Azt elfelejtettem rögzíteni, hogy a 3. koncert a Nagyteremben volt, és a már említett három muzsikus mellett Andrea Hallam brácsázott és Marie-Elisabeth Hecker goronkázott a Pisztráng-ötösben.
A kamara.hu zárónapján két koncert is volt, az esti előtt pedig a már említett mesebeszéd.
Délelőtt a Solti teremben újabb beugró, a sokak által nem ismert kiváló orosz hegedűs, Alexander Szitkovetszkij játszott, rögtön a kezdő Schumann-trióban (Fantáziadarabok) a fent már megnevezett csellista és Roman Rabinovics társaságában. Meggyőzőek voltak összehangoltan is felszabadult játékukkal. Talán nem is gondoltak rá a szervezők, hogy a fesztivál 25 műsorszámából Schumanntól, Várjon Dénesék legkedvesebb szerzőjétől, volt a legtöbb (4), de Schumann ihlette a zárókoncert Brahms-variációit is.
Sosztakovics 15 vonósnégyeséből az 1964-ben írt 9. hangzott el a most is remeklő Escher Kvartettel, majd újabb schumanni mesék gordonkán és zongorán (Perényi-Várjon) fantáziadús játékkal. Az általam nem ismert Smetana-triót a Fantáziadarabok előadói játszották, megint nagyon érzékletesen, megfelelően a g-mollal kifejezett 1855. évi szomorú előzménynek.
.
.
A Szellemvariációkat Simon Izabella és Várjon Dénes négykezesezésével hallottuk, akik most is sziporkáztak. Izabella volt aztán a sokféle műfajból megismert kitűnő tenor, Megyesi Zoltán kisérője a 16-dalból álló Schumann-ciklusban (A költő szerelme; 1840; amit szoprán is énekelhet).
A néhány évvel korábban írt Heine-versmese (Lírai intermezzo) bevetőből és 65 epizódból áll, és a dalok - néhány kivételtől - eltekintve az eredeti sorrendjét követik az első és az utolsó között. A mesékben szokásos kezdéssel (Volt egyszer egy..., most éppen egy bánatos és néma lovag, aki aztán belekerül a tündérmesevilágba, ahol természetesen a romantika valamennyi eleme előkerül, sokszor bárgyú szöveggel, csodás zenével, biztató reményekkel és óriási csalódásokkal. Igazán meseszerűen jelenítették meg.
.
Persze nem véletlenül választották Megyesit a műsorba, hiszen nagy sikere volt tavaly október közepén a Bartók Rádió Zenebeszédében (akkor a már említett Fülei Balázs társaságában), ami a helyszínen is nagyon élvezetes volt, innen visszaidézhetően. Az egész schumanni és klárai kapcsolatra is jól utal a szellemes(kedő) Kovács Sándor összekötő-elemző szövege. A dalciklus után tehát a legendákkal is övezett részletes másfél óra is megéri a műsorfüzet és a fentiek kiegészítésére. K.S. is érintette Schumann állítólagos betegségét, valójában a végzetes depressziót, és erről az alábbi két írást is érdemes elolvasni a megkövesedett történet árnyalására. A lényeg: a művészetekben megismert csodák mögött sokszor tragédiák vannak, visszafordíthatatlan hatással, gondoljunk itt nagy írókra-költőkre, képzőművészekre stb.
http://www.muzsikalendarium.hu/muzsika/index.php?area=article&id_article=2898
http://www.muzsikalendarium.hu/muzsika/index.php?area=article&id_article=3930
.
.
Az utolsó két szám, az ismert Wolf-szerenád, és az alig ismert - közel 80 éves - Dohnányi-hatos (C-dúr), a maga sűrű szövésű, már-már nagy létszámú kamaraegyüttest idéző muzsikájával aztán újból összehozott minket a zongora, a három vonós, valamint a kürt és klarinét nagymestereivel, méltón zárva a sikeres és valóban ünnepi sorozatot.
.
.
A felvett előadásokat majd a rádióból is meghallgathatjuk.
