem is tehetne senki.
Meg aztan elhozott minden elkepzelheto dijat kanadaban.
Par nyilas emigrans koroztetett az interneten korleveleket, hogy bojkottalni kell a filmet. Olyan hozzad hasonlo eszementek.
Tényleg gondolatébresztő.
Már az első képkockái, ahol egy lankás hegyvonulatot mutatnak, ami olyan mint egy hanyatt fekvő női akt.
Tetszik még Valika életfelfogása, aki habzsolja az életet, először unokatestvérét csábítja el, majd megúnva őt mint férjet, a testvérére vet szemet.
Férje karrierjét viszont morcosan fogadja, jobban szeretné ha barcheszt szeletelgetne,
Életkedélyét 1956 után sem veszti el. Mosolyogva nyugtatja a börtönben ülő unokáját: nem te vagy a rács mögött ott benn, hanem mi itt kinn.
A névváltoztatásra viszont én is kedvet kaptam, ezentúl "jegec"-ként jelentkezem.
Megnézni persze nem kötelező. Ajánlani viszont ajánlott. Persze, szankció nincs :-)
Egyébiránt kvantummechanikát sem kötelező tanulni, de akkor azt a véleményt mondani róla, hogy az fölösleges, szélsőséges sarlatánság, szóval ez merész volna.
Egyszer azt írtam, hogy gondolkodj, mielőtt beszélsz. Most mondok még valamit.
Előbb empirikusan tapasztaljad meg azt a témát, amiről gondolataidat elmondod.
Így lesz mindenki boldog.
Megnéztem. A film szép és gondolatébresztő. Kulcsproblémája a túlzott megfelelnivágyás, és ennek minden útja tragédiához vezet. Szabó se tanul a dologból, ő meg görcsösen, mértani pontossággal követné az Oscar dij kissé giccses elvárásait. Nem túlzott ez a megfelelési kényszer, kedves Pista? :-) Kívánom, hogy sikerüljön. Annyira szeretné.. :-). Debreceninek viszont igaza van, ez a film nem a magyar nézőnek készült. Koltai Lajos képei gyönyöruek, de a század történelme még ebből a szokatlan szögből fényképezve is szomorú. Újat nem tudok hozzátenni az eddig elmondottakhoz.
Hát, végigfutva Debreczeni esszéjét, meglepően korrekt úgy általában. Amíg pedig el nem kezd következtetéseket levonni, értékeket elemezni, addig nem is igen lehet vitatkozni vele.
A következtetései némelyikével, illetve a film eszköztáráról írott mondataival nem feltétlenül értek egyet (így pl. Ádám halálra fagyasztásának bemutatását öncélúan és túlzottan brutálisként értékelő résszel), de annyi baj legyen. Ha csak ennyi véleménykülönbség lenne egy jobboldali és egy liberális között, ráadásul ilyen kultúráltankifejtve, itt volna a Kánaán. Szóval erre mondanák: POLITICALY CORRECT language.
D. Írja, hogy a kommercializmus oltárán feláldozták a teljesen korrekt és hiteles igazságok kimondását, és így csak féligazságokat tartalmaz a film. Valóban sematizál egy kicsit a film néhol, de attól tartok, ez elkerülhetetlen. Ismételten írom: ha mindent a legmesszemenőbbekig pontosan akart volna Szabó bemutatni (patikamérleg befigyel), akkor az nem 3 órás film lett volna, hanem egy trilógia, minimum. Másrészről ha azt akarjuk, hogy egy magyar témájú filmre ne csak itthon üljenek be sokan, akkor azt közérthetővé kell tenni. Ekkor pedig elkerülhetetlen néhány olyan szimplifikáció, amit mi magyarok esetleg árnyaltabban látunk. De ha Szabó echte művészfilmet forgatott volna, vajon hány külföldi nézné meg? Talán néhány bölcsész, de az átlagember biztos nem. Ti például végigülnétek 3 órát, ami alatt mondjuk az ujgurok kínai elnyomását elemzik a végletekig? De még egyszer mondom: D. véleményének kifejtése kulturált, és tartalmában is érdemes arra, hogy érdemben vitatkozzanak vele.
Az azért megfigyelésre érdemes, hogy Debreczeni is csak tessék-lássék fanyalog... Mégsem olyan rossz film ez, igaz, mélymagyarok?
SPEAKER! FASZIKÁM!
Kr.vára unom, hogy olyanról beszélsz, amit nem láttál. Ráadásul enyhén szólva is orbitális baromságokat. Vagy húzzál el megnézni a filmet, vagy fogd vissza magad, amikor verni akarod a klaviatúrát. Mert így csak magadról állítasz ki szegénységi bizonyítványt. Igaz, nem most először. S valószínűleg nem is utoljára.
Nem kell megváltoztassa Szabó István a nevét és büszkén vállalhatja a nevét munkája után.
