Sajnos a Leviathannal a rosszabbik forgatókönyv valósult meg. Ugyanazok a bántóan semmitmondó gitárok, mint az antikrisztuson, cserébe se az ének, se a dalszerkezetek, egyáltalán semmi érdekes nincs a korongon, totál egysíkú zakatolás megy ugyanabban a tempóban, stílusban. (Még Markó barátunk vendégszereplése se ad hozzá túl sokat.)
Az ilyen albumokra szokták írni, hogy uninspired. Belehallgattam a Sitra Ahrába. Nem az az ultimate Therion album, de érződik rajta az alkotókedv, tele van jó ötletekkel (pl. Land of Canaan harmonikázós részét imádom), szuper váltásokkal (Kings of Edom), bólogatnivalóval (Unguentum Sabbati, Din) stb.
Igen, bár én a Crowningot nagyon szeretem. A címadó dal, a Dyonisian Days (nagy kedvencem), vagy a Seawinds nagyon jó. De a crazy night és a Thor is jó feldolgozás. Ellenben az arab cuccot nem tartottam meg.
A'arab Zaraq és a Crowning Of Atlantis inkább afféle válogatás/feldolgozáslemezek néhány ritkasággal megtoldva, így azokat nem érdemes semmihez se mérni.
Elég általános tendenciák vannak ezeken a szubjektiv listákon, jórészt passzol az enyémhez, csak én Anettét lejjebb, az utolsó lemezt meg kukában értékelem. A Once tűnik csúcsnak és ezzel nehéz vitatkozni.
Volt a kezdeti NW a Wishmasterig, remek lemezekkel. Aztán a Marco-Tarjás lemezek a csúcs, majd az Anettések közepesek jó pár kellemes számmal, de élőben élvezhetetlen énekessel, majd a feltámadás Floorral de igazából egy (fél) lemez erejéig. Nekem nem lenne bajom, ha kordában lenne tartva a hossz meg a folk, az Endless Formon zseniális darabok vannak, meg töltelékek is. De ez nem baj, inkább legyen 5 szuper és 5 rossz, mint tíz közepes. Egyébként pont azok tetszenek kevésbé, amin Marco is zeneszerző, de valahogy az a lenullázása, ami történt vele ezen az utolsó lemezen az nem jó irány.
Ha van egy banda, amelyik kacskaringós utat jár be, akkor a Therion épp az. Egyáltalán nem logikus egy-egy sorlemez az előzővel összehasonlítva.
A zseniális Theli után a színtelen-szagtalan A'arab, majd ugyanez a Vovin-Crowning párossal. A Gothic Kabbalah-ban mellékvágányra került a komolyzenéskedés, de jól sültek el azok az ötletek, amelyeknek eddig kellett várniuk, mert a Brünhildáknak nem álltak volna túl jól. Aztán a Belovedon csak visszasompolygott az opera minden eddiginél nagyobb töménységben. Az aktuális lemezen bármi lehet ezek után... pozitív és negatív irányban egyaránt.
A Nightwishnél és a Within Temptationnél egyértelműbb az ív, nagyon valószínűtlen, hogy egy Oceanborn 2 vagy egy Silent Force 2 valaha meg fog jelenni.
Az Epicánál én nem érzek túl nagy kimozdulást a komfortzónából, nagyjából ugyanazt játsszák a kezdetek óta, lehet, a sound lett vastagabb. Maximum az egyik lemezen jobban sikerült a dalírás, a másikon nem. Szvsz mondjuk ők képviselik a legstabilabb minőséget, minden lemezük tetszett eddig. :)
Levén 2006-ban nem jött el, mert valami táncdalfesztiválos jelenése volt, akkor Petter Karlsson énekelt, és az nagyot ütött. 2007-ben a második PeCsa koncerten nem volt csak - a jubileumi turnén - előtte az év elején meg Miskolcon még igen, utána lépett ki. Most viszont ő is fog szerepelni az új lemezen.
Az igazság az, hogy a Gothic Kabbalah volt az, ahol valami nagyon megváltozott. Ott már nem volt rendes férfi operaének és csak konzervszimfonikusok. A Sitra Ahra már kompromisszumosabb volt, de így is féloldalas. Aztán a sanzongyűjtemény szerintem zseniális, de elhiszem, hogy nem mindenki vette a lapot. Az antikrisztus meg minden jó pillanata ellenére darabonként nem értelmezhető, arra meg ritkán van időm és türelmem, hogy egyben meg tudjam hallgatni.
