Ha van gyári garancia az autóra, akkor szerintem kár ezen aggódni. Ráadásul a 7,5-es fogyasztás ugyan kicsit magas, de nem hiszem, hogy műszaki hibára utalóan magas lenne.
Egyszer árultam egy tényleg jó Octaviat, felhívott a vevő, kb fél órán át beszélgettünk, tetszett neki minden, aztán a fogyasztásra kérdezett rá. Elmondam neki, hogy amíg nálam volt az autó - 50.000 km - az összes tankolást excelben vezettem és ez alapján 7 liter a fogyasztásom. Ekkor gyorsan elköszönt, mert ő 6,5-es fogyasztással keresett autót. Kb egy hónappal később hívott, hogy megvan-e még az autó, persze nem volt mert olyan áron hirdettem amennyiért a kereskedő beszámította volna a következő autómba., így kettő nap alatt elvitte más.
Amennyiben a vezetési szokás miatt alakult ki a magasabb fogyasztás, az úgy nem zavar. Viszont ha bármi műszaki jellegű ok áll a háttérben az úgy már aggasztó lehet. Egyébként 70e km van az autóban még garanciával.
Van olyan, ami a teljes kedettől mutatja a fogyasztást? Nekem három lehetőség van: since start, long-term, since-refuelling.
A a since-refuelling tankoláskor nulláz, a since-start 2 óra állás után, a long-term pedig akkor ha eléri a 100 üzemórát vagy a 10.000km-t. A két utóbbit menüben is lehet nullázni, de ezzel csak rövidülnek az adatok.
Egyébként miért számít a kijelzett hogyasztás amit egy másik sofőr alatt mért az autó?
Végül is minden nap használatban van, napi 65-70 km állandó, heti 1-2 autópálya, alkalmanként 250-260km. Szóval megy bele a km rendesen. A pályázásra a dízel szerintem oké lenne, de azok a napi 30-35 km oda, aztán este vissza...nem biztos, hogy ezt már szeretné.
Alapvetően a benzinesnek sem tolom ki a szemét, de amikor kell, akkor induljon el. Inkább hazafelé szoktam meghajtani, néha 150-160, de tovább nem, mert nem szereti. :-)
Pályán így 5,2-5,5 között mozog, városban azért belemegy majdnem 7-be is.
Szervizelni vidéken fogom, nem szakszerviz, olyan a környéken sincs. :-)
(na jó 35-40km)
Ha csak annyi szerviz igénye lesz a 2.0 tsi-nek, mint az 1.4-nek (tekintettel, hogy fele annyi idős, a km meg még a fele sincs a meglévőnek), akkor nem zavar. Igazából a kötelező cuccokon kívül 200e km alatt az 1.4 tsinek semmi baja nem volt. Szóval szerintem jó a tsi motor.
És a következőt már nem fogom eddig megtartani. 6-7 évesen eladom vagy majd meglátom, hogy áll km. ügyében.
Ha nekem kellene döntenem a helyedben? Nem tudom, talán én a dízelt választanám. De igazából az állapottól függ, ha használt kocsiról van szó.
A teljes kezdetektől mért fogyasztási átlag is nullázható? Városi átlagnak valóban jó lenne, de szerintem ebben van valamennyi hosszútáv is. Így kicsit aggasztó ez az érték.
...attól függ, hogy hol használták, és/vagy milyen nehéz jobb lábbal. Ez a fogyasztás városi fogyasztásnak nem is olyan rossz, pláne egy nagy forgalmú belvárosi területen. Ha te óvatosabb sofőr vagy és még a tetejében nem is ilyen területen használnád, akkor számíthatsz rá, hogy neked kevesebb lesz az átlagod. A változás azonnali lesz, pláne ha nullázod a számlálókat... ;-)
Egy 2020-as Skoda Octavia 1.5 TSI 7,5 literes átlagfogyasztása mennyire elfogadható? Vásárlás előtt állok és az autót megnézve ennyit mutat az autó teljes átlagfogyasztására. Lehet, hogy a sok rövidtáv miatt alakult ilyen magasra? Ez az érték mennyi idő alatt változhat, ha megváltoznak a vezetési szokások?
Ott egy dízel Scout, az erősebb motorral. Talán az megéri az árát. Kapsz rá garit is a weltautótól.
Nekünk egy 2015 van kézi váltós- 130ekm-ben, az üléshuzatok nagyon jók és szerintem jobb minőségű, mind egy sima. Annak is ki van cseréle már a vezérlése, a vizpumpa miatt.:)
Rozsda nincs rajta. Felfüggeszténél nem volt még javítva. A hátsó futóműve multilink. A kocsinak a padlólemeze teljesen be van burkolva.