Persze sokaknak nem tetszik, hogy tükröt tartanak elénk, mivel a XX. században bőven van nekünk magyaroknak szégyellni valónk. Ezt valóban jobb lett volna nem a világ szeme elé tárni.
Szerencsére nem láttam a filmet, de ha igaz, hogy mindez az agymenéses hollywoodi baromság benne van, amiket Debeczeni felsorol, akkor már értem, hogy miért akarták Canadában magyar ellenes fajgyűlölete miatt ezt a filmet betiltani.
Valóban különleges dolog ennyi hatásvadász hazugságot és borzalmat összehordani -pusztán az szadizmusra és borzalmakra éhes amerikai nézők számának gyarapítása érdekében.
Ami meg még különösebb, hogy ezt a filmet itt vetítik.
Szegény Szabó István, mire fogja vissza változtatni a nevét?
A világhírű Oscar-díjas rendezô, Szabó István új filmje, A Napfény íze egy, a múlt század végén Galíciából Magyarországra bevándorolt zsidó család sorsát beszéli el. Öt generációét. Az ükapa még földrajzi és társadalmi értelemben is csak az ország perifériáján, valahol Máramaros vagy Bereg megyében, falusi kocsmárosként tud megkapaszkodni. A második nemzedéket képviselô dédapa – az ô lendületes gyaloglása a film pátoszos, szimbolikus nyitó képsora – már megérkezik az ország centrumába, Budapestre, s szeszgyárosként karriert csinálva megindul a társadalmi fölemelkedés útján. Hitében, erkölcseiben, érzelmeiben és nevében apjához hasonlóan ô is csorbítatlanul ôrzi még zsidó identitását.
A következô, a harmadik nemzedéknél azonban kiderül, hogy ez a további fölemelkedés akadályát képezi. A nagyapa csak úgy hághat magasabbra az immár állami karrier útján (szelíden, tapintatosan, mintegy baráti tanácsként közlik ezt vele), ha magyarosít. Megteszi: Sonnenscheinrôl Sorsra változtatja a nevét, s az asszimiláció – miként a társadalmi fölemelkedés is – sikeresen folytatódik. Ám a befogadó közeg, a dualista Magyarország összeomlását követôen, a Tanácsköztársaság és Trianon után súlyos ellenerôk lépnek föl a beolvadással szemben. A negyedik generációt képviselô apa vágya, hogy magyarrá legyen, minden elôdjénél erôsebb. De a két háború közti Magyarországon már hiábavaló az igyekezet, az érdem; megkeresztelkedés, vívó olimpiai bajnokság: Sors Ádámot durva elutasítások és megaláztatások érik. Majd a magyarságból s végül az életbôl való kitaszíttatás: zsidótörvények, munkaszolgálat, kínhalál.
Fia, Iván túléli a vészkorszakot; kommunistává, sôt ávóssá lesz az új rendszerben. Ám egy cionista összeesküvés elleni koncepciós perben gyalázatos szerepvállalásra kényszerül saját – szintén zsidó származású – fônöke ellen. Meghasonlik, kilép az ÁVH kötelékébôl, majd részt vesz az ’56-os forradalomban. Börtönbe kerül. Megéri a rendszerváltozást, de igazi lelki fölszabadulást az hoz számára, amikor – levonván ôsei és a maga sorsának tanulságait – visszafordul az ô útjukról: elhagyja a magyar Sors-ot, s újra fölveszi az egykor eldobott Sonnenschein nevet.
Szabó István filmjének súlyos üzenete van.
Azt üzeni: a magyarországi zsidó asszimiláció sikertelen volt. Az egykor betelepült zsidók magyarrá válása: pontosabban a régebb óta itt élô, többségi, nem zsidó származású magyarokkal való nyelvi, szellemi, érzelmi, sôt adott esetben hitbeli összeforrása – melynek során az újonnan érkezôk úgy olvadhatnak az ôket befogadó közegbe, hogy annak jellegét, arculatát maguk is módosítják, gazdagítják – kudarcba fulladt. Kudarcba fulladt a múlt századi ígéretes indulás ellenére. Kudarcba fulladt, mert a befogadó közeg elôbb idegenkedve, majd egyre inkább ellenségesen fogadta a jövevényeket. Megalázta, aztán kiközösítette, végül meggyilkolta ôket. A megmaradtaknak le kell vonniuk a kudarc következményeit. Fel kell hagyniuk a beolvadás meddô és reménytelen kísérleteivel, s vissza kell találniuk egykor hibásan, tévesen föladott önazonosságukhoz: a zsidóságukhoz.
„Azt hiszem, talán Ady ideje az az utolsó pillanat, amikor a nemzet kérdései, a magyarság kérdései még átélhetô egzisztenciális és történelmi problémaként lobbanhattak föl a zsidóságban… A Tanácsköztársasággal, a Horthy-korszakkal, de különösen a vészkorszakkal a szellemi-lelki összeforradás lehetôsége megszűnt.”
