A filmmel kapcsolatos vitához adalékként bemásolom György Péter kritikáját. Bár György Péterrel nem kell egyetérteni,- én általában nem is osztom nézeteit -, de most megfontolandónak vélem gondolatait. Azokat a véleményeket látszik alátámasztani, ami ezt a filmet azzal vádolja, hogy az az erősen vitatható nézeteit hamis történelemi szemléletet és tényekkel igyekszik alátámasztani.
Mivel a cikk az ÉS-ben jelent meg, az alábbi kis "tüskét" azért kénytelen volt elhelyezte Gy.P. az írásban :
(Ami a történelmi reali-
tást illeti: Radnóti Miklóst például
ma is Radnótinak hívják. Glatter volt,
katolikus lett, Radnótiként magyar
költő. S el tudom képzelni. hogy
egyébként Szabó István mit gondol-
na az olyan senkikről, akik adandó
alkalommal kurzívval s Glatterként
említenék a költőt.)
Ez a kis részlet egyébként remélem meghozza a kedvét az írás elolvasásához azoknak is, akik Szabó filmjét nagy áhitattal nézték.
Másrészről Szabó filmje tágabb kitekintésben egyfajta globalizmus elleni kiállásként is értékelhető, ami az iménti Csurkára való hivatkozást igen érdekessé teszi.
Kérem, olvassátok figyelemmel, és az érdekesebbnek tekinthető részleteket bátran emeljétek ki további megvitatás céljából az így egészében hosszú írásból.
GYÖRGY PÉTER
Sorsválasztók
A napfény íze, másként a Sors csa-
lád története, nem pusztán egy a
magyar filmek sorában. Szabó Ist-
ván új művét bemutatása pillanatá-
tól fogva nemzetközi figyelem övez-
te,amely csak kevés kortárs magyar
műnek adatik meg., A napfény ízé-
nek alkotója azonban egyike azon
magyar művészeknek. akik immár
hosszú évtizedek óta. változó társa-
dalmi rendszerek között. képesek vi-
lágszerte elismert pályájukat euró-
pai filmesként beteljesíteni. Jelen
műalkotás is koprodukciós munka.
ami filmek esetében nem pusztán
technikai kérdés.
A napfény íze épp azért (is) figye-
lemreméltó, mert annak keletkezése
magán viseli a kortárs magyar kultú-
ra egyik megkerülhetetlen alapkér-
dését: miként is vagyunk képesek
helytállni a globalizáció korában,
hogyan oldjuk fel a különböző nyil-
vánosságoknak való megfelelés csap-
dáját. A helyzet úgy áll. hogy filmet
kizárólag a magyar piacra a szó átvitt
értelmében nem érdemes, a szó szo-
ros értelmében pedig nemigen le-
het forgatni. Elzárkózni tehát szelle-
mileg nem érdemes, gazdaságilag pe-
dig lehetetlen. Ám amilyen könnyű
azt mondanunk. hogy a megoldás
mind a világban, mind itthon egya-
ránt érvényes alkotások létrehozása.
megteremteni mindezt éppolyan ne-
héz. A film nem egyszemélyes vállal-
kozás. AZ ipari, marketingháttér álla-
pota éppúgy befolyásoUa. mint a for-
gatás, mint a fogadtatás, a vetítés kö-
rülményeit. A globális figyelem fel-
keltése olyan hálózatokba való elju-
tást feltételez, amelyek önmagukban
is visszahatnak az esztétikai megfor-
málásra: az amerikai, európai kom-
merciális mozik normáihoz való bi-
zonyos fokú alkalmazkodás nélkül
nemhogy sikerről, de a megjelenés-
ről sem álmodhatunk. Kevés ember
van jobban tisztában mindezzel Sza-
bó István, kevés magyar film viseli
jobban ennek a megfelelési kény-
szernek, esztétikai normakövetel-
ménynek a nyomait, mint A napfény
íze.Mindez önmagában véve is fon-
tos és figyelemre méltó, ám A nap-
fény íze esetében ennél többről van ,
szó. Ez a kifejezetten didaktikus film
- fö tétele szerint ugyanis - a megfe-
lelési kényszer által determinált sze-
mélyiség, identitáspolitika totális
csődjéről beszél, miközben ez az al-
kotás soha nem jöhetett volna létre
az eltérő nyilvánosságok közötti
kényszerű alkalmazkodás formate-
remtő elvei nélkül. Az embernek né-
ha az az érzése, hogy a filmrendező
önnön ítélete saját alkotásán teljesül
be. Mely alkalmazkodástörténet -
nem mellékesen a magyar zsidók
asszimilációjának története - Szabó
szerint a legjobb esetben heroikus
elemeket is tartalmazó csőd, melyet
egész egyszerűen fel kell mondaniuk
- a film meglehetősen éles következ-
tetése szerint -, a zsidóknak lega-
lábbis bizonyosan.
