Peregtek a dobok, ropták a táncosok, a tó talán rózsaszínűbb volt, mint valaha - a vigasság mégis szomorkásra sikerült. Általában hatalmas fesztivál kíséri a Dakar-rali befutóját, nem véletlenül, hiszen hatalmas fegyvertény átgurulni a monumentális céldobogón.
Száguldás majdnem 9000 kilométeren át, homokviharok, dűnék, tevefüves szakaszok, por és rengeteg szenvedés. A végén éppen ezért ünnepelni kellene - kivéve akkor, ha a Dakar-mezőny elveszíti egyik legnagyszerűbb tagját. Fabrizio Meoni halála rányomta a bélyegét az egész versenyre. A dobogón egy fásult motoros győztest láthatott a közönség, aki zászlót tartott a kezében. A KTM Dakar-győztesei: Fabrizio Meoni és Richard Sainct. Egy ember, aki néhány hónapon belül két barátját veszítette el. Cyril Despres életének legboldogabb napja lehetett volna a tegnapi, ha nem történik az a szörnyű baleset kedden délelőtt. Most azonban szomorúan álldogál a dogobón, és hallgatja, amint a KTM csapatfőnöke elköszön az olasz legendától: "Ciao Fabrizio! Grazie!" A magasba emeli a trófeákat, de elmarad az örömujjongás, elmarad a pezsgőzés.
A mór megtette a kötelességét, a mór mehet. Cyril Despres beváltotta a barcelonai rajtkor tett ígéretét (Meonival megfogadták, hogy a Fáraó-ralin elhunyt Richard Sainct emlékére mindketten felállnak a dobogóra Dakarban - legalább ő megtehette), és végre hazamehet, hogy egyedül lehessen a fájdalmával. Ahol békén hagyják, ahol nem kérdezgetik állandóan. "Hetek, hónapok is eltelnek majd, mire túlteszem magam a barátaim elvesztésén - mondta Despres a célban. - Örülnöm kellene, ugyanakkor szomorú vagyok, mert két kék motor hiányzott a dobogóról. Már csak hárman vagyunk a csapatban. Hogy félek-e ezután motorra ülni? Egyáltalán nem. Élvezem, amit csinálok, profi versenyző vagyok, aki gyorsan akar menni." A dobogó második fokára a fiatal spanyol, Marc Coma állhatott (ő ezzel az eredménnyel is hihetetlenül boldog volt, hiszen eredetileg az volt a terve, hogy a dobogónak legalább az alsó fokát elcsípi), a harmadikra pedig a dél-afrikai Alfie Cox. Nem sokakat érdekelt ezen a napon, de a tényekhez tartozik, hogy az amerikai Kellon Walch megszerezte pályafutása első Dakar-szakaszgyőzelmét.
Az autósoknál a Mitsubishi-istálló megszerezte tizedik elsőségét (sorozatban az ötödiket), és ezzel csúcstartóvá vált a viadal történetében. Pedig a címvédő nagyon ideges volt reggel. Stéphane Peterhansel elárulta, bár ez csak rövid szakasz, sohasem könnyű teljesíteni, és bármi megtörténhet. "Nagy győzelem volt ez számomra - vallotta be a franciák hőse. - Sokkal nehezebb, mint az előző évben, mivel a különbség köztem és Luc között sokkal kisebb volt mint tavaly. Ez is azt mutatja, milyen remek küzdelmet vívtunk egészen a viadal végéig." Ez természetesen csak féligazság, hiszen ha a másodikként érkező Alphand támadni kezdte volna az éllovast, a csapat minden bizonnyal közbelép (mégsem tűrhette volna a vezetőség, hogy két pilótája egymást üsse ki a nagy csatában). Mindenesetre Peterhansel méltán érdemelte ki a "Monsieur Dakar" nevet. Hatszor nyert motorral és kétszer autóval - előtte mindössze egy embernek sikerült az a bravúr, hogy mindkét kategóriában diadalmaskodjon: az illető urat úgy hívják, hogy Hubert Auriol, ő motorral kétszer, autóval egyszer nyert. Szóval Peterhansel előtt minden tekintetben le a kalappal: viccesen azt mondta a célban, meg sem áll a hatodik autós győzelméig. A dobogó harmadik fokára a Volkswagen csapat képviseletében Jutta Kleinschmidt kisaszszony állhatott fel, és látszott rajta, ő is tökéletesen elégedett az eredménnyel. Rengeteget küzdött ezért a "bronzért", három nappal a vége előtt mégis úgy tűnt, hogy hiábavaló volt minden erőfeszítése.