Ezek a mondatok – bár ugyanazt mondják, amit a film – nem Szabó István valamely interjújából valók. Talán még ismerôsek: Csoóri Sándor írta le ôket majd’ tíz esztendôvel ezelôtt a Nappali hold című esszéjében.
Szabó filmjét osztatlan hazai és nemzetközi elismerés fogadja. Ahogy a dolog kinéz, még az sem lehetetlen, hogy a rendezô – különösen most, a holokauszt évfordulóján – egy újabb Oscarral másodszor is mennybe mehet.
Csoórinak annak idején a poklot kellett megjárnia.
Ennyit változott volna a világ tíz év alatt? Nem. A különbség az, hogy Csoóri Sándor nem zsidó magyarként, a jobboldali kormánypárt elnökségi tagjaként, a maga táborának fô erkölcsi tekintélyeként mondta; Szabó István viszont mintegy a zsidó származású magyarok nevében mondja – ugyanazt.
Nem az az érdekes, mit mond, hanem az, hogy ki mondja. Sehol másutt nem érvényesül oly tökéletesen s oly kíméletlenül e szólás igazsága, mint az úgynevezett „zsidókérdés” esetében. Ez egy bizonyos határig elfogadható a számomra. Egyszer már leírtam: amióta elszorult a szívem az auschwitzi gazdátlanul maradt gyerekjátékok hegye láttán, azóta tudom, hogy a „zsidókérdésben” a végsô erkölcsi igazság a zsidók oldalán áll. Visszavonhatatlanul és jóvátehetetlenül. Ezt nem ellensúlyozhatja semmi. Még az sem, hogy ôk maguk olykor visszaélnek ezzel az igazsággal. Ezt nekünk, nem zsidóknak tudomásul kell vennünk. Türelemmel és mély tapintattal kell viszonyulnunk a félelmeikhez. Sôt: a lehetséges határig a türelmetlenségükhöz és a tapintatlanságukhoz is.
Miért érezzek én bűntudatot Auschwitz miatt? – kérdezheti valaki. Hisz nem is éltem még akkor. Hogy lehetne az én bűnöm, az én szégyenem? Ha a bűnünk nem is, a szégyenünk lehet. Nekünk, mai magyaroknak is. Miért? Visszakérdezek: lehet-e a büszkeségünk Hunyadi János, Ady, Bartók vagy éppen Nagy Imre? Jólesô érzéssel húzhatjuk-e ki magunkat, ha mondjuk külföldi társaságban szóba kerül a nevük? Természetesen. Számít-e, hogy nem éltünk még akkor? Nem. Ám ha Hunyadira és Bartókra büszkék lehetünk, becsületes ésszel mondhatjuk-e, hogy Szálasi miatt viszont nincs okunk a szégyenkezésre? Nem. A magyar zsidók százezreinek kiirtása a mi szégyenünk is, s szégyene lesz fiainknak és unokáinknak is, feltéve, hogy magyarnak vallják még magukat.
Nemcsak az számít, milyen szájakból hangzanak el bizonyos szavak, számítanak a fülek is, amelyek hallgatják ôket. Erre hét éve, svájci magyarok közt kellett rájönnöm. Csoóri esszéjérôl volt szó akkor is. Keserűséggel beszéltek róla, súlyos hibának, bajnak tartották. Nem, nem voltak „eszdéeszesek”. Mélyen elkötelezett, nemzeti érzelmű magyarok voltak, és szinte mindenben egyetértettünk beszélgetéseink során. Csoóri írását leszámítva. Elôször azt gondoltam, nyilván nem is olvasták az eredeti írást, csak a botrány hullámverésének hordalékaként jutott el hozzájuk néhány mondatfoszlány. Aztán kiderült, hogy: nem! Olvasták az egészet, és pontosan, szó szerint ismerik a vitatott mondatokat. S amit én nem tartok sértônek és kirekesztônek, s amit bizonyosan Csoóri sem szánt annak, azt ôk sértônek és kirekesztônek tartják. Kiderült az is, hogy a köztünk lévô szövegértelmezési szakadékot semmiféle érv nem képes áthidalni. Nem, nem voltak zsidók. De kisebbségi sorsban éltek a többség között. A legendásan toleráns Svájcban. Harminc–negyven éve már, biztos egzisztenciával, sikeresen, de mégis bevándorolt idegenként. Tele kisebb-nagyobb lelki sérülésekkel, kifinomult, érzékeny idegvégzôdésekkel. Olyan üzeneteket is kihallva Csoóri mondataiból, amelyeket én nem hallottam meg bennük. Akkor sejtettem meg – azóta meg is bizonyosodhattam róla –, hogy ezek a mondatok valóban mélyen megsértettek zsidó származású magyar embereket, köztük a legjobb – nálam bizonyosan jobb – magyarokat is. Ez az igazság persze nem változtat ama másik igazságon, hogy 1990 ôszén a Csoóri ellen indított hajsza mélyen igazságtalan volt. Méltánytalan, cinikus és egyértelműen aktuálpolitikai indíttatású. Ezt Szabó István Napfénye világítja meg igazán most, tíz év elteltével.