A fi1mben a Sonnenscheinről
Sorsra magyarosító, majd a nevét is-
mét Sonnenscheinre visszaváltoztató
család történetét látjuk - európai
irodalomtörténeti normáknak meg-
felelően -, egy család alkonyát. Rop-
pant tömören: Szabó bemutatja a
mÚlt század végén Pestre tartó Son-
nenscheinek felemelkedését. látjuk
a pátriárkai dédapát. a türelmes és
jóságos atyát,aki bölcs és kegyes, ta-
nult, és ügyes a kereskedelemben.
A következő nemzedék vallását még
nem hagyja el ugyan. de a német ne-
vet már igen: s ügyes furdulattal
Sorsra magyarosítanak. Ennél a fur-
dulatnál talán érdemes megállni egy
pillanatra. Egyrészt az ugyancsak
magyar zsidó pszichuanalitikus
Szondi Lipót. illetve az általa kifej-
lesztett sorsanalízis felidézése érde-
kében. melyre Szabó nyilván utalni
kívánt. Másrészt viszont nem kerül-
hetem meg, hogy fel ne idézzem
Illyés gyula ugyancsak idetartozó ké-
sei drámáját: a Sorsválasztókat, mely
igen sajátosan rímel Szabó alkotásá-
ra. Illyésnél a magát magyarnak tu-
dó hős egy pillanatra - némi félreér-
tett anyai félrelépés okán - azt hiszi,
hogy ő zsidó: mire már-már Izraelbe
tartana, amikor kiderúl, hogy ez is
csak a sors csalárd fordulata volt.
A hős tehát marad magyar: a sorsvá-
lasztás csak álom volt.
A sorsjáték, a sors felismerése és
kifürkészése valóban komoly kér-
dés: talán a halálig nincs is sok fon-
tosabb: tudjuk. kinek-kinek ethosza
a daimon. S amikor a Sonnenschein
fivérek Sorsra magyarosítanak, ak-
kor sorsot választanának. A névvá-
lasztás tehát igencsak megterhelt
szimbólum, s erre mondja Szabó,
hogy tévedés volt. Az asszimilálódók
első nemzedéke - állítja Szabó -
azonnal a megfelelési kényszer súlya
alatt hajladozik: 1919-ben az egyik
fivér - persze - kommunista lesz s
emigrál, míg itthon maradott hő-
sünk korán elhal, talán épp a meg-
rázó élmények súlya miatt. Ha elte-
kintünk olyan apróságoktól, mint a
megvalósítás némely - már-már
méltatlan - kompromisszuma: ak-
kor idáig még akár rá is bólinthat-
nánk a filmre. Ugyan Ferenc József
szerepeltetésétől talán eltekinthet-
nénk, ám az amerikai nézőnek sok
palotát kell látnia, ldaho- és Kana-
da-szerte nem látható historikus bel-
sőket; a császár és király megjelené-
se tehát egy a filmet színes történel-
mi tablóvá változtató kompro-
misszumok közül, egy az európaiak
számára szokatlan történelmi car-
toon network típusú filmmé válás
útján, de hát az esztétikai megfor-
málásnál komolyabb kérdésekkel is
szembe kell néznünk.
A második nemzedék továbblép az
asszimiláció útján: hősünk, hogy vi-
vóbajnok lehessen, immár ki is ke-
resztelkedik, cserébe viszont vívhat
és győzhet a berlini olimpián.
