"A toll és az ecset

 

Újságíró és festő. Tollal és ecsettel, avagy színes krétarúddal írja és festi mindazt, amit belső lénye meglát, hogy külső formába öntse, a nyomda betűin, vagy a festőrudacskákon keresztül.

 

Az élet és érzéseinek illusztrátora. Nem fotografál, hanem belső érzéseit az élet minden finomságának meglátásával adja írásban és képiben egyaránt és ezt olvassa és ezt látja az olvasó és a néző is.

 

Lelki életet élő ember és ezért a finom érzéseit leghivebb interpretálója. Nem keresi a monumentálist, mert mint festőnek lelkéhez közelebb áll a posztér és a vízfestés intimitása.

 

Szereti az élet meséit, mert a mese az élet szépsége, mert a mai rideg valóságot a képzelet színes fátyolé, ha burkolja.
Az igazságot és a szépet keresni: az ember — az élet legszebb hivatása és a legszebb része. Ez az újságíró és festő találkozásának igazi jelentősége.

 

Hajdú Béla vérbeli újságíró és festő egyaránt. Vonalainak végtelen finom kígyózása főleg a női test nyugtalan kígyózó mozdulataiból inspirálódnak.

 

A lelkével fest és nem a szemével és azért a finom emberek lelkéhez közel állanak az ő finom képei. Kiállítás nyílt vasárnap Miskolcon a Korona szálló termében. Nem volt ünnepélyes megnyitás, nem volt beszéd, de beszéltek a kéрек, beszéltek egy kivételes tehetségű festő álmairól, finom lelki életéről és egy kész művész technikai felkészültségéről.

Hivatottak írták meg a nyitásról a bírálatot. Én egy újságírós festőnek, Hajdú Bélának lelkivilágát akartam fényképezni, hogy ezen keresztül lássák írásait és képeit, lássák az újságírót és a festőt és lássák a mesevilágon át néző tiszta, igazi embert."

 

Id. Gerevich Aladár

 

Magyar Jövő, 1943. április 21., 4. o.