Készültem erre a filmre. Nyitottan, jó várakozással ültem be a moziba. Mély és igaz dolgokat vártam, fájdalmat, megrendülést. De csalódnom kellett.
A film szép. Magas szakmai színvonalú. Profi. De kezdettôl az volt az érzésem, hogy: nem magyar filmet látok. Már az elsô jelenetnél, amikor az ükapa fölrobbant a pálinkafôzôvel. Véletlenül tudom, mire képes egy ilyen falusi masina. Nem akarok gúnyolódni, de ez úgy robbant föl, úgy vágta szét a házat, s ez úgy volt látvánnyá téve a vásznon, hogy az a Terminátor bármelyik folytatásába belefért volna.
Késôbb van a filmben egy kardjelenet. A gimnazista Ádámot egyik nagyobb társa egy valóságos karddal letérdepelteti, megalázza vagy húsz másik fiú szeme láttára, akik közt egy sincs, aki egyetlen szót szólna, egyetlen gesztust tenne mellette. A támadónak nincs más indítéka – a film legalábbis nem mutat be ilyet –, csak a zsidók elleni vak gyűlölet. Persze, hogy történtek incidensek a Horthy-korszak iskoláiban. Elröppentek gúnyos, sértô megjegyzések, olykor talán pofon is csattant. (Remélem, oda-vissza!) De ez a pózos, térdelôs kardjelenet valószínűtlen. Teátrális. Hiteltelen. Kiszolgáltatott, megalázott, fegyver nélküli áldozat szemben a torkának szegezett gyilokkal, néma, ellenséges gyűrűben. Honnan olyan ismerôs ez?
Hollywoodi filmekbôl. Térdeplô néger fehér csuklyás Ku-Klux-Klan-aktivisták között! Jól bevált figura. Egyszerű és hatásos, ugyanakkor archaikus és távoli is. A derék amerikai nézônek szellemileg és erkölcsileg sokkal könnyebb feldolgozni, mintha azt a jóval hétköznapibb és kínosabb jelenetet látná, amint egy fekete nem szállhat föl a buszra, nem ülhet be egy kávéra a fehérek közé. Nem száz, hanem harminc évvel ezelôtt. De mi közünk nekünk ehhez?
Hasonlóan hiteltelen a film egy másik kardjelenete is. Az elsô vívómeccs. A vívás úri sport, a nemesség ezeréves passziója. A közönség zöme is úri, a zsűri is az. És csalnak. A bíró rendre hamisan, a zsidó ellen ítél találatot, aki így elveszti a meccset. (Ez azonban nem töri meg ôt, épp ellenkezôleg: csak azért is megmutatja nekik, hogy így is le tudja gyôzni ôket. És legyôzi! Kemény munkával a csúcsra jut, zsidó létére magyar bajnok lesz, sôt: olimpiai aranyat nyer – Hitler Berlinjében!) Sajnos, ez a klisé is ismerôs. Igen, Hollywoodból. A harmincas évek Budapestjén, a tiszti klubban azonban nem stimmel. Ahol bizonyára történtek atrocitások. Akadtak hitvány gazemberek a dzsentriivadékok között, a többség mélyen lenézte a közéjük keveredett zsidót, s ezt éreztették is vele. De hogy a kardvívásban, ebben az ôsi becsületet szimbolizáló, már-már szakrális tevékenységben csaláshoz folyamodtak volna vele szemben, ez képtelenség.
A film drámai csúcspontja a munkaszolgálatos Sors Ádám meggyilkolása. Mielôtt errôl szólnék, hadd mondjam el, hogy nekem magyarként nincs fájdalmasabb szégyenem, mint Radnóti halála. Azé a magyar költôé, akinél megrendítôbben és szebben senki sem vallotta meg hazája iránti szeretetét a XX. századi magyar irodalomban. Nem tudhatom című verse az elôzô század legnagyobb hazafias költeményeihez, a Himnuszhoz és a Szózathoz fogható. Sors Ádám is magyarságának megvallása ellenére hal meg. Azazhogy nem annak ellenére, hanem egyesen: amiatt. Pusztulását magyarságához való ragaszkodása, görcsös asszimilációs igyekezete okozza. Azért gyilkolják meg, mert nem hajlandó zsidónak nevezni magát. Makacsul hajtogatja: ô magyar olimpiai bajnok. Magyarságához való ragaszkodása erôsebb az élethez való ragaszkodásánál. Bestiális gyilkosai vízzel ölik meg. Meztelen testét addig locsolják egy gumislaggal, amíg az egyetlen jégtömbbé nem fagy. A jégpáncélon is átdereng önvérével festett szája, amely az utolsó pillanatig saját magyarságát hirdeti. E vért a feltehetôen órákig tartó vízsugarazás sem mosta le. Az agonizáló, felkötött, megkínzott, jeges test látványa bizarr evangéliumi párhuzamot idéz föl a nézôben. Nem akarom a jelenet emberi és fizikai realitását firtatni. Csak annyit jegyzek meg csendesen, hogy a zsidóság tragédiája szerintem a maga valóságában is volt olyan borzalmas és rettenetes, hogy megjelenítése ne igényeljen efféle túlfeszített, az abszurditásig fokozott, már-már horrorisztikus eszközöket.
