Szép este van. Szép csöndesen aludj. Szomszédjaim is lefeküsznek már Az uccakövezők is elballagtak. Messze-tisztán csengett a kő. Meg a kalapács Meg az ucca S most csönd van. Régen volt amikor láttalak.
Dolgos két karod is oly hűs Mint ez a nagy csöndű folyó. Nem is csobog csak lassan elmegy. Oly lassan hogy elalusznak mellette a fák Aztán a halak A csillagok is. És én egészen egyedül maradok.
Fáradt vagyok sokat is dolgoztam Én is elalszom majd. Szép csöndesen aludj. Bizonyosan te is szomorú vagy Azért vagyok én is szomorú.
Hűvös volt ez a nap, és az újságok szerint Jön az eső, jön az ősz, hosszú tél lesz megint Húzódj még közelebb, s ha egy kevés bor maradt Oszd meg velem a poharad, ugyanúgy, mint szebb időkben
Ez a csönd éve volt, körül zárt, átkarolt Gyere hát, legalább te légy kicsit bolond Ez a csönd éve volt, szinte fájt, ahogy átkarolt Gyere hát, legalább te légy kicsit bolond
Húzódj még közelebb, hajtsd a párnámra fejed S az a páncél, ami óv, földre hullik, lehet Ne beszélj, dal sem kell, már a zenék sem azok Amik nehéz napokon, végül is rólunk szóltak
Ez a csönd éve volt, körül zárt, átkarolt Gyere hát, legalább te légy kicsit bolond
Ez a csönd éve volt, szinte fájt, ahogy átkarolt Gyere hát, legalább te légy kicsit bolond
Ez a csönd éve volt, lassan elfogy, mint a Hold Gyere hát, legalább te légy kicsit bolond
Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked. Vártál ha magadról szép éneket, dícsérő éneked én nem leszek, mi más is lehetnék: csak csönd neked.
E szó jó: csönd vagyok, csönded vagyok. Ha rám így kedved van maradhatok, ülhetsz csak tűrve, hogy dal nem dicsér, se jel, se láng csak csönd, mely égig ér.
S folytatom mid vagyok, mid nem neked, ha vártál lángot, az nem lehetek, fölébem hajolj, lásd hamu vagyok, belőlem csak jövőd jósolhatod.
Most elmondtam mid vagyok, mid nem neked. Vártál ha magadról szép éneket, dícsérő éneked én nem leszek, mi más is lehetnék: csak csönd neked.
Lám, lám itt csöndes minden, egyszerű szobában lakom, fehérre meszelt falak közt, még a falutól is távol. Itt nincsenek dübörgő rotációsok, nincsenek zakatoló festékszagú, piszkos hétköznapok, örökös itt a csend és a vasárnap. Az ablakom a mély fenyvesre nyílik, mozdulatlanok az örökzöld lombok, lehet nagyokat, tisztákat lélegzeni, a felhők is hallgatagok, szinte odafagytak a tiszta égre. És valahogy ez mégsem a feloldott bánat, a méltóságos nyugalom; ez csak a kimaradt szívdobbanás különös csendje, csak beletörődés, fenségessé dermedt nyugtalanság.
Ne húzd el gyorsan kezed. Nem maradt már más, A szavakat neked adtam Neked adom most a csendet: A sziget fáit a folyó partját Az elakadt szavak helyét Az első csók forró csendjét S karodban a megnyugvást Az ígéretet szemedben A beszédes hallgatást A tested csendjét, hol érzem szíved Téli estét s nyári délutánt. A kezemét és kezed csendjét Simogató jelbeszédét Az ölelés néma sóhaját És szívem ütemében a csendet, Azt a másodpercnyi halált.
Ha a mondat közepén csönd keletkezik, egy kicsinyke, félre nem érthető csönd, az olyan, mintha megnyílna halkan egy ajtó, s az ember betekintést nyer oda, ahol fontos dolgok éppen most születnek.
Ha a csend beszélni tudna Négymilliárd hangon szólna Mindarról, mi bennünk rejtve él Vágydal szólna száz szólamra Minden gondolat dobolna Millió szó összefolyna Ezer nyelven kavarogna S a világnak nem lenne titka na na na na na na...
Ha zene nélkül volna dallam Egy soha meg nem szólalt dalban Megtudnád, hogy mit is akartam.
A csend minden nyelven hallgat Szóra még sosem bírták Azt hiszem, hogy ezt még te sem tudnád De több van, mit szemed láthat De több van, mit füled hall S van akinek a csend szavak nélkül Van akinek a csend szavak nélkül is vall
Ha a csend beszélni tudna Hol nevetne hol meg sírna Fekete is fehér volna talán Vallomások, látomások Víziók és hazugságok Érzések és kívánságok Megtörnének, széttörnének Tükörfalán a beszédnek na na na na...
"A csend hiány. A szó hiánya, a zaj hiánya, a cselekvés hiánya. A csend erőt adó hiány, a magamra utaltság ösztönző ereje. Más a belső béke csendje, s más a természet zajgó, zsongó csendje. Más a feszültség csendje, s az alkotó munka csendje. A csend néha harsog, néha süket és süketté tesz. A csendben megszólalnak a belső hangok, s a fogékony fül számára zenévé olvadnak össze. Éjszaka csendje, hajnal hallgatása, örökös némaságra ítéltek kétségbeesett próbálkozása. Beteg emberek lázas csendje, forró szerelmesek piros csendje. Csönd. Némaság. Üresség. Halál. Világegyetem. Elszakadt magnószalagok hirtelen csendje. Elválások döbbent némasága. Áramszünet miatt félbeszakadt hangok hangtalansága. Kimondatlan szavak bennemrekedtsége. Vihar előtti szélcsend. Félelem remegő csendje. Hóesés békés csendessége. Csendes éj. Illatos szellők csendes selyme. Pillangók néma röpte. Álmodozások bársony csendje. Az egymásra találás ünnepélyes hallgatása. A csend jó. A csend béke. A csend nyugalom. A csend minden."
