Ó D A
.
Nyelv, sugárzó anyanyelvem,
szavak mélyen csendülő hangversenye,
te húsosan gömbölyű, már-már tapintható anyag;
olyan vagy, mint a zsírral és fűszerrel-teli étel,
mint a legnemesebb ital, - szellemünket s vérünk
ritmusát életrehívó!
Néked hódol most a költő, e kor senkifia!
A költő hódol neked, a büszke és alázatos, ki
belőled formálja, önti szoborba a düh és
öröm kitöréseit, ünnepi torokkal kiáltván;
nincs ami szebb, izgatóbb s illattal-telibb volna nálad!
Hasonlatos vagy a fiatal szerelemhez, melynek
üde zamata van még s mely csupa indulat, ellágyulás,
ébredezése az éhes gerjedelemnek.
A lobogó képzelet, mely veled él, veled hal, együtt
lélekzik a lélekzeteddel; érzi fenségességed hatalmát!
.
*
.
Nyelv, te döngő, néha ízesen ledér, máskor szelíd zene,
nehéz szavak vidám és szomorú önkívülete, mit mondjon,
mit zengjen rólad a gyarló szándék, mely dícsérni akar?
Mit mondjon a jámbor, ha észbekap: szebb káromkodni, akár
ördöggel parolázni húrjaidon, mint gyönge imát mormolni hiába.
Ki gibircs csak s tudomány nélkül sorvad e világban: nem
érti ezt, nem érti mire a mélyen konduló harang, nem tudja,
mit szagol s nincs izlelése, ha jó ital olajozza
dalrazendülő torkát. -
Én tudom még; mit adsz te nékem, mily bő jutalomban
részesítsz engem, hű gyermekedet, ki emlődön nőtt fel
s nem felejti el soha, hogy nem voltál rest szárnyat adni az
újjongó képzeletnek; fényed és árnyékod örök sugaraiba
emelni ingatag kedvesem hömpölygő hullámait, mikor ócska
ribancok s nyegle úrfiak riógása ült lakodalmat, s én,
mint olthatatlan szomjúság, úgy dúdoltam dallamod
dicső diadalmát - mely időn és téren át ragyog -, akár
a rekkenő nyár a termő életet, mely nem alszik ki soha,
míg ember él e gyarló, földi világon.
.
/Berda József, 1939/
.
.
.
B. B.
A szeretet szétszaggat majd örömében, mikor
még égibb hangon zendül fel szavad,
hogy harsogd a hálát a veled érző néppel
Mária országa végre már szabad.
.
/Berda József, 1944/
(B. B.: Bartók Béla)
.
.
.
K O D Á L Y
.
Egyre fiatalabb s még egetverőbb lendületű
leszel századi zenénk irányt mutató katedráján,
legemberibb s legmagyarabb megszólaltatónk!
A haza holtig hű fia maradsz te mindig; oly erős,
mint az ég és a föld! Harcukban bölcs
öregek s előrelátó fiatalok forradalmának
vigaszaként jöttél e világra hetvenhárom
évvel ezelőtt. - Légy öröme hát mindnyájunknak
hosszú időkig még műveiddel, egyre élőbb
életeddel s a nép, a nemzet nem
marad soha magára!
.
/Berda József, 1955. december/
.