A filmbeli család tagjai egyetlen nem zsidóval sem tudnak harmonikus emberi kapcsolatba kerülni a magyar társadalomból. A vásznon nem tűnik fel egyetlen gimnáziumi osztálytárs, tanár, joghallgató, bíró, vívó csapattárs, ávós bajtárs, cellatárs, bárki, aki barátként szolidaritást vállalna velük. (Az emberként is nagyszerű vívóedzô szintén idegen: olasz.) Azazhogy mégiscsak van egy kivétel. A nép egyszerű gyermeke, a családot szolgáló hűséges cseléd. Ez szándéka szerint talán pozitív üzenetet közvetít a jóhiszemű amerikai nézônek. Azzal a tanulsággal szolgál neki, hogy lám, a nép nem volt antiszemita. A magyar nézôk rosszhiszeműbb része viszont, félek, hajlamos lesz ezt úgy értelmezni, hogy lám, lám, a zsidók csak akkor tudnak kijönni a magyarokkal, ha azok cselédként szolgálják ôket.
Az ’56-os forradalom filmbeli ábrázolása is problematikus. Volt ÁVH-s tisztek nem működtek népszónokként, utcai forradalmárként azokban a napokban! Kommunisták igen, ávósok nem. Egy sem. Ezt az amerikai nézô nem tudja, mi tudjuk.
Ez a film nem nekünk (zsidó és nem zsidó), magyaroknak szól. Ezt a film készítésérôl készült filmben (ez is tipikus!) maga a rendezô is elismeri. Arról beszél, hogy a producerrel történt egyeztetések során tisztázódott, hogyan lehet az amerikai nézô számára ábrázolni azt a magyar valóságot, amelyet az nem ismer és nem ért. Nyilván erôsen leegyszerűsítve, azon a nyelven, azokkal az eszközökkel, azokkal a klisékkel, amelyeket viszont nagyon is jól ért és ismer. Szabó István nem kínosan és feszengve beszél errôl. Azt mondja a maga szelíd, megnyerô hangján, hogy ez a művészet lényegéhez tartozik, úgy hívják: „a nézô iránti alázat”.
Lengyel pályatársa, az életmű Oscarral most kitüntetett Andrzej Wajda a díj átvételekor azt mondta: ez nem tántorítja el ôt attól a harcától, amit egy erôs európai identitású moziért folytat. Új darabja, a Pan Tadeusz valóban lengyel film. Pár hónap alatt hatmillió otthoni nézôje volt, több, mint bármely amerikai produkciónak valaha. Ez nem a film, inkább a nemzet minôségét jelzi – mondhatja erre bárki, s igaza lehet. Ám a viszony kölcsönös: hogy milyen a nemzet minôsége, az azon is múlik, milyen filmeket csinálnak neki.
Szabó az amerikai (vagy amerikanizált) nézônek csinált filmet, filmjének tárgya azonban magyar. A XX. századi magyar történelem. Zsidó és nem zsidó magyarok fájdalmas, tragikus viszonya. Amirôl csak a legnagyobb emberi és művészi odafigyeléssel, méltányossággal, körültekintéssel és tapintattal szabad beszélni. A kasszasiker és a díjvadászat (a kettô összefügg) logikáját követô amerikai mozi eszközei az ilyen beszédre nem alkalmasak. Ezek az eszközök Szabó filmjében is súlyos és komoly tartalmakat rajzoltak el, hamisítottak meg. Nem azért éreztem magam rosszul a moziban, mert kínos igazságokat vágtak a szemembe. Hanem mert féligazságokat. Sematikus igazságokat. Túlzó és torz igazságokat.
Nem tudom, zsidó származású honfitársaim közül hányan fogadják el a film üzenetét, mely eredeti azonosságtudatuk újbóli vállalására buzdít. Ha ezt magyar identitásuk változatlan megtartásával teszik, azt a magam részérôl együttérzéssel és mély rokonszenvvel fogadom. Ha az utóbbi rovására, netán annak föladása árán (a filmbeli név-visszaváltoztatás szerintem inkább ezt sugallja), azt mély szomorúsággal és fájdalommal veszem tudomásul.
