antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Gyermekkoromban sokat kérdezősködtem arról, hogy hol van az álmok hazája, de senki sem válaszolt. Persze nem azért mert nem akartak, hanem mert senki sem tudta a választ. Aztán egyszer álmomban odajött hozzám egy alacsony, kopasz emberke. Fehér kabátot viselt, olyan volt, mint egy picike angyal.
- Még sohasem mutatkoztam be neked. - mondta. - Én vagyok az Álomküldő.
Kicsit megilletődötten nyújtottam a kezem, és megmondtam a nevem. Az emberke mosolygott. - Én küldöm neked az álmokat. - mondta. - Tudod, van egy nagy fiókom, olyan, mint amilyenben te a zoknijaidat tartod, és ott vannak az álmok bent egy nagy könyvben. Én választom ki őket, aztán az álmodókhoz küldöm. De te is megrendelheted őket, ha akarod.
Egy pillanatra eltöprengett, aztán hozzátette: - De az emberek nem nagyon szoktak álmokat rendelni.
Nagyon megörültem az Álomküldőnek, és nyomban ezernyi kérdésem támadt. - Milyenek az emberek álmai? - kérdeztem. - Te olyan sokat ismersz, mondd, van különbség egy felnőtt és egy gyerek álma között?
- A gyerekek álma színesebb. - mondta. - Ők még mernek álmodni, és szeretnek sokat nevetni az álmokon. Ezért ők vicces álmokat kapnak tőlem. A felnőttek többsége már nem engedi be a fejébe ezeket az álmokat. Hiába küldök nekik játékos tündéreket, ők gonosz manókká varázsolják őket. Nem tudom, hogy mit tehetnék. - tárta szét tanácstalanul a kezét.
Szótlanul ücsörögtünk egy darabig.
- Mondd, hogyan rendelhetnék tőled álmot? - kérdeztem aztán.
- Mi sem egyszerűbb. - felelt az Álomküldő. - Fogj egy darab papírt, és írd rá: ma estére ezt az álmot szeretném, megrendelni, aztán írd rá, hogy mit szeretnél. Tedd a papírt a párnád alá elalvás előtt, és már nincs is más dolgod, mint várni az álmot.
Ekkor felébredtem. Egész nap az Álomhozó járt a fejemben, majd este elővettem egy darab papírt, és felírtam rá, amit álmodni akartam. Elalvás után, aztán egyszer csak ott találtam magam ugyanazon a helyen, ahol előző este. Az Álomhozó hangosan felnevetett, amikor meglátott. - Na, mit mondtam? - kacagott. - Ugye, hogy így kell csinálni? Ezentúl mindennap olyan álmot rendelhetsz magadnak, amilyet csak akarsz. Most pedig sicc, még sok dolgom van, messze még az éjszaka.
Megköszöntem hát a segítségét, és magára hagytam. Attól a naptól kezdve soha nem felejtettem el felírni a kívánságaimat. Ha most benéznél a párnám alá, most is ott találnál egy darab papírt, és rajta az álmaimat.
Szervusztok! Csak bekukk, lehetm, hogy több alkalmam ma nem is lesz, vagy csak nagyon későn, mert sok a meló (is), meg megyek segíteni majd utána a bátyámnak fogadókésszé tenni a lakást, ugyanis kicsit korábban jött a pici a vártnál. :)
Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked. Vártál ha magadról szép éneket, dicsérő éneked én nem leszek, mi más is lehetnék: csak csönd neked.
E szó jó: csönd vagyok, csönded vagyok. Ha rám így kedved van maradhatok, ülhetsz csak tűrve, hogy dal nem dicsér, se jel, se láng csak csönd, mely égig ér.
S folytatom mid vagyok, mid nem neked, ha vártál lángot, az nem lehetek, fölébem hajolj lásd hamu vagyok, belőlem csak jövőd jósolhatod.
Most elmondtam mid vagyok, mid nem neked. Vártál magadról szép éneket, dicsőítő éneked én nem leszek, mi más is lehetnék: csak csönd neked.
