A legújabb versemmel köszönök minden bekukkantót, kellemes
langymeleget kívánva.
Zanner Anikó
Februári tavasz
Lassan búcsúzik fehéren díszlő hóvirág, nem is oly rég magába zárta fagyvilág. Ám túlélte a fagyot... lerázta a jeget, fejecskéjével szerényen integetett.
Ibolya kinyitotta fehér, kék kelyhét, illatozva bókol, semmi nem szegte kedvét. Sötétlilán, bájosan nézeget a hunyor, haragoszöld levelén rovar bandukol.
Bár még bátortalan a Nap, álmosan ébred, de erősödik, kellemes langyot éleszt. A föld smaragdterítőt húzott magára, megpattannak a rügyek langymeleg szavára. Méhecskék zümmögnek, nektárt keresgélnek, korai virágon gyűjteni szeretnének.
Itt-ott madarak csiripelnek az ágakon, próbakoncertet tartanak több szólamon. Vadgalamb turbékol örökzöld fenyőfán, talán párját hívogatja búgó hangján. Érzik kikelet illatát, levegő enyhét, fújdogáló szellő simogató melegét.
Korai még ez a februári tavasz, nehogy megbosszulja a tél, a ravasz!
Hogy hazatértem egy-két éjjen át, Hallottam még a csalogány dalát; S hogy harmadnapon örömváró füllel Lestem hangját az énekes bozótnak, A csalogányok némák voltak! A tavasz végdala jutott nekem, – Ez életem!
Mikor engem ringatott a karján, Nem volt fiatal asszony már anyám, S hogy nőttem, gond és teher tért a házhoz. Anyácskám gyakran így szólított engem: „Vigaszt keresek nevető szemedben, Ifjúságom búcsúja vagy nekem Én gyermekem.”
Gyerek léptekkel sok oly házban jártam, Melyben azóta csend s magány van. – Sok olyanba, mely már aludni készül, Udvaraikba víg virágok keltek, Melyek nevei nótát énekeltek: Százszorszép bokor, – égő szerelem Nyílott nekem!
Hosszú uzsonnák a hársfa alatt Megrövidültek. Az idő halad. Nappal eloszló tarka pipafüstben, Kiket kertünkben együtt ülni látok, Megöregedtek mind a jó barátok – Újak nem jöttek. Ím megértem, – Egy kedves világ végét értem.
Emléket mos el minden tűnő óra, Minden alkonnyal elhangzik egy nóta, Mit többé senki sohsem énekel És minden évben egy-egy régi ház Becsukja nehéz, tölgyfa ajtaját – Dudvás kertben sápadt virág terem Oly későn érkezem!
Véresre zúzhatod az öklöd rajta. Ha rugdosod, a lábad lesz sebes. Repülnél? bénán hull le a szárnyad, könnyedtől ázhat, nem olvad meg soha.
Nincs menekvés, nincsen kiút belőle. Legyen bár éles, mint a sasé, szemed, át nem látsz rajta, el nem nézhetsz fölötte. Eléd mered, fejed fölé magaslik,
merev, mint a fal s áthatolhatatlan a bűvös kör, mit végzeted vont köréd világrajöttöd első pillanatában, s amit úgy hivnak: "Asszonynak születtél."
Icarus a tüzes naphoz futott. Szárnyáról olvadt már a lágy burok, és léghasító tolla meglazult, előtte végtelen volt még az út. Érezte már, hogy céltalan kalandoz, s sosem jut el a lángsugaru naphoz. Aztán lenézett, könnyes, méla szemmel. Alatta mérgesen morgott a tenger.
Megborzadott; érezte hűlni lelkét, arcát belepte a halálverejték, hörgött vadul, mint kit vadállat űz, és kétkedett, mi szebb: a víz, a tűz? Sajnálta csendes, lombos otthonát, hol élhetett vón boldogan tovább, de húzta testét a nehéz teher le. Érezte, elvesz... Szárnyát zúgva verte, mint az, ki véres háborút izen, s egy percre győzött a sötét vizen. Tollförgetegbe lankadtan kapálva kigyúlt szemekkel szállt a tűzhalálba, érezte, bukni fog, s emelkedett. Ment a halálba, mind felebb s felebb, forgott a nap, mint egy tüzes kerék, s elkápráztatta könnyező szemét, perzselte húsát a sugárnyaláb, de ő röpült... És így bukott alább.
Felkel a nap jókor reggel, útnak indul fényes kedvvel. Felfelé hág a kék égen- s félúthoz ér éppen délben. Mégsem áll meg, nem ebédel, komótosan továbblépdel… Lassacskán megy, mendegél, pont estére célba ér: megérinti az ég szélét, s el is oltja aranyfényét.
Egy kis humorops összeállítűással kívűnopk csillagfényes szép éjszakát!