A kormányművel voltak gondjai, és a csapat akkor mindent feláldozott a harmadik helyért. Az első Dakarját teljesítő amerikai Robbie Gordon megállt segíteni, és az egész csapat erőn felüli munkát végzett. Így a gyári Nissan-csapat egyetlen top tízben lévő pilótájának meg kellett elégednie a negyedik pozícióval. A kamionosoknál az utolsó napra is maradt egy kis izgalom: az összetettben eredetileg második helyen álló Hans Bekxet technikai szabálytalanság miatt kizárták a versenyből, így a második helyet Sugavara Josimasa vette át. A győztes kilétéhez természetesen kétség sem férhetett: a szinte végig vezető Firdaus Kabirov hatalmas ováció közepette pezsgőzött a Kamaz tetején.
Nem is Lisziék szerezték azonban a legnagyobb meglepetést, hanem a két motorosunk, akiknek egyrészt ez volt az első Dakarjuk, másrészt korábban sohasem láttak homokdűnét. De a tudásukkal és az elszántságukkal leküzdötték az összes akadályt, sőt, Varga Ákos 27. helye sokkal többet jelent ennél. A többiekkel ellentétben ő két díjjal gurult le a céldobogóról. Az egyik a plakett volt, amely arról tanúskodik, hogy teljesítette az embert próbáló távot, a másik pedig egy burnuszos fejet ábrázoló szobrocska (a verseny emblémája), amelynek aljára odavésték: negyedik az újoncok között. "Csodálatos, hogy mire képes az ember - mondta könnyeivel küszködve az Alma becenévre hallgató magyar motoros. - Szinte mindennap túlléptük a fizikai és lelki teljesítőképességünk határát, mégis eljutottunk a célig. Ezen a viadalon megtanultam, hogy nem kell mindig teljes gázzal motorozni, tudni kell csatákat elveszteni ahhoz, hogy a háborút megnyerje az ember " Nagy Péter viszont "százkarátos" mosolyt csillantott minden szembejövőre, vigyorogva fényképezkedett a magyar szurkolókkal, élvezte a célba érkezés minden pillanatát. Az emlékplakettet pedig nem adta ki a kezéből. "Annyit szenvedtem érte, hogy semmi pénzért sem válnék meg tőle - mondta a KTM-es motoros. - Úgy éreztem, hogy fizikailag és mentálisan is felkészültem a versenyre, de ahogy teltek a napok, úgy fogyott az erőm. Rengeteg élményt szereztem a három hét alatt, most már biztosan lesz mit mesélnem az unokáimnak." A kamionosaink is szép élményekkel gazdagodtak. Ezen a napon a Szaller Zoltán, Farkas Nándor, Keresztesi Péter legénység volt a gyorsabb kettejük közül a széthullástól épphogy megmenekülő Mercedesszel, ennek azonban az volt az oka, hogy a Darázsi Zsolt, Tagai Róbert, Szalai Norbert legénység mentőangyalt játszott a dűnék között. Nagyon jó volt látni, hogy a zöld kamion (vagyis a Szalay-csapat szervizkamionja) húzza a kék autót, mert ez is azt jelezte, hogy a magyar csapat a bajban nagyon egységes - segítik egymást a versenyzők. Erre pedig nagy szükség volt az elmúlt napok során
Minden évben van valaki, aki az utolsó napon kénytelen búcsúzni a versenytől, de persze mindenki azt hiszi, hogy vele ez nem történhet meg. Azt a deszszertként felszolgált 31 kilométert már "kerék nélkül" is megeszik a pilóták, aztán jöhet az ünneplés a Rózsaszín-tónál. Csakhogy az idén a magyar különítmény a "saját bőrén" tapasztalhatta meg, milyen az, amikor az utolsó pillanatban adódnak gondok. Palik László és Darázsi Gábor az autósaink közül a legjobb pozícióban várta az utolsó napot, aztán a pódium mellett várakozó szurkolóik tanácstalanul néztek egymásra, amikor meghallották, hogy a kék Nissan Pick-Up bent vesztegel a dűnék között. "Az első dűnére menet éreztem, hogy nincs első hajtás a kocsiban - mondta Palik. - Meghűlt bennem a vér. Kiszálltunk, és megvártuk Kis Sanyiékat, de kiderült, csak egy kamion képes arra, hogy kivontasson minket. Jöttek Darázsi Zsolték, és húsz kilométeren keresztül vontattak minket. Közben jobb első defektünk lett, de nem foglalkoztunk vele.
