Ha valóban így lenne akkor a végrehajtót a "végrehajtói kamaránál" a kiküldött irat másolatával meg kell panaszolni. Ugyanis akkor a végrehajtó is törvényt sértett.
Mert nem tehet ilyet a végrehajtó! Neked azt az összeget kell átutalnia amit a jogerős bírói végzés leír.
Az egy teljesen más kérdés, hogy az exedtől a végrehajtó beszedi a "végrehajtási eljárás költségét" a tartásdíj elmaradásán felüli összegként.
Ezért írtam azt, hogy nyugodtan, értelmesen el kellene beszélgetni az exeddel, hogy csak ő járhat rosszabbul. A gyerekek csak olyan értelemben, hogy amit az exed a végrehajtónak pluszban fizet, azt az exed akár a kocsira, akár a gyerkőceitekre fordíthatná.
A végrehajtással viszont mindannyiatok számára elvész az a rész amit a végrehajtó tesz zsebre.
Az egy megint másik történet, hogy több végrehajtó ellen eljárások vannak folyamatban a csalások és törvénysértő behajtások következtében.
Éppen ezért a minisztériumban és a parlamentben előkészületben van egy olyan szabályzás amely a végrehajtói csalásokat lesz hivatva csökkenteni.
De sajnos az ilyen jogszabályok előkészítése még évekig elhúzódhat.
Ez is meg volt. Az a gond, hogy a végrehatóval megállapodott részletfizetésben és így csak a pénz 30% át kapják a gyerekek, a többit lefogja a végrehajtó a költségeire! Teheti ő ezt?
Sajnos a nehezebb utat választotta. A bírósági végzéssel menj be a bíróság titkárához "panasznapra" és a többiről majd ő tájékoztat, elirányít a végrehajtó irodához. (Bár oda egyből is mehetnél.)
Ebben igazad van, de ennek anyagi vonzatai vannak és ezt használja ki. A magyar jogerős bírósági végzés ellenére sem teljesíti a kötelezettségét. Mond meg nekem légyszives, mit tehetek ilyenkor?
Szia! De aranyos vagy, hogy még emlékszel ránk! :) Köszönöm, hogy kérdezted!
Szóval igen! Ma már sokkal szabadabb mint előtte volt. Hogy egészen pontos legyek, most már csak az érzelmi zsarolás szabja meg a "szabadsága határait", mert törvényileg teljesen szabadon mozoghat.
Így aztán a fél nyarat velem tölthette, vagy inkább a "szárnyaim alatt szabadon".
Mert ahogy ilyen előzmények után lenni szokott Őt is szó szerint hozzá kell szoktatni a szabadságához. És tudom, hogy a normális szülők számára ez meglepő,
mert inkább azt tapasztalják, hogy csemetéik kéretőznek és mennek a barátaikhoz, barátnőikhez, de nálunk még ott tartunk, hogy ilyenre én ösztökélem, hogy nyugodtan menjen, érezze jól magát.
Vagy hogy nincs velem "összenőlve", használja ki, hogy szabad. És bár például együtt mentünk ki a strandra, de ott Ő már "csajozott" :) és a kis barátnőjével együtt voltak, például fagyiztak, jól érezték magukat. Én csak a távolból "sandítottam" rájuk. Persze úgy téve, mintha én is a "saját dolgommal" lennék elfoglalva.
Így aztán, hogy sokkal gyakrabban és többet jön haza, több időnk jut olyanokra is, mint például elosztjuk a feladatokat. Ő bevásárol és én főzök, vagy éppen fordítva.
Én vásároltam és intéztem a többi dolgot amíg Ő elkészítette az ebédet.
Egyik ilyen alkalommal Isteni Bolognai-s tésztát készített. Teljesen egyedül. (Persze fél füllel odafigyeltem rá, hogy ha kell segítsek, de nem kellett. Nagyon ügyesen megoldotta.)
Még ugyan az édesanyjánál lakik, de hét közben vagy akár az "anyás" hétvégén is haza jöhet és jön is.