Kb. 1 literrel többet fogyaszt, mind a sima, de ez lábfüggő. 4.3 volt a minumum és 9.5 a maximum.
Az üa tartály fedelének a mágneses retesze biztos, hogy cserés lesz.
Az évi 20-25ezer megtett km az a dízel vs benzin esetében épp határeset.
Viszont a 2.0TSI-t én nem hasonlítanám az alap (140LE) 2.0CR TDI-hez.
Egyrészt több LE van a TSI-ben, másrészt másra készültek. (Most nem az RS kivitelekről beszélek.)
Menni, azt mind a kettővel lehet. A dízel viszont biztos, hogy kevesebbet fogyaszt, így az üzemanyag költsége kevesebb lesz hosszútávon. Ez igazán a városban lesz észrevehető. A benzines motoroknál a városi fogyasztás, és az országúti között nagyobb az eltérés.
Kérdés, hogy milyen szervizköltségekbe lehet beleszaladni a dízellel, és milyenbe a benzinessel? Valóban kevesebb egy benzines szervize? És ez összesen mennyire kompenzálja a magasabb üzemanyag költséget?
Egy TSI motor viszont az nem igazán a régi, szívó benzines, faék egyszerű motor, így a szervizköltségek itt is lehetnek ám magasak!
Szóval, egy jól dokumentált használt esetében végső soron szerintem ízlés dolga. A benzines lehet, hogy agilisabb, vagy annak tűnik. A dízel meg inkább a hosszútávú, megnyugtató utazás. Ezt én innen nem tudom eldönteni, hogy Neked mi lehet a jó?
Én 17 évig dízeleztem, és benzinesbe ültem át. Egy I-es 110LE-s TDI-t cseréltem le egy III-as 1,2TSI-re, 105LE-vel. Igazából nem sok különbség van a két kocsi között. (Van, persze!) Menetteljesítményben, üzemanyag fogyasztásban majdnem ugyanaz a kettő. Nyilván a 2000-s Octaviánál a 2014-es egy jóval modernebb autó. Ennek ellenére azt érzem, hogy mind a kettőt nekem tervezték, mert ugyan szoktam szedni a lábam, ha kell, de inkább a kényelmes, nyugodt utazást szeretem. Kivéve a 2-es utat Váctól észak felé, mert ismerem, mint a tenyeremet. Még 120L-lel tanultam meg vezetni rajta, és nem sokan szoktak megelőzni Rétságig, pedig nem igazán lépem túl a sebességkorlátozásokat.:-)
Ha nekem kellene döntenem a helyedben? Nem tudom, talán én a dízelt választanám. De igazából az állapottól függ, ha használt kocsiról van szó.
Én is így gondolom - már hogy elég dinamikus lehet. Egyelőre nagyon úgy vagyok vele, hogy 1x élünk, ha nem jön be az 2.0, akkor eladom.
Másik kérdés, hogy az 1.5 vagy 2.0 tsi helyett a 2.0 crdi mennyire alternatíva? Azért az évi 20-25e km megvan, autópálya országút vegyesen. Nem igazán vonz a dízel gondolata, de meséltem kollégáknak a tervről és jött a brainstorming, hogy miért nem gondolom át ezt a vonalat is? :-)
Nálam úgy jelentkezett, hogy a "kiváló minőségű" budapesti utakon elkezdett zörögni elől a futómű felől valami. Az M4-n haladva síri csend honolt a kocsiban. OK, Gabriel Demsky kikezdte a futómű szilentjeit, úgyis jön az olajcsere szerviz, majd szólok, hogy ezt is nézzük meg, és javítsuk. És lőn, szóltam, amikor leadtam a kocsit, P. Zsolt barátom nyugtázta, megnézik. Kb. két óra múlva jött a telefon, hogy a futóműnek semmi baja, a féktárcsáknál zörög valami általam ismeretlen bizgentyű, és xxx forint a javító szett hozzá. Mondtam, hogy akkor nézzük meg a másik oldalt is, és cseréljük ki párban. Azóta is jó, mondjuk gyári alkatrész került bele. Nem egy vészes összeg volt, talán 76ezer forinto fizettem összesen, de ebben az olajcsere is benne volt, Castrol olajjal és MAN szűrőkkel.
De a fura az volt, hogy tipikusan olyan hangot adott, mint, amikor egy szilent kiment valahol, és csak akkor, amikor valami útegyenetlenségre futott a kocsi. Így ilyenkor mindenki "nekiesik" a futóműnek, ismerve a hazai utak állapotát.
Valóban, szerintem helyváltoztatásra, és időnkénti játszadozásra (némi hely és lámpaváltás ismerettel) tökéletes az 1,4-es motor, és a fogyasztása is jó.