Amúgy a második nemzedék etikai-
lag már rosszabbul teljesít: szexuális
erkölcsei romlanak, maga a bajnok
alkalmanként kiabál az egyszerű
néppel, beosztottakkal, vadul szidja
és lenézi a zsidókat [sic!]. továbbá a
zsidótörvények idején is csak magá-
ra, s tán feleségére, ha gondol. Ott
ülnek Sorsék, hallgatják a rádiót, s
midőn a mentesség valamiként reá-
juk is érvényes, hirtelen megnyugsza-
nak. E fordulóban Szabó egyre nyil-
vánvalóbbá teszi asszimilációkritikai
tézisét: a film legkülönösebb pillana-
tait - az olimpiára való kijutáshoz ez
elengedhetetlen - a tiszti klub tábor-
nokának köszönhetjük. Ő az, aki
előbb kifejezetten az asszimilációt
ajánlja, majd midőn eljön a vészkor-
szak, s kiderül, hogy persze nem ké-
pes segíteni, akkor hirtelen meg-
mondja, hogy a tanácsot szégyelli, az
asszimiláció tévedés volt. Sors Ádám
értelemszerűen kínhalált hal munka-
szolgálatosként, ahol még mindig
nem kívánja önmagát zsidónak ne-
vezni. Halálát némán nézi végig fia,
ki hazatérvén azonnal az ÁVH mun-
katársa lesz. A harmadik nemzedék
Sorsa már egyébként is semmirekel-
lő. Nem elég, hogy Ávh-tiszt, egyéb-
ként is tanulatlan, zongorázni se tud,
sőt, már a családalapításra is képte-
len, szexuális erkölcsei pedig
olyannyira romlottak. hogy erejéből
csak alkalmi közösúlésekre telik egy
vonzó Ávh-s munkatársnővel. Sors-
ként jut el a legrosszabbig, igaz vi-
szont, hogy Sonnenscheinként is ő
tisztul meg. A javulás hosszú folya-
mat: hősünk Sorsként megtagadja a
parancsot, hogy egy másik, (persze)
ugyancsak zsidó Ávh-s kollégát val-
lasson. majd '56 után börtönbe ke-
rül. Sorsként valahol a 60-as évek ele-
jén látjuk utoljára, midőn is nevének
visszaszerzéséért indul a hivatalba,
majd Sonnenscheinként búcsúzunk
tőle immár az új évezredben, amint
boldogan és végre önmagaként ha-
lad a mai Budapest egyik sétálóutcá-
ján. Lám, mire vezetett az asszimilá-
ció, íme: a család alkonyára. Szabó
szerint hősei azért lesznek egyre
rosszabbak mind intellektuálisan,
mind morálisan, mert asszimilációs
vakságban nem látták sorsukat, s
amint felhagytak a tévúttal, egyetlen
csodálatos pillanat alatt minden
rendbejött (Ami a torténelmi reali-
tást illeti: Radnóti Miklóst például
ma is Radnótinak hívják. Glatter volt,
katolikus lett, Radnótiként magyar
költő. S el tudom képzelni. hogy
egyébként Szabó István mit gondol-
na az olyan senkikről, akik adandó
alkalommal kurzívvl s Glatterként
említenék a költőt.)
Őszintén meg kell mondanom,
mindez sokkal inkább Karinthy így
írtok tijének némely darabjára em-
lékeztetheti az olvasót, de attól tar-
tok. hogy mindezért nem én fele-
lek. (vö. Bernstein Henrik, a hatá-
sos: Halljad Izrael. Így írtok ti, II.
kötet. Bp. Szépirodalmi, 1986,
147-158. old.)
xxx
A probléma ugyanis kettős. Egy-
részt válaszolnunk kell arra a kérdés-
re, hogy igaz és méltányos-e Szabó
asszimilációkritikája: előrebocsáta-
nám, hogy megítélésem szerint nem
AZ. Másrészt még komolyabb kérdés,
hogy abban a módban és stílusban.
ahogyan mindezt látjuk, bármi igaz
lehet-e. Ugyan nehezen látom e két
kérdést elválaszthatónak: de mégis-
csak - épp a kérdés komolysága, sőt
komorsága okán - azt követeli a tisz-
tesség, hogy megfogalmazzam az én
tagadhatatlanul asszimilációpárti
kritikámat - egyelőre a formai, esz-
tétikai kompromisszumok eredmé-
nyeiként létrejött meghökkentő le-
egyszerűsítésektől eltekintve.
Attól tartok ugyanis, hogy számom-
ra Szabó identitáspolitikai álláspontja
érthetetlenül éles és leegyszerűsített.