Szóval kezd az élete normalizálódni. Hála a jó Istennek! :)
Röviden. A bíróság álltal megítélt gyerektartás csak 70%át küldi az exem. Ebből fölhalmozódott több százezer forint. Ügyvédhez és végrehajtóhoz fordultam, de a végrehajtó elveszi az összeg 2/3-át a költségeire. Rendben van ez így? Úgy tudtam a gyerektartásból nem vonhatnak le semmit. Hová fordulhatok ilyenkor? Köszönöm a segítséget!
Biztos vagyok abban, hogy nem Anna az "ellenfél". Ő csupán jogász szemmel lát. És ezzel a szemléletével próbál segíteni. Ha ez a segítségként adott ötlet a tapasztaltabb "elszenvedők" szemében "bicskanyitogató" hatású is.
Igazából sem ő, sem azok akik a jogot alkalmazók gondolkodását próbálják ecsetelni, nem tehetnek az élő gyakorlat bűneiről.
És egyébként mennyivel ajrópaibb, kultúráltabb megoldás lenne, ha nem is kellene szankciókkal fenyegetőzni ebben az ügyben, mert mondjuk alapértelmezett lenne a közös szülői felügyelet, váltott elhelyezéssel.:))
És voilá, máris nincs terep a szemétkedésre. Illetve, ha mégis, akkor az együttműködni képtelen fél elveszti a közös felügyeletet és a jelenlegi szisztéma szerinti jogfosztott szülővé válik, "szünetelő" (LOL) felügyeleti joggal.
Leírtam már párszor, de nagyon szívesen leírom még egyszer, hátha egyszercsak megérted.:)
NEM pénzbehajtás. NEM maszatolás. Egyértelmű, taxatív szankció. Egyetlen egy ilyet tudok, ez pedig az elhelyezés megváltoztatása statáriális jelleggel.:)
NA, ennek lenne visszatartó ereje. Ha ezt propagálnák széles körben, illetve egy-két precedens ügy nagy nyilvánosságot kapna, varázslatos javulásnak indulna ez a része a családjognak..:))
Mielőtt belekezdenél szirén énekedbe, nem az a cél, hogy gyerekek tömegeit rángassuk, az a cél, hogy a jogsértéseknek elejét vegyük. Erre nem alkalmas az ejnye-bejnye...:)
Nem gondolnám, hogy aki pl. a munkája miatt egyedüli szülőként nem képes helyt állni éjjel-nappali szülőként, az azt jelentené, hogy az illető nem akar szülő lenni. Mert szülő akarna, de gyerekét egyedül nevelő szülő viszont nem akar.
Ugyan már miért lenne gyerekét egyedül nevelő szülő?!? Ennyire érthetetlen, amit írok?:))
A beidegződést az táplálja, hogy ez elég gyakran tényleg így van, mivel a gyereket még mindig gyxakrabban gonzozzák az anyák, mint az apák. Nem azért, mert az apa rossz szülő, vagy az anya egy kisajátító dög, hanem mert ez a családi munkamegosztás.És mivel a bíró a perben azt látja, hogy az anya fel tud mutatni egy komoly napi praxist, az apa viszont nem, így esetleg két teljesen alkalmas szülő esetén is dönthet úgy, hogy maradjon a gyerek a gyakorlottabb szülőnél.
Igen, ez az a fajta farizeus szemforgatás, amitől a belem kifordul, bocs. Tehát, hogy társadalmi elvárás-beidegződés, ez a fajta munkamegosztás, és amíg a család együtt van ebben senki nem talál semmi kivetnivalót. Abban a pillanatban viszont, ha felbomlik a közösség, ez a "munkamegosztás" kettős mérce alá kerül és az egyik félnek felróható viselkedésnek minősül. Persze, ha apa-egyébként az ajrópai gyakorlatnak megfelelően:)-a szülést követő hat hónap után kijelentené, hogy anyu legyen kedves visszafáradni a munkaerőpiacra, ő lenne az anya- és gyerekgyilkos gané.:) Pedig már boldogult Ranschburg papa is megmondta, hogy a három éves otthonlét senkinek sem tesz jót és valójában semmi értelme.:)) Gyak a Kádár-éra így dugott el pár százezer munkanélkülit egy időre...
