Kata és Gergő. Éppen akkor értek oda, amikor fölrobbant Dragan kezében a bomba az időzítő beállítása közben (amit egyébként Petrinának szántak, mivel azt gondsolták, Dándi már halott). És utána vége lett az évadnak. Bent volt még Mahics, Milán és a két kopasz is, de ők elmentek pisilni, így nem tudjuk, hogy ki élte túl.
Meg persze ott volt a tóból kifogott korona, amit visszadobtak, és csak a mostani évadban fogják újra kipecázni Tibiék.
Meg Vali cukrászdája is még nyitás előtt áll, de Putyili és a vénasszonyok felfalták az előre elkészített süteményeket, Tibi és Vali meg rajtakapta őket, elzavarták őket, és utána Tibi és Vali újra kibékültek egymással.
Subicz meg kavarta a szart, felvette a Sztojka gyerekeket Józsi, Szamóca és a boltoslány helyére, Józsi meg ment a krumplizdába.
Jó későn, de leglább már nem a Mi kis flunk sokdik ismétlését adják!Viszont ebből a sorozatból leadhatnának pár részt, mert már nem is rémlik, hogyan ért véget az előző évad.
Van már valami hír a folytatásról? Már lassan egy éve nem tudjuk, hogy Bogdanék túlélték-e a robbanást. Pedig le lettek forgatva a 6. évad epizódjai is, nem kerülne semmibe műsorra tűznie az RTL-nek. Vagy rakják föl az RTL+-ra, ott vesztenivalójuk nincs.
Üdv mindenkinek! Mivel korábban már beszéltünk itt róla, jelezném, hogy Kalamárék új produkciója, a Szomszéd tehene jan. 1-jén indul (elég érdekes időzítés). Szerepel benne többek között Fodor Zsóka, Józan László és az előzetes alapján Maday Gábor (a Keresztanyu Marozsánja) is. A többi szereplő számomra inkább csak hallomásból ismert. Egyébként a sorozatot főműsoridőben tervezik adni.
Hát,izles kerdese, mindenkinek más... Elso par evben meg en is neztem.Emlekszem csipszes zacskokban voltak a szereplok kepei, gyujtottek a gyerekek..Aztan meguntam, és abbahagytam a koveteset a sorozatnak..
Nem. Én is csak nemrég láttam az M3-on. Annakidején nem is tudtam róla. Így utólag visszagondolva a klasszikussá vált Frici és az Öregberény mellett volt még pár próbálkozás a 90-es évek elején. (Hirtelen a rendőrős Kis Romolusz, meg a nyelviskolás Glóbusz ugrik be.)
Ratalaltam a Riziko c. 1993 as mini sorozatra.Sose lattam.
Lengyel Ferenc jatszik benne nagyon fiatalon, a ferjem nem ismerte meg. A hangja amugy nem volt olyan TIBIS ,mint most..:) Ja, és a felesege Hernadi Judit..:)
Annyi biztos, hogy a héten bejelentették az őszi műsorokat és ott egyikről sem volt szó. Ha lesz valamelyik, akkor csak december végén, vagy a Híradó előtt lesz nekik hely.
A DÖ-ről nincs információm (igaz, nem is követem mostanában), de az újonnan beharangozott napi sorozatról (A szomszéd tehene) azt írták, hogy "már idén" műsorba kerülhet, kizárásos alapon az őszi időszakban.