Remélem, írásommal nem bántottam meg ôket. Ha mégis, az szándékom ellenére történt.
Benned kialakult egy kép a filmről és a hatásáról.
Bennem egész más kép alakult ki a filmről és a hatásáról.
Ráadásul mást gondolunk a művészetről is. Ez van.
nekem mindenesetre megadatott, hogy élvezzem ezt a filmet és minden kockáját örömmel nézzem. Sajnálom, hogy Téged közben országos gondok gyötörtek. :-)
Irod: "Picit mulatságos az a fensőséges érv, miszerint az "egyszeri" embert meg kell óvni a kultúra káros hatásaitól, mert még azt gondol, amit akar, neadj'Isten orránál fogva vezetik őtet, mer ollyan hülye az egyszeri ember.... Egy szimpatizáns persze érti, őt nem csapja be Szabó sem, nade az egyszeri ember... "
Ne haragudj, de semmi ilyesmirol nem beszeltem. Pont az ellenkezojere akarok kilyukadni, arra, hogy az egyszeri ember nem hulye, nem veszi be ezt az 50-es evek kepet amit Szabo probal neki eldani, hanem indulatba jon tole, meghozza, Szabo elleni es a zsidosag elleni indulatba. Nem becsapasrol vagy nem-becsapasrol van szo, hanem arrol, hogy milyen hatasa van egy ilyen torzkepnek. Arrol, hogy nem segiti attol a nem-zsido korben elterjedt karos, mert egyoldalu, leegyszerusito ezert hazug nezettol valo megszabadulast, hogy a kommunizmus a zsidok bune (nem is beszelve Trianonrol), az 50-es evekben zsido elnyomas alatt eltunk stb. Nem segiti az ettol valo megszabadulast, mert ennek a velekedesnek azzal a paranyi igazsagszeletevel sem kivan szembe nezni, hogy a kommunista part felso vezetese igaz, hogy vallastalan, de nurnbergi ertelemben zsido emberekbol allott, illetve az 50-es eveket nem az allamilag tamogatott zsidopiszkalgatas jellemezte, hogy Magyarorszagon nem volt cionista per (noha antiszemita indulatok keltesevel foleg kezdetben a kommunista part tobbszor probalkozott es nem is sikertelenul (micsoda tema: egy zsido parterdekbol antiszemita uszitast vegez, de ez OFF)). Szoval Szabo azt gondol es olyan filmet csinal amilyet akar, en meg maximum elszomorodom azon, hogy ismet egy elszalasztatott egy lehetoseg arra, hogy mindenki, zsido es nem-zsido is szembe nezzen az elmult huszadik szazadban tortentekkel, hogy onvizsgalatot tarthassunk aminek eredmenyekeppen jobban megertjuk es megismerjuk egymast es onmagunkat. (Az otvenes evek torzkepe megoli a harmincas evek igaz kepenek a hatasat, ami kar.)
Udv.
Hát, nem egészen mindegy. De tőlem a zárójel is elmaradhat.
Picit mulatságos az a fensőséges érv, miszerint az "egyszeri" embert meg kell óvni a kultúra káros hatásaitól, mert még azt gondol, amit akar, neadj'Isten orránál fogva vezetik őtet, mer ollyan hülye az egyszeri ember....
Egy szimpatizáns persze érti, őt nem csapja be Szabó sem, nade az egyszeri ember...
Kedves szimpatizáns. Kösz, de én személyesen is átéltem azt az időszakot, amikor a filmrendezőnek segítettek filmet rendezni, a nézőnek meg segítettek érteni.
Remélem nem zavar: de én örülök, hogy az már múlt idő.
Ma el kell viselned: Szabó így gondolja, más úgy. Én így értem, más úgy. És képzeld: lehet, hogy egyikünknek sincs igaza.
Engem például nem zavar az 50-es évek ábrázolása a filmben, és - azonkívül, hogy feneket fejükön viselő embertársaink ezért lekommunistáznak - egyáltalán nem hiszem, hogy ez a film erről szólt volna. Tapasztalataim szerint egyébként a film nézőinek többségét ugyanígy nem érdekli, egyszerűen szereti a filmet. Ez a film elég jó ahhoz, hogy elviselje a fanyalgók mániás követelését is.
Bocs, de arra gondoltam, hogy a zarojeleket szeretnem eltavolitani az 'is' korulrol.