Szóval éppen ezért lenne életbevágó, hogy a törvény alapértelmezetten ugyanolyan rendű-rangú-jogú szülőnek tekintse mindkét felet a válás után is-egyébként éppen úgy, mint teszi azt a házasság fennállása alatt. Ép ésszel fel nem foghatom, hogy a házasság felbomlása miért és mennyiben változtatná meg az egyik szülő "szülőségét"?!?!?
Nem tudom, hogy az miért nem nyilvánvaló, hogy veszekedő, egymással semmiben megállapodni nem képes szülők gyerekét nem lehet közös nevelésbe adni, mert a gyerek issza meg a levét.
Nem tudom, hogy az miért nem nyilvánvaló, hogy a szülők konfliktusait-különös tekintettel a gyerekre- a jelenlegi szabályozás nem tompítja-szankcionálja, hanem éppen ellenkezőleg felerősíti és generálja.
Onnantól kezdve, hogy a gyerek jövedelem- és vagyonforrás, minimum Teréz anyának kell lennie annak, aki képes kihagyni a gyerekét az elmebajból. És ez a rendszer hibája...
Aki a jogi eszközöket és a szabályokat kitalálja, az nem a gyámhatóság, őket szakértőnek hinni olyan, mint ha azt várnád, hogy egy többmedencés vízforgatós uszoda gépésztervét a csőlakatos (vagy a BKV ellenőr)készítse el :-))
Pedig nagyon itt lenne az ideje, hogy a mérnök urak felnézzenek a rajztáblából, hogy mit is terveztek, mert a csőszerelők és a kedves vendégek naponta szívnak a balfaszságuk miatt. Bátran tessék meghallgatni a csőszerelőt, hogy melyik az a csőszakasz, ami permanens módon szar, nem szégyen az.:)
Az szerinted milyen, hogy az egyik főtervezőnek gyak. lövése nincs a termékéről?:)))
Itten van ez a Dr. Körösi András dr. Impozáns életrajz, meg minden amit akarsz. Itt nyilatkozik.
Miben összegezné a jelenleg a Parlament előtt lévő Javaslat legfontosabb, eddig nem említett újításait?
A Javaslat számos részletkérdésben tartalmaz új elemeket, 2014-től az érintett felek a jogvitáikban a konkrét szabályokkal szembesülve fogják érezni az újdonságokat. Az előzőekben már érintett kérdéseken kívül kiemelném, hogy egyszerűbb lesz az apaság vélelmének megdöntése, ha a vélelmezett apa, a gyermeket elismerni kívánó férfi és az anya közösen kérik azt. A szülők különválása esetén a bíróság nem a gyermek elhelyezéséről, hanem a szülői felügyeleti jogok gyakorlásáról fog a jelenleginél jóval rugalmasabb keretek között dönteni. Megszűnik a gyermektartásdíj százalékos megállapítása, ehelyett a bíróság az ítéletében meghatározott összeg inflációnak megfelelő, automatikus éves emelését rendelheti el.
Kíváncsiságból fellapoztam az új Ptk. javaslat vonatkozó szakaszát.
Mondhatták volna a kardélre hányt kelta nőknek, gyerekeknek, zsidóknak, lengyeleknek, és a többi letaposottnak.
Ne háborúzzatok!
Csak ott a baj, hogy az agresszorok mindig minden ilyen mondást úgy értelmeztek, hogy a másik fél ne tegye. Ő magára nem érvényes.
Mi, az áldozatok pedig úgy, hogy mit tehetnénk másként ahhoz, hogy ne essünk áldozatul az agressziónak.
Visszaolvasva az előbbi kérdésemet döbbentem rá, hogy reflexből én is az áldozatok kérdését tettem fel, nem az agresszorokét.
Volt olyan "szakember" aki azt javasolta, hogy költözzek el messzire és felejtsem el a fiam létezését. Akkor majd az anya nem fog tudni több agressziót elkövetni ellenem, legfeljebb a gyermekünk lesz agyilag-lelkileg zokni.
Visszagondolva az elmúlt tíz év küzdelmeire, sok ezerszer feltettem a kérdést, hogy mit és hogyan csinálhatnék jobban?
Azt látom, hogy a cserbenhagyás semmilyen fotmában nem lett volna jó megoldás.
Azt is látom, hogy maximális pontszámmal már előre tudjuk, hogy oda ahová jelentkezett fel fogják venni.