Ugyanakkor nem szeretném kétségbe
vonni jogát a "vagy-vagy" filozófiájá-
hoz, bár én jobban kedvelem az en-
nél több mozgásteret biztosító "is-is"
altematíváját, hogy magam is leegy-
szerűsítéssel éljek. Az élettapasztala-
tom és ismereteim szerint az asszimi-
láció nyilván lehet más fogalmakkal
is operálni, érdemes tehát integráció-
ról is beszélni - folyamata nem zárult
le, illetve nem jelentette és nem is je-
lenti azt a csődöt, amelyet Szabó felté-
telez. A kérdés persze nem az, hogy
bármelyikünknek tetszik-e az asszimi-
lálódás ma, hanem van-e értelme
visszamenőleg radikáis kritika tárgyá-
vá tenni azt. Az asszimiláció történel-
mi tény, annak megtörténte a magyar
történelem része: sikerei és kudarcai
egyszerre és együtt az izraelita és nem
izrae1ita magyarok közös története - s
számomra ez a lényeg. Akármint volt
is: ha nem azt az amerikaiaknak ké-
szült sematikus képeskönyvet tekint-
jük zsidó asszimilációnak. amelyet a
kései néző Szabó filmjéből megismer-
het, hanem arra a közös vállalkozásra,
együttesen átélt történetre gondo-
lunk, amelyet ki-ki így-úgy ismer, ak-
kor nemigen látom értelmét azt utó-
lag és egyben tévedésnek nevezni. Az
asszimiláció ugyanis - többek között -
hozzájárult ahhoz, hogy a XX. századi
magyar kultúra és társadalom olyan
lett, amilyen.Voltak ebben a történet-
ben fényes lapok, s igazán csak azért
nincs kedvem felsorolni, hogy me-
lyekre gondolok, mert az ízlésem tilta-
ná, hogy utólag is rendet tegyek a te-
kintetben. hogy ki honnan jött. Ha ez
a történet nincs, ha a mi történelmünk
nem így alakul - minden másképp
van -, és számomra ez máig ervényes.
Azaz: a holokausztot én ugyan egy-
részt az egyetemes emberiség szé-
gyen- és gyalázattörténeteiből az
egyiknek, valóban párját ritkítónak te-
kintem, másrészt az a magyar történe-
lem elidegeníthetetlen része. (Ami-
kor tehát holokauszt-múzeum létesül
Budapesten, akkor az a magyaar törté-
nelmi tudat fenntartása érdekében
tOrténik.) Annak feldolgozása közös
problémája izraelita és nem izraelita
magyaroknak, mindannyiunknak, és
aki kívül helyezi magát ezen a közös-
ségen, szerintem téved. Mindenféle
vallású és vallástalan magyaroknak
együtt kell megtanulniuk, feldolgoz-
niuk részben máig bevallatlan törté-
neteiket: a Don-kanyart, a holokausz-
tot, a svábok kitelepítését, Az ÁVH lé-
tét, a forradalmat reformkommunis-
tákkal és antikommunistákkal együtt.
Mélységesen tisztelem tehát Szabó Ist-
ván asszimilációkritikáját, de
tévesnek tartom, s kiváltképp annak
vélem esztétikai megvalósítását.
Akár úgy is fogalmazhatnék: ez a
film a külső szemlélők, a rólunk mit
sem tudók számára leegyszerűsített -
korszerű kifejezéssel élve: lebutított -
változata annak a roppant bonyolult
összefüggésrendszernek és utalási
hálónak, amelyet egykor maga Szabó
oly fölényes eleganciával használt
akár az Álmodozások korában, akár
az Apában. A napfény ízének identi-
táskritikája nem is csak azért zavaró,
mert azzal - adandó alkalommal -
nem értek egyet. Ezen bátran túlten-
ném magam, ha a radikális asszimilá-
cióellenesség bemutatása hiteles és
árnyalt lenne. Ha a teoretikus kriti-
kámat nem látnám igazolva a megva-
lósítás szimplifikációiban.