Ötszáz méterrel a cél előtt lekötöttük a kocsit a kamionról, mivel a célba a szabályok szerint saját erőből kell beérkezni, és felnin beszáguldottunk. Nyomtam a gázt, ahogyan csak tudtam, nehogy túllépjük a limitidőt." Palikék végül nem tudták limitidőn belül teljesíteni a szakaszt, emiatt büntetést kaptak, és az összetettben a tizenhatodikról a tizennyolcadik helyre csúsztak vissza. Ha nem is ez, de az utóbbi hetek idegfeszültsége annyira megviselte a pilótát, hogy a dobogó mellett térdre esett, és zokogni kezdett. Később már ő is tudta értékelni a 18. pozíciót, hiszen ilyen jó helyen egyrészt még sohasem végzett magyar autós, másrészt meg a rajt előtt álmodni sem mert róla, hogy a legjobb húszban lesz a Dakaron.
Szalay Balázs és Bunkoczi László ezzel szemben hallatlanul boldog volt a célban. Nemcsak azért, mert a záró napon ők voltak a leggyorsabbak (a 15. helyezésük a második legjobb idei magyar részeredmény az autósok között), hanem azért is, mert a pilóta immár a harmadik Dakarját teljesítette (hét sivatagi show-n indult). Mosolyogva nézegette a célba érkezésért kapott emlékplakettet. "A kisfiamnak már nem kell ajándékot vennem, ennél szebbet nem kaphatna - mondta Szalay, akinek ezen a napon is volt kalandja. - A rajt után nem sokkal a bal első kerekemet elérte a tengervíz, és hiába kormányoztam jobbra, hiába nyomtam a gázt, elkezdtem befelé menni a tengerbe. A következő hullám még beljebb húzott, és az volt a szerencsém, hogy nem jött egy következő. Közben az egyik vetélytársam, akit nem sokkal korábban előztem meg, visszaelőzött, de a dűnéknél utolértem, és akkor már nem volt kegyelem." Szalay utólag bevallotta, hogy ezen a napon egyáltalán nem kímélte az Opelt, mert tudta, hogy képes jó teljesítményre. A Dakarról összességében annyit mondott, hogy voltak gondjaik, de elégedett.
Kis Sándor és Czeglédi Péter jó tempóban kezdte a szakaszt, két ellenfelét már nem sokkal a rajt után megelőzte, ám akkor meglátta elakadt csapattársát az egyik dűne aljában. Természetesen megállt mellette, és körülbelül tíz percen keresztül próbálkozott azzal, hogy kihúzza a homokból, ám mivel látta, hogy ez nem sikerülhet, továbbment. "A pálya minden szakaszát élveztem, de nagyon rossz érzés volt, hogy tudtam, Lacinak gondja van - mondta a korábbi nyolcszoros autókrosszbajnok. - Szerencsére a végére minden jól alakult, és nagyon örülök, hogy ilyen szép számmal vagyunk magyarok a célban. Mondjon bárki bármit, szerintem ez pokoli nehéz verseny volt, azért, mert sok volt benne a triálszakasz. A részeredményeink azonban biztatóak." Liszi László és Rack György is naphosszat mesélhetne a nehézségekről, hiszen ha valaki, hát ez a páros nagyon megszenvedett a célba érkezésért. Azzal kezdődött, hogy az azóta is mumusként emlegetett tisiti szakaszon kifogyott az autójukból az üzemanyag, és több mint huszonnégy órát várakoztak a sivatagban. Attól fogva mindennap hajnalban értek célba, akkor jött a szerelés, és alig néhány óra alvás után rajtolhattak megint. Számukra tényleg erőltetett menet volt ez a verseny, de a dízel Pajero jól bírta a kiképzést, bár a végére "ő" is nagyon elfáradt. "Ez az utolsó volt a legnehezebb homokos szakasz a Dakar során, mert a tengerparton nagyon mély volt a talaj - vélekedett Liszi. - De az a lényeg, hogy itt vagyunk, és ennek nagyon örülök."
