cosmopoli
2000.02.03
|
|
0 0
48
|
Kedves szalonna,
Bocs, hogy megint kijavítalak, amugy is OFF, de Demény nem szocdem volt, hanem kommunista. Valójában az egyetlen komoly kommunista szervezet vezetője volt (ha jól tudom főleg a csepeli munkások között) aminek egy-kétezer tagja is volt, szemben a "hivatalos" KP pár száz tagjával. Fő bűne az vala, hogy szemben a hivatalos párttal, nem fogadta el a Komintern népfront politikáját - ezért is volt az elsők között akit bekasztniztak és az utolsók között amikor a kiszabadulásról volt szó.
Amúgy Pétert valóban egy tervezett cionista ellenes per miatt tartóztatták le - hiszen Rákosi láthatta hogy ilyen készül Moszkvában is, s jó szokása szerint sietett maga is a példát követni, csak aztán Sztálin halála hál isten megakadályozta a dolgot. Ezután Rákosiéknak még mindig jól jött volna egy kis per, amivel az összes törvénytelenséget Péter Gábor nyakába varhatták volna - a Berija per mintájára. |
Előzmény: szalonna (47)
|
|