Azt látom, hogy a sok-sok törődés, a biztonságot adó háttér feltétlen léte egy olyan jellemű emberkét "eredményezett", akit szeretnek a lányok, szeretnek a tanárai, szeret mindenki. Az unokatesói rajonganak érte, szóval akire már most nagyon-nagyon büszke lehetek-vagyok.
Azt is látom, hogy mind annak ellenére, hogy "ha kell, ha nem kell", folyton szapulnak "minket" az exem és az anyja. Ha valamit "elront" a fiam, akkor a vezetéknevünket említve rám utalnak. Vagy csak egyszerűen: "Olyan vagy mint az apád!"
És lehet, hogy meglepő, de a fiam számára ez nem jelent rosszat, mert büszke arra, hogy én vagyok az édesapja.
Sőt! Ilyenkor inkább ő vigasztalja, nyugtatja az anyát, kedvesen, türelemmel.
Amire persze gyakran újra megkapja, hogy olyan Ő mint én. Már párszor "állítólag" (nem tudom biztosan, hogy valóban így történt-e, vagy csak engemet akart óvni és azért mondta, de) ilyen esetben azt válaszolta, hogy " Igen, olyan vagyok és erre nagyon büszke is vagyok!"
Szóval, igen. Nem szabad háborúzni. De áldozattá válni sem szabad. Ha ennek elérésére van jó ötleted, taktikád, örömmel fogadom. Minden jótanácsot örömmel fogadok!
És még egy apró megjegyzés: "még láthatásra se járt,"
az 1995-ös New York-i egyezményt a Magyar parlament is ratifikálta. Ennek értelmében nem a szülő joga a gyermekét "láthatni", hanem a gyermek joga a szülejével tartani a kapcsolatot, érzelmileg, szellemileg, erkölcsileg, gazdaságilag, azaz minden szempontból, ide értve a szabad vallás gyakorlást is.Ha pedig külön indokolt ítélettel nem tiltja jogrerős ítélet, akkor levélben; telefonon; és akár személyes beszélgetés során minden közterületen, a közintézmények területén (az intézmény szabályainak betartása mellett,) minden külön indok nélkül beszélhet a gyermek a "külön élő" szülővel.
Erről a New York-i egyezmény alapján megalkotott 1997. XXXI. törvény (http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700031.TV) és a Csjt. módosításával valamint a 149/1997 korm. rendelet kiadásával intézkedtek. (Többek között.) Azóta nincs a "láthatás" fogalom.
De ezt te bizonyára tudod, csak ugye a régi szóhasználat még 2013-1997= 16 év múltán is "él" a joggyakorlatban.
Na ez az. Az eltelt évek alatt egyszer éppen az történt, hogy mentem a járdán a fiam iskolája mellett, amikor az éppen szünet kezdődött és az udvarra kiszaladó fiam meglátott és kiabálva (a távolság és a forgalom zaja miatt) odahívott egy puszira.
Ezt meglátva a felügyelő tanárnő odarohant, engemet a "közterületen lévő járdáról" durva szitkozódással "elkergetett" a kerítésbe két kézzel kapaszkodó fiamat erőszakkal elrángatta.
Mit mondhatnék? Legszívesebben széttapostam volna azt a férget.
De emberek vagyunk alapon, az esetről jegyzőkönyvet vetettem fel a gyámhatóságon és bementem fogadási időben az iskola igazgatójához.
Az igazgató azóta is "majd kivizsgálja és hivatalosan értesít!".
A gyámhatóság "kivizsgálta" és "nem nyert" bizonyítást az, hogy jogsértés történt, ezért lezárta az ügyet. Fellebbeztem a megyéhez. Azok jegyzői hatáskörbe utalták a fellebbezés kivizsgálást. A jegyző pedig a gyámhatóság vezetőjét bízta meg a kivizsgálással.
Na mit tippelsz mi lett a fellebbezés kivizsgálásának ereménye?
Szóval megismétlem: Minden tiszteletem a tisztelt joggyakorlóknak. Erről mást úgy sem szabad mondani.