Ez a Palik gyerek az utsó szakaszon gyalog ment, tolta a verdát? Másfél óra alatt futva le lehet nyomni 30km-rt! Összehozta a szinte lehetetlent, sikerült egy helyet rontania a záró szakaszon. Persze így is szép az eredménye, de hát mért nem tudta úgy odatenni magát, mint Szalay?
Kis Sándor (Nissan Pickup, képünkön) 1 óra 11 perc 15 másodperccel a győztes Ari Vatanen mögött a 19. helyen érkezett be a célba a 27. Dakar-rali mai, 529 kilométeres gyorsasági szakaszának teljesítése után. A Kajesz és Tambakunda közötti, 630 kilométeres össztávot a magyarok közül a két motorkerékpáros, Vatga Ákos és Nagy Péter, illetve az autós Kis Sándor, Czeglédi Péter kettős teljesítette eddig, a többi négykerekűvel versenyző egységünk, valamint a kaminosaink még nem érték el a tábort.
A Dakar-rali bajnoki csúcstartója, a korábbi négyszeres győztes Ari Vatanen (balra) a mai sikerével pályafutása során már 51-edszer nyert gyorsasági szakaszt a világ első számú tereprali-versenyén.
A Nissan Pickuppel induló, 1987-ben, 89-ben, 90-ben és 91-ben is diadalmaskodó, 52 esztendős finn pilóta úgy vágott neki az idei Dakarnak, hogy két szelektív szakaszon szeretne győzni, s a célt a mai sikerrel félig már teljesítette.
Érdekesség, hogy az összetettben élen álló két pilóta közül az éllovas és címvédő Stepane Peterhansel csak a nyolcadik, a második helyen álló Luc Alphand pedig a hetedik helyet szerezte meg. Félteni persze nem kell a Mitsubishi két ászát, hiszen a yengébb helyezésük nyilvánvaló oka az, hogy biztos előnyük tudatában már semmilyen fölösleges kockázatot nem vállalnak, és ha semmi váratlaan dolog nem történik, akkor vasárnap újra Peterhansel gurulhat föl elsőként a céldobogóra.
A mai második leggyorsabb ember az 1993-as Dakar-bajnok Bruno Saby (Volkswagen Touareg) volt, megelőzve a dél-afrikai Giniel de Villierst (Nissan Pickup).
Olyan lesz ez mint Zsolti 1 pontja...mindenki kidőlt előle....Akik meg eddig fanyalogtak most aztán utálhatják Palikot rendesen...ahogy ott poénkodik, lazán, a redbull logóval a kamera felé..a 45 km/órás átlagával....Sajnos Laci meg akkora arccal érkezik majd haza, hogy kicsi lesz a Kárpát medence!
Szalay Balázs és Bunkoczi László szokás szerint jól kezdte a szakaszt, nyolc kamiont és öt autót előzött meg az első 80 kilométeren. A hetedik Dakarján induló pilóta szerint öröm volt menni ezen a pályán, egészen addig, amíg oda nem értek egy lejáróhoz, ahol már állt két kocsi. Szalay bement közéjük, és akkor látta csak, hogy előtte a lejáratban hatalmas szikla van. Arra nem vezetett út, visszatolatni szintén nem lehetett, úgyhogy a pilóta nem tehetett mást, kiállt az útra egy vontatókötéllel, és várt a szerencséjére. Körülbelül tizenöt kamion ment el mellette segítségnyújtás nélkül, és legalább másfél óra telt el, mire megérkezett a csapat saját versenykamionja. Darázsiék segítettek, és attól kezdve a pilóta már megint élvezte a száguldást.
