A fél literes árára gondoltam. Látom megy a marketing, hogy ez a jó az E10hez. Mit vagyunk beparázva az E10től? Régebben szó sem volt erról, hogy az üzemanyagva ethanolt nyomnak. Csak észrevettük a számla alján, hogy 4,4% bioethanol van benne. Most nem néztem a blokkot de a hírekben úgy volt, jogy minimum 6,45% vagy mennyi. Az a 2 százalék meg majd tönkrevág mindent, amit eddig nem? Hagyjuk már, sztem csak azért lett ez a felhajtás, hogy vegyük a 100ast, meg esetleg az ilyeneket. Én veszem is a 100ast de nem az ETBE miatt, én nem rontanám el akármilyen pancsolt löttyökkel.
Hááát, szerintem kétüteműnél mindig van értelme bármit is hűteni. A láncfűrészek rövidüzeműek, mert kicsi a tankjuk és nagy a fordulatszámuk, szeretnek jól megmelegedni. Van értelme, ha hűti az adalék.
Én egyszer felhívtam a számot ami a dobozon van, hogy mivel qrvára nem történik semmi, ha beöntöm / hanem, legalább mondja már el mi a fenére jó ez, azon túl, hogy megtollasodnak az ilyen hülyéken mint mi vagyunk akik vesszük?
Hosszasan sorolta az úr, hogy a transporter 500ezret megy el stb, nem érdekelt nem dízelezem. Unokatesomék jelentették, hogy a dízel cé-elizélt nem dobál hibakódokat spurival.
Amúgy a jg2 az 'jégbenzin' mondá az úr, meg hogy ne öntsek sokat mert elhűlik a hengerfejem.
Namost kinek jó a hideg hengerfej kérdem én tőletek? Maximum a drag motorosnak. Van aki dragozik zetorral mtzvel meg láncfűrésszel, de sztem ti nem így tök fölösleges a kék. Mennyibe kerül most? Én valami 4,5ezerért vettem 10 éve. Nekem T16 gépeim vannak, 2 hengeres, és a habiban 16 ezer volt egy henger dugó gyűrű csapszeg, és 11 egy szerelt hengerfej szeleppel himba nélkül. Tény, hogy a hengerfej jó szar volt. De egy felső felújítás megvolt 52ből. Szoruló gyűrűm nekem egyébként sem volt. Sosem. Miért szorul? Korom. Gyűrűt úgyse cserél a spuri meg hengert se fúr. Ha szar meg kell csinálni. Meg kell hagyni a löttyöt a rallysoknak.
Láncfűrészt kitisztítja nagyon jó szintetikus olajjal az arol2t után? Ki persze. A szintetikus olaj az kitisztít. Zetorra ráhúzod a hűtőtakarót? Rá is kell ha hideg a víz meg az olaj. Mi lesz ekkor? Olajad eléri a kívánt hőmérsékletet, és lesz kenés illetve nem csak buggyug az olaj a fúvókákon diszkréten, hanem odaspriccel ahová kell és megtörténik a korom elszállítása. Spuri kell ehhez? Nem.
Én is 50es keveréket hasznâlok mindenbe. A hondacr250be is. Pedig a könyv 1:33at ír. Spuri nélkül persze.
Na de nekem 'oszt teljesen nyóc mibe öntitek meg mennyit...
Én úgy gondolom leégeti lassan . A zetoron volt ilyen gondom hogy szaporodott benne a motorolaj ,lekerült a gázolaj az égéstérből ,én a dugattyú gyűrűre gondoltam hogy a koromtól megragadt ! Bejártam aki ezekben jártasabb mint én és a boltokban is kerestem volna koksztalanító folyadékot ,régen volt amit melegen lehetett a hengerbe fújni és felszívta a koksz és leégett tőle de már azt mondták a boltban a kék spuri veri ezeket a szereket sokkal hatékonyabban tisztítja az égéstereket és a kipufogó rendszert ! És tényleg helyre jött a gép tőle ,de én vigyáztam hogy üzem melegen menjen amikor benne volt az üzemanyagban a spuri ,letakartam a hűtőt ! A 1025 MTZ-ben egyszer a porlasztó csúcs a 4 hengeren megragadt ,szinte nem is ment a henger ,vettünk a tankba egy kék spurit és egész nap eldolgozott vele és alig dobálta a füst pamacsokat ,ami tönkrement azt nem javítja meg, de épp nem kell miatta megállni ha a meló sürgős !
Köszönöm a választ! Akkor a lekokszolódott régi gépekbe indokolt lehet a kék Spuri használata? Hogyan szedi le a kokszot? feloldja, leégeti? Ugye nem darabokban potyog le?