Summaya. Mikippen az Carneval nagi pompával Kapos Várott be menvén, holoth is ebidöl vala és az Matricullat föll nittatia vala; kin a Dorotthia kis Azzonnak löön nagi buffulása.
Éneklem a Fársáng napjait s Dorottyát, Ki látván a dámák bajos állapotját, Carnevál s az ifjak ellen feltámada, S diadalmat is nyert pártára únt hada. Olly lármát, zerdűlést, viadalt beszéllek, Amillyet nem láttam, miolta csak élek, Amillyet nem említ semmi istória, Meg nem merne tenni maga a francia: Miként insurgála amazon módjára Egy nagy dámatábor Carnevál hadára. Vajha méltóképpen le tudnám rajzolni, Millyen vitézséggel tudtak ők harcolni, S miket vittek véghez felforrott mérgekbe. - Hát férhet illy harag angyali szívekbe?[4] Igazán, hogy minden századnak a végén Nagy dolgok esnek meg a főld kerekségén! -
Dalod és táncod lennék... reggeli zöld-arany kisszoknyában elsuhanó lendület téged üdvözl? tánc mezítelen karral és szívvel ágyadba virágot hajító s lennék én déli polkád vörösen lobogó mosoly mögül felcsillanó csókod is lennék és este lennék neked a szikrázó sejtelem perg? forgó vágy örvény ami földob leránt aranypénzes sárga ruhám fekete tüll lobogó selyem bokámon holdfény ezüstpénz csíp?mön kezed szoknyám ráncából szerelem hull eléd öledbe köréd szerteszét lennék dalod és táncod vagy csak síró heged?muzsikád.
De csak csönd vagyok és a csöndedben telis-teli kétség.
Magam vagyok és csak magányra vágyom, magamra hagyott társam és szerelmem, magam vagyok, nincs hű uram-barátom, magam vagyok, haragvón, csendesedten, magam vagyok gyötrő nehéz hevemben, magam vagyok, hogy nálam senki jobban, magam vagyok hívemtől elhagyottan.
Magam vagyok, ha ablakom kitárom, magam vagyok szobámba rejtezetten, magam vagyok hallgatni nagy sírásom, magam vagyok, letörve, ernyedetten, magam vagyok, bár mind keservesebben, magam vagyok kuporgón a sarokban, magam vagyok hívemtől elhagyottan.
Magam vagyok mindenütt a világon, magam vagyok jártomban s megpihenten, magam vagyok, hogy nincs ebben se párom, magam vagyok mindentől elfeledten, magam vagyok, ha sértést kell viselnem, magam vagyok, ha könnyem elzokogtam, magam vagyok hívemtől elhagyottan.
Herceg, most gyűl a bánat csak felettem, magam vagyok gyásztól fenyegetetten, magam vagyok sziromnál hervadóbban, magam vagyok hívemtől elhagyottan.
HAJNAL ANNA : SZOMORÚSÁG
Végtelen hómezőn ragyog kék mosolyod
Tündértávoli nap, s hideg derüd mint ezer
Jeges tű furódik belém,
Kegyetlen téli fény.
Havas erdőkben rég alusznak az utak,
Sóhajt a hóülte ág s felneszel rá a
Ritkán ténfergő vad
S csapdába került szivem.
(Könnyen elszédülő, kiéhezett szívem
Koncos szavakkal rút csapdákba csaltál megint
S most sír mint a hurokra
Került, ártatlan őz.)
If blood will flow when flesh and steel are one Drying in the colour of the evening sun Tomorrow's rain will wash the stains away But something in our minds will always stay Perhaps this final act was meant To clinch a lifetime's argument That nothing comes from violence,
And nothing ever could For all those born beneath an angry star Lest we forget how fragile we are On and on the rain will fall
Like tears from a star, like tears from a star On and on the rain will say How fragile we are, how fragile we are
Mikor tengernek fordult a fák közül a szél, s már árnyékok bársonyába alélt a friss homok, egy szelíd hullám hozta, s a partra tette némán, hol már holt kagylók ezre ragyogott.