Az, hogy Szabo filmje "Nem eszköz. Film.", az ketsegkivul hatasos megallapitas, csak az a gond, hogy ha eleg sok ilyen "Film."-et nez meg az egyszeri ember, akkor egyre inkabb szukseg lesz az eszkozokre is a harchoz (az antiszemitizmus ellenihez). Ha meg ugyanilyen szepen de ennel korrektebbul (ismetlem, az 50-es evek abrazolasara gondolok) csinalta colna meg Szabo a "Film."-et, akkor talan kozelebb kerultunk volna ahhoz a kivanatos allapothoz, amitol most oly tavol vagyunk, hogy a zsidok ertik mirol beszelnek a nem-zsidok es a nem-zsidok is ertik, hogy mirol beszlenek a zsidok.
Udv.
Bocs, hogy össze-vissza beszélsz. Okos Tojások lelkesen helyeselnek, ha ez neked elég, akkor OK. Ha nem, - mert szerintem egyszerűen mindent összezagyválsz 53, 187, 187??? - akkor fuss neki még egyszer. Ha sikerült, jelentkezz.
Kivehetem. De ez csak azt akarta jelezni, hogy az antiszemitizmus nem magyar sajátosság.
Szabó filmje nem eszköz az antiszemitizmus elleni harchoz. Semmilyen harchoz nem eszköz. Nem eszköz. Film.
Nekem elég, hogy annak nagyon szép.
Na, végre láttam a filmet. Most már mondhatok véleményt, mert eddig kétségkívül csak a vleményekről mondtam véleményt.
Mivel előitéletektől terhesen ültam be a Puskinba, fokozottan próbáltam elnéző lenni.
Ezért kijelenthetem, rosszabbra számítottam.
Összességében nagyobb formátumú filmre gondoltam, ezért nem is hiszem, hogy ez egy ilyen hosszú topicot megér.
Annak ellenére, hogy kerek történetről van szó, úgy politikailag, mint a család élete szempontjából, kicsit szétesőnek tartom a filmet, noha Szabó itt-ott önkényesen maga is kerekített rajta.
Néhány jelenete egészen megfogott, a fényképezés is jónak mondható. A középső harmadot tartom a film legjobb részének, a vívó jelenetek dinamikája fantasztikus. Igaz, egy olimpiai győzelemmel könnyű katharzist kiváltóan azonosulni.
a film többi része viszont inkább didaktikus, mint dinamikus. Szabó régebben finomabb eszközökkel rajzolta meg jellemeit, nem rágta szánkba a "mondanivalót".
Az kétségtelen, ez egy zsidó család története, az ő szemszögükből láttatja az eseményeket. Őszintén szólva, hamisnak tartom Szabó végkövetkeztetését, ami az asszimiláció zsidó identitást romboló hatását sugallja, sőt mondja. A család erkölcsi és fizikai leromlása egyáltalán nem következik a "megfelelési törekvésükből. Sőt, pont a zsidóság mai világban betöltöt szerepe azt igazolja, remekül tudnak alkalmazkodni úgy a körülményekhez, hogy közben megőrzik identitásukat.
(most nem tartanék izlésesnek egy erről szóló zsidó mondást idefűzni)
Viszont az asszimiláció kérdése nagyon is mai keletű probléma, pont a globalizáció kétséges hatásai miatt. Itt egyet tudok érteni Szabó következtetésével: nem szabad beolvadni!
Mint mondottam, ennek káros hatásai pont a zsidóságot érintik legkevésbé, azért példázatnak a film nem túl szerencsés.
A történelmi háttér felvázolásánál sajnos bebizonyosodott előzetes várakozásom, a kép bántóan egyoldalú, de mentségére szóljon a filmnek, egy zsidó szemével szemléli. sőt szenvedi az eseményeket.
Jól tükrözi viszont a film azt a számomra elfogadhatatlan tendenciát, hogy a fasiszta és a kommunista bűnök nem egyformán vannak megitélve.
A kommunista bűnökkel szemben (legyen az akár súlyosabb) sokkal elnézőbb a közvélemény.
Ezért olyan mértéktartó az 1945 és 56 utáni események szörnyűségeinek ábrázolásában Szabó. Ez őt nem érintette olyan súlyosan, mint a 45 előtti események.
Miért?
Azért, mert a zsidóságra nézve a fasizmus valóban szörnyűséges volt, míg a kommunizmusra ez nem mondható el, tekintve, hogy a kommunista bűnöket nem annyira a zsidók ellenében, mint inkább zsidó ideológusok ténykedése alapján követték el.
Ez a hamis értékszemlélet rányomja napjainkra is a bélyegét. Ennyiben hitelesek a film hansúlyai...sajnos, az emberiség szégyenére. Európában ez az aránytalanság még most is mérgezi a közélet tisztaságát, Szabó ezt csak tovább rontja, legfeljebb jóhiszeműen azt mondhatjuk, rámutat. Bár nem gondolom, hogy ez utóbbi lett volna a célja.