Ez az első két szám viszont nekem nagyon tetszik, főleg a Die Wellen der Zeit, így a lemeznek is lehet helye az ezredfordulós csúcsidőszak mellett. Már csak koncertekben kéne a látvány helyett inkább a minőségre tenni a hangsúlyt, főleg úgy, hogy vigyenek több énekest.
Levén hol volt, hol nem volt. Nélküle is volt nagyon jó is. Pl. a 2007-es Pecsa koncert zseniálisan jó volt nélküle is.
2008-ban amikor szélnek eredtek a Niemann-testvérek és Karlsson, utána ment tönkre valami. Elfogyott az ihlet a mesterből, vagy nem tudom mi. A Sitra Ahra már borzasztó kiábrándító izzadtságszagú erőlködés volt. Kb mint a topikcímbeli zenekar utóbbi éveinek egyes alkotásai: van benne minden, hegedű, köcsögduda, éneklő hörcsög, de ettől még nem lesz jó.
Ja, nem vitás, én speciel sem irigyelni nem szoktam a sztárzenészeket (elég sokat melóznak), de sjanálni sem (elég gazdagok abból, amit szeretnek csinálni). Értem azt is, hogy a gonosz multik meg lemezkiadók stb., de azért elég jól megélnek, konkrétan ő is. Igazából nem is értem, hogy a zenevilággal ámblokk van baja, vagy (amire gyanakszom) a NW-on belül voltak gondok: nem egyenlő pénzosztás, perifériára szorult tagság. Jó, Tomi a főnök és a fő zeneszerző, ez az ő együttese volt/van és lesz, keressen ő a legtöbbet. Az hogy az új lemezen Troy van sok, Marco meg kevés lehet ok vagy okozat, de figyelemreméltó volt már akkor is. Tomi elment a folk cincogás irányába, Marco keményebb stílusa már nem kell. Hasonlítsuk össze a mostani számokat (pl. a Harvest-et, ami még épp hallgathatóa sok vacak mellett) a I wish I had an angel-el. Mintha nem is ugyanaz a zenekar lenne. És hát 55 évesen, valszeg elég pénzzel, a töke ki van ezzel és inkább hagyja a francba, ha már nem élvezi és a perifériára szorult. Igaza van, én azt sajnálom, hogy elrétek attól a zenei stílustól, amihező oly sokat hozzátett. A Once és a Century Child abszolút top cucc, még a nacsosasszonnyal, ugyanakkor új színt vitt bele a basszer. Onnantól azonban valami mindig hibodzott: a jó énekesnő, aztán a jó számok.
Ugyan már, szerinten nagyon nem az tett be neki, hogy mi volt a főbandájában. Sok helyen kiélhette eddig is az ambícióit, és szívesen is fogadták.
Ha ennyire tudja magáról, hogy ilyen mentális gondjai vannak, akkor talán kevesebbet kellett volna agyalnia olyan kérdéseken, mint amikkel nyitja a posztot. Van sok nem jó dolog a világban, ami valakit akkor is zavarhat, ha az ő életét közvetlenül nem érinti kedvezőtlenül, de ha eszi magát rajta, akkor csak rosszabb lesz.
Ettől még dícséretes dolog, hogy belátta ezeket a dolgokat, és mindezek ellenére nem nyúlt alkoholhoz, droghoz meg zavaros ideológiákhoz, illetve az öngyilkosság se merült fel neki, hanem emellett a visszavonulás mellett döntött. Persze ő könnyebben megteheti - de félreértés ne essék ezt nem irigylem tőle.
Hát nem tudom, Tomi miért erőltette eddig is. Én tisztára úgy éreztem az Endless... album és a a Greatest show... eposz után, hogy valami lezárult.
'97-ben vettem meg az AFF CD-jüket még németországban a" feltörekvő zenekarok" polcáról, azóta hallgattam és hallgatom, bár az Anettes kaland idején csak az Instrumental albumokat hallgattam háttérzenének :) de 2015-ben szerintem lezárult valami.
A többi már csak erőlködés.
Marco nélkül pedig....? (nagy kérdőjelek)
Tarja után is törés volt, ez után is biztos nagy lesz az űr. Gondolom, a World Tourt még lenyomják (remélem meg tudom őket még nézni májusbnan) aztán Tomi valóban bejelentheti a végét.