"Gézoo, sajnálom, de továbbra is kételkedem abban, hogy valakivel minden ok nélkül mindenhol mindenki így bánna. A bíró eléddobja, összegyűri a beadványodat, a gyámhivatal vezetője gyakorlatilag minden előzmény nélkül szinte hazazavart, az anya egy évre elszakított a gyerektől, majd se szó se beszéd, nálad hagyta, még láthatásra se járt, csak ha kötelezték rá, mégis neki ítélték a gyereket,"
A gyámhatóság vezetőjének a gyermeke az anya iskolájába jár, az anya egyik tanítványaként. Felteszem, hogy naponta beszélt az anyával a gyerekéért menő gyámhatóság vezető. Így már az előtt "megfelelően informált" volt, mielőtt bementem a hatósághoz.
A bíró viselkedéséről nem tudom, hogy mi oka lehetett rá. Igaz, a per alatt az egyik pszichológusi vizsgálat során együtt várakoztunk. Akkor az exapósom azt mondta, hogy "Csak nem képzelem, hogy megnyerhetem a pert amikor ő három lilabocis csokit is letett a megfelelő helyre." Azt persze nem tudhatom, hogy hova tette és egyáltalán nem-e csak a megfélemlítésem érdekében mondta. Azt viszont tudom, hogy nem sokkal korábban eladta a nyaralójukat négy lilabocis csokiért.
Az anyagi per is érdekes volt. Már első fokon az én nevemre kiállított számlákkal igazolt közös szerzemények egy részéről pedig azt mondta az első fokot tárgyaló bíró, hogy nem bizonyítható az azzal, hogy az én nevemre szólnak az is, hogy én voltam a kifizető is. Így ha például az apósom fizette akkor az ági vagyon és nem közös szerzemény. Tiltakoztam, de leintett.
Minden esetre elgondolkodtató, hogy ugyanazok a bírók tárgyalták első és másodfokon is az anyagi pert, mint az alappert. (Nyilván mindkét elsőfokon az egyik, másodfokon egy másik.)
Az is furcsa volt, hogy a tárgyaláson az egyik okmányon szerepelő teljesítés teljes összegének csak a feléhez találták meg a sorszámozott, iktatott befizetési csekket, és hiába szerepelt a hatósági határozaton a teljes összeg megfizetéséről szóló igazolás, a "nem talált" csekk hiányában nem találta bizonyítottnak a teljesítést.
Kértem, hogy az ilyen és ilyen sorszámom lévő csekket keressék elő, de leszídott, hogy "nincs idő ilyen keresgélésekre" az arasznyi vastag peranyagban.
Ja igen, miért hagyta nálam? És miért ítélték mégis oda?
Az úgy volt, hogy még az első fok alatt egy félév után sikerült kikönyörögnöm egy két órás látogatást a bíróságon. Akkor a kisfiam először megijedt, hogy baj lesz amikor meglátott, de amint látta, hogy nincs baj egyből a nyakamba ugrott és éppen úgy szeretgettük egymást mint az elzárás előtt.
Ide kivánkozik, hogy amikor megszületett akkor az anya betegsége miatt én etettem, pelenkáztam, fürdettem és gyakorlatilag egész nap velem volt.Már elmúlt két éves amikor az anya először hajlandó volt megfürdetni. Addig még arra sem volt hajlandó, hogy végignézze a fürdetést. Szóval alaposan "összenőttünk".
Ezt a "függését" próbálták megszüntetni az elzárással. De ahogy látta az anya a kisfiunk viselkedését, tisztára vörös lett a feje és azt mondta, hogy mégiscsak sok, hogy ők hiába küszködtek ( mármint a szüleivel, ) "Ezek ott folytatják ahol előtte, mintha semmi nem történt volna. Aztán újabb fél év múlva szintén a bíróságon sikerült kikönyörögnöm egy hetes nyári szünetet. A kisfiammal kértük az anyát, hogy mivel a szomszéd utcában lakik, nézegessen be amikor teheti.
Na ez lett a "sokk". Az anya látta, hogy akármennyire megpróbáltak elszakítani bennünket, sikertelen volt. És egyszerűen azt mondta, hogy ő nem küszködik tovább a "gyerekemmel küszködjek én!" És az egy hét letelte után még jönni sem akart.