Mindenekelőtt: ebből a filmből -
nyilván a világos vonalvezetés végett -
szinte teljesen hiányzik az az ország,
épp az a társadalom és az a történe-
lem, amelyben ezek az emberek él-
tek. Ami a történelmi tényeket illeti.
abból az egyes felvonások előtt min-
dig annyit mond el a hol valódi, hol
áldokumentumfilmek alatt a narrá-
tor, amennyit a tézis igazolásához a
naiv nézőnek tudnia kell. Azaz a tör-
ténelem festett háttér marad: hol Szé-
kely Bertalan. hol inkáhb Feszty Ár-
pád historizmusára és panorámafesté-
szetére emlékeztetően árnyaltan vagy
illuzionisztikusan. Az itthoni néző, aki
ismeri a történelmet, újra és újra za-
varhan van: persze így történt, vagyis
dehogy. Gondoljunk csak vissza az Is-
kola a határonra: milyen komolyak is
a történetmondás nehézségei már ak-
kor, ha valaki ad arra. hogy mindaz,
amit látunk, autentikus legyen. Hall-
gatják például a Sorsok a rádiót,
amint az a zsidótörvényeket mondja: s
nem tudjuk meg, melyiket is a há-
romból. Nagyon más volt mindhárom
törvény, másként és másért elviselhe-
tetlen, de mindezt összevonni eggyé
talán nemcsak pontatlanság, hanem
hiteltelenség. Aztán ott van az ÁVH
tábornoka, aki a cionista összeesküvőket
keresi az MDP-ben. Miféle pert is
készít itt elő? És ki? Szabó nem a Rajk-
perről beszél, ellenben nem is az
egyébként- Sztálin halála miatt abba-
maradt - tervezett magyar orvosper-
ről. Szabó egy újabb pert konstruál.
amelyet - a változatosság.kedvéért - a
zsidók ellen tervezett az AVH, s ugyan
persze volt ilyesmi is, de ez is hitelte-
len, s így talán igaztalan. Amint a te-
metés, amely szintén nem így és nem
ilyen volt. Kinek a temetésére utal a
film? Amerikainak mindegy, de itt-
hon mindez kínos. Hiszen Rajkot
nem így temették újra, Nagy Imréről
nem is beszélve. Megannyi elem,
amely megtörtént, csak épp nem így,
nem ekkor, és nem azért.Jobb helyen
ezt hívják poszhnodern montázsnak,
csakhogy itt másról is szó van: az au-
tenticitás hiánya és elvesztése ugyanis
további képtelenségekre vezet.
Egyrészt arra a gyakorlatilag kínos
konklúzióra, hogy a Sorsok nem zsi-
dókkal, azaz mindennapi magyarok-
kal való kommunikációja vagy teljes
egészében hiányzik a fi1mből - illetve
a hű cselédre korlátozódik -, vagy
ami ennél is rosszabb: mindeneke-
lőtt és teljes egészében a zsidó-nem
zsidó lét kérdéseire korlátozódik. Az
első nemzedéknél még mindez kicsit
másként van: a dinasztiaalapító Sor-
sot legalább látjuk bíróként, s hal-
lunk arról, hogy miként is foglal ál-
lást korrupciós úgyekben. Ami a kö-
zépső nemzedéket illeti: ott a család
már csak egymással beszél, sőt nem
csak beszél. Sorsnak nincs köze vívó-
társaihoz, ha szóba állnak, csak a zsi-
dóságot kell megbeszélniúk vagy ke-
rülgetniük. Ebből adódik az a váku-
um, amely a nagy történelmi freskó
előtt élőket körúlveszi: ugyanis épp
az a magyar társadalom hiányzik eb-
ből a filmből, amelyhez és amelybe, s
végül amelyért az asszimiláció meg-
történt. Szabó semmit sem mutat be
ennek a társadalomnak a minden-
napjaiból, a mindennapi interakciók
hiánya persze erősíti a tézist. A "ma-
gyarkodás" mindig is felületes, illetve
agresszíven ideologikus marad: a
dédapa cigányokat hív az esküvőre,
Sors Adám, az olimpiáról hazajőve,
lelkesen beszél magyarságáról a Nyu-
gatinál összegyűlt tömeg előtt, de
mindez nem helyettesíti a realitást.