Legutóbb a szervizben csodálkoztak, hogy tényleg csak annyi, amennyit a kijelző ír?
Srácok, nem hozom fel többet a témát, ezt megpróbálom megígérni. :-)
Akkor szerintetek nyugodtan megvehetem a 2.0 tsi-t? Lesz olyan stabil, mint az 1.4? Egyre inkább nem hagy nyugodni a dolog. Elég hiányos a net ezen a téren - tényleges teszt vagy korrekt leírás alig van róla (főleg, ami tapasztalaton alapul). Találtam tesztet Arteon-ról (190 lovas, gondolom ugyanaz a motor, ott lehúzták, hogy gyenge (mondjuk az Arteon is nehezebb vagy 250-300 kiloval)) és talán volt Superb teszt is.
Úgy tűnik, hogy mégis beleférne a keretbe és ha már így van, nem biztos, hogy maradnék az 1.5 vonalon.
Mint tudjuk , minél kopottabb a henger , annál sűrűbb olaj kell bele
Azért ez nem feltétlenül igaz. Legjobb példa az előző autóm. 2008-as Bravo 1.4 tjet. Egyszer csak elkezdte enni az olajat elég rendesen (1700km/1l). Akkor is ezzel az okossággal jött a "mester", hogy vastagabb olaj kell bele. Mivel ötletem sem volt, meg akkor még nem nagyon értettem a dolgot, belementem. Azt is ugyanúgy megette.
Na utána mértek egy kompressziót mind a négy hengerben, az meg rendben volt.
Kérdezték, hogy füstöl-e? Mondom én azt nem látom bentről. A turbót felújítottuk (kb ki lett cserélve), akkor is ette. Olajat sehol nem láttunk se csövekben, se máshol.
Úgy adtam el, hogy nem tudta senki, mi a gond. Elmondtam az új gazdának, hogy ez a helyzet, de nem érdekelte, mert hogy csak városban fogja használni (korához és a km-hez képest - 225e volt benne - kívül-belül jó állapotban volt), szóval szó nélkül elvitte.
A múltkor néztem, még mindig forgalomban van, 300e km felett jár már.
De hogy az olajos sztori vége mi lett, az ismeretlen.
Milyen dízel? És mikori a kocsi? Mennyi km van benne? Tapasztalható füstölés (szürkés színű!)? Nincs olajszivárgása valahol?
De mindegy is. Nem kell eltérni a gyárilag előírt olajtól! Sőt! A sűrűbb olajjal több gond is lesz:
- Nehezebben mozgatja az olajszivattyú, így lassabban jut el az apró, szűkebb helyekre, így ott nem lesz meg a szükséges olajnyomás, és fokozódik a kopás ezeken a részeken.
- Gyanítom, hogy turbós a motor. A sűrű, nehezebb olaj indításkor lassabban jut fel a turbóba, így azt is fokozottabb kopásnak teszi ki.
Tehát: NEM! Ha olajfogyasztás van, akkor nem a tünetet kell megszüntetni, hanem az okát!
Egyébként:
Évekkel ezelőtt, még TDI-s koromban (17 éven, és félmillió km át tartott) az akkor már majdnem 400.000km-t futott motorba az 5w-30 olaj helyett kipróbáltuk az akkor új, Shell Helix 0w-20 olajat, hogy könnyebb legyen a hidegindítás, és a turbó is hamarabb kapja meg az olajat. Én vagyok egyébként az a lüke, aki ilyen kocsit is még márkaszervizbe hord javarészt, ez a próba is ott történt. Figyelnem kellett árgus szemekkel a 110LE-s TDI olajfogyasztását. Pont téli időszak volt. Nem kért utántöltést cserétől-cseréig (15.000km), minimális olaj hiányzott a max jelzéshez képest, talán 1mm-rel volt lejjebb az olajszint.
Ezek a motorok már nem a hajdani Zsigulik. Azóta fejlődött egy csöppet a technológia. Ezt a "sűrűbb olajat a sokat futott motorba" tézist el kellene már felejteni. De vannak itt nálam sokkal szakavatottabb kollégák, sőt autószerelők, majd kijavítanak, ha butaságot írtam.
A kertészünk -- aki nem autófanatikus -- vett egy használt Skoda Octavia dieselt .Mint jobban tudjátOk , mint én , a prosi azt írja , 5 W 30-es olaj kell bele . Mint tudjuk , minél kopottabb a henger , annál sűrűbb olaj kell bele ( az én lengyel mikróbuszomhoz , a Nysaba 20 W 50-es olajat használok ).
Kérdésem : mekkora kilóméterszámtól kell / lehet az 5 W-ről 10 W-re állniát ? Nagyon szépen köszöni válaszotokat : far severö sapirico