Liszi László és Rack György ismét a szokásos koreográfiát adta elő: rájuk esteledett a sivatagban, és mivel sötétben értek a dűnék közé, jelentősen lassult az átlagsebességük, majd reggel megérkeztek a táborba, és néhány óra alvás után folytatták az erőltetett menetet. Számukra tényleg nem tartogat túl sok örömöt ez a Dakar, viszont becsületükre legyen mondva, hogy derekasan küzdenek. A limitidőt 16 másodperccel lépték túl, ezért bizonyára kapnak majd valami kis büntetést, de ez egyáltalán nem lényeges a helyezésük szempontjából. A kamionosok közül a Szaller Zoltán vezette Mercedes is túllépte három perccel a limitidőt, ennek pedig az volt az oka, hogy vigyázni kellett a versenygépre, mert mindkét oldalon eltört benne néhány laprugó. Márpedig a kamionnak mindenképpen ki kell bírnia Dakarig, hiszen az jelenti az egyetlen biztos segítséget Palikék és Kisék mögött. Darázsi Zsolték ezen a napon is megbízhatóan jó teljesítményt nyújtottak: a 19. helyet szerezték meg a szelektív szakaszon és az összetettben egyaránt.
Remekül halad a magyar kamion
És akkor a szerdai versenynapról. Autós egységeink közül ezúttal is a Palik László, Darázsi Gábor duó volt a leggyorsabb, ők a 33. helyen értek célba, magyar idő szerint fél tíz körül. A tábortól azonban ekkor még több mint 200 kilométerre voltak, úgyhogy az ő élménybeszámolójuk is csúszik egy napot. Pedig annak alapján, amit az éllovasok mondtak a szakaszról, nekik is lesz miről mesélniük. Az összetettben egyébként továbbra is nagyon jól állnak Palikék: a 16. helyen. 40 perccel Palikék után aztán beért a második magyar kettős is, az Opel Fronterát kormányzó Szalya Balázs, Bunkoczi László egység a 48. helyen zárta a tizenkettedik szakaszt, úgy hogy még a 13. helyen haladt át a második ellenőrző ponton. A másik két magyar duó ezúttal megvariálta a forgatókönyvet, a szerdai szakaszon a Liszi László, Rack György páros teljesített jobban mint a Kis Sándor, Czeglédi Péter kettős, előbbi a 62., utóbbi a 69. helyen érkezett célba. Az összetettben Szalayék a 19., Kisék a 38., Lisziék pedig a 71. helyen állnak a csütörtöki etap előtt.
Mivel a motorosok Fabrizio Meoni tragikus bukása után kihagyták ezt a szakaszt, így az autósok mellett még két kamionos egységünkért izgulhattunk tegnap. Nos, az egyik egység megoldotta a feladatot, sőt, nem is akárhogyan. Mint arról gyorshírünkben késő este beszámoltunk, a Darázsi Zsolt vezette jármű a 12. (!) helyen zárta a szerdai versenynapot (a harmadik ellenőrző ponton a nyolcadik volt), ők összetettben a 19. helyen vitézkednek. A Szaller Zoltán vezette kamionról sajnos nincs hírünk, ők biztosan áthaladtak a második ellenőrző ponton, de hajnalban még nem lehetett tudni, hogy beértek-e a célba.
Ahogy változik a táj, úgy változnak az emberek is Afrikában. A kopár Mauritániából a gazdagabb növényzettel megáldott Maliba érve egészen más kultúra fogadja a Dakar-mezőnyt - a gyerekek nem dobálják jópofaságból kövekkel az autókat, hanem inkább a kongadobok ütemére viháncolva táncolnak. Noha erről eddig nem nagyon esett szó, a magyar versenyzők közül többen is mesélték, hogy a falvakban a gyerekek megpróbálták hatalmas árkokba terelni őket, és ha nem voltak hajlandóak arra menni, amerre ők mutatták, megdobálták őket. Persze ezek gyerekcsínyek, amelyek azonban veszélyessé is válhatnak, ha az a kő éppen rossz helyen találja el a kocsit. Palik László navigátora, Darázsi Gábor mesélte, hogy a keddi szakasz egyik lassúbb részén az egyik kissrác kinyitotta az ajtaját, és néhány másodpercen keresztül szaladt mellette, a kilincsbe kapaszkodva. Hajmeresztő történet.