Én nem csodálom, hogy Marconak (aki egyébként is idősebb náluk, később csatlakozott) elege lett ebből. Volt egy aranykor kb a Wishmaster-Once-Century Child időszakban, aztán azóta elég zűrös minden az Anettes lemezektől a donaldkacsás lemezekig. Már a jó énekesnő se tudja megmenteni a dolgot, noha az Endless Forms lemez nem rossz, a fele legalább kiváló minőségű NW zene.
Kérdés, hogy lesz-e megújulás, mert Marco azért a zeneszerzéshez, énekléshez is tett hozzá, ha valami session basszerra cserélődik, aki nem pofázik bele és elfogadja a helyét a prüntyögésben, akkor nem sok jó fog ebből már kisülni. Ez a mostani lemez ékes bizonyítéka volt neki.
(Egyébként másoknál is látom ezt, Theriontól az Epicán át a Within Temptation-ig, elfelejtettek zenét írni, talán kiégtek. Jövő héten már lesz új Therion, aztán Epica hátha...de nem nagyon bízom benne)
Persze készíthet még Troy-al folkzenét, filmzenét vagy amit akar, biztosan annak is meglesz a maga közönsége. Csak lehet már nem feltétlenül kellene Nightwish név alatt futniuk tovább.
Ami mindenképp topikkonform ajánlat 2020-ból, az a hazai Leechertől a Deviant. Az Apocalyptica óta (btw. az ő idei cuccuk is rendben volt) én nem hallottam még igazán meggyőző megoldást a cselló és a metal házasítására, nekik most második nekifutásra is egész jól sikerült. Anett énekhangja és a szimfonikus háttér miatt én ugyan az egész produkciót közelebb érzem a musicalek világához, de ez nem baj egyáltalán.
Az új Ayreonon az első CD-n vannak szép részek, de nyugodtan kiadhattak volna egy pofázás nélküli verziót is. :)
llletve még a Seven Spires második albumát tartottam meg idénről. Ez annak az Adrienne Cowannek a zenekara, akinek egy időben nagy nézettségű videói voltak többek közt Ghost Love Score és Dimmu Borgir tematikában. Ismerkedésnek inkább az első lemezüket ajánlanám.
Ennyi. Reméljük, most van elég idő gondolkodni a dalíráson, hogy jövőre több emlékezetes release legyen
Egy kis szubjektív számvetés az idei évről, hátha van akinek mondok újat és tippet :-)
Sajnos, female fronted szinten nem volt jó, sőt. Ontopicként a NW album (a 2.lemezt nem is számítva bele) hallgathatatlan, a Noise és Harvest címűt megtartottam, mert szódával elmegy, a többi delete.
Az Allen/Olzon projekt nem rossz, de csak azok jöttek be, ahol duetteznek, ill. Russel egyedül énekel. Anette szóló számai nem. Fura páros, remek férfi énekessel (A Symphony X überkirály), és továbbra is elég gyenge nőivel.
Az Amaranthe nekem sose volt nagy kedvenc, inkább olyan közepes. Persze a nő 10/10 :-)
Noora-val jó a duett és abszolút top a Sabaton cover (82nd on the way. Nézzétek meg a videót meg a live performanszt, nagyon állat).
Ami jó volt (de nem női): Firewind, Dynazty - The Dark Delight, Royal Hunt - Dystopia.
Nagy felfedezettem a Dynazty, korábban nem ismertem, a 2018-as Firesign is nagyon bejött. A korábbiak már nem annyira.
A másik a Tungsten. A tavalyi We Will Rise fenomenális, az idei Tundra is kiváló. Lájtos skandináv cucc egy kis Rhapsody-Falconer-Freedom Call mix, dallamosan fülbemászó cucc.
Szintén újdonság volt nekem az osztrák Dragony, még ismerkedek, de vannak jó pillanatok és hamarosan új lemez.
Februárban új Epica, de már előre félek, hogy kifulladtak (megint). Talán az új Sirenia jó lesz.
Szóval ennyi, talán a víruhelyzet stoppolta le a dolgokat, de ennél sokkal jobb felhozatalú évek is voltak.
Nekem nagyon bejött az új BTB. Szerintem jobb, mint a 2 évvel ezelőtti lemezük. Olyan érzésem van, hogy itt kezdik végre megtalálni a saját hangjukat, mint a We Are The Others volt a Delainnek.
