Justus Pál

Tavaszi szél

Zubog a szél. Hallod a fákat?
behajolnak az ablakodon,
árnyékaikat elkeverik
árnyékoddal. Hallod a fákat?

hallod a fákat? gyökerükkel
a rothadó csontokig érnek;
halottakon zúgnak az erdők -
én tudom a halottak arcát.

Zúgnak a fák. S mit szólsz a szélhez,
kopaszodó öreg barátom?
a szélhez, mely látta a tengert,
s az utakat összekeverte?

Városaid nyögnek a szélben,
tornyok, paloták hajladoznak.
Mit hoz a holnap? fájsz a szélben,
de könnycseppből sose lesz tenger.

Fekete csillagok között élsz,
barátaid elvesztik arcod,
de megfürödtél ezer szélben
és éneked eltörhetetlen.

Virágaid fájnak a szélben.
Holtak arca, tengerek íze
elkeverednek énekeddel.
Fájnak a fák. Érzed a fákat?