Az egyoldalú történelemszemlélet legjobb példája a trianoni katasztrófa meg sem említése. Aki szerint a magyar társadalmat a huszas-harmincas években az antiszemitizmus jellemezte, az hazudik. Akinek még élnek az akkortájt felnőtt szülei, nagyszülei, inkább erre a szlogenre emlékezhetnek: "Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország Mennyország!" Semmi esetre sem akarom felmenteni a Horthy-rendszert, de mind tudjuk, a körülöttünk levő ellenséges országok között, a művelt nyugat hazánkkal kapcsolatos addigi tevékenységét ismerve nem volt más választás, mint a németek mellé állás. Nyugodtan meg merem kockáztatni, hogy ha ez nem történik meg, akkor Magyarország szétdarabolása (Tiszától nyugatra Németország-Ausztria, Tiszától keletre Románia) ugyanúgy megtörténik, mint Csehszlovákia felosztása, Európa asszisztálása mellett. Emlékezzünk: a német megszállás végül be is következett! És ahogy az addigi események folyamán már bizonyossá vált, hogy gyakorlatilag szükségtelen rosszá vált Franciaország szemében Magyarország, nem tartom kizártnak, hogy további csonkításokra is számíthattunk volna. Az, hogy belevitt minket ez a döntés a második világháborúba, és a doni katasztrófa, Budapest szétbombázása vagy a holocaust révén a magyar nemzet huszadik századi történetének legszomorúbb éveié váltak azok az évek, már csak ennek a következménye. A film igazságtalansága az, hogy az egyes emberekre rákényszerített asszimilációval szemben nem mutatja be az egyes országokra rákényszerített asszimilációt: Magyarország esetében először a Monarchia révén, majd a német, a második világháború után pedig az orosz fegyverek által kikényszerített idomulást. Hol volt a toleráns nyugat, a minket antiszemitizmusért megbélyegző nyugat akkor, amikor ötmilliónyi, egy tömbben élő magyart kényszerítettek arra, hogy idegen országban legyenek kénytelenek élni? Hozzátéve, hogy ők mégsem váltak románná, szerbbé, szlovákká! Ha Sonnenschein Ignác akkor nem az egyéni karriert választja, ha nem akar a korrupt monarchiabeli elit része lenni, akkor nem kellett volna Sors névre magyarosítania. Kész, ennyi. Székelyföldön még ma is vannak falvak, ahol gyakorlatilag nem hajlandók románul beszélni, ahogy egyik romániai magyar ismerősöm megjegyezte: "mifelénk csak a rendőr román". És itt, Magyarországon sem morzsolódott fel a zsidó közösség, hiszen vannak zsidó iskolák, zsidó temetők, zsinagógák, kóser éttermek. Félreértés ne essék, nem is akarom, hogy ők holnaptól felejtsék el, kik ők, honnan jöttek, mint ahogy nem örülnék neki, hogy ha a környező országokban élő magyarok feladnák a kultúrájukat, én csak azt szeretném, ha a világ elé nem egy olyan film került volna, ami Magyaroszágot mint afféle fekete bárányt mutatja be. És hogy miért hivatkozok annyit a történelemre? Nos, azért, mert maga Szabó is megtette az eredeti archív felvételek felhasználásával. Ez nagy felelősség! Ha valaki ezt az utat választja, következetesen kell rajta végigmennie! Nem lehet büntetlenül kihagyni, elfelejteni sorsfordító eseményeket, ha valaki felvállalja azt, hogy egy családtörténet mellett az adott korszakot is dokumentálni akarja. Ezért tartom jobbnak, igazabbnak, hitelesebbnek bármelyik korábbi Szabó-filmet, ahol ugyanezek a motívumok megjelentek. (Gondoljunk vissza a sok filmben megjelenő, zsidókérdést feszegető epizódra.) Ez nem magyar film, ez nem Szabó-film. Ha azt a tézist elfogadom, hogy ez a film arról szól, hogy mindenkinek vállalnia kell önmagát, azért vagyok zavarban, mert Sors Ignác azzal, hogy maga is a korrupt bírói kar díszes tagja lett, már feladta a saját elveit, de korántsem a származását illetően! Sors Ivánról pedig felesleges beszélni is, hiszen róla gyorsan kiderült, hogy a nemzet söpredéke, én legalábbis nem tudom másként értékelni azt, ha valaki elvtelen megalkuvással az ÁVH őrnagyi rangjáig viszi. Az ő névváltoztatása inkább úgy csapódik le bennem, hogy egy szemét csirkefogó új névvel próbál meg valamiféle karriert csinálni. Nem, akárhogy nézem, ezt a filmet nem tudom elfogadni, és nagyon szívesen elmennék egy beszélgetésre Szabó Istvánnal, hogy választ kaphassak a kérdéseimre. Mi itt hiába vitatkozunk, meggyőzni úgysem fogjuk egymást.