És van belőlük néhány a versenyzők tarsolyában. De maradjunk még egy kicsit a keddi napnál, hiszen bár lapzártánkkor Liszi Lászlóék és a két kamion kivételével mindenki teljesítette a versenytávot, a részletes történeteket nem hallottuk, mert a versenyzők nem érték el a tábort (több mint kétszáz kilométer összekötő szakaszt kellett megtenniük Kiffáig). Motorosaink közül Varga Ákos a saját tempójában közlekedett (természetesen a menetrendszerű esés ezúttal sem maradhatott el), sorra előzte meg az ellenfeleket, és elégedetten érkezett meg a táborba. Ott tudta csak meg, mi történt Meonival, és a kérdésre, hogy néha belegondol-e, milyen veszélyes is a sportág, amelyet űz, nemmel válaszolt. Nagy Péter eléggé rossz bőrben volt, mire Kiffába ért - lassabban ment, mint indokolt lett volna (nem akarta még egyszer megütni az előző nap megsérült térdét és bokáját), ez azonban fárasztóbb volt, mint a rendes versenytempó. Abban egyetértettek, hogy rájuk fér az egynapos pihenés, és abban is, hogy nagyon várják már a maratoni küzdelem végét. Az autósok közül Palik László és Darázsi Gábor volt a leggyorsabb: a pilóta szerint eseménytelen (ez jó hír, mert azt is jelenti, hogy nem volt technikai problémájuk), de nehéz napon szerezték meg a 27. helyet. Szerinte ezen a napon a guminyomás helyes megválasztása volt a siker titka: ők végig puha kerekekkel mentek, amelyekre a köves szakaszokon nagyon kellett vigyázni. Kis Sándor bevallotta: még sohasem fáradt el úgy, mint kedden. A Nissan Pick-Upban fél távnál beesett a kuplungpedál, ráadásul a kormányszervó is elromlott, úgyhogy szabályosan birkózni kellett az autóval. Ráadásul amikor az első ellenőrző pont után meglátták a kék motort keresztben az út mellett, rossz érzés fogta el őket. A navigátor, Czeglédi Péter meg is jegyezte: déjá vu érzése van, a helyzet kísértetiesen hasonlít a néhány hónappal ezelőttihez, amikor Richard Sainct meghalt Egyiptomban. Kis próbálta elhessegetni a gondolatot (enélkül is volt elég bajuk, fél órát ástak, miután beestek egy nagy lyukba), de nem ment ki a fejéből. És a célban sajnos kiderült: volt alapja az aggodalomnak.
A KTM motorkerékpáros csapat versenyző hosszas vívódás után úgy döntöttek, hogy folytatják a Dakar-ralit, annak ellenére, hogy csapattársuk, Fabrizio Meoni tegnap balesetet szenvedett, és szörnyethalt a verseny 11. szelektív szakaszának 184. kilométerénél. Az osztrák gyártó azonban azt fontolgatja, hogy a jövőben nem indít csapatot a Dakar-ralin.
Amint azt tegnap megírtuk, az összetettben vezető Cyril Despres első reakciója az volt, hogy Meoni halála után nem folytatja a versenyt. Ugyanez megfordult az autósok között az élen álló Stephane Peterhansel fejében is, ami érthető, hiszen a francia pilóta korábban motorral hatszor győzött a Dakaron, és barátság fűzte Meonihoz.
A KTM szóvivője szerint a KTM gyári pilótái hosszas hezitálás után döntöttek a folytatás mellett.
"Azért akarják folytatni, mert azt gondolják, Fabrizio (Meoni) is ezt akarná - mondta a szóvivő még tegnap éjszaka. - Ennek ellenére nem voltak biztosak abban, hogy képesek motorra szállni, de a döntésüket megkönnyítette, hogy a szervezők törölték a szerdai szakaszt."
Kedden a KTM még olyan tartalmú közleményt adott ki, amelyben azt tanácsolta a versenyzőinek, hogy lépjenek vissza a Dakartól, mert nem akarja saját hatáskörben visszahívni a pilótáit.
A szóvivő magyarázatképpen hozzátette még: Jean Brucy, Alfie Cox és Cyril Despres, a KTM Blue versenyzői korábban megfogadták, hogy a novemberben elhunyt Richard Sainct emlékére egy kékszínű KTM motorkerékpárnak kell győznie az idei Dakar-ralin.