Láttam a másikon hogy írtál ,átléptem ide utánad ! Annyit tudok mivel én már rég öntögetem mindenbe a spurit hogy a piros általánosan használható a kék viszont kifejezetten belső koksztalanító autóba inkább ! A megragadt gyűrűt is kiszabadítja ezt autó szerelőtől hallottam azok is ajánlották a traktorhoz nekem . A kék sokkal erősebb anyag mint a piros ! Dizelnél pontosan kell adagolni mert a cetánszámot megemeli ,de az oktán számot is növeli valamilyen szinten ! A korom képződéseket meg gátolja ez biztos ! Sőt a kipufogó belseje is a láncfűrészen ,kaszán kitisztul olyan barnásra ég és teljesen száraz lesz a folyamatos használattól ,de csak 50-es keverékkel full synt olajjal ! Még sosem sült meg egy motorom sem pedig 50-es keveréket használok mindenbe .
Üdvözletem mindenkinek! A láncfűrészes fórumban linkelték be nekem ezt a topikot. Príma! Én kétütemű gépekbe használom a piros Spurit, láncfűrész, fűkasza, lombszívó stb. Azt írja, hogy égésjavító, ólompótló felső kenőanyagot tartalmaz, diszpergálja a vizet, oldja a lerakódásokat, koksztalanít, tisztítja a karbit, meg hogy hűti a motor felületét, miközben az égési hőt növeli, meg még sok jót ír magáról a flakonján, így indokoltnak látom használni, ha csak a fele igaz is, főleg mióta eszi a fene ezt az E10-et. Ebből van piros,amire mindezek fel vannak írva, és van belőle kék, kicsit drágábban, amire ugyanaz van írva. Tudja valaki, mi a különbség a kettő között?
Én használtam spurit dpf-es autóba, ez egy bmw e90 volt még. Nem autópályáztam, csak főutakon közlekedtem, városban alig. 750 km-erenként égette
a kipufogó rendszert spurizás előtt, aztán nekiálltam tankolni bele rendszeresen, fél év múlva már 900-1000 km-erenként volt égetés, télen is, szervizben is megjegyezték, hogy egész jó értékekkel bír.
Elégedett voltam vele, jobban nem ment az autó, de legalább nem kormot annyira, dpf-eseknél pont hogy előnyös.
Többnyire nekem is csak tapasztalati tudásaim vannak. Én is itthon úgy használom a benzint a fűnyíróba mint te, csak annyi különbséggel, hogy akkor veszek 5 litert amikor elfogy az előző. ...mondjuk én éves 10-15 litert használok el csak.
Nekem sem volt még bajom ilyesmiből.
Legjobb tudomásom szerint a kútról vásárolt benzinnek 6 hónap a tárolási maximuma, utána legkésőbb akkor fel kellene használni. Nekem néha többet is áll a benzin a kannában, mert általában az utolsó 5 litert augusztus vége felé veszem és az májusban szokott elfogyni. Nekem ezzel még bajom nem volt és nem is láttam még ilyen kékes, sőt ha bele gondolok, akkor semmilyen lerakódást sem.
Elméletileg a biokomponens nem szabadna, hogy "kipárologjon" a benzinből! Idővel állítólag "szétesik" a folyadék alkotó elemeire, de én még ilyet sem láttam.
Elméletileg az oktánszámnak nem szabadna változnia, ha az etanol eltűnik a benzinből...
Én a helyedben nem tárolnék ilyen nagy mennyiségben üzemanyagot, mert csak a gond van vele, veszélyes is, meg követni is kell, hogy melyik a régebbi és melyik a frissebb, stb... meg ott a megromlás kockázata is.
Spuri: ...hát őszintén nem tudom, hogy mi lesz a változás. Én azóta nem használok spurit mióta DPF-es autóm van. Nekem dízelnél voltak tapasztalataim, de azzal is csak olyanok amiket simán rá lehet fogni a placebo hatásra is, ha nemgyon akarom. Egyszer tettem benzines fűnyíróba és egyszer egy csörlő-agregát V8-as 7,5 literes motorjába, (előbbi karburátoros, utóbbi befecskendezős) de mindkétszer azt figyeltem meg, hogy a kipufogónak "melegebb szaga" lett. Olyan szaga volt a kipufogó rendszernek, mint amikor valamit nagyon meghajtanak és úgy rendesen áthevül, akkor van egy jellegzetes szag. Sajnos mérni nem mértem egyszer sem, hogy valóban melegebb lett-e a kipufogó, de ha igen, akkor a motor teljesítményének is növekednie kellett!