Magyar nyelvi humor
Másfajta paradigma is megél szóvicc formájában: a melléknévfokozás. - Ön inka? - Igen, és ön? - Én még inkább.
Természetesen véletlen, ami most következik, de aki meg/kitalálta (sok-sok játék és persze nyelvhelyességi hiba képzelhető el a magyar grammatika legmozgékonyabb kategóriájával, az igekötővel is), egészen különleges agyú ember lehetett. A leghosszabb magyar mondat, amely visszafelé is ugyanaz: Kis erek mentén, láp, sík ölén, oda van a bánya rabja, jaj Baranyában a vadon élő Kis Pálnét nem keresik.
Erre az elő mintára alkotta meg elmés magyar ezt a versezetet:
Az utcán hideg szél söpör, zsebemben egy marék töpör- tyű, de hideg van!
A széttagolás vicc formájában:
- Miért nem találják Palikát az erdőben? - Mert Pál ma fa!
- Mi az, fémből van és utazik? - Vas utas.
Illetve a szabályok alapján történő, de mégis szokatlan (helytelen) szóalkotásmód:
- Mi az aperitif ellentéte? - Az utó-pia.
Hogy a magyar vicc egyedülálló, minden magyar tudja. Elsősorban csak a magyar, mert a szóvicc, a nyelvi vicc nem fordítható le. A vicc továbbra is a társadalmi-politikai dolgokra leggyorsabban reagáló műfaj: energiaital, pitbull, web aligha szerepelt néhány évtizeddel ezelőtt a folklórban.
- Milyen a falusi energiaital? - Kutbul.
- Milyen a falusi harci kutya? - Ólbul!
- Mit énekelnek a molyok a szekrényben? - Edda blúzt!
- Miről lehet felismerni a számítógépes (internetes) kalózokat? - Webhely van az arcukon.
A szóviccek egészen egyedi formája a szóvegyüléses alakokat létrehozó vicc.
- Mi lesz a mackó és a narancs keresztezéséből? - Pandarin.
- Mi lesz a paripa és a grépfrút keresztezéséből? - Lócitrom.
- Mi lesz a tehén és a macska keresztezéséből? - Mú-mia.
Ebben az írásban kicsit nyelvtanoztam. A viccek is tudnak a nyelvtanról, a nyelvtantanításról is: - Az iskolában megkérdezi a tanár, hogy ki mit kapott karácsonyra.
- Pistike, te mit kaptál? - Hátitáskát! - Fiam! Háttal nem kezdünk mondatot!
- Kisfiam, etté’? - Nem egy té, hanem két té!
- Pistike, mondj két névmást! - Ki? Én?
Végül, még egy, imént érkezett csokor: Nem mindegy, hogy... ... helyet cserélni, vagy csehet herélni. ... tanya a Bakonyban vagy banya a takonyban. ... görbe sörény vagy sörbe görény. ... fal mellett szarni, vagy szar mellett falni. ... kompon állni vagy komponálni. ... kecsesen ringó menyecske, vagy mekegve fingó kiskecske. ... csapba szarni, vagy szarba csapni. ... a falu bikája vagy a Balu fikája. ... a nyomodba lépek, vagy a lépedbe nyomok.
Lemondani és fejet hajtani Egy sértett asszony oldalán, aki Azon tűnődik és munkál örökkön, Hogy ostorozzon jobban, hogy gyötörjön; Ki minden jóra rásüti, hogy vétek, Ki fél s nem ért, kit félek s nem értek; Egy nő mellett, ki másra vágyik - többre - S nincs tehetsége semmi az örömre, S a fájdalom jogából mit sem enged, S fájdít, ha fáj, és szenvedtet, ha szenved; Ki igazamat sosem látta be, Mert igazát szegezte ellene, Míg védhetetlen vádjai alatt Meggyűlöltem magát az Igazat; Egy nő mellett, kinek hóhéra lettem, Ki tönkretett, kit én is tönkretettem, S most úgy sajnáljuk és emésztjük egymást, Mint élő bűnjelt, izzó szemrehányást; Egy nő mellett, kit mindenekfelett Gyűlölhetnék és mégis szeretek, S a vágy, amelyen büszkeségem ég el, Úgy hozzáláncol sajgó kötelével, Hogy álmomban sem szabadulhatok; Mellette, kivel élni nem tudok, De aki nélkül elvesznék azonnal; Ki bűntudattal büntet és iszonnyal, Mert szemem láttán pusztul el miattam; Kinek, amim volt, tékozolva adtam, Most mégis rág, és sírva szegezi le, Hogy koldus lett, hogy nincsen semmije; Aki kifosztott, és akit kifosztok, Kivel napjaim külön kicsi poklok, De aki mellett egy-egy ritka percben Haláltalanná, teljessé növekszem; Mellette, ki - bár félem és gyalázom - Egyedül méltó hozzám a világon, Mellette élni, egy fedél alatt : Ez most a tét és ez a feladat.