A realitás pedig az volt, hogy a ma-
gyar zsidók Magyarországon éltek és
élnek, és a magyar történelem sújtot-
ta őket is, amikor sújtotta, alkalmasint
együtt a többiekkel. Épp ezért bántó.
hogy ennek az évszázadnak megannyi
rémes pillanatából a nem zsidóknak
rémesekről e fi1mben nemigen esik
szó. Itt van mindjárt a Sors Adámmal
végző szadista keretlegények jelenete,
amellyel az az egyetlen gond, hogy a
film ennyit mutat be a II. világháború
egészéből, amelyben - minimum -
200 000 magyar katona tűnt el a Don-
kanyarban. Pontosan és félreérthetet-
lenül: ott, ahol Petschauer Attila olim-
piai vívóbajnokot, a film hősének
"eredetijét" verték és agyonlőtték, ott
tűnt el a 2OO OOO magyar állampolgár
- bakák, tisztek és munkaszolgálato-
sok -, hogy halálukról aztán hosszú
évtizeden át szólni se lehessen. Igaz,
hogy a nyilasok Budapesten ezreket
vittek le a rakpartra, s lőtték őket a
Dunába, mint azt Szahó is tudatja a
nézőjével. De ugyanehhen a város-
ban, ugyan e hetek alatt ugyancsak ez-
reket bujtattak el - s vállaltak ezzel ko-
moly kockázatot gyakran védtelen
emberek. Meglehetősen rosszkedvű
felsorolás ez, de ebben az ügyhen egy
olyan formátumú alkotót, mint Szabó
István. még sokkal több kötelesség és
felelősség kell, hogy nyomasszon.
mint bármely mindennapi magyar ál-
lampolgárt. Ezek a képek - ha tetszik.
ha nem - a világ szeme előtt mesélik
el a mi magyar történelmünket, és né-
kem nincs okom eltagadni. hogy nyo-
maszt az az egyoldalúság. amelynek
tanúja voltam. Az ÁVH ugyan bántott,
azaz vert és kivégzett zsidókat, volt cio-
nistákat is, de tevékenységük centru-
mában - hogy enyhén fejezzem ki
magam - mégsem ez állott. A filmhe-
li, konstruált zsidóper ugyan szól az
ÁVH tevékenységéről, de egy pillana-
tilag sem reprezentálja azt a magyar
társadalom egésze ellen viselt hadjára-
tot, amelyre ezt az erőszakszervezetet
a kommunista párt létrehozta.
xxx
Tagadhatatlan, hogy sok mindent
másként látok, mint Szabó. Tagadha-
tatlan, hogy nem osztom azt a mitikus
és ugyanakkor mindent egy okra
visszavezető identitáspolitikát. ame-
lyet Szabó István kOvetendő példa-
ként bemutat. Én jobban kedvelem
az esetleges, választásokra nem kény-
szerítő, sokféle kulturális identitás ko-
alícióját vagy épp békésen vitatkozó
modelljét, amelyben nem az egyes
szám, az "egy bizonyos identitás" vál-
lalhatósága a cél. S e tekintetben a
mese valóban nem pusztán a zsidók-
ról, a magyarokról, az etnikai és a val-
lási identitásokról, hanem a moderni-
tásról szól. A kanadai-amerikai filozó-
ftls, Charles Taylor egyik ismert tanul-
mányának, a Politics of recogni-
tionnek tanúsága szerint a modern
individualitás a honour és "dignity"
közötti korszakhatáron alapult. A mo-
dern kor előtt ki-ki abban a szociális
világban halt meg, ahova született.
A nemesség, a dicsőség nem egyéni
érdem, tett kérdése volt, hanem a szü-
letésé. A világ attól volt elviselhetet-
len, hogy a rend kérlelhetetlenúl be-
zárt mindenkit egy-egy hagyományba.
kasztba, ahonnan nem volt kilépés.
Amúgy az a folyamat, amelyet asszimi-
lációnak hívnak, épp ebből a világból
váltotta ki mindazokat, akik az izraeli-
ta felekezetbe születtek. Ehhez képest
az individualitás a szabadságot hozza
el. A nemesség, a tisztesség, a becsület
normáit lehet hagyományként megö-
rökölni, de azért kinek-kinek szemé-
lyesen újra meg kell küzdenie. Azaz:
ha lemondunk az asszimilációról. AZ
integrációról, akkor a személyes és
egyetemes szabadságról mondunk le.
Az identitáspolitikai harcok lényege
épp abban áll, hogy mindenkinek
mindenkor ugyanolyan esély adassék
Az életben - legalább elvileg - mert
minden ember szabadnak és egyenlő-
nek született
Kertész Imre Sorstalanság című
regényének hőse, az Auschwitzból
haazatérő hős úgy látj: "Nem az én
sorsom volt, de én éltem át."
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