Én nagyon rég óta kb egy évnyi benzint betárolok itthonra fűnyíró, rota, láncfűrész, permetező, olyan 60 L megeszik 1 évben. Akkor veszem mikor olcsónak találom, tehát anyagi okok miatt kezdődött. Az összes fém kannám külseje vállalhatatlanul néz ki, kék, mintha megpenészedett volna. Gondolom ez a bio komponens párolgása miatt van. Ha olcsó a benzin és van már 1-2 üres kannám, akkor veszek, így mindig kb 1 éves benzint használok. Viszont mindenki szív tavasszal, hogy nem indul be a fűnyíró, rota stb, nekem meg beindul minden gond nélkül és sosem xarakodom, hogy ki legyen járatva stb. Egyszer szívtam egy durvát, kellett volna a generátor, elment az áram, a kőművesek meg szerettek volna betont keverni. Előkaptuk az áramfejlesztőm, sűrűn nem indítom be, de hogy biztos jó benzin legyen benne, azt nem a kannákból tankoltam, hanem direkt a kútról majd kb fél évet állt, persze nem indult be, akkor találkoztam először a mindent betömítő kékes-zöldes trágyával karbiban. Addig takarítottam mire visszajött az áram.
Kérdés: Mennyi lesz az oktánszámom B10 95ös benzin esetén, ha most 10% etanolt párologtatok el 5% helyett?
Eddig a gépek teljesen jó teljesítményt nyújtottak, megbízhatóan üzemelnek. Az, hogy elpárolog az etanol és emiatt "drágul" a benzin a kannában, az elhanyagolható költség ahhoz, hogy nem kell minden tavasszal minden karbit kipucolni, pláne ha még membránt is kéne cserélni mert megeszi a 10% ethanol. A generátorral akkor kb 2-3 órát coptam. Azóta az is kannás minőségű cuccot kap :) És persze jó is.
Offtopic vége, kitaláltam, hogy veszek egy üveg spurit, ha már annyit szidtam megnézem mit tud egy modern turbós benzines motorban. Került a házhoz egy olyasmi. Merthogy a hagyományos régivágású karbis cuccokban kb semmit az biztos.
Nem, mert nem az a dolga! A biokomponens attól még benne marad bármit is öntesz hozzá. (illetve, ha azt amit beleöntesz szintén tartalmaz biokomponenst, akkor még több lesz benne)
Sokféle furcsaság és tévhit kering az új e10-es 95 ös benzinről jelenleg. Nem szeretnék kísérletezni de az újfajta bio benzin + a spuri adalék vajon vállalható kombináció? Feljavítaná a "pacsmagolt" benzint?
Megosztani pár saját tapasztalatot a spurival kapcsolatban.
Másfél éve szinte folyamatosan használom a spurit VW Passat 1.9 TDI autómban. 21. Éves az autó nem mai gyerek.
Mikor nem jut időm venni spurit és nem rakok az üzemanyag a érezhetően lassabban pörög fel a motor. Nem lesz erőgép a spuritol a kocsi de érezhetően jobban megy.
A téli indításnal ha nem kerül spuri az üzemanyaga akkor később indul be a kocsi. Mindegy hogy sima vagy prémium üzemanyag volt benne, akkor sem volt jobb a hideginditas spuri nélkül (MOL,omw).
Másfél éve mikor elkezdtem használni, az EGR ki lett takaritva. Hétvégén újra ki szerettem volna takaritani, mert gondoltam már biztos koszos. Semmi, tiszta.
Én használom a kocsi mellett láncfűrészhez és fukaszahoz. Mindegyik kevésbé füstöl tőle.
Két kiszerelés van, egy kisebb (talán 125ml-es) és egy nagyobb (talán 500ml-es) és két típus is létezik a kék és a piros. A kék elméletileg a benzinesekbe jobb a piros meg a dízelekbe, de ez nincs kikötve. A kék drágább és komolyabb hatást is ígér, de hogy mi lenne az azt most hagyjuk... ki kell próbálni és meg kell tapasztalni.
Az adagolás: egy szokványos tankba egy kisebb kiszerelést kell betölteni és rátankolni tele. De elméletileg nem lehet túl adagolni sem, szóval az anyagiaktól függ, hogy ki mennyit és milyen töménységben használja.
Legalább egy tank kiautózása után illik figyelni a hatást, úgy mint motor hang érezhető teljesítmény stb... (figyelem! Erősen szubjektív területre tévedtünk, és e-szerint ahány felhasználó kb. annyi tapasztalás is lehet)
Személyes tapasztalatom a pirossal van egy 1.9 PD TDI motorral, de nem perdöntő. Állítólag jótékonyan hat (és ami fontosabb mérhetően) a kipufogógáz füst értékére.
Egy ismerősöm a kéket használta versenyzés alkalmával és ő esküszik a hatásosságára, állítólag ezt már mérték is.
Érdemes átfutni az utolsó pár száz hozzászólást is. Utána eldöntöd, hogy kell-e neked vagy sem.
Sziasztok!nekem szuzuki swift 99-es évjáratu kocsim van,most halottam a spurirol,valaki tudna erröl bövebb infot adni?meg a használatárol?elöre is köszike!