Furcsán fekszik az élő, morajló tenger partján, merev és béna testtel, gőgje is holtra vált. S mintha kémlelné büszkén, nyakát magasba tartván, most is a kéken ringó láthatárt.
Sótól, iszaptól piszkos szétterült, nyitott szárnya; búcsúztatót a gyilkos vihar dalolt neki; megölt kagylók ragyogtak körötte sziporkázva: belsejüket forróság ette ki.
Harc nélkül hulltak s haltak, hová a hullám mosta, a száraz, erős partra: fényekben játszani. Vakító fehérségük sárral szennyezik most a halott madár iszapos szárnyai.
Fölötte ujjong, táncol, merészen ível égre, dacol a végtelennel egy fiatal sirály. Törten verődik vissza kihívó ívelése a viharmadár holt szembogarán.
Mikor a szél meggyorsul, beleborzong a szárnya, s valami láthatatlan életet önt belé: úgy tűnik, föl fog szállni s röpül még utoljára egy más, egy méltóbb temető felé.
rámtalálsz majd, tudtam, rámtalálsz majd rámtalálsz majd, hittem, rámtalálsz majd régen gyakran volt még, hogy a reggel könnyezett utcákat lusta eső szomorított; nem tudtam, eső nyelven hív a lassú szerelem de nekem készülnöm kell, annyit tudtam mert rámtalálsz majd, rámtalálsz majd.
rámtaláltál és megtaláltál nem kérdem, láttad-e a madár röptét a nap felé, ki fél a sárkánytól, hogy jön majd értem; nem kérdem, riasztott-e hétmérföldes messziség üveghegy csúcsain túl, mint a mesében, én már nem kérdem
rámtaláltál, hol senki még nem hol rámtaláltál, ott senki még nem.
sajnos az élet gyakran gyorsabb, mint a szerelem tart-e még perceket számodra készen sajnos a földet nagyon ritkán lakják angyalok remélem, egynek én jó vagyok rámtaláltál rám.
Most éppen itten nem vagyok sehol, pedig szeretnék lenni valahol, szerettem volna lenni, de soha nem lehettem, és időknek soka pereghet el, foglyul ejtett homok, önforgató clepsydra, senkisem voltam, leszek, bár néhanap vagyok, vagy lenni vélek, mint a jégcsapok, ahogy csöpögve hűtik a Napot.
Ha nem vagy nálam, akkor is velem vagy. Elküldelek s követlek; újra elhagy kalóz kedvem s hiányod visszaszív. Úgy élsz bennem, mint kezemen a néma vonások, gyors madárban röpte célja, kút mélyén tiszta víz.
Ahogy szólsz, jársz, tüzét vidám eszednek, vágyad tündér játékát őrizem meg, szemedből a tekintet, bőröd meleg szinéből, szád izéből, ölelésedből, csipőd halk ivéből újrateremtelek.
Mély álmomban csókodra ébredek fel, minden nap újra és új értelemmel fogalmazlak meg: így élsz igazán! A szélbe rajzollak s kilépsz a szélből, ha arcom lengeti a viz, szinéről szemed néz vissza rám.
Mint tükörben a tükör tükörképe: végtelen arc fonódik egy füzérbe; melyik vagy te? és én melyik vagyok? Én adok fényt neked, te fénylesz bennem, s bennünk a világ. Vagy a végtelenben valami még nagyobb.
Tizenhét napja számontartom azt, hogy nem történik semmi különös. Reggel megébredek, a nap besüt, virágot öntözök, és nem tudom, mi mire ösztönöz.
Végzem a dolgom, számolok, és áltatom magam: holnaptól mindent felrugok, de nem vagyok megrögzött lázadó, csak kissé nyugtalan,
mert rég nem írok, rég nem olvasok, nyelem a port, a levegőt, szaladnak hetek, hónapok, felbukkan sok jó ismerős, sok apró fájdalom a nyakszirtemre ül, hogy leutazzék majd a hátamon s ha elkerül,
kerek, szilárd, áttetsző a szivem, csak annyit fontos megemlítenem: rég nem kapaszkodom.
