https://qubit.hu/2023/02/08/embargo-szerda-1700-a-hettita-birodalom-osszeomlasa-napjaink-klimavalsagaban-is-tanulsagokkal-szolgalhat

 

A mai Törökország területének nagyját időszámításunk előtt 1650 és 1200 között az ókor egyik legbefolyásosabb nagyhatalma, a Hettita Birodalom uralta. Bukását sokáig az úgynevezett tengeri népek pusztító támadásához kötötték, de egy friss kutatás szerint egy hosszú és súlyos aszályos időszak miatt omlott össze a birodalom. A Nature-ben szerdán megjelent tanulmány a társadalmak sebezhetőségét illusztrálja hosszabb ideig tartó extrém éghajlati eseményekkel szemben.

Az Hettita Birodalom lakóinak élelmezését gabonafélék termesztése és specializált állattartás fedezte, aminek fenntartása viszonylag folyamatos vízellátásra épült. Ezt régészeti bizonyítékok szerint a hettiták gátak és tározók segítségével biztosíthatták, és így képesek voltak egy, vagy akár két évig tartó extrém szárazságot is átvészelni.

 

A birodalom és annak központi adminisztrációs rendszere 1200 körül omlott össze. Az egyiptomi uralkodó, III. Ramszesz feljegyzései szerint a hettitákat a tengeri népeknek nevezett, a késő bronzkorban a Földközi-tenger keleti régiójában portyázó népcsoportok támadták meg, akikkel később Egyiptom is harcolt.

Korábban régészeti bizonyítékok is arra utaltak, hogy Hattuszasz városa külső támadások hatására semmisült meg, de a kutatók szerint most inkább úgy tűnik, hogy a várost ezeket megelőzően hagyta el a hettita államszervezet és a lakosság. Ez alapvető változást hozott egy olyan birodalom életében, amely évszázadokig ellenállónak bizonyult környezeti és gazdasági kihívásokkal, belső politikai feszültségekkel, külső támadásokkal és járványokkal szemben is

Manningék feltevése az volt, hogy az ókori társadalmak jó alkalmazkodóképességük és évszázadok alatt felhalmozott tudásuk ellenére is nagyon nehezen tudtak megbirkózni váratlan, több évig tartó, extrém éghajlati eseményekkel. Ahhoz, hogy rekonstruálják, milyen éghajlati körülmények uralkodtak Anatólia középső régiójában több mint 3 ezer évvel ezelőtt, az egykori főváros romjaitól 230 kilométerre talált ősi famaradványokat vizsgáltak.

A kutatók 18 különböző, több ezer éves görög boróka (Juniperus excelsa) és szagos boróka (Juniperus foetidissima) növekedésének változását határozták meg, aszerint, hogy milyen szélesek voltak a szén-14-es radiokarbonos kormeghatározással időben precízen elhelyezett minták évgyűrűi. Egy, a Nature Climate Change folyóiratban nemrég közölt kutatás hasonló, éghajlati proxiként szolgáló módszerrel állapította meg, hogyan változott az elmúlt évszázadokban az olasz Alpok hótakarója.

 

A mostani vizsgálat kulcsa az volt, hogy a borókák gyengébb növekedést mutatnak, ha késő tavasszal és nyáron kevés csapadék éri őket, amiből következtetni tudtak a területen lehulló csapadékmennyiség változására az adatsor által lefedett, i.e. 1500-800-ig tartó időszakban. Azt találták, hogy i.e. 1198 és 1196 között három éven át szokatlanul száraz körülmények uralkodtak Közép-Anatóliában.

Az eredményt egy alternatív megközelítéssel, az évgyűrűkben található szén-13 izotópok mérésével ellenőrizték, aminek gyakoribb előfordulása kevesebb csapadékra utal az adott periódusban. Ez az adatsor szintén egy száraz vagy nagyon száraz időszakra utalt i.e. 1195 körül, ami a legsúlyosabb vagy a második legsúlyosabb lehetett i.e. 1400 és 1000 között a régióban.

Ez a kor szárazföldi szállítási technológiája mellett súlyos terméshiányt okozhatott, különösen az Anatólia belső régiójában elhelyezkedő központi területeken. Bár arra nincs közvetlen bizonyítékuk, hogy ez vezetett a birodalom összeomlásához, a három évig tartó súlyos aszály egyfajta átbillenési pontként szolgálhatott, ami felerősíthetett meglévő gazdasági, társadalmi és politikai problémákat, valamint táptalajt adhatott a járványok terjedésének.