Nem az enyém a gép és nem láttam sem a hibakódot sem a spuri beöntést meg a hibakód eltűnést.
Lepötyögtem tableten ezt a sok hülyeségemet aztán végiggondoltam, hogy biztos megint ekézni akarom az official fórumon a spurit? Majdnem kitöröltem az egészet, aztán annyi meló volt bepötyögni, hogy sajnáltam és hozzáírtam ezt a kitalációmat :D:D
Az 1984ben gyártott és azóta elég ányatott sorsú rk02 kapálógépemen egy 187cc 4hp briggs motor pöfög. Kb 3 éve ráköltöttem egy vagyont, 2080 Ftért kicseréltem a gyűrűket, mert itta az olajat. Fater az elsö 15 évben elfelejtett olajat cserélni. Azóta 30 üzemóráig olyan sárga az olaj benne mint mikor felrecsentem az avista motorgold 10w40 flakont, 3 éve vettem pár ilyen dobozt, mert ennél olcsóbbat nem találtam. A gépben olyan bika van nagyjavítás óta, hogy mindig vigyort csal az arcomra, és elismerően csttintenék ha tudnék 8 óra egybefüggő rotálás után. Na térjünk a témára. Spurit az utóbbi 10 évben nem látott mióta Spuriteista vagyok. 10 évvel ezelőtt se nézegettem a gyertyát meg most se láttam 3 éve, de akkoris csak azért mert a levett hengerfej miatt szembesültem vele, hogy ebbe gyertya is van. Igaz az elégetett olaj korma mögött nem sokat làttam belőle.. De ha most nem piros és véletlen a spuri mégis pirosra festené ha vennék és beletenném akkor megígérem neked, hogy helyszínem és azonnal lepipilem a bokám.
A roti minden tavasszal 1 rántásra indul, mindig az utolsóra, de ez így volt spurival is meg anélkül is. És ha valamin nem csinál semmi észrevehető pozitívumot a lötyi az úgy néz ki, hogy karburátor van rajta. Direkte hengerbe benzint fecxskendező turbós benzines lóf@szomba meg nem tudna annyit fizetni a gyártó, hogy bele merjem rakni. Pedig ott a szívószelep hátoldalán akármi lehet, de azt biztos nem a Mitulatbatti hotta :-))))
De unokatesóm hdi jét tény és való helyrerázta, bevásárló szatyornak használják a dízel citröen elizéltet, jöttek a hibakódok, de spuri óta tán nem. De az 500 méteres túrákra szerintem biciklit kell venni nem spurit.
Az biztos nehezen igazolható, hogy mindenre alkalmas amit állítanak róla, de az üzemanyagellátó rendszer tisztán tartására valóban jó.
Spuri használata mellett az időszakosan használt gépek karburátoraiban nem keletkezik lerakódás. 9 éve szolgáló fűnyíróm karburátora bontatlan. 4hengeres motor karburátorsora O gyűrűk cseréje miatt lett szétszedve, semmi szennyeződés nem volt az úszóházakban, a mester rá is kérdezett ezt használom-e. (Valószínűleg segítette az észlelése megalapozását a gyertyák pirosas elszíneződése is. :) )
Ford Focus 1.4 benzines. Egy ideje (kb 1 év) elkezdett gázadásnál pár másodpercig fulladozni, rángatni, majd utána már megy rendesen, de ha gyorsítani akarok, minden fokozatban berángat, majd gyorsul rendesen.
Egy benzinkutas ajánlotta a Spuri adalékot. Mivel többen az EGR szelep elkoszolódására gyanakszanak, kérdésem az, hogy ez az adalék annak tisztítására is alkalmas-e.
Ha igen, akkor tanácsot kérek, hogy hol lehet kapni, mennyibe kerül, s hogy kell használni.
Ha az EGR tisztítására nem jó, akkor kérdéseim tárgytalanok.
Mindig a gyári GM olajat hasznalom,es sosem csipett belőle,10 ezrenkent cserélem. Hollandiában elek, evente egyszer beleszalad csak a látogatás miatt 2-2 ezer tartós autopalya, olyankor sem fogyott az olajbol. 2 hete Magyarorszagon jártam gondoltam veszek az autoba valami adalekot. Bar én Liqui Molly t vagy Wynns t szerettem volna,de ajanlottak a Spurit. Amint elindultam vissza,700 km megtetele utan olaj szint jelző lampa jelzett. Azt hittem a jeladó szivat de a nivot alig erte az olaj! Ratoltottem GM ből és indultam tovább. Ujabb 700 km es ujra jelez! Megint feltoltottem....
Spuri okozhat ilyen problémát? Mielőtt hasznaltam semmi baja nem volt!