Ugyanúgy és mégis másként!

Mármint a három világklasszis játékának felvétele nem változhatott, de a hallgatók igen, ahogy rám is másként hatott a kiemelkedő koncert több mint négy év vagy öt hónappal a legutóbbi közvetítés után. A bejátszás időpontját előrébb hozták, de a köztes beszélgetések miatt még mindig közel éjfélig tartott az esemény: megérte!

Ha még nagyobb nyilvánossággal is megismertetnék ezt a hangversenyt, feltehetően világsiker lenne, mert ennél összefogottabb kamarázást nehéz elképzelni, én legalábbis még sosem hallottam. 

Remek volt a műsor megválasztása is: a szokásos rövid nyitánynak és a késői kezdésnek megfelelt a kb. 10 perces Notturno, a talán Schubert utolsó életévében írt Esz-dúr adagio, az álomszerű éjszakai zene. Várjon Dénes billentése bámulatosan finom, néha szinte álomba simogató, a társak (Baráti és Várdai) is tökéletesek voltak.

A szünet elé csak a Dvozsák-trió kívánkozott, mind a darab jellege, mind a kb. 30 perces terjedelme miatt. Ez a - Dumky-trió - illett a Notturnóhoz, nekem egy vidéki halotti tor hangulatát jelentve, ahol a nagyszámú résztvevő között öregek és fiatalok mind a maguk kapcsolata, kora és temperamentuma szerint múlatta az időt akár éjszakába múlóan. Természetesen gazdagon megterített asztalok válogatott ételeit és nehéz italait fogyasztva, és azok hatása alatt is méltatták az elhunytat, emlékbeszédeket mondtak, de a nagy udvarház valamelyik termében visszatérően viharos népi tánc is kibontakozott a dumky felszabadultabb hangulatában. Máshol is így szokás, valaki elmegy, mások búcsúztatják, de az ő életük nem áll meg. Tiszta programzene, kivételes átérzéssel, bár nem hiszem, hogy a három előadónak pont ilyen képzetei lettek volna erről a műről, amelynek alapja a bánatos/vidám ukrán népdal, a dumka.

A koncert második részét egymagában töltötte ki Csajkovszkij egyetlen zongorástriója, a monumentális (45 perces) a-moll mű, nyiltan egy elhunyt nagy művész (Nyikoláj Rubinstein) emlékére írva, emiatt nekem a két hosszabb darab is összecsengett. Utóbbi őszintén bánatos mondanivalója, csodálatos szerkezete és megfogalmazása ettől a három érző elődótól tette felejthetetlenné az előadást.

Több ilyen közvetítést hallgatva is egyedülálló Várjonék játéka, talán általuk is megismételhetetlen, de csak jobb lehet. 

(Csak mellékesen említem az idei Kaposfest egyik hasonlóan megrázó előadását, Sosztakovics e-moll rrióját, ahol a nyitónapon a két vonós mögött/mellett Volodin volt a zongorista.)