Ettől függetlenül követelte, hogy nála helyezze el a bíróság. A szülei azt mondták, hogy az én szüleimnek már van másik négy unokája is, elégedjenek meg ezekkel, a kisfiamat ne akarják. (Elég hülye megnyilvánulás volt szerintem.)
Úgyhogy másfél év múlva a másodfok áthelyezte az anyához a kisfiunkat.És ezzel újrakezdődtek a bajok. A többit már olvastad.
Ja igen. Rosszul írtam. A kapcsolattartás megváltoztatásáért és nem én hanem az anya indított pereket.
A kéthetenkénti másfél napot fél napra, a kéthetes nyári szünetet egy hétre akarta csökkentetni. Sikerült megakadályoztatnom. Szerintem ez siker.
A gyámhatóságra új jogász került és ő még tisztelte a törvényt, így kérelmeztük a kisfiammal, hogy péntek este már hazajöhessen, szombat délelőtt helyett és a nyári szünet tíz hetéből négyre hazajöhessen. Sikerült.
Az anya pert índított hogy levetesse amit a gyámhatóság "adott". Sikerült meggátolnom a csökkentést. Szerintem ez is siker.
Az anyagi perről most hosszú lenne. Elég annyi, hogy kész bohózat volt. Ugyanaz tárgyalta aki az alappert. A megyénél például nem találták a sorszámozott iktatott dokumentumok egy részét.. na de tényleg hosszú lenne.
"segítséget kérne valami hivatalos helyen vagy a tanáraitól (ma már minden iskolában kint van a falon a gyerekek által hívható összes ingyenes segélyszám)"
" attól fél, hogy többet nem engedi vissza az anyja, ha eljönne onnan. Ha annyira szörnyű neki, akkor miért nem örül inkább, ha nem engedik vissza? Valami nem kerek a történetben."
Röviden csak annyit, de ne bántódj meg, hogy aki ilyen kérdést feltesz annak nem sok fogalma van a gyermeki lélekről.
Nem rég volt itt egy eset. Az egyik kisgyerek a rendszeres brutális verések után törésekkel kórházba került. Verték a szülei, de egyszer csak túl nagyokat sikerült ütni és álkapocs, és bordatörésekkel az orvos beszállítatta a kórházba. A tanárai látták addig is a sérüléseket. Semmit sem tettek ellene. Természetesen a szülők ellen eljárás indult.
De nem ez a lényeg, hanem az, hogy tudod mit mondott a kórházban a kicsi?
Sírva azért könyörgött a nővérkéknek, hogy segítsenek, mert attól félt, hogy az apucikáját és az anyucikáját bántani fogják. Na ilyen a gyermeki lélek!
Inkább beledöglik, de ne bántsák az őt bántalmazó szüleit. Méghogy telefonálna?
A fiam nincs ennyire rossz helyzetben. És ha jól taktikázunk, akkor hamarosan szabadul. Igaz, most még anyjánál kulcsot nem adnak neki, nyitják előtte és zárják mögötte az ajtót. (Jelzem, hogy itthonra évek óta van kulcsa. Akkor jön amikor tud. Szabad bejárása van.)
Viszont már annak a gondolatától is fél, hogy ha eljön akkor soha többé nem láthatja az anyját. Mert többek között ilyennel is fenyegetőzik az anya.
Ja hogy a rendőrség se maradjon ki a szórásból. Igen, voltam bent, felvették a jegyzőkönyvet, bevittem az okmánybélyegeket. Nagyon előzékenyek, kedvesek voltak.
Le a kalappal előttük.
Aztán szépen vártunk, és egyszer csak kaptam egy tértivevényes levelet amelyben tényleg eléggé udvariasan közölték, hogy az eljárást.. ( már nem emlékszem milyen indokkal, vagy bizonyítatlanság vagy ok megszűnése, vagy valami hasonló,) a határidő lejártával megszüntették.
Bár semmire sem mentem velük, de ezt mégis értékeltem, mert amikor a válás kezdetén először mentem be hozzásjuk, a portán sem engedtek tovább. Nem hogy jegyzőkönyvet vagy bármit felvettek volna. Elhajtottak azzal, hogy ez nem rájuk tartozik. Menjek a gyámhatóságra.