(a részletekről esetleg később még írok, bár annyira nem tartom fontosnak ezt a filmet)
"Történhet itt bármi, kerülhet bárki hatalomra, jöhetnek-mehetnek rendszerek, az antiszemitizmus Magyarországon (is) mindig élő penetráns "szellemi" áramlat marad. Ami akár alapja lehet a jövőben - akár a múltban többször - zsidóüldözésnek is. Ezért kell fellépni ellene."
Ha az 'is'-t kiveszed a zarojelbol, akkor en is alairom ezt a mondatot. De ki szeretnem egesziteni azzal, hogy szerintem az a fajta egyhen szolva 'kozmetikazas', amit a film az otvenes eveken 'vegrehajt', nem celravezeto eszkoz az antiszemitizmus elleni fellepeshez.
Na akkor lepesröl lepesre.
Ez, együtt azzal, hogy még az AVO-sok is zsidó volta miatt üldöznek embereket azt az üzenetet hordozza, hogy történhet itt bármi, kerülhet hatalomra, jöhetnek-mehetnek rendszerek, a zsidókat itt Magyarországon mindig üldözik. Ami nem igaz hegyivadasz 53
Ez így persze tényleg nem igaz Glaszlo 187
Tehat itt egyetertesz. Remelem egyetertesz, hogy itt egyetertesz! :))
Majd jön a következö mondat.
De alakítsuk át kicsit és akkor én is aláírom Glaszlo 187
Aztan minek alakitsuk at, hogy egyeterthess, ha mar egyszer egyetertettel?
Vitatkozzunk még, olyan jó. Mondasz valamit, amit a következö hozzaszolasodban letagadsz. Utana meg idezel ket mondatot tölem es megkerdezed ki mondta. Szerinted hany eves az a kapitany, aki most ünnepli 32-ik születesnapjat? :DDDD
Nahát aztán mostmá itten má mindenről szó van.
Hol a film?Mert azért még arról beszélünk,ugye?
Egy magyarországi zsidó család története,ami sok szempontból tipikus.Legalább annyi szempontból egyedi.A film nagyon szép,érzelmes és érzéki sokszor.És szerencséjére-szerencsénkre nem nélkülözi a humort sem.
És vannak benne tévedések.Ami azért nem végzetes,mert ez egy film.Fikció.
Hogy ilyen érzelmeket gerjeszt ebben a topicban,na az felvet egy pár súlyos,tisztázandó kérdést.
Ha másért nem, már ezért megérte,hogy elkészült.
Ez a film arrol szol, hogy egy tarsadalom sulyosan beteg, ha nem engedik hogy mindenki emberhez melton eljen. Az antiszemitizmus nem Zsido betegseg, hanem az egesz emberiseg betegsege. Egy Perverzio, elferdulese a tarsadalomnak. Ennek orvoslasa letszugseglet, hogy normalis tarsadalmunk legyen amire buszkeke lehetunk. Nem pedig egy abnormalis beteg tarsadalom.
Bibike.
??
ezt írtam:
"Ez így persze tényleg nem igaz.
De alakítsuk át kicsit és akkor én is aláírom: ...stb"
Ha ez egyetértés, akkor nem csodálom, hogy zavaros.
Én terelem a dolgokat?? :-O
Nem a Te általad írott mondat igazságtartalmát vitattam?? :-OOO
". A film azonban nem erröl szolt. Hanem arrol, hogy ez az antiszemitizmus a zsidok kifejezett üldözeseben is megnyilvanul. Ami igaz volt a ket vh. közti idöre, de enyhen szolva tulzas a Rakosi korszakra."
??? ki mondta ezt? :-OO
"Mintahogy nem igaz, az altala sugallt dolog sem, hogy a zsidok üldöztetese kötne össze, mint közös kapocs az elmult 100 ev magyar rendszereit. "
??? és ezt? :-OO
Vitatkozzunk még, olyan jó. Mondasz valamit, amit én nem, aztán jól megcáfolod...
Egy kisse zavaros ez nekem, kedves Glaszlo. Elöször egyetertesz az altalam irt mondattal, majd atalakitod olyanna, amivel mar egyet tudsz erteni. Igen is, meg nem is, hoztal ajandekot, meg nem is?
Egyebkent kar az antiszemitizmus lete, vagy nem lete iranyaba terelni a dolgokat. Persze, hogy letezett, letezik es letezni fog, mint ahogy nagyon sok mas szellemi iranyzat. A film azonban nem erröl szolt. Hanem arrol, hogy ez az antiszemitizmus a zsidok kifejezett üldözeseben is megnyilvanul. Ami igaz volt a ket vh. közti idöre, de enyhen szolva tulzas a Rakosi korszakra. Mintahogy nem igaz, az altala sugallt dolog sem, hogy a zsidok üldöztetese kötne össze, mint közös kapocs az elmult 100 ev magyar rendszereit.
Es most ne gyere azzal, hogy a film nem ezt mondta. Az angol filmkritikak sajnos ezt ertettek ki belöle.