Mondjuk tavaly volt is miért cikizni Palikat, nem feltétlenül a bukása miatt, hanem ahogy próbálták szépítgetni az egészet...
De ha valaki tavaly szídta őt, akkor az a minimum, hogy beismerje, hogy rengeteget fejlődött azóta... Végülis ő nem túl régóta űzi versenyszerűen ezt a sportot, és ahhoz képest...
Kerestem de nem találtam azt a topicot ahol a Palikot cikizik... Mert most megnézném a sok fanyalgót hogyan áll félre a szájuk....Palik a 15. tegnapig, a mai beérkezőket figyelembe véve összetettben 12. ( ez még mehet persze hátrébb, de nem sokkal.)
Borzalmas. Tegnap néztem a nyilatkozatát, olvastam az NS-ben, hogy egyik szerelmétől (család, versenyzés) sem akar elszakadni...
...és most mindkettőtől...
Ezt mondta Sainct-ról:
"Motorozás közben nem (...érzek félelmet), hiszen nekem ez az életem, nagyon élvezem. De amikor például odaértem Richard mellé, és láttam, hogy mi történt, a családomra gondoltam. Akkor átfutott rajtam valami félelem-féle. Tudja, amikor Richard-ra gondolok, melegséget érzek, mert ő imádta, amit csinált, boldogan halt meg. A szomorúság akkor költözik a szívembe, amikor a családjára gondolok, mert nekik viszont nagy szükségük lenne rá."
A 27. Dakar-rali 11. szakaszán újabb tragédia történt: Fabrizio Meoni a 184. kilométernél bukott, és életét vesztette. A mentőhelikoptereket egyik társa riasztotta, de a helyszínre érkező orvosok már nem tudták újraéleszteni. A 47 éves pilóta, aki 2000-ben és 2001-ben már megnyerte a versenyt, azt tervezte, hogy az idei viadal után visszavonul.
Hétfőn az amatőr motoros, José Manuel Perez egy alicantei kórházban halt meg azt követően, hogy múlt csütörtökön súlyos balesetet szenvedett a Dakar-rali hetedik szakaszán. Kedden újabb tragédia történt: a korábbi kétszeres motoros győztes Fabrizio Meoni vesztette életét.
A Dakar hivatalos oldala szerint nem sokkal fél tizenkettő után a KTM-es pilóta még elérte a 11. szakasz 176 kilométernél lévő ellenőrzőpontját, és problémák nélkül indult is tovább. A 184. kilométernél viszont nagyot bukott, írja az olasz Gazzetta dello Sport címú napilap internetes site-ja. A mentőhelikoptereket a vele együtt motorozó David Fretigné riasztotta, az orvosok hamar meg is érkeztek. Negyvenöt percig próbálták újraéleszteni, de ez nem sikerült, a halálát így szívelégtelenség okozhatta.
Fabrizio Meoni az idei, 27. Dakar-rali legtapasztaltabb motoros indulója volt. Öt éve, 2000-ben, majd 2001-ben is megnyerte a versenyt, de győzött a Tunézia- és az egyiptomi Fáraó-ralin is. A 47 éves sportember a rajt előtt bejelentette, utoljára vesz részt a viadalon, és visszavonulását tervezte.
A szakaszgyőztestől közel két és háromnegyed órával lemaradva, de célba érkezett a motorosok között induló két magyar versenyző is a Dakar 2005 ralin. Nagy Péter 8 óra, 12 perc és 44 másodperc alatt jutott el a célba a 48. helyen, majd 1 perc, 21 másodperc múlva közvetlenül utána Varga Ákos is megérkezett. Összetettben az utóbbi áll előkelőbb helyen, hiszen Varga a 28., míg Nagy 53 célba érkező után az 52 helyen áll, ám várhatóan még hátrébb fog szorulni.
"A Rabat és Agadir közötti gyorsasági szakaszt biztonsági megfontolásokból a szervezők a motorosok számára törölték. A rendkívül sűrű köd miatt nem tudták volna teljesíteni a szakaszt a versenyzők. Az autók és kamionok versenyét ez nem érinti, számukra változtatások nélküli versenynap lesz a mai. "
